Jé, már megint eltelt egy újabb hónap.
június 2020 havi bejegyzések
7/304 – Miért
Miért nem ír bejegyzést délután fél kettőig az őtözködős blogger? Mert csak akkorra készül el az új ruhája, azért.
És ha már varrt egy új ruhát magának, az miért nincs kivasalva?
Na miért, vajon.
7/303 – Új
Új hét, új kihívások. Az ablakban hajnal,
a térdemen alkonyat*,
a futonomat elfoglalták,
de nekem amúgy is bolondos és vakmerő terveim vannak, hehe.
* Gondolom, nekimentem a sötétben egy molylepkének. Az én bőrömnek ez is bőven elég.
7/302 – What do you plan to do with all your freedom?
Tanév lezárva. Vakáció megkezdődött. Tori Amos énekel.
Én viszont tényleg úgy érzem magam most, mint akit ledaráltak.
7/301 – Pofára
Tegnap lett volna az érettségi találkozóm (a huszonötödik! aujnye, de vén vagyok), úgyhogy egy koleramentes világban talán most nyitogatnám a csipámat az éjszakázás után. Ehhez képest már túl vagyunk a hajnali macskapattogáson (mostanra persze már lenyugodott, stílszerűen a RK egy foltozandó gatyáján),
én nekiláttam regisztrálni egy konferenciára (a határidő ma jár le, absztrakt meg sehol), és természetesen elmentünk piacra is.
A piac oly mértékben visszaállt a régi medrébe, hogy mi ketten teljességgel ufónak éreztük magunkat az arcbugyijainkban, mivel a népség-katonaság kábé öt százaléka hordott olyat. Milyen csodálatos az emberfaj optimizmusa, és milyen gyakran esik miatta pofára, nemdebár.
Mondjuk nekem is inkább be kéne fognom a számat, lásd konferencia meg absztrakt. No de legalább vettünk minden földi jót, a többit meg majd kiketyegi az univerzum.
Vagy nem.
7/300 – Eredménytelen
Szép, nagyrészt eredménytelen nap volt ez a mai, hogy verné szájba a sors. Sütöttem egy tepsi pandesalt, ami Fülöp-szigeteki zsemle. Így nézett ki, mielőtt betettem volna a sütőbe:
Mikor kivettem, lényegében ugyanígy nézett ki, csak gőzölgött.
Én is kezdek gőzölögni, meleg van, jöhet a menetrend szerinti nyári nyígás. Ezt az időjárást ebben a háztartásban egyetlen valaki szereti. Ő viszont nagyon.
Eská 7/37 – The Mystery Project
Akármennyire nem akar elkezdődni a vakáció, tegnap mégiscsak loptam magamnak annyi kikapcsolódást, hogy tallózzak egyet a Bűnök Barlangja polcain. Miközben különféle anyagokat húzgáltam ki az egyik púposra tömött fakkból, szó szerint elém esett ez, én meg csak bámultam rá hülyén:
Nem tudom, veletek szoktak-e esni effélék, de ez itt egészen konkrétan az az eset volt, amikor teljes tanácstalansággal nézegetem jobbról-balról, kinek a fijaborja ez. Nyilván elő volt preparálva, de kinek, mi és miért? Egészen bizarr érzés, amikor az ember hirtelen rádöbben, hogy jaja, ő valamikor kiszabott magának egy komplett ruhát sok kis darabból (de már természetesen nem emlékszik, milyen szabásminta alapján, és ha kicsit is ismeri magát, az eredeti szabásminta úgyis meg lett kisbencézve cefetül), aztán szépen összecsomagolta az egészet egy csinos bugyorba, és besuvasztotta a polcra, hogy “majd, ha lesz rá idő, és lesz hozzá megfelelő időjárás”.
Hát most éppen lett. Úgyhogy ennek örömére végre megtapasztalhattuk, hogyan varrja Felicia a vékony trikotázst (nem vagyok teljesen elégedetlen), és végre-végre-végre varrtunk mi ketten valamit nekem is, mert amióta bejött a házba, erre még nem volt példa. Miután kibontottam a bugyort, azt is sikerült realizálnom, hogy ez a szabásminta volt az, mert a remény hal meg utoljára, bár a kéket még mindig nem mentettem meg, ofkorsz. Mindenesetre itt-ott elég szépen feladtam magamnak szeptemberen a fejtörőt, hogy melyik darabot hová akarhattam eredetileg betoldani, az ujja paszpólok például egyetlen folyamatos csíkban voltak.
