október 2014 havi bejegyzések

Na, végre vége ennek a szájbavert hónapnak is, és holnaptól újult erővel leszek paradicsommadár.

(SK: a sapka és a pulóverből-kardigán.)

Mocskosul kellemetlen napok azok, amikor tulajdonképpen semmi baj, vagy legalábbis semmi új baj, aztán mégis csak nézek ki a fejemből, és borongok.

Dobjunk magunkra legalább egy-két lapátnyi pirost. (Most, hogy megnéztem a képet: a hajamra se ártana…)

(SK: a mellény.)

Na most vagy a hőérzékelésem mondott teljesen csődöt, vagy tényleg marhára hideg van.

Túl sok minden van, ami fejben sokkal jobban mutat, mint a valóságban. Ilyen például a mai nap gönce is.

Nemhogy kenyér, de még élesztő sincs a házban. Ezt sürgősen orvosolni kell.

Tegnap valószínűleg alaposabban meg kellett volna gondolnom, megegyem-e a maradék kókuszos marhacurryt, de nem gondolkodtam rajta, csak megettem.

Akkor mára tea meg pirítós.

(SK: a kötényruha és a pulóverből-kardigán.)

Most jön az az időszak, amikor már csak emiatt a kettő miatt megyek le a piacra. Aztán egyszer majd nincs több rukola, és viszi magával a piaclátogatást is, egészen tavaszig.

(SK: a sapka.)

Ma megint úgy nézek ki, mint aki egy puli és egy szénaboglya romantikus nászából született, és nemigen örül neki.

Idén, minden bizonnyal a röhej kedvéért, éppen erre a nyomorúságos szerdára esik kedvenc ünnepem, a Diwali. Jellemző módon csak tegnap jöttem rá erre, amikor már úgyis későn lett volna bármit szervezni – meg aztán, kinek. A barátaim egyre több országban vannak szétszóródva, és amúgy is vasvillával kell idekergetni a látogatókat. Plusz örömként a férjem reggel visszament Jénába (csak nehogy elvigye útközben autóstul a szél), a macska frontérzékeny, és ma délelőtt már háromszor vették el a villanyt.

Azt hiszem, ez épp a megfelelő alkalom arra, hogy vérző szájú anyatigrissé sminkeljem magam, nyakamba aggassam a legcsingilingibb csingilingimet, és előkotorjam az illatmécseseket. Még mit nem búbánat.

Tudom, tudom, csak tegnap mondtam, hogy már csupán tíz nap van hátra az októberből, azt még féllábon is, de aztán ma reggel kinéztem az ablakon, és nem láttam semmit, pedig már fél nyolc volt. És mindeközben takony csurgott az égből. Valami radikális lépésre volt szükségem, hogy ne kezdjek vonyítani.

Hát jó. A nagy dicsőséggel összeválogatott koszszínű októberi ruhatáramból eddig még nem vettem fel három darabot: egy krumplibarna kord kötényruhát, egy búbarna csipkepólót meg egy fekete kardigánt – na, hát ezeket most lecseréltnek nyilvánítom, fene beléjük. (Mert megtehetem, azért. Ötös pont, kiegészítő intézkedések.)

A hétvégére meg ráadásul hózáport jósolgatnak, bozse moj.

(SK: a madárkás kötényruha és a piros alsóruha – ez utóbbit lásd pl. itt.)

Feleim, én kezdem piszkosul megunni ezt az októberi készletet. Az a gyanúm, ti nemkülönben. Hiába, ha már belekezdtem, nem bírom nem befejezni. (Csak azt tudom mondani, amit Gertrude Stein mondott magáról: túl nagy bennem a tehetetlenségi nyomaték, és túl kevés az iniciatíva; már csak makacsságból is be szoktam fejezni nagyjából mindent, amibe belekezdek.)

Ez az október viszont egyrészt jó lesz tanulságnak: lejártak azok az idők, amikor csupáncsak koszszínekben is képes voltam hónapokig járni egyhuzamban, és rémülettel töltött el egy hupizöld ruha, mert úgysem áll jól nekem a zöld, és úgyis mindenki engem fog nézni, ha felveszem. Másrészt meg legyetek türelemmel egy kicsit, már csak tíz nap van hátra. És utána novemberre olyan tarka ruhatárat rakok össze magamnak, mint a pávián segge.

