RSS

tavasz kategória bejegyzései

6/182 – Tüchtig

01 Már

Hét. Egész. Óra. Alvás. Majdhogynem a hála örömkönnyei csillogtak ébredéskor a szememben, csak sajnos nem fértek el a csipától meg a szemfestéktől, amit le se szedtem tegnap este, mielőtt elzuhantam.

Tegnapi bejutásom a székesfőfaluba még annál is kalandosabbra sikerült, mint eredetileg terveztem, merthogy az utolsó órám egyik tanítványa felajánlotta, hogy elvisz Solymárig kocsival, ő ott lakik, Solymáron meg bőséggel találok majd magamnak ekvipázst befelé, volánbuszot, békákábuszot, amit csak akarok. Én ezt elfogadtam, mert nekem akkor már úgyis mindegy volt. Nahát nyilván az én időskori prekoncepcióimmal van baj, meg a húszéves lányokról alkotott tévképzeteimet kellene sürgősen revideálni, mert én egy kiske szappantartóra számítottam, amibe cipőkanállal kell belepakolnom magam. Ehhez képest a kocsi egy akkora batár nagy városi terepjáró volt, hogy szinte sámlira volt szükségem, hogy felmásszak belé, odabent pedig minden új és csillogós, olyan tüchtig patikatisztasággal, hogy ha ezt Emese látta volna, sírva vágja fejünkhöz a féklámpáit. Igen, Emesének sürgős tavaszi nagytakarításra lenne szüksége, de legalábbis arra, hogy valaki kegyelettel kihajigálja belőle az üres ásványvizes flakonokat, csipszes zacskókat meg a régi újságokat, meg legalább összesöpörje a padlójába törölt kekszet. Emese szegénykém egy disznóól.

Mindenesetre a tüchtigen karbantartott nagy batárral már akkor ott voltam Solymáron, amikor még csak elindult volna Esztergomból a buszom, úgyhogy kellő ráéréssel tudtam bebálozni a programomra, és oda is értem egy egész órával azelőtt, mint amikorra terveztem. Ez persze hiba volt, erre a szakaszra már olyan ólmos fáradság köszöntött rám, hogy attól féltem, leáll a rendszer, és nem tudok visszabútolni. Ha most én itt leülök és várakozásra kapcsolok, meg fogok krepálni, gondoltam, sürgősen tenni kéne ez ellen valamit. Úgyhogy előbb behajintottam a Jedermannban egy lórúgással felérő adag koffeint, aztán elkezdtem társalogni a program szervezőjével, aztán mikor némileg később berobogott, a beszélgetés moderátorával is, és majdnem egy egész órát pofáztam az előtérben csak úgy. Aztán bementem a könyvtárba, és megint pofáztam egy órát. (Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik a) már húsz éve ismernek (én akkor se voltam jobb), b) könyvbemutatómon is részt vettek (én akkor se stb. stb.), c) a blogomat olvassák (én nemhogy akkor, de most se stb. stb.), aztán mégis bejöttek meghallgatni, amint éppen pofázom. Mintha nem mindig azt tenném.)

Ma úgyszintén a pofázásomért tartanak engem, délután 5×45 percig osztogatok meg társadalmi ismereteket a levelezősökkel, hej de mókás lesz. Ők is az egész munkahét után, én is ezután a csudálatosan szájbacsűrt hét után, hát nem jósolok magunknak valami nagy élményzuhatagot.

Utána viszont hazakúszom, és ha kicsit is kegyes hozzám ez a gyönyörű elviselhetetlen élet, hétfőig ki se nyitom a számat, vagy legfeljebb csak olyasmikre, hogy “Két kecskekefirt kérek”, meg hogy “Egy csokor bébimángold lesz meg tíz deka rukola”. Holnap ugyanis, hacsak kisbalták nem potyognak az égből, piac.

Schrödinger kicsiny nyürrencse ma reggel ismét a tálkája mellől köszöntött, és három részletben be is zabált egy komplett zacskónyi sajtkrémes extra macskapapit, ami nyilvánvalóan nem az ő májának való, de egyrészt az ő máján már semmi sem segít, másrészt meg ezt akarta enni. Utána még simogattatta is magát, aztán összegömbölyödött a kanapén, és elaludt.

Továbbra is annak örülünk, amink van. Ez az ancúgomra is érvényes, amit nem tudok és nem is akarok megmagyarázni. Tekintsetek rám úgy, hogy Emese vagyok, nem pedig egy tüchtig városi terepjáró.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/01 hüvelyk eská, tavasz

 

6/181 – Forgács

28 feb

Továbbra is roppant elszántsággal vágom a centit, még a mai napot kell túlélni meg a holnapit, és a holnapi nem is lesz akkora nagy kunszt, aznap csak egy másik városba kell elutaznom, és különben is csak öt órám van délután, aztán végre eldőlhetek, mint egy zsák. Jelentősen boldogabbá tenne viszont, ha legalább akkor tudnék aludni, amikor lehetőségem van rá, mert ezen a héten még egyszer sem sikerült megúsznom anélkül, hogy ne ébredjek fel valamilyen abnormális időpontban, oszt hol vissza tudtam aludni, hol nem, de leginkább nem. Kedden például, amikor úgyis indulnom kellett hatkor, és az ébresztő be is volt állítva böcsülettel fél ötre, két órával a csingilingi előtt ébredtem arra, hogy Nagyseggű Maruszja elvette tőlem a paplant. Ez egy dupla paplan volt, két méter széles, úgyhogy lövésem sincs, milyen kifinomult és ravasz technikával csinálhatta, de hát tagadhatatlanul ott volt a bizonyíték, én ott nyomorogtam ötven centivel, Poci alatt meg ott volt az összes többi. Ezek után persze visszaszereztem a paplant, de már minek, úgyse tudtam visszaaludni.

Mára az e heti pofázós-rohangálós sorscsapások közül az jutott, amikor én reggel elrohanok munkázóba, aztán másfél órát pofázok a beszédprodukciós folyamatról, utána további másfél órát pofázok az önkéntes és kikényszerített asszimilációról meg efféle cukiságokról, utána átrohanok a városon, felszállok a buszra, leszállok a buszról, átrohanok a székesfőfalun (ezúttal legalább nem gyalog, remélhetőleg segítségemre lesz a tömegközlekedés is), bezuhanok a Goethe Intézetbe, aztán egy órát pofázok olyan dolgokról, amik kapcsán azt hiszik rólam, hogy szakértő vagyok bennük.

