RSS

Eská 6/21b – Farmerből táska – a leírás

Hosszú és képnehéz bejegyzés lesz, készítsétek be a teát/kakaót.

Szabásminták és receptek az én kezem alatt igen gyorsan át szoktak alakulni: ami egyszerű volt, az bonyolult lesz és fordítva, de leginkább fordítva. Most is, amikor táska-szabásmintát kerestem a farmernadrág szétnyírásához és újra összerakásához, biztos voltam abban, hogy itt-ott elszalad velem a ló, és véletlenül sem azt csinálom, amit a recept mond.

Pedig ez egy igen jó és alapos recept. (Én csökkent értelmű persze elsőre azon kezdtem nyafogni, hogy minden hüvelykben van, most számolhatom át centire, de aztán persze rájöttem, hogy a mérőszalagom túloldalán hüvelykbeosztás van. Uuuupszi.) Mivel ez tényleg jó és alapos recept, nem is fogok leírni mindent, amit csináltam, csak amit változtattam rajta.

Mindenekelőtt kezelhető méretű lapokká nyírtam szét a farmert, aztán összehordtam a szokásos kincsecskéket, amiket fel akartam használni hozzá.

Egy kis hulladék bútorszövet-csík (jó lesz majd a pánthoz), maradék trikotázs meg egy öreg turkált lepedő, amit már vagy tíz éve nyírogatok szét mindenféle projektekbe, de még mindig van belőle. Ja, és horgolt tallérok, mert azokból irgalmatlan sokat gyártottam a buszútjaimon, és valamibe el kell suvasztani egyet-egyet, neszpá.

Mindenekelőtt összevarr-szétvág-trükközik módszerrel megteremtettem farmerből a táska elejét-hátulját meg a két zsebét.

Mint észrevehetitek, arra törekedtem, hogy a kész táskán ne legyen látható varrásvonal, a zsebek majd szépen takarják egymást. A képen látható állapotban már fel van vasalva a darabokra a közbélés, ami szintén a nálam szokásos vicces és változatos módon jött össze.

Nagyon régóta nem használok közbélést (nem nagyon varrok olyasmit, amibe kéne, vagy ha kéne, nagyúrian kihagyom), de ezúttal úgy gondoltam, szófogadó leszek. Tudtam, hogy van egy cipősdobozban mindenféle rávasalható maradék közbélés, de amikor azt olvastam, hogy rávasalható flízes melegítő közbélés is kéne, azt mondtam, muhaha, na azt aztán biztos nem találok.

Találtam.

Komolyan, ami ebben a kupiban nincs, az nem is létezik. Visszagondolva, kábé hatezer éve használhattam valami falvédőhöz, mert egy igen vicces formájú darabot találtam belőle, egy tizenöt centi széles, több méter hosszú csíkot.

Höhh, tudjátok, mikor szoktak engem zavarni az efféle apróságok. Ha csíkok, hát csíkok.

Igen, így festett a végére, mikor felvasaltam.

Az eredeti recept kifordítom-befordítom módszerrel csinálta volna a zsebeket, de ott ugyanabból a pamutvászonból van a bélés is, mint a külső oldal, nálam ez úgy festett volna két jelentősen eltérő vastagságú anyaggal, mint az ökörhugyozás. Így hát inkább csak rácikcakkoltam a zsebek bélését a farmeranyagra,

és a pólóanyagból kivágott csíkokkal csináltam rájuk paszpólt.

A továbbiakban az eredeti recept szerint jártam el, de mielőtt még felvarrtam volna a legalsó zsebet, kézzel ráöltögettem a horgolt tallérkát.

Az eleje-hátulja összevarrásakor a táska alját megerősítettem pár sor cikcakkal, hogy szép laposan kifeküdjön.

Na innentől kezdődött el a kisbencézés, merthogy nyilvánvaló volt, a táska bélését is paszpóllal fogom majd elszegni, és ezért úgy gondoltam, előbb felvarrom a hurokgombolást meg a szíjat, csak utána jöhet a bélés.

