Asszem mindent elmondok erről a városról azzal, hogy ma még csak nem is én voltam a leghülyébben öltözött nő a piacon. A Repülő Kutató megnézett magának, aztán óvatosan és diplomatikusan azt mondta, milyen egyedi.
Nos, mi tagadás.
tavasz kategória bejegyzései
5/260 – Esszencia
Ebben a vicces világban minden gyorsabban vagy lassabban történik, mint kéne, esetleg nem a megfelelő időpontban. Jelenleg például kifejezetten úgy fest, mintha épp most rontottak volna ránk a fagyosszentek. Ez mondjuk nekem nem probléma, a meleg miatt úgyis többet nyígok, mint az még elviselhető, de ti normálisabb népek valószínűleg nem nagyon örvendeztek.
A mai napomat amúgy a kávéfőzővel és egy palack ecetsav-esszenciával indítottam, csak hogy valami meglepővel is szolgáljak. Van az a mondás, hogy ha egy férfi megígér valamit, bízhatsz abban, hogy meg fogja csinálni, fölösleges havonta emlékeztetni rá. Nálunk most ez a kávéfőző kitisztítása volt, de nem fogadtam meg a jó tanácsot, két hónap alatt több ízben is emlékeztettem rá a Repülő Kutatót. A szokásos eredménnyel, persze, de hát sajnos nem tudtam megállni. (Asszem a rekord egy porcelán szekrényajtó-gomb felszerelése volt, ami majdnem egy évig húzódott, aztán végül úgy elordítottam magam, hogy rögtön felhozta a pincéből a fúrógépet. Én esetenként nagyon hangos vagyok.) Végül azért vettem kézbe az ügyeket meg a kávéfőzőt, mert tegnap a fotókonzervek gyártása közben, hogy ne unjam halálra magam, ostoba kicsiny szerelmesfilmeket vizionáltam a Hallmark Channel jóvoltából. Ismeritek ezt a típust: másfél órányi tisztára csiszatolt, szinte kínosan családbarát huzavona, melyben ivarérett felnőttek csak a nyolcvankilencedik percben csókolják meg végre egymást, de addig mindenféle válogatott hülyeségeket csinálnak. Na hát én most kettőt is láttam, amiben a csajok csak álltak, mint Bálám szamara, és a herceget várták fehér lovon. Úgyhogy inkább kipucoltam én a kávéfőzőt, nincs nekem türelmem kivárni, amíg a herceg kipányvázza fakó gebéjét a kapuzábéhoz.
Egy ilyen jó gorombítóeszközt kár lenne parlagon hevertetni, úgyhogy ma is megnézek néhány izét nagyvárosi szőke lányokról, akik Valentin-napkor találják meg az igaz szerelmet egy behavazott vermonti zsákfaluban. A mosókonyhára ráférne egy alapos takarítás, és a szekrényben sem ártana rendet rakni.
Intermezzó – Münchhausen bárónő kalandjai
Megáldott éngemet a tyehnyika, semmi kétség. Kettő darab laptopom van – mind a kettő piros, egy őtözködős blogger adjon magára -, és mindkettő betegeskedik. A tizenegyésvalamennyi colos Dell (az, amibe augusztus végén beleöntöttem fél deci vizet) lassú, mint egy csigusz, és teljesen kiszámíthatatlan időközökben/okokból lefagyik. A kettőazegyben táblagép törpe Asus (ő már túlesett egy akkucserén) valamiféle csatlakozási bibében szenved, szintén teljesen kiszámíthatatlan időközönként közli, hogy a legutóbb csatlakoztatott minekhíjákot nem ismeri fel, tegyek valamit. A legutóbb csatlakoztatott minekhíják persze maga a billentyűzet. Ürömben öröm, hogy a gép csak pofázik, de a figyelmeztető csipogások közepette a billentyűzet köszöni szépen, jól. Ámdeám a billentyűzetbe épített egyetlen USB-lik tényleg beteg, a gép nem lát semmit, amit abba dugok, legyen az pendrájv vagy fényképezőmasina. Mindehhez persze az Asus összes fantomfájdalma ellenére is fürge, mint a zerge.