Nem vagyok én már szakértő semmiben, kedveszkéim, legfeljebb önmagam minél kisebb foszlányokra való szétforgácsolásában. Az rohadt jól megy. Ja, meg elég jól tudok kaját szervírozni hajnali négykor Celofánnak, aki az orvostudomány, a józan belátás és bármi más élő cáfolatául még mindig ott áll ilyenkor a tálkája mellett, és éhesen nyürrög.

Azt, gondolom, már nem is kell részleteznem, mennyi fejfájással járt kitalálni, mi a budiajtót vegyek fel máma, amiben reggeltől estig nem vesz meg az Isten hidege és nem fövök meg, ráadásul egyaránt megfelel három település között összevissza buszozni, két kilométert gyalogláb rohanni, emellett tanítani és szakérteni is, ja és nézzek ki mindehhez úgy, mint saját magam, nem pedig valaki más.

Hátizé.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/28 hüvelyk újracucc, macs, tavasz

 

6/180 – Félúton

27 feb

Remélem, hiányoztam. Túl vagyok a szörnyeteges hetem felén, már csak két rémnap van hátra belőle.

Én, mint látható, még megvagyok. Celofán is megvan még.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/27 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

6/178 – Kapirgálás

25 feb

Ma tovább folytatódik a “munka, munka, munka meg az örökös kapirgálás”*, és csak azért nem állítom, hogy ez lesz ebben a félévben a legnehezebb hetem, mert elég nagy összegbe mernék fogadni, hogy a zuniverzumnak még vannak tartalékban további dobásai.

Csak rövid áttekintésként, ha esetleg úgy gondolnátok, eltúlzom a dolgot:

Ma befejezem annak a könyvnek az elolvasását, amit szombaton este adtak fel kötelező olvasmánynak a doktorin. Véglegesítem az e heti óráim ppt-jét és a szerdai doktoris prezentációét. Véglegesítem a disszertációm vázlatát és interjúkérdéseit, majd elküldöm a témavezetőmnek. Visszaviszem könyvtárba a lejáró könyveket. Becsomagolok Pécsre. Gyártok konzerveket is, ha van hozzá energiám, mert amúgy csütörtökig coki. Fél háromkor kozmetikushoz vagyok hivatalos (ez még azelőtt meg lett beszélve, hogy rám zuhant volna az összes többi hülyeség és marhaság). Ha minden jól megy, még ma rám esik a magos egekbül egy tanulmány is, amit át kell néznem, lehetőleg minél gyorsabban.

Holnap reggel hatkor eldöngetek tanítani. A tanítás szüneteiben értekezletet szervezek a jövő hétre. Az óráim befejezése után a Repülő Kutató bekanalaz Esztergomban Emesébe, végigcsorgunk a fél országon, irány Pécs. Én menet közben aggódni fogok, mert ez az én alapállapotom, az aggódás.  Miután lepakoltunk a szállodában, elmegyünk valahová táplálkozni, én meg tovább aggódom.

Szerdán reggeltől estig az egyik csúnya kis teremben fogok kuksolni, vitázom, prezentálok, és általánosságban megpróbálok okos kislánynak néninek látszani. Utána ki a teremből, vissza Emesébe, mars haza.

Csütörtökön reggel elfutok tanítani, majd az óráim után felkepesztek a budapesti buszra, és bedöngetek a székesfőfaluba, ahol szakértőt kell játszanom egy rangos intézmény programján. Utána visszadöngetek Szentendrére, és eldőlök, mert pénteken megint tanítok.

Hát ez az én hetem, és azt még csak tortahab ezen a nyüves tortán, hogy Celofán már ugyan négy és fél héttel túl van a szavatossága lejáratán (értsd: négy és fél héttel ezelőtt már felajánlotta a doki, hogy elaltatja, mert innen nem fog felépülni a macska), de az öt hetet már nem fogja megérni. Egyre gyengébb, már csak támolyogva ugrik fel a fotelbe, tegnap a vécében összekente saját magát, mert nem tudott egyenesen állni benne. Nekünk meg el kell vonulnunk másfél napra, kurvaélet. Ha rábízzuk anyósom felügyeletére, a jóisten se tudja, mi fog történni ez alatt az idő alatt, nekem pedig folyamatos bűntudatom lesz, ha meg elaltattatjuk, végig fogom bőgni a hetet, és úgyszintén folyamatos bűntudatom lesz.

Drukkoljatok vagy imádkozzatok vagy mittomén, mert ezúttal tényleg átkozottul ránk fér.

Mindehhez így festek máma, és istenbizony a maihoz hasonló napokon semmiféle értelmét nem látom az őtözködős blogolásnak.

* Ez egy dörzsireklám szövege volt valamikor a kétezres évek elején, onnan vált a mi családunkban afféle ernyőfogalommá minden olyan tevékenységre, amit muszáj megcsinálni, pedig nagyon rühelli az ember. És a reklámokkal szemben a való világban még ripsz-ropsz megoldást hozó termék sincs az ilyesmire.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/25 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

6/177 – Hajajajaj

24 feb

Az én nagy szent terveim azok valának, hogy a mai napot a Bűnök Barlangjában héderezve töltöm, ezen belül konkrétan egy olyan kísérlettel, hogy miként lehet egy túl rövid kardigán, egy kiszuperált spagettipántos top és egy méternyi anyag közreműködésével tavaszi ruhácskát gyártani. Az én nagy szent terveimet viszont (emelje fel a kezét, aki meglepődött) vihogva és kéjjel csűrte szájba a zuniverzum. Ma is ppt-k és más efféle cukiságok fölött fogok kuksolni, és ez így megy majd in aeternum.

Az egyszerűség kedvéért írjuk le a történteket úgy, hogy addig balalajkáztam címzettek ablaka alatt, amíg végül valaki kinyitotta az egyik ablakot, és akkurátusan a fejemre öntötte egy éjjeliedény tartalmát. Nincs is nagyobb öröm, neszpá, mint mikor az ember szombat este nyolc után megtudja, hogy szerda délután kettőkor prezentációt kell tartania valamiről, amit kellő homályossággal úgy határoztak meg, hogy “egy atlanti és egy kontinentális oktatási rendszer összehasonlítása”. Na mármost én az ilyesmit mindig megoldom, küldjön rám a zuniverzum bármiféle peripeteiát, amiből pusztán pofázással kivághatom magam, de azért mégiscsak előadtam a Gézengúz-féle hörgős-morgósat. Csak tudnám, miért mindig az van, hogy add meg Uramisten, de most rögtön, sőt, még tegnapra kéne.