A szíjat a bútorszövet-csíkból csináltam, flíz közbélés rávasalva, viszont a belső részét a béléspamutból kivágott és formára vasalt hosszú csíkkal fedtem le, tecciklátni.

Sem ennek a felvarrásáról, sem a hurokgombolás elkészültéről nem csináltam fázisfotót, de a végeredmény ilyen lett, ni:

Meg ilyen, ni:

A recept félkarikákat meg karabinereket is kér a szíj rögzítéséhez, de én úgy gondoltam, ezt most kihagyom.

A bélésnél már erőt vett rajtam a türelmetlenség, úgyhogy semmi “másfél hüvelyk élű négyzetet kivágni a sarkából”, nix. Egyetlen darabból vágtam ki elejét-hátulját, és a szokásos módszerrel képeztem benne öblöt:

Nyilván még mielőtt összevarrtam volna a bélést, kialakítottam benne a zsebeket,

és a zseb sarkára felbiggyesztettem egy picike karabinert.

Szinte minden általam varrott táskában van ilyen, áldásos módon megakadályozza a kulcstartót, hogy lesüllyedjen valahová a táska aljára a jurába vagy krétába vagy valami ennél is mélyebb földtörténeti korba.

Ezután már csak a bélés bevarrása következett. Eredetileg kicsit hosszabbra szabtam, mint a táskát, így mikor belehúztam, elegyengettem, és összegombostűztem a két réteget,

biztos lehettem benne, hogy legalább olyan mély lesz a bélés is, mint maga a táska.

Végigcikcakkoltam a kettőn, levágtam a fölösleget, aztán erre is rárittyentettem a pólóanyag paszpólt, és végül felvarrtam a hurokgomboláshoz a gombot.

Táska, rutyutyu.

Most én erre meglehetősen büszke vagyok, de (bizarr, tudom) nem látom magam előtt, amint ezzel lődörgök bele a világba. Egyelőre megpróbálom rátukmálni a húgomra, de ha neki nem kell – nos, akkor majd meglátjuk, mi lesz vele.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/19 hüvelyk újracucc, eská

 

Eská 6/21a – Farmerből táska

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Remélem, megértitek, ha most egyelőre hanyagolom a komplett folyamat leírását, ehelyett inkább csak egy Tuborgot szeretnék. Dicséreteket viszont addig is szerényen, ámde öntudattal fogadok.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/18 hüvelyk újracucc, eská

 

6/140 – Tyehnyika

Mivel két passzív félév után megint belecsapok a lecsóba doktori tanulmányaimmal, ma reggel nagy dérrel-dúrral nekiláttam befizetni a tavaszi félév tandíját. Egészben, hogy csak egyszer fájjon. Elvileg három részletben kell bepengetni, de akkor három határidőt kéne fejben tartani, nem csak egyet, ráadásul ezek az átutalások mindig akkora macerával járnak, hát gondoltam, essünk túl rajtuk egyetlen kupacban, egye meg a fene.

Mint tudjuk, én olyan optimista vagyok, hogy a fal adja a másikat, ezért felkészültem, hogy órákon át fogok szórakozni a procedúrával, miközben a Neptun folyvást kivág a csába. (Nem tudom, a hallgatói Neptun mindenütt kidobja-e az embert tíz perc után, a PTE Neptunja speciel ezt teszi. Jó, nyilván csak akkor dob ki, ha nem nyúlsz hozzá tíz percig, de már jó néhányszor megesett, hogy türelmetlen ember nézi körbeforgó karika, aztán egyszer csak a rendszer derűsen közli, hogy lejárt az idő, vissza az első rajtkockára.) Na hát ezúttal igen kedves meglepetés ért, a két passzív félévem alatt valamikor a befizetés módszere is nekilátott lépést tartani az infotechnológiai robbanással, megjelent a bankkártyás befizetés opciója. Tíz perc, két esemes, és máris kevesebb lettem százezer forinttal meg egy plusz nyűggel.

