Nna, elmúlt. Galéria!
szeptember 2016 havi bejegyzések
4/30 – A meseerdő kócos és göthös tündére
Ha jön, akkor mindig csőstül, ezt már megtanulhattuk. Ma reggel olyan irgalmatlan taknyosan ébredtem minden ok és előjel nélkül, hogy ihaj. Mindezzel persze akár nem is lenne semmi baj, de nyolckor kirobogok az ajtón, és csak este tíz felé támolygok haza, mert mára szakdolgozók vannak programon, a múlt szerdán elmaradt 3×45 perc bepótlása, és mindehhez estére a Kutatók Éjszakáján én vagyok a Meseerdő program egyik állomása is, kis kosaramban minden fellelhető kacattal és plüssállattal, ami ilyen-olyan mesékre emlékeztetheti az ovisokat-áltisiseket. És még holnap is tanítok reggeltől estig, hajaj.
Azon sem leszek igazán meglepődve, ha este leboszorkányoz valamelyik kis elvetemült. Addigra már úgy nézek majd ki, hogy szerencsés lesz, aki öreganyjának szólít.
4/29 – Fortuna kerekén ügyesen ülj
A tegnap még annál is cifrábbra sikerült, mint eredetileg terveztem, ugyanis egy fel-felriadós szép kusza éjjel után nem a szundit nyomtam be félkómásan a telefon ébresztőjén háromnegyed ötkor, hanem leállítottam az egészet en bloc. Ennélfogva 5:26-kor (a belső ébresztő még így is működött, hálistennek) úgy ültem fel az ágyban, mint akinek gongot ütöttek meg a füle mellett. Fél órám volt a macskákat megetetni, megitatni, kialmozni, magamat lezuhanyozni, felöltöztetni, kisminkelni, megkávéztatni és blogposzt-élesíteni. Bagatell.
Nyilván megoldottam, tudok én nagyon operatív is lenni, ha muszáj. Mindezek után viszont szinte röhögőgörcsöt kaptam, amikor Hűvösvölgy felé menet lerobbant alattam a 29-es busz. Még épp az hiányzott volna, hogy minden heroikus erőfeszítésem ellenére összefogjon ellenem a békávé meg a zuniverzum, aztán jól elkéssek. (Mondjuk ezúttal is rá volt számolva az utamra annyi plusz idő, hogy ne így legyen, de amikor a következő 29-esnek is elkezdett vacakolni az ajtaja, erős gyanakvás töltött el, hogy mégiscsak elkésem a munkából, két és egy negyed órával azután, hogy elindultam hazulról.)
Persze nem késtem el sehonnan, és rendben megtartottam az óráimat mindkét városban, bejárván ismét a Bermuda-háromszöget, hogy aztán tizenhárom órával indulás után végre beessek az ajtómon a macskáimhoz, akik ezúttal is csak arra voltak kíváncsiak, hol a kaja. Hát tápláltam őket, aztán magamat is. Nagy változatosság persze nem volt a programban, ők száraztápot kaptak, én meg megettem a maradékát annak az egyetlen halfilének, amit már három napja eszegetek. Éljen a keleti konyha a maga kis zöldséges-halas raguival meg az előre főzött rizzsel. (Azért most már örülök, hogy elfogyott, kezdtem kissé unni.)
A nap közepén, valahol Pévörösvár és Pécsaba között döcögvén számoltam ki, hogy nettó időben a szerdáimon hat órát pofázok összesen, ebből két alkalommal is kilencven percet egyfolytában, bármiféle szünet nélkül. Ezek után korántsem meglepő, hogy mikor az egyik ritka szünetben lecsámborogtam Esztergomban az udvarra egy cigire, és ott találtam a régészeket, amint éppen mindközönséges műanyag lavórokban pucolgatnak mindközönséges körömkefével embercsontokat, egy árva nyikk hangot se tudtam kinyögni.
Gondolom, ezek után azt is könnyű megérteni, hogy a mai napot miért töltöm sminkeletlenül, nyafogóruhában és papucsban.
4/28 – Előre fuss
(Megint konzerv, és december közepéig így is lesz szinte minden szerdán.)
Muszáj volt megcsavargatnom az órarendet. Az eredeti változatban összesen másfél órám lett volna eljutni a Hűvösvölgyből az esztergomi bazilika mellé, természetesen tömegközlekedéssel. Huszonöt perc az Árpád hídig, egy óra tizenöt perc busszal Esztergomban a végállomásig, onnan pedig tizenöt perc gyalog a munkahelyemig. Tessék összeadni.