Asszem, most már kezd körvonalazódni nektek is, hogyan állunk. Igen, mint abban a régi rendőrviccben, amelyben az egyik tud írni, a másik meg tud olvasni. A Dell látja a fényképezőgépet, de mire feltölteném a képeket, ötven százalék eséllyel lefagy, az Asus pedig bármit fel tudna tölteni bárhová, mint a villám, de nem csatlakoztatható hozzá semmise. Ez így természetesen nem maradhat, javítóba kell nekik menni, mielőtt megütne engem a guta. Ha viszont mindkettőt egyszerre küldöm orvoshoz, leesem a térkép széléről, és elérhetetlenné válok a világ számára.
Meghányván-vetvén a dolgokat arra jutottam, hogy valószínűleg gyorsabban kapok gutaütést a váratlan kékhaláloktól, mint attól, hogy időnként hülye csipogás emlékeztet arra, javíttatni kéne a gépet. Ennélfogva a Dell megy hamarabb a gépeknek kórházába, és viszi magával annak lehetőségét is, hogy napi áutfitjeimet lefotózhassam, feltölthessem és bemutathassam. Hurrá. Megtehetném persze, hogy most lehúzom egy időre a rolót, de ehelyett inkább ma délután felgyűrtem a képletes ingem ujját, és legyártottam egyheti konzervfotót, aztán a kellő mennyiségű káromkodás közepette megvágtam, majd felbűvöltem őket a Dellel a blog médiatárába.
Szóval a továbbiakban lesznek ugyan szép folyamatos bejegyzések arról, hogy éppen mi történik, és én fel is leszek öltözve minden nap, de arra semmi garanciát nem tudok adni, hogy pontosan abba, amit az aznapi képen láttok. Tekintsétek a következő hetet kirándulásnak egy őtözködős fikcióba, ahol alulírott mindenféle holmikat mutat be, miközben esetleg nyafogóruhában és zokniban ül otthon, száraz kenyércsücsköt majszolgatva.
Aztán persze egy kis szerencsével visszatérünk a realitásba.
5/259 – Két laptop között, egérpad alá
Rettentőséges csatákat folytatok a két döglődő laptopommal, alapvetően az a kérdés, melyiket juttassam el előbb javítóba, mert csak a kettővel együtt sikerült összevakarnom egy fotót, amit beposztolhatok, halleluja.
Holnap részletezem mizériáimat is, most egyelőre örüljünk annak, amink van.
5/258 – Rio
Ma reggel is arra ébredtem, hogy Tankcsapda megy a fejemben, de hogy miért éppen a Rio, arról lövésem sincs. Most sem egy kabrióba fogok beszállni, hanem a 880-as buszra fel, és nem oda megyek, ahol mindig kék a tenger, és sohasem éhesek a cápák, hanem Esztergomba zárótevékenységre.
Az viszont kétségtelen, hogy ha megnéztem, mit csinál a hallgató a kicsikkel, majd betotyogtam a tanszékre dolgozatokat javítani, adminisztrálni, jelenléti ívet írni, jegyeket pötyögni be a neptunba, és némi rendet teremtettem a félév végi káoszban az asztalomon, már csak élvezem a dolce vitát. Amíg el nem kezd teljes energiával döngetni körülöttem a vizsgaidőszak, persze.
Ami a fotót illeti: képzeljetek ide azt, ami csak jólesik. A laptop nem hajlandó felismerni a fényképezőgépet, sőt, egyáltalán tudomást sem akar venni róla.
Frissítés, du.: Megoldottaaaaam!
5/257 – Hirtelen
Vidám esős időnk van, egészen igazi tavasznak látszik, és hosszú nap várható, úgyhogy akkor csapjunk bele egy kis tarkabarkát. Ma oviba is megyek, pofázni is fogok a katedráról meg dolgozatot is íratok, és mindehhez technikailag ma van a félévem utolsó tanítónapja. Innentűl már csak ovik, vizsgák, dolgozatjavítások és a neptunnal való küzdelem várható.