Azt az időt, amit nyertem a réven, nyilván bölcsen kellene elvernem a vámon, de juszt se fogom azt csinálni, erre a hétre elég volt a nagy és okos és komoly dolgokkal foglalkozásból. Na nem mintha eddig túlzásba vittem volna, aprócska és morgolódós lépésekben haladok mostanság mindennel, és általánosan nyűgös vagyok a feladataimtól. Mondhatni, a jól ismert januári menetrend érvényesül most is a szokásos huzavonákkal meg siránkozásokkal, de azért valamiképpen eddig mindent sikerült teljesítenem határidőre, és ez a továbbiakban is sikerülni fog, mert hajh, a kötelességtudat meg hajh, a lelkiismeret.

Most viszont, mint látható, felvettem a farmervarró jelmezemet, úgyhogy sejthetitek, hol és mivel fogom elpazérolni a mai napot. Desőt, mindaddig abba sem hagyom, amíg nincs valaminő felmutatható végeredmény.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/01/18 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/139 – Közeleg

Az ugyan bődületes hazugság lenne, hogy fitt vagyok, friss és üde, de harcrakész vagyok, az is valami. A konyhapulton kel a kenyér, a mosógépben bent forog egy töltésnyi ruha, én meg mindjárt elvágtatok a könyvtár felé, hogy vastag és okos (és sajnos túlnyomórészt unalmas) könyveket szerezzek a közelgő tavaszi félévhez.

Az első óráim ugyan február 12-én lesznek, az még majdnem egy hónap, de higgyétek el nékem prófétának, az a majdnem egy hónap úgy el fog telni, hogy csak suhuhuhú.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/01/17 hüvelyk tél

 

Címkék:

Intermezzó – A HT Projekt 1.

Igen, tudom. Előbb a többit kéne befejezni. No de akkor is, itt most nincs mit tenni, belevette a fejembe magát a Hőmérséklet Takaró (temperature blanket), ami egy igazi Hosszú Távú Projekt, egy teljes évig tart, és nem is lehet lerövidíteni. Sajna most úgyse vagyok másra jó, meg Poci is itt alszik a bokámon (nagyon meggyőzően csinálja), úgyhogy félrerakom a szülői elvárásokról és az óvoda-iskola viszonyról szóló tanulmányt, amit éppen jegyzetelnék a szita agyammal, és inkább pofázom a horgolásról egy kicsit.

Ha még nem találkoztatok ilyesmivel: a hőmérséklet takaró úgy készül, hogy egy éven át minden áldott nap az éppen adott nap hőmérsékletéhez rendelt színből horgol vagy köt hozzá az ember egy-egy újabb elemet, általában egy-egy újabb sort. Tehát az év végére lesz például egy 365 soros takaród, ami szépen megmutatja, hogyan melegedett fel az idő tavasszal, aztán hogyan hűlt vissza ősszel, és milyen dögmeleg volt nyáron. Mivel nálam az is fontos, hogy tudjam hurcolni magammal a buszutakra a cuccot, nyilván nem újabb sorok lesznek ezek, hanem újabb nagyinégyzetek. 365 darab. Normális emberek persze az ilyesmit hónapokig, vagy legalább hetekig tervezgetik, nem pedig csak úgy beleugranak fejest, de én így is meg fogom csinálni, azangyalát, mondtam.

A gond csak az volt, hogy ezt január 8-án mondtam, máris jó egyhetes késésben. Igaz, hogy itt ezen a blogon az év szeptemberben kezdődik, de ez takaróban annyira nem festene jól, legalábbis mérsékelt kontinentális éghajlaton nem. Ezt tényleg január elsejétől kell kezdeni, hogy igazán pofás legyen, márpedig majdnem egy évig várni, addig bármikor ráeshet a fejemre egy fél tégla, oszt kampeca hőmérséklet takaró. Vagy most kezdek hozzá, vagy sosem.

Úgyhogy hozzákezdtem.

Első lépésként szépen szivárványba rendeztem a fonalaimat a polcukon.