Mielőtt viszont ismét belevetettem volna magam a kutatói és előadói munka gyönyöreibe (grr), megmostam a hajam, mert ha ez így megy tovább, és további képletes éjjeliedényeket öntenek a fejemre, még erre sem lesz időm. Nyilván ezzel sikeresen eltüntettem a kék csíkokat is, de indiánnak lenni memória, arra még elég jól emlékeztem, hogy megígértem nektek, beszámolok arról, hogyan bírta az iccakát a kence.

Nos, így.

A hajam már eredetileg is mosásra érett állapotban volt (óvatos duhaj vagyok én), ez az akció viszont tovább csupálta, lehet látni, amint kis göröngyöcskék ülnek ki a krétából reája. Kijönni viszont nyom nélkül kijött, bár az is igaz, hogy szintén az óvatos duhajságom miatt eggyel többször samponoztam mosáskor. A párnahuzaton nem hagyott különösebb nyomot, de (gondolom, ez sem lep meg), nálunk a párnahuzatok is tarkák, mint a pávián segge. Ettől függetlenül azt is bevágom mosóba.

A verdikt? Ideiglenes eljárásként elég jól szuperál a módszer, feltéve, hogy az ember megtalálja azt a színt, ami nyomot hagy a hajában. Nagy kosz nem maradt utána sem felkenéskor, sem a hajon, sem lemosáskor, bár azért a kádat ki fogom pucolni, de amúgy is azt teszem minden hajmosáskor, szóval végül is mindegy. Leginkább olyan esetekre ajánlanám, amikor valaki buliba megy, és egyetlen napra akar valami extrát és szokatlant, amitől könnyű még akár azon az éjszakán megszabadulni.

Más képet máma nem kaptok rólam. Nyafogóruhában és felemás zokniban ülök frissen mosott hajjal a Bűnök Barlangjában, és halkan brünnyögök, mert körülöttem itt egy csomó vicces és kreatív és tarkabarka projekt, nekem meg ehelyett az atlanti és kontinentális oktatási rendszerekkel kell szaroznom.

Szép vasárnapot nektek is.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/24 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

6/176 – Balalajka

23 feb

Ha én lettem volna Szilágyi Örzsébet, pár száz évvel később Arany János ott ülhetett volna teljesen munkátalanul és balladátalanul, mert én ugyan megírtam mindenféle leveleket a múlt héten (szerelmes könnyeket nem sírtam beléjük, mindennek van határa), válasz viszont marhára nem jött egyetlen olyanra sem, amelyben fontos dolgok iránt érdeklődöm. Következőkor talán kipróbálom internet helyett a hollókat, esetleg közvetlenül odavonulok a címzettek ablaka alá, és balalajkázni fogok vagy mittomén. Mivel még sose fogtam a kezembe balalajkát, valószínűleg hamar fel fogom kelteni a címzettek érdeklődését, meg bárki másét is, aki hallótávolságban van.

Balalajka helyett viszont most kosarat fogok a kezembe, és címzettek ablakalja helyett a piacra vonulok, mert eldöntöttem, hogy vége van a télnek (erre majd még rá fogok faragni, csak mondom), és ha a télnek vége van, akkor értelemszerűen a tavasz jön, ha pedig tavasz, akkor piac. Na persze mára azt mondja derűsen az időjárás-jelentés, hogy perpill mínusz három fok van, és ne lepődjünk meg, ha mínusz ötnek érezzük. A kirelejzumát neki, mondtam én, hogy rá fogok faragni erre, aztán tényleg.

Piac után a mai nap nagyját előreláthatólag kedves és barátságos papírjaim között fogom tölteni, mert holnap lazsálni akarok a Bűnök Barlangjában, és ez csak akkor valósítható meg, ha már letudtam az összes fontos-sürgős rutyutyut, a lelkifuci harapdálásai elől ugyanis nincs menekvés. A fontos-sürgős rutyutyuk előtt viszont még szándékomban áll valami egészen merényletszerűt művelni a hajammal, és ez tényleg marha vicces merénylet lesz, ha összejön. Tessék várni türelemmel.

Ha már a merényleteknél tartottunk: egyre erősebben érzem azt, hogy az idei tavasz igen nagy mértékben kék lesz meg zöld meg sárga, és, mint talán tudjátok, én az ilyen merényleteket sem szoktam elaprózni.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/23 hüvelyk eská, tavasz

 

Intermezzó – Tavasz előtt, tél után

22 feb

(Alkonyati mászkálás, képmagyarázatokkal.)

A görögkeleti székesegyház roppantul fotogén darab bármilyen fényviszonyok közepette, de ma különösen kitett magáért.

A székesegyház oldalában van egy lezárt sikátor, annak az elején pedig a legislegkedvencebb emléktáblám.

Nem messze található A Virágok És Kívánságok Tere, éppen meglehetősen virágtalan állapotában. Ha néhány hónap múlva ismét megmutatom, rá sem fogtok ismerni.

Ezt a talányos kis domborművet is nagyon szeretem, amint szinte véletlenül ott üldögél egy kőfalban, és észre sem veszi senki.

Ezt viszont mindenki észreveszi, mert ez a főtér.

Ebből a szögből még pofásabb, mert ezen az oldalon éppen egyik házról sem omlik a vakolat.

Ez a templomok városa, mint Adelaide. Adelaide-ben viszont tudtommal nincs Bükkösnek hívott patak.

És amikor lemegy a nap, kihal az egész kóceráj. “Kisváááros! Kilenc óóóóra! A levegőt elzááárni!” Bizony, az évnek ebben a szakában itt már hétkor elzárják.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/02/22 hüvelyk blabla, galéria, tavasz, tél

 

6/175 – Program

22 feb

Tegnap, miután hazajöttem a munkázóból, roppant elszántsággal odaálltam a Repülő Kutató elé, és azt mondám neki, hogy elegem van ebből a szarakodásból. Az egymással töltött időnk nagyrészt abból áll, hogy hazazuhanunk, aztán macinaciban meg nyafogóruhában a) tovább nyűglődünk a munkáinkon b) próbáljuk kitalálni, éppen mit akar enni Anasztázia nagyhercegnő. Fenébemár. Egy turistaszivattyú cum kultúrváros közepin ülünk, oszt nem látunk belőle lószart se, mert mindig csak rohanunk valahová. Úgyszintén, egy turistamágnes táj közepin ülünk, és azt is csak a busz ablakából nézegetem munkába menet meg onnan jövet. Egy olyan napot akarok, amikor felöltözünk ember szeme elé való őtözetbe, és különösebb cél nélkül csámborgunk egymás társaságában, nuku munka.