Sok csavargatás, alkudozás és miegyéb után viszont sikerült megoldani, hogy a kecskét is megegyük és a káposzta is jóllakjon (vagy mi), és alaposan összevissza toligáltuk az órákat, ezáltal viszont nem negyed hétkor kell kimásznom reggel az ajtón, hanem öt ötvenötkor. Csuhaj. Ráadásul az előjelzések szerint kilenc fokban, ami aztán délre huszonhárommá bimbózik szét.
Hadd jegyzem meg ezúton, hogy grr.
4/27 – Sikátor
Jó kis éjszaka volt ez, kétszer ébredtem fel csak úgy minden ok nélkül, a közbeeső időszakokban pedig arról álmodtam, hogy a szőrös anarchisták elcsámborogtak, én meg macskaköves sikátorokban kergetem őket egy tengerparti Szentendrén, ahol szinte minden macska fehér-cirmos, és szinte mindegyik odajön hozzám, ha hívogatom.
A dögök nyilván megvannak, itt verik egymást éppen a nappali közepén, én viszont totál groggy vagyok, már benyomtam egy főzőnyi kávét, és közben egy szakdolgozónak javítgattam a kérdőívét a primér kutatásához. Ah, ez a mókás-munkás-hisztis élet.
Na ilyenkor kell egy adag váratlan pipiros.
4/26 – Tudja isten, hogy mi okból
Minden évben van egy olyan nap (általában, de nem mindig éppenséggel hétfő), amikor kinézek az ablakon, és megállapítom, hogy bizony, itt van újra. Nem kell hozzá eső, szél, ború, még a fák lehulló levelének lágy nesze sem, mégis definitíve ősz van már, egyik napról a másikra.
Úgyhogy ilyenkor szépen elmennek aludni a citromos tusfürdők, a naptejek meg a könnyű nyári kaftánok, a tornacipők, a kicsi zoknik meg a vászontáskák, és felébrednek a sálak, sapkák, bakancsok, blézerek meg a levendulás testápolók. Néhány napig méla vagyok meg fakócska, aztán nekilendülök, narancssárga párnákkal szórom tele a lakást, nagy kanna Earl Grey teákat főzök, színes harisnyákat veszek fel, és örülök az ősznek – annak, ahogyan lassan elsárgul a nyírfa, ahogyan reggel átnéz rám a Dunán meg a ködön a nagymarosi templom tornya, ahogyan esténként egyre többször érzem a fatüzelésű kályhák füstjét, amikor hazaérkezem.
Mindennek megvan a maga ideje, mint a szalmakalapnak, mondogatták nagyanyáim. Most éppen ennek van itt az ideje.
Hogy kevésbé poétikus vizekre evezzek: még a nyáron alakítottam át ezt a szoknyát két számmal kisebbre az eredeti változatánál. Ha érdekel valakit a folyamat, tessék jelezni, megvan hozzá a komplett fotódokumentáció, csak meg kell írni a bejegyzést.
4/25 – Halaim, aranyhalaim
A Repülő Kutató úgy elment Prágába, mint a huzat, péntekig nem is látom (tulajdonképpen az is kérdéses, mennyire fogom látni pénteken, minekutána aznap korán elporzok Esztergomba, és nem is kúszom haza késő estig). Ettől nem teljesen függetlenül ma kissé méla vagyok és indiszponált, ráadásul ébredés óta Lovasi nyafog a fülembe az agyamból, pedig azóta már próbálkoztam kihajtani valami lendületesebb zenével.
Azt hiszem, a mai olyan nap lesz, ami menet közben szétesik ezer apró pici darabra, és ugyan szüntelenül csinálok valamit, de a végén komolyan utána kell gondolnom, mit végeztem. Well, nem lehet az életünk mindig egy nagy bödön Beluga kaviár.
Újracucc(féle) – Mikrokordok és totemállatok
(Ez a projekt már ketyeg pár hónapja, és egyes fázisfotókat is láthattatok már esetleg, de most végre összecsomagoltam és elküldtem az eredményt, úgyhogy ideje posztot írni belőle. Képek a szokásos minőségben és színben, mert vagy kellett használnom hozzájuk vakut, vagy nem.)
Van nekem egy barátnőm, Poett, aki költőnő, és totemállata a nyúl. Poettnek ezenfelül van egy kedvenc kordruhája is, amit régesrégen vett, és azóta is töretlenül hordja szeptembertől áprilisig. Ilyen, ni:
Na most Poett a fejébe vette, hogy kell neki ebből a ruhából még egy(-kettő-három), és úgy vélte, én alkalmas vagyok arra a célra, hogy ebben segítségére legyek. Meg is jelent nálam a ruhával meg úgy két méternyi szép bordó mikrokorddal, hogy ugorgyunk neki. Aztán elment Prágába.