Kiindulásként kiválóan megteszi. Mivel nagyinégyzetekkel és meglehetősen laza színkeretekkel akarok dolgozni, közben is szerezhetek be még további gombolyagokat, olyat, amilyenre éppen kedvem szottyan.

A laza színkeretek abszolúte hasraütésszerűen lettek kitalálva általam, és a következőképpen festenek:

  • +7 fok alatt – kékek (1. rekesz)
  • +7-től +14-ig – zöldek (2. rekesz)
  • +14-től +21-ig – sárgák (3. rekesz)
  • +21-től +28-ig – pirosak (4. rekesz)
  • +28 fölött – bordóslilák (5. rekesz)

A 6. rekesz semleges színű fonalai összeillesztéshez meg nagyinégyzet-középhez lesznek bevetve, majd meglátjátok.

Úgyhogy ugorgyunk bele a közepébe felkiáltással bele is ugrottam mingyást.

A kékek a +7 fok alatti hőmérsékletek képviseletében vannak jelen, a vajszínű (semleges szín) a négyzetek közepébe kerül. (Egyelőre úgy gondolom, ugyanezzel a színnel csinálom meg mind a 365 darab közepét, de ez még nincs kőbe vésve.)

A kisnaptár a januári Praktikában volt, amit kísérletből vettem meg, mert már kábé tíz éve nem veszek Praktikát (hosszú történet), és valószínűleg nem is nagyon fogok (ez is a hosszú történet része). Mindenesetre azért néha úgy kétévente teszek egy kísérletet vele, és ezúttal naptárt is adtak hozzá. Ugyan naptárnak teljesen használhatatlan (túl kicsi), de a HT projekt vezetéséhez jobb se kell.

Mint tecciklátni, az adott naphoz bevezetem a hőmérsékleti minimumot-maximumot plusz az uralkodó időjárási körülményeket, így könnyebben tudom pótolni a kiesett napo(ka)t. Mivel nem egymásra épülő sorokból, hanem különálló nagyinégyzetekből építem fel, hurcolható is lesz, plusz a többféle színből készülő nagyinégyzet arra is ad lehetőséget, hogy asszociatív módon az aznap hangulatát is belehorgolhassam, ne csak a hőmérsékletét.

Ez itt például a mai nap, január 16-a:

Reggel sütött a nap, aztán elszürkült az ég, szeles idő van, én meg nyamvadt vagyok, de reménykedem abban, hogy mégse takonykór lesz belőle. Ez nagyinégyzetben így fest. Istókzicsi.

Szóval kérem ennek én most nekiláttam, a többi harminc félkész/készülő izé mellé ez is elfér. Minden hó végén újabb értesítést adok majd ki arról, éppen hogyan állunk, miként fest a hátunk mögötti hónap nagyinégyzetekre hangszerelve, milyen nehézségek adódtak, stb.

A projekthez amúgy egy munkatárs is mindenáron csatlakozni akar, de ezt még megfontolom.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/16 hüvelyk eská, macs, tél

 

6/138 – Bévülről

Borzasztó nagyok ám a természet csodái, bizony mondom én néktek, kedveskéim. Jelenleg például egészen váratlan módon másnaposnak érzem magam, ami azért borzasztó nagy csoda, mert utoljára múlt csütörtökön ittam meg egy sört, azóta pedig csak alkoholtól mentes folyadékokat fogyasztottam. Ezzel együtt is enyhén szédelgek, folyik az orrom, és tompán fáj a fejem. Jelzem, ez mintegy törvényszerűnek látszik: végre emberek elé vihető állapottya van kívülről a fejemnek, hát akkor uccuneki, hadd romoljon el bévülről.