A Repülő Kutató valószínűleg megijedt egy kissé, mert azt mondta, oké. Úgyhogy már voltunk reggelizni a Duna-parton, és mászkáltunk a városban, és vettünk a Skanzen-ház pékségében kovászos vágott zsemlét, mert ugyan azt a reggelit otthon is össze tudtuk volna ütni, és zsemléket is szoktam sütni, de ez azért mégiscsak más.

Most a Repülő Kutatón a sor, hogy kitaláljon valami programot délutánra, és átkozottul nem érdekel az sem, ha túrabakancsban mászat végig a komplett Szentendrei-szigeten, csak csináljunk valamit, mielőtt végképp megöregszünk macinaciban és nyafogóruhában.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/22 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

6/174 – Vacilla

21 feb

Az elmúlt napok magas sarkon való rohangálásai után ma ideje volt lapos talpú csizmára váltani, mielőtt a lábam leesik a helyéről. Akkor viszont már, mivel ha lúd, legyen döglött, felvettem a pipeződ ruhámat hozzá, sok balti-zölddel, hogy legyen, ami kiüsse az emberek szömit.

Ez egy igen jó ruha, kényelmes meg nemgyűrődős meg vicces a színe meg az anyaga, de mégis vacillálok rajta, hogy megtartsam-e vagy sem. Talán a kényelmes zsákszabása miatt? Hordok én ennél sokkal nagyobb zsákokat is, de ez valamiért így is, hmm, mégis-mégse. Micsináljak, Blognak Népe? Véleményeket kérek.

Igen, ma nagyon őtözködős blog voltunk. Ha esetleg mégiscsak inkább a procedurális memória működésére és funkcióira lennétek kíváncsiak, ne fogjátok vissza magatokat, én arról is szívesen.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/21 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

Szaporulat a szekrényben 6/4 – Zuzmótól olíváig

16 feb

Nem lesz valami izgalmas bejegyzés, de sebaj.

A múlt hét során volt néhány nap, amikor a buszcsatlakozásra várva jobb híján beténferegtem az esztergomi turkálókba, úgyhogy beszereztem egy pár új cuccot, merénilyenvagyok. Kifelé ezúttal egyelőre nem megy semmi, a Diwali alatti nagy purgálásnak hála még mindig van szabad kapacitás. Pontosabban eddig volt, mostantól visszatérünk a jól megszokott rendszerhez, mert másként ismét kihabzanak a szekrényből a cuccok.

Nos, lássuk a medvét. Első számú medvénk egyből kettő darab medve, két tökegyforma pulcsi más-más színben. A korall az idei év Pantone színe, ezt csak a szórakoztatás kedvéért említem, mert egyébként eddig is dugig volt korallszín cuccal a szekrény, pólótól szoknyán és dzsekin és kabáton és nemtommin át cipőig. Mindenesetre ezek majd jól jönnek nekem tavasszal.

A kedves kis közelgő tavaszhoz turkáltam egy barátságos halavány zuzmózöld polárfelsőt is. Valószínűleg ezt még ki fogom prüttyögtetni valamivel, tessék véleményezni, hogy másik zölddel, narancssárgával vagy rózsaszínnel tegyem.

Item, turkáltam egy lila jeggingset is, mert eddig ilyen se volt.

Item, nekem-új csíkos póló, szintén a tavaszra/nyárra való tekintettel.

Item, sárga kardigán. A két sárga kardigánomból az egyik igen határozottan megy kifelé a forgalomból, kicsikét már romos. Ez itt enyhén pipeződbe-mustárba hajló sárga, amit nem óhajt teljes pompájában visszaadni nekem a fényzőgép. Ez van, no.

Ja, meg ez itt, persze hogy persze. Ne is mondjátok. Én sem mondom, csak mutatom.

Van még egy darab, egy fenyőzöld kord kiskabát, aminek szőrös a gallérja, de azt még nem tudom bemutatni, egyelőre bent hagytam a munkahelyemen. Vettem viszont egy olívazöld övet is, nyihaha.

Egyelőre ennyi. Nem állítom, hogy rá fogok ülni a kezemre, de mindenekelőtt varrnom kéne egyet-mást, mert addig anyagot se veszek, amíg nem varrok legalább tíz cuccot a jelenlegi készletből. Nos, vannak holmik, amiknek már régen kinéztem a szabásmintáját, sőt, attól tartok, további cikcakkruhák is befigyelnek még…

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/16 hüvelyk tavasz, tél, turkálgat

 

Eská 6/18 – Pulcsiból… barett

03 jan

Pénzfeldobással a pulcsik nyertek, úgyhogy ezekkel kezdem a nagy átalakítópartit, közülük is elsőként a fura selyemfodros nyakú pink darabbal. A képek rémesek lesznek, mert ahányszor kisütött meg beborult, folyton más színe lett ennek a nyomorultnak. (A Bűnök Barlangja ablaka délkeletre nyílik, és ha éppen nem is süt be direkt módon a nap, minden pillanatnyi változást megsínylenek a fotók.) Na sebaj.

Mindenekelőtt kifejtettem belőle minden fölösleges címkét-madzagot-miegymást,

aztán szépen kifordítottam, magam elé fektettem, és hozzávetőleg kijelöltem rajta egy barett alsó részének a szabásmintáját.

Nekem vala az a ragyogó ötlet ugyanis, hogy miért ne csinálnék ebből a pulcsiból sapkát, mégpedig úgy, hogy a selyemfodros nyakrész legyen az, amibe beledugom ezután is a fejem, csak a másik irányból, teccikérteni.

A kivágott darabot ráfordítottam színre színt, visszájára visszáját a pulcsi hátoldalára, és kivágtam egy ugyanolyan formájú körülbelül-körlapot a barett tetejének.

Ezzel megvolt a sapka alja is, teteje is, csak össze kellett varrni.

Fél centire a szélétől keskeny cikcakk, aztán körbe a szélén széles cikcakk (hogy elszegjem az anyagot), kifordít, megcsodál, felpróbál.

Nem nézett ki sehogy. Annyira nem nézett ki sehogy, hogy leírni sem tudom nektek. Tényleg nem. Úgy emlékeztem, hogy Van Eyck munkásságában találok némi viszonyítási alapot, de nem, még azok a fejfedők is jobban néztek ki, pedig azért a Németalföld mindig jó volt bizarr fejbilikben.