Mondanom sem kell, berezeltem. Hogy tisztázzuk, miért: én ugyan olyan bátornak látszom az ollóval-tűvel, mint egy vaddisznó, de egyrészt arra specializáltam magam, hogy 350 forintos turkálós holmikat alakítsak át bármivé, másrészt pedig ha méterben vett anyagból varrok, azokat az anyagokat én általában 490 ft/méter árban szerzem be. A polárt ugyan pár százassal drágábban, de azt már álmomból felébresztve is tudok varrni. Summa summárum, még sose varrtam semmit olyan anyagból, aminek egy ezresnél több lett volna métere. Na hát ehhez képest a Poett által hozott mikrokord igazi boltból jött igazi áron, piszkosul nem akartam elpacsálni.
Az eredeti ruhának olyanképpen kellett volna levenni a szabásmintáját, hogy lehetőleg ne vágjam szét hozzá kis darabokra, mert ugyebár Poett továbbra is hordani akarja szeptembertől áprilisig. Erre szerencsére volt már egy jól bevált módszerem: ráteríteni sütőpapírt, kitapogatni és körülrajzolni a varrásvonalakat,
aztán mikor kivágtam a szabásminta-darabot, igazítani, nevén nevezni, és bejelölni a szálirányt:
Ezen a ponton úgy gondoltam, hogy a) kell nekem egy olcsóbb, készleten lévő anyagból egy tesztdarab, mielőtt szétnyírom a drága mikrokordot b) kell nekem egy nyuszi, hogy Poett ne harapja le a fejem, amiért nem nyírtam szét a drága mikrokordot.
Úgyhogy csináltam nyuszi:
aztán összehordtam a ruhához valókat a bűnbarlang olcsó anyagaiból:
A zöldből terveztem a felsőrészt, a mályvából meg az alját. A nyuszi darabjait polárból vágtam ki,
aztán elgondolkoztam a szabásmintán.
Mivel a bűnbarlangból összehordott anyagok rugalmasak voltak (szemben a mikrokorddal), megpróbáltam összehozni egy bebújós kötényruhát, aminek az elején nincs gomboláspánt. A mellrész tehát ezúttal egyetlen darabból készült, a nyakvonalát is megemeltem egy kicsikét, és így pont ráfért a nyuszi:
Zoom out:
A ruha alját két alkalmatos méretű téglalapból vágtam ki, és mindenféle hólokkal meg hajtásokkal igazítottam hozzá a felsőrészhez. Az elejére varrtam kettő rátett zsebet is tilupámokkal,
ami miatt az elejét csak egy nagy szembehóllal tudtam megoldani, másként nem voltak hajlandóak kifeküdni azok a dög zsebek.
Úgyhogy az egésznek a vége valami ilyesféle lett, ni:
Én ezt most ugyan tragikusan amatőr munkának látom, de mint minden holmiról, erről is hordás közben fog kiderülni, mik a bajok vele, úgyhogy szépen összecsomagoltam, és elküldtem Prágába a Repülő Kutatóval.
A mikrokorddal viszont megvárjuk Poettet, hogy az összefércelt darabokat rá tudjam próbálgatni még a teljes összevarrás előtt. Tényleg fosok attól, hogy tönkretegyek egy drága anyagot.
4/24 – Aszalt paradicsom
Kiszámoltam: feltehetőleg ez lesz idén az utolsó alkalom, hogy eljutottam a piacra. Oké, 22-én még van időm egy piszok gyors fordulóra, mielőtt elvágtatok tanítani, de bizony a következő alkalom csak november közepén lenne, addigra meg nemigen akad már más, mint gyökérzöldség, krumpli meg tök. Ja, és kínai bugyik.
Nem mondanám, hogy különösen élményszámba mentem máma, de nyugtával dicsérjük a napot, a Repülő Kutató ma este még elvisz vacsorázni, amihez viszont kicsípem magam (úgy-ahogy), és ezt feltehetőleg meg is örökítem, éljen a nárcizmus.
Addig viszont még szorgoskodni fogok, például bedurrantom az aszalógépet egy csomó paradicsommal. Szinte el is felejtettem, hogy van nekünk olyan, mármint aszalógép.