Hová repült el ez a félév is, kérdem én. Az ember csak egyet pislant, aztán már itt a vizsgaidőszak.
(Egy barátnőmnél – négy gyerek! – a tanévkezdet a “holazoknim szezon” névre hallgat. Nálam, az a gyanúm, a félévek kezdete meg vége a “döglődikalaptop szezon” névre fog. Ezt a mai képet csak úgy tudtam felhanyintani, hogy a Repülő Kutató feltöltötte a saját laptopjára, aztán átküldte nekem cseten. Szépen állunk, hej.)
5/256 – Restanciák
Szorgalmi időszak utolsó hete, iiinn-dul. Most még három napig vad rohangálás várható, aztán elvileg végre lesz időm beblogolni az elsőáldozást (báliruhával meg mindennel), a csodálatos ajándékokat, amiket a Repülő Kutató hozott nekem New Yorkból egy héttel ezelőtt, valamint mindazokat a dolgokat, amelyeket két rohanás közben turkálok magamnak.
Most viszont elrobogok tanítani.
Ez egy igen hosszú szoknya, ennélfogva normál körülmények között nem látszanak a csodálatos felemás céklás zoknijaim, de azért én most megmutatom nektek. Móka, kacagás, hejehuja, business on the top, party at the bottom.
5/254 – Kódváltás
Mivel ma rettenetes nemzetközi rohangálónap van, és ennélfogva már úgyis mindegy, reggel fél hatkor betettem a zsebembe egy konyhai ollót, és elindultam bodzavirágot szedni.
Bodzavirágot én általában temető mellett szedek, ott rendszerint vannak bodzabokrok, és a holtakat sem zavarja. (Azért ilyenkor mégiscsak beteszem a zsebembe a személyit, hogy ha egy élő esetleg aziránt érdeklődne, mijafaszt csinálok itt hajnalban egy “Bortársaság” feliratú papírszatyorral meg egy narancssárga Fiskars ollóval a kezemben, felajánlhassam neki a kicsike kirándulást ahajt kétutcányira, ahol megmutathatom a kamrában a felcímkézett szörpös üvegeket.) Amikor még fiatalok voltunk meg ráérősebbek, és nem igényelt többhetes szervezést, hogy elmenjünk egy étterembe vagy kibóklásszunk valahová a zöldbe, a Repülő Kutatóval ilyentájt mindig felkerekedtünk, és elbuszoztunk Pilisszentlászlóra. (Emese se volt még hajh, régi szép/csúf idők. Ifjú zöld gyalogbékák voltunk, no.) Szedtünk a temető mellett egy szatyornyi bodzavirágot, aztán, amíg megjött a visszafele busz, beültünk a Janosík Krcmába. Emlékezetes alkalmak voltak ezek, a krcmában mindig sandán megnéztek a trzvendégek minket mint pesti gyüttmenteket, aztán elkezdtek szlovákul beszélgetni, amíg el nem feledkeztek arról, hogy ott vagyunk, és akkor visszaváltottak magyarra. Azóta is ezzel magyarázom a kétnyelvű közösségek nyelvi kódváltásának okai közül a kizárást a hallgatóimnak, mert ha tanár vagy, semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe.
Summa summárum, a nap kiválóan indult, fél hétre már a pincében volt az ezévi bodzaszörp, egyelőre még fazékban. Egy hét múlva kell majd leszűrni meg elpalackozni, és a fene se tudja ugyan, mi lesz egy hét múlva, de valahogyan szakítok rá időt, mert ezekre a dolgokra muszáj. Most elmászunk piacra, mert erre is muszáj időt szakítani. Utána viszont felmotyózzuk magunkat (including az elsőáldozós bálhercegnő ruha, akit tegnap este fejeztem be nagy elszántsággal, kézzel hajtván fel az alját, mind a két méternyit), és elmegyünk felszedni anyámat a Keletiben, hogy elautózzunk Mucsa-Külső-Szentkátára elsőáldozást vizionálni. Természetesen ebben a pillanatban fogalmam sincs, mit veszek fel majd holnap a nemes alkalomra, de még van kábé két órám, hogy kitaláljam. Lehet, hogy kalap is lesz benne, mit nekem Hekuba.