Addig is próbálom menteni a menthetetlent. Például hajat mosok, holott nyilvánvalóan vágatnom kéne.

(SK: a ruha, a pulóverből-kardigán és az utóbbin a villámdekor.)

Majdnem hétre pontosan egy évvel ezelőtt volt, hogy a férjem nyakon fogott és elvitt várositúrázni, aztán (túracipőben! városban! aszfalton!) úgy kificamítottam a bokicámat, hogy öröm volt nézni, mekkorára dagadt.

Nos, a férjem (hazaugrott Jénából, mert pár napig itthon van sürgős-fontos világmegváltási programja) ezúttal is nyakon fog, ezúttal is elvisz túrázni. Egye fene, jöjjön, aminek jönnie kell.

Maestro, music!

És most, mint anyámék esküvőjén mondta a fotós a csoportképnél: “Kérem a lábakat természetes állásba!” Annak is végeredményén is évtizedekig röhögött a család.

Oké, a piacjárás megvolt, a zsemlék megsültek (bár kicsellóztak velem alaposan, előbb nem akartak kelni, aztán túlkeltek, kinyílott az oldaluk, mint a bibliotéka), de ma délután látogatókat várunk! Kettőt! És még csak nem is együtt jönnek, hanem külön-külön! Ennek örömére valószínűleg nem ártana port törölnöm, meg effélék. Például összeszedni a fél pár harisnyákat, amelyeket a macska lop ki a szennyesből, aztán hordoz körbe a lakásban.

De tulajdonképpen itathatjuk is őket (a látogatókat, nem a harisnyákat), és akkor még port törölni sem kell.

(Ez még a piaclátogató áutfit volt. SK: a sapka, a szatyor és a pulóverből-kardigán.)

Na ma még én is azt mondom, hogy “hú de pocsék idő van”. Úgyhogy vegyünk fel egy szemkifolyasztó harisnyát, és induljunk el tovább tesztelni a karibi konyhát.

(SK: a sapka.)

A tegnapi sárkányhentelés során sajnos a kelleténél több alkoholtartalmú folyadék is tiszteletét tette, öreg vagyok én már ehhez. Ráadásul ma rohangálónapot tartok találkozókkal meg miegymással, és ezúttal tényleg nem volt sok ötletem arra, mit vegyek fel. Hát ez lett belőle.

(SK: a sapka és a mellény.)

Ha ez még nem lenne elég, még olyan hosszú-hosszú vesztescsata-versek is vannak, amelyekben úgy jelenítődik meg a hősiesség, hogy nagyjából mindenki elmondja a családfáját, megrázza a lándzsáját, majd ő is lefekszik a földre (=meghal).

Igen, megint sárkányhentelőbe megyek. Ez ugyan már csak egy melléksárkány, de azért van vele bajunk elég. Úgyhogy a bűntársamnak viszek egy zsák holmit, legyen valami vigaszunk is. (Neki a neki-új holmik, nekem a szabad tárolókapacitás. És különben is megígértem, hogy addig nem szerzek új cuccokat, amíg ugyanabból a kategóriából meg nem szabadulok három másiktól.)

Remélem, felférek a buszra.

(SK: a sapka meg a ruha. Ez utóbbit is ki akartam hajintani, de aztán azt mondtam, kap még egy esélyt.)

Végre leadtam az egyik szöveget, úgyhogy ma megpróbálom az agyam más részeit használni. Szanálni fogok, de cefetül. Néhány nappal ezelőtt nekiláttam szigorúan átválogatni a nemhordott cipőket – nos, újólag kiderült, hogy a túl nagy lakás túl sok rejtekhelyet tartogat. Az alagsorban is találtam cipőket, köztük olyanokat, amelyeket évek óta fel se vettem. Sőt, riadalmamra még egy nagy zsák ruhát is találtam, szintén évek óta hordatlan darabokat. Na most én ezekhez kegyetlen leszek, de nagyon. Stay tuned, bejegyzés is lesz.

De előbb elmegyek tejért meg péksütiért.

(SK: a pulóverből-kardigán.)

Ma is szövegeket pofozok és recenziót írok, plusz a macska bibis lábát kenegetem. Ezúttal viszont (a macskakenegetést leszámítva) házon kívül fogok melózni, mert háttérzaj nélkül nem megy.

(SK: a sapka és a táska.)