Néztem egy ideig szegény lapótyát, aztán egyszer csak elkezdtem vihogni. Ugyan kit akarok én átejteni azzal, hogy ebből egy rendes, fület takaró, fejet melegítő sapka lesz, nem ez a sors van előírva neki, ebből csak egy könnyűcske semmicskét lehet varrni, amiben majd március végén valahol egy kávéházban kortyolgatom a habos kakaót, lakkcipő lesz rajtam édes kis rakott szoknyával, a háttérben meg szól a La vie en rose.

Innentől már minden rendben volt. Körbevarrtam keskeny cikcakkal közvetlenül a selyemfodorbigyózás mellett, aztán levágtam a fölösleget,

elszegtem, majd kifordítottam, és széles cikcakkal megerősítettem a varrásvonalat, hogy szebben kifeküdjék.

Március végén, ha elmegyek kávéházba lakkcipőben és rakott szoknyácskában habos kakaóért, majd fel is veszem. Addig nesze nektek Boldizsár.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/03 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

Évnyitó – A hatodik

01 Sze

Ahhoz képest, hogy csak egy évre terveztem eredetileg, most lépünk a bloggal a hatodikba. Penszér, sámpányt ide.

Ami nem romlott el, azt nem érdemes megjavítani, úgyhogy a következő évben is maradunk annál, hogy minden új holmi, ami bejön a házba, találkozik egy kifelé tartó régi darabbal. Tényleg nincs szükségem több ruhára-cipőre, mint amennyi most van. Az ötödik év újítása, a blogévenként 52 darab eská-bejegyzés is marad, mert én még nem unom, meg különben is, az elmúlt évben nem sikerült igazán jól megoldani. Hol nagyon sok volt egyszerre, hol pedig hosszú szünetek két efféle bejegyzés között, szóval teremteni kell benne valaminő rendszerességet, és én eléggé elszánt vagyok ebben a tekintetben, úgyhogy uccuneki.

Mivel ugyebár a közönséget szórakoztatni kell valami újdonsággal is, nehogy unatkozzék, lesz egy újabb önszabotálási projekt is, mégpedig ezúttal a 10×10 program (itt lehet elolvasni, hogy mi ez). Nyilván nem ebben a formában fogom megcsinálni, ez nekem egy kicsikét túlságosan is steril. A múltkor összeírtam magamnak nagy vonalakban, hogyan és miként csinálnám meg, ha olyanom van, úgyhogy most ismét beteszem ide, lássuk csak.

Először is: megpróbálkozom azzal, hogy a következő évben minden hónapban legyen egy ilyen 10×10 csomag. Minekutána nekem volt már olyan évem is, amelyben tizenkét hónapon át (két hét kivételével, amikor besokalltam) végigvittem a 30×30 önszabotálást, tehát azt, amikor egy egész hónapra csak harminc darabból kell öltözni, ez a 10×10 most nem tűnik sem megvalósíthatatlannak, sem túlságosan kiakasztónak. Végül is, minden hónapban lesz további húsz napom, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan, az meg igencsak túlélhetőnek látszik. Mivel viszont most tényleg nem elsősorban az a cél, hogy megmutassam magamnak meg a világnak, hogy “hejhó, nézzétek csak, de jó vagyok az önszabotálásban”, hanem csak valamiféle csapásirányt akarok adni a következő évre a blogomnak, mielőtt mindannyian elunnánk: nem fogok szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy a hónap 10 egymást követő napján legyen a 10×10. Ezzel az inkorrekt kiskapunak is tekinthető döntéssel nyilván jelentősen könnyítek a dolgomon, de, hogy még egyszer kihangsúlyozzam, amúgy sem a mindenároni önszabotálás a cél, és a 30×30 tapasztalatai után marhára nem vágyom arra, hogy esetleg ismét azon kelljen siránkoznom, hogyan ütközik a projekt az időjárás-változással meg a hirtelen felbukkanó programokkal, amelyek esetleg valami teljesen más ruhadarabokat igényelnének.

Cserébe viszont beépítek (mint ez a fenti cetlin is látható) olyan plusz elemeket, amelyeket az eredeti kihívás nem tartalmazott, mert ha könnyítek valamivel, nehezítenem is kell valamivel, így korrekt. Ilyen például a legalább 3 eská/újracucc. Ha már varrok meg bütykölök, hadd legyen ennek nyoma, nemdebár.

Nem szerepelt az eredetiben a legalább 3 mintás darab sem, ami úgyszintén saját fejlesztésű része lesz ennek a mostani énfajta önszabotának. Most, őszintén, mitől lenne kihívás, ha csak tíz egyszínű ruhadarabot tologatnék ide-oda, amelyek ráadásul talán közvetlenül egymás mellett vannak a színpalettán? Bármikor össze tudnék csapni egy lila vagy egy piros készletet, és még a fejem se fájna.

Valószínűleg nem fájna a fejem akkor sem, ha az eredetihez tartozó jótanácsok szerint pakolnék össze egy nagyon kulturált és nagyon kevéssé izgalmas kapszula-ruhatárat. Jó, lehet, hogy mégiscsak fájna egy kicsit, mert ott például az szerepel, hogy érdemes a semleges színű holmikat preferálni. Tudjátok: egy bézs blúz meg egy fehér blúz meg egy fekete nadrág meg egy sötétkék ceruzaszoknya, és mindehhez egy nude pömpsz, amit ha casual stílusra akarsz váltani, felveszed hozzá a csinosra kihasogatott farmeredet meg a tengerkék csíkos blúzot, ami… Brr. Tévedés ne essék, hordjon mindenki, amit akar, és virágozzék minden virág, de nézzetek rám, aztán képzeljetek el nude pömpszökben meg sötétkék ceruzaszoknyákban! Na ugye. Meg tudnám csinálni, de piszkosul unatkoznék, és én, talán nem fogok ezzel meglepetést okozni, továbbra sem azért öltözködöm, hogy unatkozzak. Úgyhogy a 10×10-be nálam mindig csak legfeljebb 3 semleges darab fog bekerülni. Olyasmikre gondolok, amelyek a színük meg a szabásuk alapján is megtalálnák a helyüket valahol egy nude pömpsz mellett. Bézs meg teveszőrszín meg krumplibarna meg semmilyenszürke meg tengerészkék meg fekete darabok, amiken nincs semmi extra. (Nyilván itt részben egyéni megítélés kérdése az is, mi számít semleges darabnak, mégpedig az én egyéni megítélésemé: maradjunk annyiban, hogy például a szürke selyem kameezt a batikolt mintájával nem tekintem semleges darabnak, akármennyire is szürke.)