Azt viszont már tudom, hogy a vámosnak azt kell majd válaszolni, hogy “Szamo licsne sztvári”, mert a nyelvi kódváltás okai között az udvariasság is ott szerepel, mint ezt úgyszintén el szokom mondani a hallgatóimnak.
Majd a hercegnőruháról is lesz beszámoló, ígérem, de valójában abban reménykedem, hogy be tudom mutatni Filomélástul, végül is úgy az igazi.
5/253 – Prrréntek
Helló, bő ruhák, szaladgálócipők, vászontáskák és robbantott hajak szezonja. Ma van a félév utolsó órája levelezős hallgatókkal, és a jövő héten vége a szorgalmi időszaknak is. Emellett jelentős előrehaladásokat tettem az elsőáldozós bálhercegnő ruhával, konkrétan már csak az alját kell elszegni, hurrá.
5/252 – Kuksi
Elszántságom rendkívüli, a takony mennyisége csökkenőben, elmentem zárótevékenységet vizionálni.
Ma csak minimális szaladgálnivalóm lesz, nagyrészt kuksolok és figyelek, úgyhogy megreszkíroztam a vicces kicsi farmercipőmet, melynek elvben kényelmesnek kellene lennie, de majdmeglássuk.
Hé, azt mondtam, hogy elszánt vagyok, nem pedig azt, hogy derűlátó.
5/251 – Nyivács
Tegnap délután következett be az, hogy megadtam magam sorsomnak, de ehhez ne képzeljetek semmiféle romantikusan elomlót, nálam ez is morogva, vonyítva és nyivácskolva történik. Miután elővakartam íróasztalom alsó fiókjából a legutolsó tartalék csomag papírzsebkendőt, és csukló-a-homlokra módszerrel próbáltam megállapítani, most éppen van-é lázam, vagy sincs, brünnyögtem magamban egy kört. Majd, miután felmerültem az önsajnálat bugyraiból, írtam egy levelet az ovinak, ahol ma lett volna jelenésem Rajz, festés, mintázás, kézimunka zárótevékenységre, hogy ha meg tudnák oldani nélkülem, piszok hálás lennék. Persze meg tudják, ők ügyesek és találékonyak, és valószínűleg még az orruk sem folyik. Az enyém viszont még mindig az teszi, és ennek már soha, de soha, de soha nem lesz vége.
Mindehhez ráadásul megint arra ébredtem hajnalban, hogy nem kapok levegőt. Mire megtöltöttem két papírzsepit, Celofán is úgy döntött, hogy ez a helyzet ebben a formában tarthatatlan, itt rá túl kevés figyelem jut, úgyhogy ődöngött körülöttem egy kicsit nyivákolva, majd megállt a kelimszőnyegen, és némiképp szemrehányóan leboázta. Kösz, muci. Mivel amúgy is megette már a fene a világot, ezek után főztem magamnak egy kávét, aztán beültem a fürdőkádba, és megmostam a hülye hajamat. És visszaaludtam. Ez roppant jót tett az úgynevezett frizurámnak, eh.
Most viszont visszavonulok papírzsebkendőimmel a Bűnök Barlangjába Luca székéhez (aka elsőáldozós bálhercegnő ruha), mert annak se jutok soha de soha a végére, és szombaton délelőtt már vállfán és befóliázva kell behajintanunk Emesébe.
5/250 – Rózsás körítés
Ez most már tényleg olyan, mint a Knorr, mindennap új varázslat. Ma például (elnézést, plasztikus lesz) fél háromkor ébredtem arra, hogy a torkomban éppen ökölre megy egymással a takony meg a gyomorsav. Ráküldtem a verekedő felekre egy fél liter vizet, de akkorra már tragikus módon felébredtem. Mégis muszáj volt visszaaludni, mert négy óra alvással nem bírnám ki a mai napot, és másfél óra küzdelem árán sikerült is, de most úgy érzem magam, mint a mosott szar.