4/23 – Verinájszdéj
Mint ez rendkívül stílusos öltözékemből is látható, ma itthoncsücsü napom lesz – sőt, az órarend izgalmas változásai és trükkjei miatt meglepetésemre még a hétvégém is itthoncsücsü lesz, pedig nem ez volt az előrejelzés. Nem baj, no, meló van éppen elég, konferencia-előadás írásától (nincs kedvem hozzá) szöveggyomláláson át (ehhez sincs kedvem) ruhavarrásig (öö, mondanom se kell). Ez utóbbit amúgy is muszáj lesz befejeznem ma meg holnap, vasárnap reggel ugyanis a Repülő Kutató távozik Prága irányába, és vinnie kell magával a kész terméket. (Tényleg rohadtul nincs kedvem megvarrni azt a ruhát. Bocs, Poett.)
A kötelesszégtudat viszont kötelesszégtudat, kedveszkéim. Grr.
Az éjjel amúgy valamelyik kis szőrös anarchista disznó ellopta egy gombolyag szivárványszínű fonalamat, és akkurátusan legombolyította a nappaliban. Mi jön még máma, kérdem én.
4/22 – Értekezlet
Van abban valami csámpásan poétikus, hogy amikor a negyed hetes buszra kell felkepesztenem, kétszer nyomom be öt körül a szundit, de bezzeg amikor emberi időpontig alhatnék, dznng, automatikusan felébredek háromkor. Persze megpróbáltam visszaaludni, ami hat körül sikerült is, de ma úgyis csak fél tizenkettőre kell mennem értekezletre, és az egyik kolleginám elfuvaroz kocsival, úgyhogy csak fél tizenegykor kell indulnom. Egy hercegnő vagyok.
Tegnap amúgy végül olyan napom lett, hogy mikor a végére értem, beténferegtem egy drogériába, és vettem egy kisadag anti-age ápoló kapszulát, amit a pofámra kenhetek. Nyilván akár a hajamra is kenhetném, de ezt sem azért keni az ember, hogy használjon, hanem mert menet közben jólesik. Huhh, micsoda nap volt, és lesz belőle még ebben a félévben úgy egy tucat.
4/21 – Szerdai konzerv
Bevallom, a mai fotót tegnap fotóztam, a posztot is tegnap írtam, mára csak a közzététel maradt. Más lehetőség nemigen állt rendelkezésre, a negyed hetes indulás bizony már most szeptember vége felé is azt jelenti, hogy nem látszik több belőlem a fényképen egy maszatnál, meg aztán a fenének van még energiája ebben az időpontban fotózgatni-posztolgatni – örülök, ha a képemet emberire tudom kenni. Szóval a jövőben kétféle opció van: vagy konzervposzt, vagy pedig semmi. Tessék nyilatkozni, melyik a szimpatikusabb.
Egyébként istenbizony az van rajtam, mint a képen, nem csalás, nem ámítás. Mint látható, tudok ám én egész kulturáltan is kinézni, ha arra szottyan kedvem.
4/20 – Árral szemben
A magamféle őtözködős blogolásban az a mókás, hogy vannak esetek, amikor biztosan tudod, nem fog az aznapi áutfited osztatlan sikert aratni, desőt.
Na de aki bort prédikál, ne igyon vizet.
4/19 – Csakazértse
Mindig nagy élvezetet jelent, amikor beleolvasok néhány “Mit ne hordj 40 fölött” megaszondásba, aztán végignézek magamon hozzá. Negyven fölött ne hordj semmi fodrosat (pipa), ne hordj babarózsaszínt (pipa), ne hordj semmi gyermeteg kiegészítőt (pipa), töltsd az életedet – a szabadidődet is – elegáns nadrágkosztümben egy szép blúzzal, valamint fogadj szót mindazon huszonhat éveseknek, akik manikűrözés közben lepötyögik egy blogba/magazincikkbe, hogy mit ne hordj negyven fölött. Ja, és ha száznyolcvan centi alatt, ötven kiló fölött vagy, ne hordj lapos talpú cipőket (pipa), sem pedig keresztcsíkos holmikat (pipa).
Tudjátok mit, én ebben most itt kiválóan érzem magam, és toll a fülébe mindenkinek, aki elő akarja írni, mit vegyek fel.