Azon még mélázom, hogy, “ha már lúd, legyen döglött” alapon összehozhatnék egy olyan hónapot, amikor csupáncsak kísérleti jelleggel kipróbálom azt, hogyan lehet csupa semleges holmiból megoldani a 10×10-et. Nude pömpsz így se lesz, de azért azon el lehetne mulatni, hogy öltözöm banktisztviselőnek vagy gépírókislánynak vagy valami effélének. Erre nézve viszont szeretnék véleményeket kérni tőletek, kedves Olvasók, már mint hogy csináljam majd vagy ne csináljam, mert ez csak akkor lesz jó móka, ha van rá érdeklődő közönség.

A cetlin a ruhalista egy erősen provizórikus lista: afféle csapásirány ez is, hogy például miket érdemes éppen beválogatni az aktuális 10 darabba. Eltérések majd persze nagy számban várhatók, ez ettől lesz buli, ha buli lesz. Ami viszont már az eredeti kihívásban is benne volt, úgyhogy nem térek el tőle: a kiegészítők nem számítanak. Zene füleimnek. Azon még vacillálok, hogy a télikabát számítson-e: az eredeti kiírásban számít, ezen a blogon viszont téli időszakban leggyakrabban azt mutatom be, mi van rajtam a télikabát alatt, úgyhogy ezt most még nem tudom, de mire télikabát kell, úgyis eldől valamiképpen, hogyan csináljam.

Na szóval, lesz itt továbbra is minden, mint a búcsúban, én meglehetős optimizmussal nézek elébe, és köszönöm, ha továbbra is velem tartotok

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz

 

5/május

31 máj

Nédda, ennek is mindjárt vége. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/31 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz

 

5/272 – Változatlanul

30 máj

Az eddigi években mindig elharsogtam alkalmassági vizsgára menet, hogy nem árulunk zsákbamacskát. Nos, továbbra sem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/30 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

5/267 – Eszetok

25 máj

Tegnap nagy örömmel berontottam a laptopért a javítóba, ahol azt mondták, egy pillanat, és elém hoztak egy vadidegent. Kábé olyan volt az egész, mint a nagyjelenet egy Dickens-imitátor kétpennys regényében, amikor a főhősnő találkozik végre régen elvesztett fiával, akit fondorlatosan elraboltak tőle, aztán becsuktak egy zárvaházba. Főhősnőnk térdre rogy öszves gyászfodraiban, fátylas kalapja alatt a hála könnyei vizesítik meg fáradt, ámde csillogó szempárját, “gyere ide a mamához, kicsim”, a gyerek meg hűvös és indifferens tekintettel bámul vissza, és hiába van ott a könyökén pontos ismertetőjele, a Tasmánia formájú anyajegy, anyja megszakadt szívvel konstatálja, hogy ez nem az a gyerek, akire várt. Na valahogy így, mínusz fátylak, könnyek, térdrerogyás meg Tasmánia. Egy laptopról beszélünk, végül is, ha nem felejtettétek volna el.

Az viszont definitíve világos volt, hogy ez itt nem az én jól lehordott háziállatom. Először is tiszta volt, ami az én laptopjaimtól merőben szokatlan. Másrészt üres, mint egy tisztítótól hazahozott kabát zsebe. (A legfontosabb dolgokat hálistennek lementegettem a javítóba cepelés előtt egy külső memóriára, legalábbis nagyon remélem, hogy ott van minden, ami fontos.) És amitől aztán tényleg olyan lett az egész, mint Lady Ezmegaz találkozása Charles Edward David Ezmegazzal, harmadikkal e néven: a dög nemcsak lemagázott engem, de Ágnesnek is szólított. Radai rosseb és shocking és incroyable, nem szólít engem Ágnesnek senki, maximum a banki reklámlevelek, amik egymilliós hitelt akarnak rám sózni, “ebből megvalósíthatja álmait!!!”. (Zárójelben megjegyzem, az én álmaim vagy sokkal drágábbak, vagy sokkal olcsóbbak, mint amit egy millából el lehetne érni, úgyhogy falra hányt borsó az összes igyekezetük.)

Hát bizony, a laptop esze tokját megmentették nekem, de az eszet kiütötték ebből a tokból az újrainstallált rendszerrel meg más ilyen izékkel. Úgyhogy azt tettem, amit minden igazi, magára valamit is adó Lady Ezmegaz tett volna ilyen esetben: fizettem, mint a katonatiszt, aztán bevágtam a hónom alá Charles Edward Davidet, harmadikat e néven, és elutaztam az Ingyákra. Az Ingyák persze nem voltak éppen elérhetőek (hm, talán mégis el kellett volna fogadni a banki ajánlatot az egymillás hitelre?), úgyhogy gyorsan behelyettesítettem Bombay és Calcutta romantikus desztinációit az Ázsia-boltra, ahol a stílustörés kedvéért kimondhatatlan nevű arab fűszereket vettem és soba-tésztát és citromcirokot. Aztán persze hazajöttem huzatos udvarházamba vidékre, ahol a madár se jár (leszámítva a napi harmincezer kocsiból álló átmenő forgalmat, helló, Dunakanyar szépségei), és megpróbáltam szelíd paidagógoszi módszerekkel emlékeztetni Charles Edward Davidet arra, ki is ő valójában. Egy ilyen komplex feladat persze erőfeszítéseket és időt igényel, plusz még Lord Ezmegaz segítségét is. Ő tegnap amúgy nem volt elérhető, éppen az Északnyugati Átjárót kereste a királynő megbízatásából (Soroksáron volt egy egésznapos konferencián, na). Úgyhogy Charles Edward David jelenleg már rendelkezik Irfanview-val meg Total Commanderrel, és Chrome-ot használ, de még mindig Ágnesnek szólít, márpedig erről le kéne szoknia, de kurvagyorsan.

Máma rábízom Charles Edward Davidet nemes atyjára, ha már az úgyis hazatért az Északnyugati Átjáróból Soroksárról, mert nekem persze vizsgáim vannak. Természetesen ma van annak napja is, hogy egy egész heti esővel fenyegetés után tényleg zuhog, mint a fene, de ez engem sose szokott zavarni abban, hogy öszves fodraimmal vonuljak elfele. A fátylas kis kalapot viszont ezúttal mellőzzük.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/25 hüvelyk eská, nyár, tavasz

 

5/266 – Varnyú

24 máj

Képzeljétek, ma már mehetek is a fényzőgépet látó laptopért a gépek kórházába, tegnap du. kaptam esemest, hogy “javításra beadott gépe elkészült”.  El se hiszem.

