Visszapörgettem az archívumot, és meglepetten tapasztaltam, hogy szeptember vége óta nem volt itt egyetlen “mit-turkáltam-mostanában” bejegyzés sem – talán mert nem is igen turkáltam semmit december elejéig. Az, hogy nem gyün be semmi, amíg nem megy ki valami más, eléggé behatárolta a turkálási lehetőségeket, viszont mikor összecsődítettem Diwalira a népség-katonaságot, egyúttal kiborítottam a szekrényeimet is, vigyetek, hogy hozhassak.

Ha nem emlékeznétek, én azidőtájt beteg voltam, mint egy kuty. Más magyarázatom nincs arra, ami történt. Az egész azzal kezdődött, hogy szépen behurcoltam mindent Filoméla szobájába. Nem voltam a topon, az igaz: arra még volt eszem, hogy bevigyek olyan cuccokat is, amik már régen az alagsorban várakoznak, de olyanokat is behurcoltam, amikről utólag döbbenten pislogva állapítottam meg, de jó, hogy ezt nem vitték el. Mindenesetre felpakoltam polcokra meg vállfákra az összes himmihummit, aztán (ha már nem készítettem pontos kimutatást arról, mi mindent vittem be, legalább utólag legyen rá valamilyen lehetőség megállapítani, hogy mit vittek el) lefotóztam a tájképet. Több szögből. Közelképekkel. Erre világosan emlékszem. Ehhez képest mikor később elővettem a fotómasinát, hogy haddlám, miket vittek el (nem voltam végig jelen, miközben ott mulattak a népek) színüres gépmemória fogadott. Nyilván egyetlen laza mozdulattal letöröltem a képeket a fényzőgépből, és nem is sejtem, mikor. Ennélfogva csak azt tudom elmondani, hogy a felkínált rengeteg izéből elég sok maradt, de a vállfák-polcok meg hézagos memóriám tanúsága szerint óvatos becsléssel is elvittek két kabátot, három blézert, egy nadrágot, két szoknyát, valamint tíz-tizenkét felsőt/tunikát és három kardigánt. Asszem.

Mindenesetre én azóta az alábbi holmikat csaptam hozzá bőséges és egyre lököttebb ruhatáramhoz. Egy részét úgysem látjátok rajtam tavaszig, de ha most nem mutatom be, elfelejtem. Egen, még mindig túl sok ruhám van, és ez valószínűleg nem is fog változni. Vessetek rám köveket.

Először is, vettem egy kis csinos zöldkockás tavaszi kabátkát, buszutakhoz ideális lesz.

Aztán egy teljesen értelmetlen, ámde rendkívül elbűvölő darabot, ilyen még eddig nem volt, motorosdzseki vastag pólóanyagból, steppeléssel meg mindennel, a válla pedig különösen ravaszul van megoldva, ay, mi madre. Nyilván valami könnyed és virágos izével fogom hordani az ellenségek megtévesztése végett. Kocsmai verekedésekhez vagy vizsgáztatáshoz el sem tudok képzelni ennél alkalmasabb dzsekit.

A fenti darabot hordhatom majd például ezzel itt, ni. Megnemmondom, ruha-é ő vagy tunika, az én ruhatáramban nagyjából egyremegy, de erről is hangosan üvölt a tavasz.

Az alábbiról sem tudom eldönteni, hosszú pulóver-e vagy ruha, ami persze megint azt jelenti, hogy pillanatnyi elmezavaromtól függ, mivel fogom majd felvenni.

Nagyon remélem, hogy erre a kék plüssbársony miniruhára nem akartok magyarázatot, mert nincs.

Végül pedig, és nyilván ebben sincs semmi meglepi, kiturkáltam az ikszedik ugyanolyan Per Una kardigánt. Amíg ezeket elém dobják az én méretemben a turkálók, addig nem is számíthattok másra, mint hogy én ezeket mindig meg is veszem.

Ezúttal pedig különösen bolondos kedvemben talált ez a kardigán, mert mikor megláttam, rögvest el is döntöttem, hogy e köré fogom kerekíteni a januári tízszertízet.

Nesztek egy bazi nagy közelkép a csíkjairól, hogy legyen némi halavány sejtésetek arról, milyen merényletek fognak történülni januárban.