4/18 – Grillkolbász
Ma megint családi grillnap van, anyósom imádja néhány hetente összetrombitálni a famíliát egy közös étkezésre, de egyre többen vagyunk és egyre hülyébbek, úgyhogy mostanra oda konkludált, nem érdemes fél napig görnyednie a tűzhely fölött ahhoz, hogy aztán a nyakán maradjon egy csomó jó főtt étel. (A legifjabb generáció éppolyan válogatós, mint a legifjabb generáció lenni szokott, elélnének pusztán sültkrumplin, rántotthúson, húslevesen, bundikenyéren és grillkolbászon, ez utóbbihoz viszont néha kegyesen elfogadnak egy kis salátafélét is. Grillkolbász rulez.)
Egyéb események nemigen várhatók mára, mint boldogan pacskolni a pecsenyezsírban, és ezt szintehogy el sem hiszem, a hét eleje olyan távolinak tűnik már, mintha a múlt hónapban lett volna. Ráadásul szakdolgozóim száma továbbra is riasztó mértékben nől, és én szeretem ugyan a hallgatói előrelátást, de a tegnapi órák után is odajött hozzám valaki, hogy nálam írhatna-e. 2018 áprilisában kell majd leadnia, csak mondom.
Nem mintha eddig nem lett volna evidens, de egyre tisztábban látszik, hogy ebben a tanévben el fogom köpni a tüdőmet is a nagy igyekezetben, és háromfelé szakadok majd, mint Gallia. Amit viszont eddig talán nem mondtam el, az az, hogy mindez rémült, de örömteljes izgalommal tölt el. Mazochista vagyok, nem vitás.
Ma viszont szabadnap van, és az is lesz, a kirelejzumát neki. Plusz grillkolbász.
4/17 – Lakonikus
Reggel hétkor indultam, este hétkor érkeztem, a közbeeső időből meg amit nem buszon töltöttem, azt pofázással. Most már a nyafogóruhámban és meleg zokniban ülök a kanapén, ti meg remélhetőleg elnézitek nekem, ha ennél nemigen mondok többet.
A kép még reggeli, és már akkor sem voltam egy matyóhímzés. Pedig akkor még nem fájt a torkom, és nem volt lyukas a lábam.
4/16 – Higanyszál
Állítólag ma lesz az év utolsó olyan napja, amikor “harminc fölé kúszik a hőmérő higanyszála”, bár a meteorológusok továbbra is mókás emberek, akiknek mintha csak részeg kecskebékák súgnák meg, mikor milyen idő lesz, és minden bizonnyal mindegyiknél van egy közhelyszótár. (“Higanyszál” aujnye. Az már emberhőmérőben is alig akad, nemhogy léghőmérőben.) Mindenesetre ha harminc fok, akkor harminc, nesztek kánikularuha, ami amúgy a százféleképpen felcsomózható száriszoknya egyik verziója a százból, ideje volt így is kipróbálni egyszer.
Mint jelmezemből is kikövetkeztethető, ma nincs tancsitancsi, majd holnap. Akkor viszont reggeltől estig, szegény diákok, szegény én. Ma csak a macskaalom beszerzése volt a kötelező program, és azon már túlvagyunk, úgyhogy a nap további részében azt csinálok, amit akarok.
Azt hiszem, előadásvázlatokat akarok nézegetni meg rendet vágni a koszban. És úgy is lesz, ahogy akarom.
4/15 – Megismételhetetlen
Megvívtam kis harcaimat a tömegközlekedéssel, most értem haza Pex városábul, a vonaton konferencia-absztraktot gyártottam meg tanulmányvázlatot, szóval eléggé hasznosnak éreztem magam menet közben.
Emellett viszont feltehetőleg én voltam ma az egyetlen nő Magyarországon, akin blézer volt meg csizma. Na már most én ugyan tudom, hogy különleges vagyok és egyedi és megismételhetetlen, de azért valamivel kevésbé szeretnék az lenni.
4/14 – Mert csak
Hát, ézös feleim, ez tényleg csak azért, mert tartani kell a menetrendet. Úgy ki vagyok lúgozva a mai naptól, csuda, hogy még látszom.
(A fejemet azért fogom, hogy le ne fújja a szél az összes hajat róla itt a háztetőn.)
4/13 – Lecsó
Abba csapunk bele máma végtelen elszántsággal és olyan időjárási körülmények közepette, hogy ami reggel megfelel, az délben nem jó, és estére már megint egy harmadikféle cucc kéne. Mindenesetre ismét itt az a szezon, amikor úgy állok hozzá az öltözködéshez, hogy “ha kétségeid vannak, végy csizmát”.
Holnap valószínűleg itt maradtok bejegyzés nélkül, de csütörtökön pótolom, ha kegyes hozzám a zuniverzum, annak teremtője és minden angyalai.
Minden nap más - mindennap más 