Most akkor van egy újabb “rántsd-fel-és-fuss” típusú nyári ficergőm, és minden bizonnyal nem állunk meg itt. Élőben (mint ez már megszokott) jobban fest, mint képen, de nekünk őtözködős bloggereknek sorsunk van, és egyeseknek közülünk nincs profi fotósa se, csak egy dögledező fényzőgépe a termosztáton, időzítővel. A szabásminta valójában elég jól kezelhető (mármint ha már tudod, melyik az elejeujja meg a hátaujja), viszont valószínűleg sokat segít, ha a ruhában keresztben van a rugi, nem hosszában. Ez az anyag cuki meg minden, a csíkjai viszont eléggé szigorúan behatárolják, hogyan használhatod, így hát kétségkívül jobban jár vele az, aki nem akar csöcsöket is hordani a ruhájában.
Mintegy zárójelben azért megjegyezném, hogy nem egészen divatorientált őtözködős bloggernek lenni azért kafa, mert nem te futsz a trendek után, hanem két külön pályán keringéltek, és a két pálya néha, csak a vicc kedvéért, összeér. Ha jól láttam királyi koleganőimnél, az idei nyáron éppen az ilyen fodros, hálóing-szerű slafrokok számítanak trendinek. Hát rajtam nem múlik, még van egy csomó anyagom a megbolondulós boltból, métere 390 forint.
7/299 – Curukk
Volt nekem egy olyan téves, szimpatikus elképzelésem, hogy a tegnapi nap után, miként a hamuból kikelő féniks, itt állok majd trillázva és vakációsan, tillárom, haj, sosehalunkmeg. Nos, a zuniverzumra bizton lehet számítani, ugyanis egészen pontosan ötvenegy perccel azután, hogy beírtam a legeslegutolsó vizsgajegyet, és hátradőltem megtervezni életem hátralévő napjait, a húgom átlőtt egy negyvenkét oldalas dokumentumot, hogy én azt neki lektoráljam yol.
Nem tudom, van-e még feladat, amit olyan görcsös és torokszorító módon utálnék, mint az ilyesmit, százszor inkább a mosogatószifon meg a blöe. Ugyanaz pepitában, mint a szakdolgozati témavezetés, és azzal is az a legproblémásabb, hogy ha már muszáj csinálni, csináljuk meg alaposan. Most megint jön a prokrasztinálás meg az utálomutálomutálom, és közben eszembe jutottak konferencia-absztrakt leadási határidők is, én meg itt állok a világ leggyűröttebb házilipityánkájában, és ennek a félévnek már soha de soha nem lesz vége.
Eská 7/36 – Megbízás
Már megint olyan dolgokat varrtam, amiket lényegében értelmetlen lefotózni, mert vállfán úgy festenek, mint két gyűrött palacsinta, nekem felvenni meg azért lenne értelmetlen, mert ezek nem az enyéim.
7/298 – Leszállópálya
Ma van az utolsó vizsganapom ebben a félévben. Megíratom, elküldöm, visszakapom, kijavítom, kinyomtatom a vizsgalapot, aláírom, beszkennelem, elküldöm, a jegyet feltöltöm a neptunba, aztán kalap, ennek a tanévnek is vége. Legalábbis nagyon ajánlom, hogy így legyen.
Dolgozatíratás mellett megetetem egyszer-kétszer Speedy Gonzalest*, valamint vad hajrával teljesítek egy piszkosul rámégett megbízást, ami ezúttal nem esszé vagy beszámoló, hanem nyafogóruha. Ez utóbbinak ugyan már hajnalban nekifogtam, de a Szőrös Útonálló résen volt,
és nyilván azonnal cselekedett is, mert mink macskáksz vagyunksz stb.
Hát komolyan, olyan hasa van, mint egy leszállópálya, és roppantul bumfordi keccsel képes odarakni magát az ember elé, hogy “simogattyál, MOST”.
Cicu, veled is csupa kihívás a zélet, és az az egyetlen macskabiztos helyzet, ha éppen alszol.