Pedig ez a rózsás körítés jobbat érdemelne.
5/248 – Dühöngő
Zöld kandeláberemre mondom, az egész világon nincs annyi takony, amennyi az én fejemből távozott az elmúlt napokban. Ha az a javulás útja, hogy dühöngök miatta, akkor persze javulóban vagyok, de hát ez így istenbizony tarthatatlan. Egy százas csomag papírzsebkendő vége felé járok, nem érzek ízeket, nem érzek szagokat, rohadtul elegem van a burjánteákból, és méhviaszos balzsammal kenegetem a kisebesedett orrom.
Holnap persze tanítás, és míg én idebent dühöngök, odakint a nyár teszi ugyanezt. Mi a nyavalya lesz itt még augusztusig, ha már május elején is harminc fokok vannak, meg egyáltalán, minek az embernek ekkora ruhatár, ha nincs mikor felvennie, mert nagykabátból rögvest lenge kaftánba, hótaposóból pedig tornacipőbe kell ugrani? Tegnap délután tehetetlenségemben kiborítottam azt a ménkű nagy komódfiókot, amelyben a kánikularuháimat tartom. Hát, az sem volt valami nagy élmény. Persze nem érek rá részletezni, mert ma van az utolsó nap, amikor reggeltől estig az elsőáldozós bálhercegnő ruhával szórakázhatom, és bele is kell feccölnöm azt a komplett napot.
Mondanom sem kell, nem csak amiatt vagyok begatyázva, hogy elrontom a cuccot, de amiatt is, mert ott hajoldozom fölötte zöld kandeláberem csöpögő gyertyáival, és a gravitáció nagyon nagy úr. Boá.
Hű, öcsém, ha valamirevaló őtözködős blogger lennék, most biztos lőnék magamról egy másik képet, mert ezen úgy nézek, mint aki mindjárt kettétép egy velociraptort. Eh, maradjon. Dokumentációnak jó lesz.
Intermezzó – Gege
(Csak hogy ne hagyjalak titeket mára kontent nélkül.)
Tavaly nyáron jelentek meg először ezen a blogon a gegék, itt meg itt. Na hát kérem azóta Giggü kinőtte a nevét is meg a gegéket is, úgyhogy gondos nagynéniként rendeltem újabb gegéket a Meskáról Perpétának. (Mert most már ez a neve. És a lába 21-es.)
Meg is érkeztek, íme.
Mint a bennem lévő paidagógosz néni megállapította, ezek a gegék arra is alkalmasak, hadd szokja a kölök, hogy van neki jobb meg bal lába. “Nédda, éppen egymásra vigyorognak a csigák meg a kismadarak, és ez így jó”.
5/247 – Vau
Ilyet már régen csináltam, de higgyétek el, ezzel mindannyian jobban járunk. Beküldöm a macskákat helyettesíteni. Ők viszonylag jólfésültek, csinosak, energikusak, és nem köhögnek ugatva. A hőmérsékletük ugyan talán nekik is 37,8 fok, de az macskáéknál teljesen normális, és nem kell Neocitránt meg gyömbérteát meg végtelen mennyiségű papírzsebkendőt fogyasztaniuk.
Ja, pontosan. Visszaestem a takonykórba, desőt.
5/246 – Ciheres
A Repülő Kutató két telefonja közül azon, amit itthon hagyott, hajnali ötkor mézédesen és behízelgően megszólalt az ébresztő. Na hát én szokásomhoz nemhíven tegnap éjfélig nem tudtam elaludni az orrfújás-köhögés újra és újra feltörő rohamaitól, ráadásul ma csak tízre kell mennem. Ennélfogva most nyomorult vagyok, köhögős, leterhelt, magányos, krákogós, kialvatlan és elesett. Súlyosbító körülményként ma egész nap a Kazinczy-versenyen kell szaladgálnom mosolyogva és halkan, mint egy kisegér. Mint már évek óta mindig.
Úgyhogy mindehhez szerény, pasztellvirágokba borult ciheresnek öltöztem, egye meg a fene a világot. És papírzsebkendőt is viszek. Sokat.