Nagyon remélem, hogy ez az izé most nem egy takonykór betörését jelzi, mert ahhoz marhára nincsen semmi kedvem, a jövő héttől pedig időm se. Jó, időm elvileg most sincs, de ezen a héten legalább nem kötelező talpig díszben állnom a vártán intézményi nyílt napokon (kettőn is, mint ez a jövő héten várható). Mindenesetre most sincs jobb ötletem, mint bevonulni egy pokróccal, egy kupac szakirodalommal meg egy bögre teával a futonomra, és várni, amíg ez elmúlik. Az agyam jelenlegi állapotát tekintve nem jósolok ugyan nagy jövőt a szakirodalom tanulmányozásának, de hát a remény hal meg utoljára, neszpá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/16 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/137 – Kettőt egy csapásra

Hát, mókuskáim, ilyet még eddig nem köpött a zuniverzum, és valószínűleg nem is fog. Reggel kilenc és délután fél kettő között szinte folyamatosan szépítettek, előbb kozmetikus, aztán fodrász.

Szibarita váz. Csak ennyit mondhatok. Meg hogy muhaha.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/01/15 hüvelyk újracucc, tél

 

Címkék:

Eská 6/20 – A maradékok dicsérete

Ha nem vigyázok a pofámra, valószínűleg még nyáron is a pulcsikat és farmereket fogom farigcsálni, mert itt ebben a vircsaftban nincs olyan, hogy túl kis darab maradék, minden apró ficlinek funkciót kell adni, és addig nincs megnyugvás, amíg az utolsó körömnyi anyagcafat nem talál helyet magának valamiben valahol. Olyan vagyok, mint egy fogyókúrázó nő, aki csak hetente egyszer enged meg magának egy szelet sütit, de a legapróbb morzsákat is felcsipegeti, sőt, ha nem néz oda senki, még az odakenődött krémet is lenyalja a tányérról. Mindez persze különösen annak a tükrében vicces, hogy mennyi de mennyi anyagom van.

Mindezt azért mondom el, mert a rózsaszín pulóverből én megcsináltam a rózsaszín sapkát, és ezzel akár hátra is dőlhettem volna, de hát ne viccőjünk már, itt most rólam van szó. Mert például, ugye, ha levágjuk a pulcsi egyik ujját, aztán arról le az alsó passzét is, és a maradékot fellaskázzuk…

És aztán elővesszük azt anyagdarabot, amit az ősöreg nyafogóruha aljáról vágtunk le átalakításkor

Aztán utána ííígy teszünk…

aztán meg ííííígy…

hát kérem, onnan marha gyorsan eljutunk oda, hogy erre jöhet akár néhány polártallérka is, úgyszintén a maradékos szütyőből,

akkor pedig, uccu neki, miért ne virágocskázunk rá orrvérzésig.

És akkor virágocskáztam. Nagyjából orrvérzésig. Amikor meguntam, varrtam (nyilván szintén maradékokból) hátlapot neki,

és tessék, már megint van egy új párnánk a házban.

A nyafogóruha aljáról levágott csíkból már csak egy kevés tömőanyagra való maradt, de a rózsaszín pulcsinak még megvan a fele eleje, fele háta, fele ujja, és nyilván az sem mehet kárba.

Nem is fog.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/14 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/136 – Hajajaj

Miután két napig csak az alsó végemet mutogattam felemás zoknikban meg a ficliket és recikliket, amikkel éppen szórakoztattam magam, valószínűleg ideje demonstrálnom, hogy fejem is van, tessék.

Az, hogy mire használom azt a fejet, és hogyan fest az a fej, már más kérdés. Ezen a héten nem kell vizsgáztatnom, ehelyett összeszorított foggal kéne fejest ugranom a tudományba meg önmagam tataroztatásába (igen, ehhez már én nem vagyok elegendő, ki kell szerveznem a munkálatokat), amíg még van rá időm, és nem szív fel a következő vizsgahullám meg a jövő heti nyílt nap-kupac. Önmagam tataroztatása ez utóbbihoz lenne nélkülözhetetlen: viszonylag kulturáltan kéne festeni ahhoz, hogy eléggé meggyőző legyen, amikor éppen jövendő hallgatókat próbálok becsalogatni kis mézeskalács házikónkba. Ehhez képest ma reggel, amikor belepillantottam a tükörbe, a nyolcvanas évek eleje nézett szembe velem, sőt, konkrétan Nina Hagen.