Elvileg így holnaptól már nem kell konzerveken tengődnünk, amit, bármi meglepő, sajnálok kicsikét. Egyrészt pazarlásnak érzem (olyan remek áutfiteket raktam össze fényképmentes napokra!), másrészt meg legjobban hajnalban tudok blogírni. Béke, nyugalom, kávé a teraszon, ordító madarak meg loncillat, és lassúcska kopácsolás a gépen.(Legalábbis ha az upici nem dönt éppen úgy, hogy bűnös pazarlás internetet adni a pénzünkért. Ma hajnalban is úgy gondolta egy ideig.) Hajnalban viszont, még ha éppen kegyes is hozzám az upici, a fényképezkedés ütközik akadályokba. Egyrészt nincs elegendő fény fotózkodni, másrészt meg a fénykép helyszínétől másfél méterre ott durmol a Repülő Kutató, és az ember inkább ne húzgálja alvó oroszlánok bajszát.

Apropó alvó oroszlán: ilyentájt Poci őfelsége is a Repülő Kutatót boldogítja. Ideális esetben csak a térdhajlatába vackolja be magát a paplanon, de volt már olyan is, hogy konkrétan a vállán aludt. Amikor először agnoszkáltam ezt a helyzetet, óhatatlanul is eszembe jutott a “na figyelj, királyfi, ha megmondod, hogy mi ez a varnyú a vállamon, jutalmul magadévá tehetsz” vicce. Miután abbahagytam a szordínós röhögést, természetesen lefotóztam őket, mert ez a téma annyira az utcán ágyon hevert, hogy nem lehetett kihagyni. Sajna, ezt csak szűk családi körben lehet mutogatni, bár kattintgatás közben hirtelen eszembe jutott, hogy a múltkor valamilyen interjúhoz fekvő fotó (mármint szélesebb, mint magas, no) kellett volna, és alig találtak olyat. Na, ez minden szempontból fekvő fotó lenne – gondoltam magamban, aztán mikor elképzeltem azt az interjút, melyben a Repülő Kutató tudományos pályafutásának narratíváját magyarázza, illusztrációként meg betesszük, amint szivárványcsíkos paplan alatt alszik, vállán egy macskával, olyan erővel tört rám újólag a röhögés, hogy ki kellett menekülnöm a hálószobából.

Summa summárum alvó oroszlán: felébreszteni a pasast még hagyján, de szembesülni a macska megvető tekintetével, amint éppen enmagam fotózom… Ezeknek a dögöknek általában is roppant elítélő véleményük van az őtözködős blogolásról, és ezt mindig közlik is velem a szemükkel, mikor éppen az ágyon heverésznek, én pedig a szekrény előtt fotózkodom.

Igen, ezúttal is megvetően fixíroztak, amikor ez az alábbi készült.

Ha már idejutánk összetett dilemmáinkkal, kis olvasói körkérdést tartanék. Nektek mi lenne fontosabb itt ebben a blogban (mármint ha egyáltalán fontos valami): mindennap az “éppen-itt-éppen-most”, vagy inkább az “ilyen-is-lehetne” bemutatása? Magyarán: mit szólnátok ahhoz, ha lábbal tapodnám tradícióimat, és fantáziakonzerveket mutatnék be minden nyomós ok nélkül? Én ugyan eredetileg úgy gondoltam, ennek a blognak épp az a lényege, hogy mindennapi látleletet ad éppen aktuális magamról, de egy blog milyensége legalább annyira függ az olvasóitól, mint a szerzőjétől, szóval tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/24 hüvelyk blabla, macs, nyár, tavasz

 

5/265 – Piros bálna

23 máj

(Mivel úgyis felébredtem. És mivel úgyis ezt fogom majd felvenni máma.)

Mint eddig is kiderülhetett, nálam érthető okokból nemigen szokott felmerülni az a probléma, hogy nincsegyrongyomse. Inkább a “mennyi csodálatos rongyom van, és milyen kevés nap ahhoz, hogy felvehessem”, na ilyenfélék szoktak felmerülni.

Nyilván akármennyi rongya van az embernek, a legújabb rongyokban van a legtöbb izgalom, úgyhogy ma az új piros bálna kerül bemutatásra, azkit még egyelőre csak úgy lehet hordani, ha ujjatlan pólót veszek alája, föléje meg egy ápol-és-eltakar kardigánt, mert tényleg akkora, mint egy ház. Be fogok majd venni belőle, semmi kétség, de azt nem várhatja tőlem senki, hogy azután már ne vegyek alája-föléje egy csomó más holmit, mert nekem nemcsak csodálatos rongyaim vannak, de igen erős rétegzési hajlamom is.

Emellett, mint a képen is látható, nekem van a legfehérebb lábam a környéken. Ennél ugyan jelentősen több veszett Mohácsnál, ott a királyt is alig találták meg végül a patakban, de akkor is. Hosszú évek óta először zavarni kezdett, hogy úgy festek, mint aki most jött egy zacskónyi sós pácléből, ennélfogva vettem magamnak egy flakon önbarnítót. A remény hal meg utoljára: mikor legutóbb, még ante blog, ilyesmivel kísérleteztem, elragadóan csíkos lettem és párducfoltos. Na de most, amíg a nagyobbik laptop nem jön meg a gépek kórházából, úgyis konzerveket kaptok nézegetni, úgyhogy annyit kísérletezhetek hóka bőrömmel, amennyit csak akarok, muhaha. (És nem, a napozás nemigen jöhet számításba. Egyszer majd, merő elrettentésből, azt is megmutatom, mennyiféle napvédő terméket használok magamra. Hókának lenni még mindig jobb annál, mint amikor nem csak a ruhám meg a hajam pipiros.)

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/23 hüvelyk nyár, tavasz

 

5/264 – Intenzív zivatarok

22 máj

Ezt jósolnak mára, kiáltsunk rá egy elhaló hurrát. Intenzív zivatarok ide vagy oda, az elintézni valóimat nem szállítják házhoz.