5/245 – Hová mégy, te kis nyulacska?
Hova az ingyombingyomba mennék máshová, zárótevékenységre megyek, tutáliber, máliber. És még mindig úgy ugatok, mint a kutty.
A tegnapom igazi tékoz-nap volt: nem csak a legdrágább anyagot vettem meg komplett “hobbivarrónő anyagot vásárol” praxisomban, ami már több mint huszonöt évre rúg, de fodrászhoz is elmentem, mint a mellékelt ábra mutatja. A leányzó, aki vágta, még a szokásosnál is bátortalanabb volt, csak simogatta az ollóval (biztos sok olyan vendéggel találkozott, aki a végén amiatt nyivácskol, hogy miért lett ilyen rövid), de legalább így is az volt az érzésem, hogy hell yeah, megint része leszek a civilizációnak. Aztán elaludtam azt a hajat. Semmi se tökéletes, na. A tékoz-nap kiteljesítése érdekében masszázsra is elmentem, úgy fájt a végén mindenem, mint a fene.Össze kell szednem magam, feleim, mindenhol fájó csomócskáim vannak. És ronda nagy pattanások. Negyvenkét évesen. Ne hülyéskedjünk máá.
Most viszont elmegyek munkába, dixit.
5/244 – Mint a kifutópályát a gép
Reggel óta Tankcsapda megy a fejemben, újra egyedül, tudtam, hogy lelép, ő az égen, én meg… háát, leginkább továbbra is fülig takonyban. De azért javul. Az elmúlt héten a mai nap az első, amikor nem arra ébredtem, hogy “Mehr Luft!” A takonymanók persze továbbra is vidáman zsinatolnak, de legalább megvárják, amíg magamhoz térek, és csak akkor indítanak támadást.
A Repülő Kutató amúgy természetesen nem hagyott el, épp csak ezúttal is nevének megfelelően viselkedik, most éppen New York felé szeli az eget. Hétfőig szalma vagyok, viszont legalább annyi munkával, mint a nyű, úgyhogy definitíve nem fogok unatkozni. Sőt, valójában csak most kapcsolunk magasabb fordulatszámra: innen kezdve (hacsak valami közbe nem köpik) tizenhetedikéig egyetlen szabad napom se lesz. Jó, persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek seholse szabadka időintervallumok, de minden áldott hétköznapra jut egy adag világgá menetel hol fel, hol le a Duna folyásával párhuzamosan. A leeső időcafatkákban leginkább szakdolgozatok javításával fogom múlatni a szárnyas időt, valamint sok kis részletben előállítom végre az elsőáldozó ruhát is. Ehhez viszont (kötelező programon kívül) be kell pendliznem a székesfőfaluba alapanyagokért, mert itt Bürgüncfalván jelenleg egy fia méterárubolt sincs, miért is lenne.
És ma, technikailag, szabad napom van. (Leszámítva persze olyan mókakacagásokat, mint tananyagok rendszerezgetése és más efféle cukiságok.) Úgyhogy megyek is mingyá, de mint a forgószél.
Nem feledkeztem el arról, hogy még vannak mesélnivalóim a húgom bolondkordélyáról – tessék várni türelemmel, mindennek eljön az ideje, mint a szalmakalapnak. (Ez utóbbinak amúgy már, attól tartok, eljött. Lehet, hogy a továbbiakban néha igen érdekes látványt fogok produkálni néktek, merthogy – ugyan ki lepődik meg ezen? – szalmakalapom is van. Négy.)
5/243 – Dalköszöncse
Hát kérem, mindenkinek kellően virágos és verőfüttyös májuselsejét. Én már megsütöttem húsz darab bajor lúgos zsemlét, és mindjárt bepácolom a hagymás sárgarépát is, hogy kész legyen, mire kitör a szomszédban a nagy grillhepaj.
Azt inkább el se akarjátok képzelni, hogyan festett a hajam, mielőtt eltüntettem szem elől. És végre felvehettem másfél hónappal az elkészülte után az új paplanruhámat is, juhé.
Minden nap más - mindennap más 