Nina Hagen

Smink nélkül, nyilván. És húsz évvel öregebben. Eh, legyünk őszinték, úgy néztem ki, mint Jancsi és Juliska boszorkánya.

Azóta már megfésülködtem, bár ez vajmi keveset segített a helyzeten, és ruhákat hajigáltam magamra, ami úgyszintén. Én ugyan azzal indítottam, hogy a remény színe a zöld, az energiáé a piros, de egy magára valamit is adó punkhercegnő biztosan nem vett volna fel olyan cuccokat, mint máma én. Sőt, egy magára valamit is adó tanár, kutató, de akár mérlegképes könyvelő sem, maximum egy erdei boszorkány. Vagy egy bohóc.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/14 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/135 – Vajszínű

A bulivonaton ma sincsen fék, mert ez egy ilyen bulivonat. Kotkodáááács.

Mielőtt viszont kollektíve elküldenétek a francba amiatt,hogy milyen jó dolgom van nekem – az egésznek ad egy halvány vajszínű árnyalatot, hogy a) olyan sötét van, muszáj villanyfénynél ficliznem, tehát az eredmény is többé-kevésbé kiszámíthatatlan lesz, b) a medencémet már megint tompa fűrésszel akarja leszedni az anyatermészet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/01/13 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Intermezzó – Rendalelke

Tudjuk, hogy minden rendrakás előbb káosszal kezdődik, de akkor is, jézusmáriaszentjózsef, már megint mit csinálok, meg egyáltalán, miért?

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/12 hüvelyk blabla, eská

 

6/134 – Gubó Bubó

Tegnap megírattam, kijavítottam, beírtam, lekönyveltem, összekupacoltam az összes dolgozatot, úgyhogy ma hétvégét tartok, begubózom a Bűnök Barlangjába, és fittyet hányok a világra.

Pofámon pacsmagok, hajamon pakolás, szívemben derű, fejemben kreatív kukacok, kezemben kézimunka, nesztek fotó.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/12 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/133 – Mézeskalács

Minél hangosabban üvöltenek és orgonálnak odakint a mínuszok, annál nyomorultabbul szoktam beállni a szekrény elé, hogy lássuk, ma mi esik a fejemre, aztán rendszerint ez lesz a vége, egy Michelin-gumibaba meg egy mézeskalács menyecske kereszteződése.

Igen, ma is vizsgáztatok.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/11 hüvelyk eská, tél

 

6/132 – Végzendő

Programváltozások hete ez, kéremszépen, de egyelőre olyan irányba, hogy ma sem kell kikúsznom a házból, amit speciel nem is bánok annyira, van itt bent végzendő feladat is éppen elég. Kedvem azokhoz a feladatokhoz, na az már nincs annyira.

Az a gyanúm, ma inkább varrni fogok, egye fene a tudományt. Meg persze egye fene a lelkifucit is. Ó, könyörgöm, miért vagyok én úgy beoltva, hogy minden, ami instant örömet eredményez, másodlagos jelentőségű a nagy, nemes, hosszú távú célokhoz képest? Egye meg a fene a nagy, nemes és hosszú távú célokat is.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/10 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

6/131 – Biztosítótű

Mint az előző bejegyzésből is láthattátok, a jóslat valóban bejött: reggel még nem volt sehol semmi, estére viszont úgy kitéliesedtünk vagy betéliesedtünk (a hejesírás-ellenőrizőnek tökmindegy, az mindkettőt aláhúzza, sőt még a téliesedést is. Az ellenőrizőt viszont nem, háhá), mint a huzat. Ez a huzatszerű rész különösen abban az időszakban volt kellemetlen, amikor (mint előrejeleztem) kivonultam a városba néhány dolgokért, mint például kávé, fogkrém és ebéd. Elsőként az ebédet szerettem volna abszolválni, Esztergomban ugyanis kezd teret nyerni a bisztrókultúra vagy mi, mindenesetre csak az elmúlt pár hónapban nyílt belőlük három is, és gondoltam, addig kéne kipróbálni valamelyiket, amíg még megvannak.