Mivel életünk nagy fordulópontjai megérdemlik, hogy feljegyezzük őket kéménybe korommal, és nekem itt van kéménynek ez a blog, rögzítsük: 2018. május 22-én 0:06-kor, majdnem négy évvel azután, hogy ebbe a házba megérkeze, Celofán felmászott mellém a kanapéra, ahol éppen heverésztem. Elfeküdt az ülő/fekvőfelületen öt centire tőlem, velem párhuzamosan, majd kitartó dorombolás közepette négy percig hagyta, hogy simogassam, és közben elragadtatottan nyáladzott. Most kérdezhetnétek, hogy mi ebben a kunszt, de ezt még eddig sose csinálta. Kicsikét autisztikus szegénykém: nehezen hajlandó új dolgokba kezdeni, és mindene a rituálé, úgyhogy az is fél évembe telt, hogy ugyanezen kanapé karfájára felcsalogassam. Ezen a “feküdj le ide mellém, kapsz simit” programon még csak egy hónapja dolgozom. A pedagógia és a macskaidomítás csodája vagyok, nem vitás.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/22 hüvelyk macs, nyár, tavasz

 

Intermezzó – Gilingalang

20 máj

(Ezt csak azért, mert miért ne.)

A fél világot tegnap a legújabb királyi esküdözés tartotta lázban, én viszont őtözködős bloggerhez méltatlan módon le se tojtam az egészet. Annyit tájékozódtam az egészről, amennyit egy híroldalon beúszó egyszál fotó adott. Megállapítottam, hogy az ifjú ara nem habcsókban volt, helyes, aztán tovább görgettem a híreken az egérrel.

A királyi esküdözések általában rettenet hidegen hagynak, a Windsor-ház bulijai pláne. A huszonegyedik században élünk, a kiskésit neki, királyi esküdözésből éppen elég nekem annyi, amennyit a Once upon a time produkált három átok meg két igaz szeretet/szerelem csókja között. Ott ráadásul ezek után legalább felgyűrték az ingujjukat, és elmentek szörnyekkel kardozni, nem pedig szalagokat vágtak át a legújabb tűzoltóállomás avatásán Hellhole Magna Derbyshire-Whatnotban. Eleve az egész ügy szinte kínosan anakronisztikus: lófejű királyfiak elveszik a csinoska leányzókat, aztán a csajoknak nem marad semmi, csak reprezentálni, és sorozatban potyogtatni a tündibündi aranyszőke kisgyerekeket, akikből aztán úgyszintén lófejű királyfiak lesznek valamikor. Ennek a legújabb példánynak még ráadásul saját élete meg hozzávetőleges karrierje is volt azt megelőzően, hogy a fél világ megnézte, hogyan rebeg igent, ezentúl meg egy kétszáz oldalas szabálykönyv szerint kell ketyegtetnie napjait, és a szoknyahossza, kabátfazonja, de még a körme színe is meg lesz szabva az utolsó árnyalatig. (Nem, azt nem tartom karriernek, hogy a továbbiakban stílusikonként tartják majd számon, és percek alatt elkapkodják a boltból azt a pöttyös kék zsabós ruhát, amiben átvágta a szalagot Hellhole Magna Derbyshire-Whatnotban.)

Nyilván mindenki azt csinál, ami neki jólesik (kivéve a hercegnéket, akiknek ott a kétszáz oldalas szabálykönyv és a monarchikus szaporodási program), ha valakinek az a pöttyös kék zsabós ruha meg a királyi menyegzők fontosak, én aztán nem szólok bele. Ha pedig azt a kérdést tennétek fel, hogy “és akkor mi van az igaz szerelemmel”, arra csak azt tudom mondani, hogy annak vajmi kevés köze van túlpublicizált esküvőkhöz és csinoska ifjú emberekhez, akár van azoknak lófejük, akár nincs. Az egész nyüves Windsor-ház legigazabb szerelmi története két nem különösebben szimpatikus, középkorú, csúnya emberről szól, akik harminc évig nem házasodhattak össze, és eközben akár akarták, akár nem, tönkretették egy csomó más ember életét. A szerelem nem szép, nem kedves és nem fiatal, nem kellenek hozzá sem menyegzői gilingalangok, sem pedig őtözködős bloggerek által körülrajongott ruhák. A szerelem csak van, és nem mindig úgy, ahogyan az jól festene a szalagcímek alatt.

Na de ha már őtözködős blogot írok, aggyunk neki: speciel éppen ma van a tizennyolcadik házassági évfordulónk a Repülő Kutatóval, úgyhogy, ha már lúd, legyen döglött: nesztek itt van alulírott abban a teljes harci díszben, amiben esküdözött, a hajában huszonöt hajtű meg két kábelkötöző szalag, a kezében pedig egy kétkilós csokorbumeráng.

Ez a fotó amúgy már vagy tíz éve nem került a kezembe, és némiképp tartottam is attól, mikor kinyitottam az albumot, hogy mennyire lesz kínos az egész, de csak mérsékelten volt az. Na persze a háttérfüggöny egy röhej, a szkennelés minősége meg hátizé, viszont összességében elég vállalható vagyok, asszem. Néhol viszont, bevallom, visítva röhögtem akkori magunkon. A fotós remek és elcsépelt ötleteinek nagy hányadát ugyan már a helyszínen kiszórtuk, például azt, amelyen a bőlegény a begyasszony harisnyakötőjét fogdossa. (Rajtam amúgy konkrétan harisnyanadrág volt és kényelmes-praktikus pamut alsóneműk, a fene fog még a fehérneműkkel is bohóckodni.) Az albumban azért mégiscsak található néhány röhejes zsánerkép, például az, amelyen a Repülő Kutató a ruhám cipzárját fogja olyan képpel, mint egy tizenkét éves szexmániákus (a jelenből visszatekintve mind a kettőnknek rettentő duci bébifeje van, de neki aztán tényleg), én meg kacéran sandítok hátra a fejemen lévő összes növényzet alól. Ezt viszont, ha megbocsátotok, nem publikálom, mindennek van határa.

 
12 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/20 hüvelyk blabla, nyár, tavasz

 

5//262 – Bőgatya

20 máj

Asszem, majd kéne ebbe néhány zseb. Meg, ha esetleg olyanom van, bevehetnék a bőségéből is, bár ebben a pillanatban éppen emiatt tetszik, hogy olyan, mint egy felnőttrugdalózó.

Mivel anyám itt van átutazóban, tiszteletére anyósom nagy grillhepajt fog csapni a teraszon, úgyhogy talán jobb ötlet lett volna valami olyat felvenni, amibe kevesebb sült tarja fér bele. Eh, egye fene, egyszer élünk.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/20 hüvelyk nyár, tavasz

 
← Korábbi bejegyzés
Újabb bejegyzés →