* Ő az új mosógép, és nem véletlenül neveztem el így, de erről majd holnap mesélek, ha addig nem történik valami igazán izgalmas, ami inkább érdemes a beblogolásra.
7/297 – Rokon
Mint ahogy a Vukban mondta a béka: “Hát akkor ez most rokon vagy nem rokon?”
Asszem rokon lehet, én se haladok gyorsabban.
Eská 7/35 – Sarkantyúkák
Mivel a remény hal meg utoljára, elültettem egy adag kúszó sarkantyúkát, aztán gondoskodtam arról is, legyen hová kúszniuk.
Rajtatok a világ szeme, kölykök.
7/295 – Csőgörény
Mint mondtam, itt akkor is hétvége lesz, ha törik, ha szakad. Úgyhogy tegnap ennek tiszteletére a RK nekigyürkőzött, hogy új csapot szereljen a mosogatóra, a régi ugyanis a beépített konyhával jött huszonegy éve, és hát azóta izé. Én a mosogatószifont pucoltam ki, és nem akarok részletekbe menni, maradjunk annyiban, hogy blöe, blöee, BLÖEEE. A meló egy adott pontján persze kiderült, hogy kell még a szereléshez egy hüvelykujjnyi méretű basz, ami nem volt a házban, így a RK némi káromkodás kíséretében felöltözött csőgörényből embernek, belevágta magát Emesébe, és elszáguldott a barkácsáruházig, hogy beszerezze. No de most végre van egy működő mosogatócsapunk, és már csak két másik csepegő csappal kell megbirkózni, bagatell.
A héten mosógépet is kellett vennünk, mert a régi megdöglött. Nem tudom, másoknál mi lehet a helyzet, de a kolera nálunk jól leamortizálta a háztartást, meg persze minket is. Én például még mindig az online államvizsgák utáni szédelgésben vagyok, de már jönnek belülről azok az apró kis böködések, hogy mozduljmááá, dógozzmááá, és előbb-utóbb meg is fogom adni magam, mert ez mindig így szokott történni.
Addig viszont elténfergek még kicsit a cicás zoknimban és mosatlan hajammal, adjunk a hétvégének.
7/294 – Pihi
A tegnapi napot nagyrészt végigszundikáltam némi horgolás mellett, cserébe viszont Nagyseggű Maruszja volt, aki folyton aktivizálta magát, és ő hozzám hasonlatosan igen jó a káosz termelésében, úgyhogy e pillanatban így néz ki közös munkánk gyümölcseként a Bűnök Barlangja:
A többi szoba még ennél is rosszabbul.
Ma viszont szombat van, vagyis a piacra is lementünk, én a most már szinte hagyományos piacjáró narancssárga böhömben, ami arra jó, hogy a RK ne veszítsen el a rukolák között.
A folytatásban továbbra is szombat lesz, holnap pedig vasárnap, és akkor is hétvége meg pihi, ha kisbalták potyognak az égből trollasszonyokkal vegyest.
Eská 7/34 – Meglepetés egy-két-há…
Mivel az eredmény(ek) meglepiajándékba készül(nek), igazából csak azt tudom teljes terjedelmében megmutatni, honnan indultam, és hová jutottam.
Így állt a helyzet április 28-án (plusz még ezek),
és így áll ma:
Ezúton szeretnék köszönetet mondani a kolerának, szakdolgozóimnak, a Neptun Meet Streetnek, az Unipollnak és az online államvizsgáztatásnak, mert ha ezek nem darálták volna le ezen a tavaszon az agyamat, értelmesebb dolgokra is képes lettem volna.
7/293 – Zátony
Azt ígértem, hogy ha végetérnek az államvizsgák, tüzet fogok rakni az udvaron, és körbetáncolom. Ezt az ígéretet nem tudtam megtartani, ugyanis miután hazaértem, úgy eldőltem, mint a zsák, és szinte azonnal elaludtam.
Még mindig nem tudom elhinni, hogy túlvagyunk rajta, továbbra is afféle “szék szélén, ugrásra készen” állapotban vagyok, egyharmad rész boldogság, egyharmad kimerültség, egyharmad feszültség. (Ez alatt a négy nap alatt fogytam egy kilót. Nem volt szándékomban.) Mintha eddig ide-oda hányta volna a vihar a hajócskámat, most meg végre sikerült földet érni, de még nem merem elhinni, az is lehet, hogy zátonyra futottam.