Nos, ez nem jött össze. A szép barátságosan és vízszintesen eső hóban caplatva, amikor már az orrom után a fülem is nekilátott lefagyni, és kabátom vállán egy centi vastagon ült az ég fagyott harmata, fél kilométerrel a cél előtt feladtam, és azt mondtam, írjuk át a terveinket. Kávé, fogkrém meg egy zacskó keksz, itt a sarkon egy “mindent-árulunk” típusú kínai bót, az pont jó lesz beszerezni mindhármat. Bezuhantam az ajtón, mint egy hóember, összeszedtem a kávét meg a fogkrémet, sőt a kekszet is, de aztán az a bolondos ötletem támadt, hogy miért kellene nekem száraz kekszen tengődnöm, mostanra már úgyis az egészségügyi határérték alá csökkent a szervezetemben a NaGlu. Úgyhogy vettem egy zacskó vifonlevest, plusz egy tálkát meg egy kanalat is hozzá, mert persze olyanom nem volt bent a munkázó helyemen. És aztán visszacaplattam, csináltam magamnak ebédet zacsiból, és megettem. Nem is volt rossz, bár egy kis lime meg koriander még jól jött volna hozzá.

A kínai bótban persze megnéztem a varrókellékeket meg az irodaszereket is. Ezeket én mindig megnézem, bár általában nincs szükség semmire, de kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, a Repülő Kutatónak ott szoktam venni kis noteszeket (annyi noteszt zabál fel a munkássága, mint még senkié), meg persze vannak ott pertligumik, dekorgombok, kásagyöngyök és még egy csomó más dolog is, általában hülyén felcímkézve, ami külön szórakoztató.

Ezúttal egy ilyet sikerült kihalásznom:

Ti biztos tudjátok, mi ez (én is tudom, bibibí), hát marhára nem biztosítótű, már legalábbis abban az értelemben nem, mint ahogy a ziherejctűk azok. Ilyesmiért én eredetileg nem akartam utána szaladgálni, a horgolóprojektjeimben eddig is jól működött, hogy fonalcafatkákkal oldjam meg azt a feladatot, amire ezeket szokták használni, de most, hogy szembejött 249 pénzért, úgy gondoltam, egye fene.

Mint az alant mellékelt ábrából látható, ma az orrom sem dugom ki a házból, a tegnap bőven elég volt, örültem, mikor végre beeshettem az ajtón. Nem is kell kimennem hálistennek, dolgozatjavítás meg egyéb maszogások, ez a program. Én legalábbis így tervezem, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/09 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tél

 

Intermezzó – Walking in a Winter Wonderland

Tegnap tényleg igen keményen beterített mindent Holle anyó puha dunyhája, nálam meg éppen ott volt a fényképezőgép, úgyhogy este, miután kinéztem az irodám ablakán,

úgy gondoltam, hogy amíg elcaplatok a buszmegállóig, lövök néhány fotót.

Ezt láttam, amikor kiléptem az épületből,

a szemközti oldalon a vár alatt kutyák és gyerekek pattogtak lelkesen a hóban,

a Bazilika ott fénylett fent, az alagút alant,

és miután befordultam a sarkon, és elgázoltam a bokáig érő hóban a buszmegállóig, visszafordultam, hogy onnan is megszemléljem.

Én ugyan mostanra már meglehetőst megszoktam, hogy milyen díszletek között cölönkélek el ezer csomagommal a buszmegállóig (most januárban lesz négy éve, hogy ott dolgozom), de azért mindig fontos, hogy az ember időnként lásson is, ne csak nézzen.

