Hosszú és képnehéz bejegyzés lesz, készítsétek be a teát/kakaót.
Szabásminták és receptek az én kezem alatt igen gyorsan át szoktak alakulni: ami egyszerű volt, az bonyolult lesz és fordítva, de leginkább fordítva. Most is, amikor táska-szabásmintát kerestem a farmernadrág szétnyírásához és újra összerakásához, biztos voltam abban, hogy itt-ott elszalad velem a ló, és véletlenül sem azt csinálom, amit a recept mond.
Pedig ez egy igen jó és alapos recept. (Én csökkent értelmű persze elsőre azon kezdtem nyafogni, hogy minden hüvelykben van, most számolhatom át centire, de aztán persze rájöttem, hogy a mérőszalagom túloldalán hüvelykbeosztás van. Uuuupszi.) Mivel ez tényleg jó és alapos recept, nem is fogok leírni mindent, amit csináltam, csak amit változtattam rajta.
Mindenekelőtt kezelhető méretű lapokká nyírtam szét a farmert, aztán összehordtam a szokásos kincsecskéket, amiket fel akartam használni hozzá.
Egy kis hulladék bútorszövet-csík (jó lesz majd a pánthoz), maradék trikotázs meg egy öreg turkált lepedő, amit már vagy tíz éve nyírogatok szét mindenféle projektekbe, de még mindig van belőle. Ja, és horgolt tallérok, mert azokból irgalmatlan sokat gyártottam a buszútjaimon, és valamibe el kell suvasztani egyet-egyet, neszpá.
Mindenekelőtt összevarr-szétvág-trükközik módszerrel megteremtettem farmerből a táska elejét-hátulját meg a két zsebét.
Mint észrevehetitek, arra törekedtem, hogy a kész táskán ne legyen látható varrásvonal, a zsebek majd szépen takarják egymást. A képen látható állapotban már fel van vasalva a darabokra a közbélés, ami szintén a nálam szokásos vicces és változatos módon jött össze.
Nagyon régóta nem használok közbélést (nem nagyon varrok olyasmit, amibe kéne, vagy ha kéne, nagyúrian kihagyom), de ezúttal úgy gondoltam, szófogadó leszek. Tudtam, hogy van egy cipősdobozban mindenféle rávasalható maradék közbélés, de amikor azt olvastam, hogy rávasalható flízes melegítő közbélés is kéne, azt mondtam, muhaha, na azt aztán biztos nem találok.
Találtam.
Komolyan, ami ebben a kupiban nincs, az nem is létezik. Visszagondolva, kábé hatezer éve használhattam valami falvédőhöz, mert egy igen vicces formájú darabot találtam belőle, egy tizenöt centi széles, több méter hosszú csíkot.
Höhh, tudjátok, mikor szoktak engem zavarni az efféle apróságok. Ha csíkok, hát csíkok.
Igen, így festett a végére, mikor felvasaltam.
Az eredeti recept kifordítom-befordítom módszerrel csinálta volna a zsebeket, de ott ugyanabból a pamutvászonból van a bélés is, mint a külső oldal, nálam ez úgy festett volna két jelentősen eltérő vastagságú anyaggal, mint az ökörhugyozás. Így hát inkább csak rácikcakkoltam a zsebek bélését a farmeranyagra,
és a pólóanyagból kivágott csíkokkal csináltam rájuk paszpólt.
A továbbiakban az eredeti recept szerint jártam el, de mielőtt még felvarrtam volna a legalsó zsebet, kézzel ráöltögettem a horgolt tallérkát.
Az eleje-hátulja összevarrásakor a táska alját megerősítettem pár sor cikcakkal, hogy szép laposan kifeküdjön.
Na innentől kezdődött el a kisbencézés, merthogy nyilvánvaló volt, a táska bélését is paszpóllal fogom majd elszegni, és ezért úgy gondoltam, előbb felvarrom a hurokgombolást meg a szíjat, csak utána jöhet a bélés.
A szíjat a bútorszövet-csíkból csináltam, flíz közbélés rávasalva, viszont a belső részét a béléspamutból kivágott és formára vasalt hosszú csíkkal fedtem le, tecciklátni.
Sem ennek a felvarrásáról, sem a hurokgombolás elkészültéről nem csináltam fázisfotót, de a végeredmény ilyen lett, ni:
Meg ilyen, ni:
A recept félkarikákat meg karabinereket is kér a szíj rögzítéséhez, de én úgy gondoltam, ezt most kihagyom.
A bélésnél már erőt vett rajtam a türelmetlenség, úgyhogy semmi “másfél hüvelyk élű négyzetet kivágni a sarkából”, nix. Egyetlen darabból vágtam ki elejét-hátulját, és a szokásos módszerrel képeztem benne öblöt:
Nyilván még mielőtt összevarrtam volna a bélést, kialakítottam benne a zsebeket,
és a zseb sarkára felbiggyesztettem egy picike karabinert.
Szinte minden általam varrott táskában van ilyen, áldásos módon megakadályozza a kulcstartót, hogy lesüllyedjen valahová a táska aljára a jurába vagy krétába vagy valami ennél is mélyebb földtörténeti korba.
Ezután már csak a bélés bevarrása következett. Eredetileg kicsit hosszabbra szabtam, mint a táskát, így mikor belehúztam, elegyengettem, és összegombostűztem a két réteget,
biztos lehettem benne, hogy legalább olyan mély lesz a bélés is, mint maga a táska.
Végigcikcakkoltam a kettőn, levágtam a fölösleget, aztán erre is rárittyentettem a pólóanyag paszpólt, és végül felvarrtam a hurokgomboláshoz a gombot.
Táska, rutyutyu.
Most én erre meglehetősen büszke vagyok, de (bizarr, tudom) nem látom magam előtt, amint ezzel lődörgök bele a világba. Egyelőre megpróbálom rátukmálni a húgomra, de ha neki nem kell – nos, akkor majd meglátjuk, mi lesz vele.
Minden nap más - mindennap más 