Valahogyan le kell vezetni mindezt, ezért gondoltam anno a tűz körüli ugrálásra, de most ahhoz is fáradt vagyok. Az utolsó vizsga után viszont volt még annyi időm, hogy megnézzem, mi történik a kedvenc esztergomi méteráru-boltomban. Nos, az egyik polcról azt mondta nekem valami, hogy “hellóóó”.
Ez.
Közelebb mentem, jól hallom-e.
Meg még közelebb.
Amilyen az én formám, nem volt belőle már több, csak hatvan centi. Na hát mondjátok meg, lehettem-e olyan kegyetlen, hogy ott hagyjak árválkodni egy hatvan centis árva kis anyagdarabot?…
Azt hiszem, az ilyesmik révén mégiscsak elevezek lassan-lassan a zátonyról. Lassan, lassan.
7/292 – Ménkű
Utolsó államvizsga-nap. Mondanám, hogy a hajam még tart, de hát fel van robbanva.
Tegnap az időjárás a legszebb orcáját mutatta (irónia), a vizsgáztatás egy pontján akkora ménkű vágott be valahol a közelben, hogy egy pillanatra mindenkibe beleállt a frász, mit csinálunk, ha elmegy az internet vagy az áram vagy mindkettő. Mivel kényszerűségből majdnem mindannyian bent tolongunk a tanszéken, összesen ketten maradtak volna vizsgáztatni, és egyikük csak pár utcányira az épülettől, úgyhogy szépen meg lettünk volna lüve, ha neki is beüt ugyanaz a ménkű.
Egyéb frászaim mellett mára már az is problémát jelent, hogy mi a ménküvet vegyek fel. Az eddigi napokat elnézve egy elegáns spagettipántos izé lenne a legjobb megoldás, gumicsimmával. No sebaj, ez is megteszi.
Másik táskába viszont, már elnézést, de pakoljon át az, akinek hat anyja van.
7/291 – Bodri
Némi gyanakvással tekintek a mai nap elébe, eddig ugyanis még nem történt semmi irtózatos. (Jó, na, csak háromnegyed hét van, de akkor is.) A rettenetes online államvizsgáknak még csak a felénél tartunk, úgyhogy továbbra is a csütörtök délutánt kell megélni, viszont mivel tegnap és tegnapelőtt viszonylag simán zajlottak, valamikor mindenképpen be kell ütnie a krachnak.
Tegnap már kaptunk ízelítőt abból, milyen az, ha összefog ellenünk a technika. Az egyik vizsgázónál egy reccsenés után elnémult a mikrofon, de ő továbbra is lelkesen magyarázott a kamerába, miközben mi a karunkat lengettük és a fülünkre mutogattunk, hogy észrevegye, pusztába kiabálja a szavait. (A puszta amúgy a saját szobája volt, és én egyre aktuálisabb információkat szerzek a jelenkor lányszobáinak berendezéséről. Az egyik vizsgázónak olyan rózsaszín szőrmével borított irodaszéke volt, amilyet még sose láttam.) Végül felhívtuk telefonon, és mivel mindvégig láttuk a fejit (a kamerának nem esett baja), nem kellett új tételt húznia, úgyhogy ez egyszer megúsztuk.
Az én fejemet is mindvégig látják, de sajna nem tudok a jelenleginél többet tenni az esztétikum érdekében, a Medárd utáni negyven napos esőbuli ugyanis permanens dájerben tartja a hajamat, bármit vetek be ellene.
Akkor ezennel Bodri tanárnő ismételten eltalpal a busz erányába, és reménykedik a csütörtök délutánban.
7/290 – Vaku
Azok a napok rendületlenül folytatódnak: ma reggel negyed hatkor arra ébredtem, hogy csurom vér vagyok, az eső vigasztalanul veri a tetőablakot, és mászkál rajtam a takaró alatt egy bogár.
Természetesen egy poloska.
Mindehhez pedig olyan ocsmány sötét van majdnemhétkor, hogy muszáj volt vakuznom, aztán mégis mi lett belőle.
Minden nap más - mindennap más 