Akkor pedig, ha már látom, miért ne mutassam meg másoknak is.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/09 hüvelyk blabla, tél

 

6/130 – Szürke pép

Továbbra sem tudom, vajon miféle szürke pépet fújtak be az én fejembe akkor, amikor kiírtam a vizsgaidőpontokat. Ma reggel már nyolckor le kell pattannom itthonról, és este hétig vissza sem térek, mindezt huszonegy vizsgázóért, akik (nyilván) darabokra szakadt csoportokban szotyogva jönnek – nem is tudom, miért, hm. Ja, azért, mert úgy hirdettem meg a vizsgaidőpontokat. Tíztől tizenegyig négy, tizenegytől tizenkettőig négy, utána hosszú bálozás ülve, majd négytől ötig tizenöt. (Levelezős hallgatóknak délutáni vagy hétvégi időpontokat szoktam megadni, mert a munkából nem mindig eccerű elszabadulni egy komplett napra. Mint megtudtam, más tanároknak más intézményekben nincsenek efféle skrupulusai, az egyik ismerősöm férjének – szentendreiek – pénteken reggel nyolcra hirdettek vizsgát Szombathelyen. Nem is ment el az évfolyamból csak négy ember. Nem is ment át a vizsgán egy se.)

Mindehhez a mai szép napra Esztergomba mínusz hét és plusz egy fok közti hőmérsékletet, valamint havazást jövendöltek. Jó, persze, az irodámban meg a tanteremben nem fognak ordítani farkasok, de a négy óra hosszat tartó bálozást igazán jó lenne megszakítani azzal, hogy letotyogok a központba beszerezni pár dolgot.

Mindegy, pofám lapos, enyém a balhé, és magamnak csináltam.

Legalább jól leszek bónyálva, no.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/01/08 hüvelyk eská, tél

 

Címkék:

6/129 – Péktucat

Boá.

Valahol van a házban egy notesz, amiben van egy lap, amin van egy vázlat. Ez a notesz a házban szétszórt kábé péktucatnyi tök egyforma notesz egyike, a poén kedvéért azt sem tudom, pontosan mennyi van belőlük, és hogy melyikben van az a lap, amin van az a vázlat.

Na így fest most az életem. Én ehhez képest még egészen elviselhetően festek.

Megmondtam, hogy a legeslegöregebb nyafogóruhám, ami a januári készletbe bekerült, nem fogja megúszni az átalakítást.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/07 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Címkék:

6/128 – Vagy amit akartok

Vízkereszt napja vagyon máma, nálunk leginkább “vagy amit akartok”-nap, merthogy ugyebár nincs karácsonyfa, amit le kéne pucolni (a vízszintes darab a szemöldökfán még elvan magának egy ideig), és nincs főünnepi zsolozsmarend sem a magánkápolnánkban, amihez elő kellene kurkászni a Quem vidistis, pastores kottáját. (Ez utóbbi a húgoméknál van, és minden szó igaz belőle a zsolozsmától a magánkápolnáig és a vidistisig. Mint néha mondani szoktam, nincs az a fikció a világon, ami esetenként felérne a valósággal.)

Hogy mégse érje szó a ház elejét, nálunk a vízkereszt ezúttal egy háromkirályok-napi kalács formájában teszi tiszteletét, azmely kalácsot úgy híjnak, hogy roscón de Reyes, és kéne sütni bele egy kósza szem babot meg (opcionálisan) egy pici Krisztust is porcolányból, de ezt a részt most hanyagoljuk. Ma van egyúttal a “nem csinálok semmi kötelező feladatot, sálálá” korszak utolsó napja is, úgyhogy még utoljára beleugrom két lábbal a nagybőgőbe a Bűnök Barlangjában, aztán holnaptól meló.

Mindennek megvan az ideje, fijam, mint a szalmakalapnak, mondogatta nagyanyám, és ebben teljesen igaza is volt. Mindenesetre én a ficlikben gázolás idejére felvettem újra a “farmert varrok, héjja hó” jelmezt, mert ez már úgyis kellő módon szöszös, valamint egy új pár felemás zoknit, ezúttal pitypangokkal. Voálá.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/06 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 6/19 – Farmerdarabolás – nadrágból tunika

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Most erről egyelőre nemigen tudok többet mondani. Elégedetlenke vagyok és dilemmázós, de a lényeg, hogy a mű kész, az alkotó pihen, és ha majd leülepedett minden, az elégedetlenke dilemmáimról is beszámolok.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/05 hüvelyk újracucc, eská