Ha én lettem volna Szilágyi Örzsébet, pár száz évvel később Arany János ott ülhetett volna teljesen munkátalanul és balladátalanul, mert én ugyan megírtam mindenféle leveleket a múlt héten (szerelmes könnyeket nem sírtam beléjük, mindennek van határa), válasz viszont marhára nem jött egyetlen olyanra sem, amelyben fontos dolgok iránt érdeklődöm. Következőkor talán kipróbálom internet helyett a hollókat, esetleg közvetlenül odavonulok a címzettek ablaka alá, és balalajkázni fogok vagy mittomén. Mivel még sose fogtam a kezembe balalajkát, valószínűleg hamar fel fogom kelteni a címzettek érdeklődését, meg bárki másét is, aki hallótávolságban van.

Balalajka helyett viszont most kosarat fogok a kezembe, és címzettek ablakalja helyett a piacra vonulok, mert eldöntöttem, hogy vége van a télnek (erre majd még rá fogok faragni, csak mondom), és ha a télnek vége van, akkor értelemszerűen a tavasz jön, ha pedig tavasz, akkor piac. Na persze mára azt mondja derűsen az időjárás-jelentés, hogy perpill mínusz három fok van, és ne lepődjünk meg, ha mínusz ötnek érezzük. A kirelejzumát neki, mondtam én, hogy rá fogok faragni erre, aztán tényleg.

Piac után a mai nap nagyját előreláthatólag kedves és barátságos papírjaim között fogom tölteni, mert holnap lazsálni akarok a Bűnök Barlangjában, és ez csak akkor valósítható meg, ha már letudtam az összes fontos-sürgős rutyutyut, a lelkifuci harapdálásai elől ugyanis nincs menekvés. A fontos-sürgős rutyutyuk előtt viszont még szándékomban áll valami egészen merényletszerűt művelni a hajammal, és ez tényleg marha vicces merénylet lesz, ha összejön. Tessék várni türelemmel.

Ha már a merényleteknél tartottunk: egyre erősebben érzem azt, hogy az idei tavasz igen nagy mértékben kék lesz meg zöld meg sárga, és, mint talán tudjátok, én az ilyen merényleteket sem szoktam elaprózni.