macs kategória bejegyzései

Három napnyi többé-kevésbé mániás pütypürütty után próbálok visszatérni a Föld nevű bolygóra, ami azért nehéz feladat, mert maga a mániás pütypürütty is leginkább azért volt, hogy átmenetileg ne foglalkozzam a Föld nevű bolygóval, pláne nem ezzel a kilencvenháromezer négyzetkilométerrel itt benne. Mindenesetre a festékben és fűrészporban és még ki tudja mikben tapicskálás után megpróbáltam többé-kevésbé kicivilizálni magamat, mert tartozunk magunknak annyival.

Valamiért most piszok kilátástalannak tűnik minden, és rendszerint ettől én kínomban még nagyobb fordulatszámra kapcsolok, de ezúttal tényleg kiskanállal kell összevakargatnom magam. Menni fog, persze hogy menni fog, eddig még mindig ment, különben sem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna. Úgyhogy nekilátok takarítani, és ezúttal tartózkodni fogok attól, hogy hirtelen lebontsam a fél lakást, ez a merénylet is csak takarítással kezdődött, aztán mi lett belőle.

Meg aztán, ha úgy érzem, éppen minden rossz, megnézem inkább Macit, akinek semmi gondja a világon, még vigyorog is álmában.

Úgy érzem magam, mint akit ledaráltak, amiben nincs semmi meglepő, mert tizenegy után dőltem el, aztán négykor máris felvertek a szőrös disznók: Maci halkan vinnyogott a fülem mellett, Poci meg a hímzőfonalaimat próbálta lepofozni az asztalról a megfelelő hanghatások kíséretében. Nem vitás, mindenkinek agyára ment már a hőség. Miután tápláltam őket, visszaájultam pár órácskára, de ezt se kellett volna, mert még álmomban is pemzli volt a kezemben, és egy óriási nagy hodályban szaladgáltam vele egyik faltól a másikig, blöe.

Nem csoda, hogy úgy nézek, mint akit üldöznek,

ráadásul az ébrenléti mázolás is tele van mindenféle nemvárt fejleményekkel. Valami igen csúnyán félrement a színkombinációval, úgyhogy muszáj lesz tovább kevergetni a rendelkezésre álló festékeket, pillanatnyilag ugyanis úgy néz ki a negyedkész termék, mintha egy retró konyhaszekrényt állítanék össze 1978-ból, és ezzel nem is lenne semmi baj, ha ezt terveztem volna, de nem.

A macskák persze azonnal, mihelyt legurultam a futonról, birtokba vették a Bűnök Barlangját, és rajtaütés-szerűen elaludtak a káosz közepén. Mi mást várhattam volna tőlük, pfühp.

A mai fotó annak a jele, hogy istenbizony megpróbálok törekedni valamiféle civilizált kinézet összehozására, az úri közönség jelenléte nélkül ugyanis valószínűleg valami rettenetesen lehordott lipityánkában feküdnék nyögdelve az oldalamon. Egyrészt vérzem, mint a leszúrt disznó, másrészt meg ez a hőhullám, hát komolyan. Már másfél hete halasztgatom, hogy elmenjek rendesmód fonalboltba, de ezekkel a harmadfokú riasztásokkal tovább fog halasztódni megint, tegnap már attól is pihegtem, hogy elmásztam a mellrák-szűrésig meg vissza. (Negyedórára sincs tőlünk.)

A makkák tegnap extracukik voltak, de tényleg,

csupa puha hasikó meg rózsaszín orrocska, kis és nagy praclik összevissza, awww.

A vakációm durva gyorsasággal dönget előre a tanév felé, és ahhoz túl rozzant vagyok, hogy valami nagy projektbe belecsapjak, de valamit muszáj lesz csinálni, mert most extra mértékben haszontalannak érzem magam, és én az olyat nehezen bíron.

A makkák megállapították, hogy végetért a nagy tömegjelenetek hete, végre nyugi van, lehet dögölészni.

Én is megállapítottam, hogy végre nemtommi van. Úgyhogy kimostam két gépnyi ágyneműt, egy gépnyi törülközőt, és renováltam a fejemen a pipirost.

Ma özönlenek be Sisera hadai, ami persze a szokásosnál is izgalmasabb logisztikai feladat, mert ma éjjel négyen lesznek, utána szombatig ketten, majd szombat-vasárnap öten, mert akkor szép, ha zajlik. A Repülő Kutató persze ezt meglehetősen egyszerű logisztikai feladatnak tekinti, mivelhogy csak a kajára koncentrál, ma reggel például begyúrta a darálthúst a paradicsomos fasírthoz, majd ellejtett bokros másjellegű teendői felé, én viszont itt állok meglőve, hogy hová fektessek ennyi embert, hogyan és miként, mert mindenki máskor kel meg fekszik, és egyesek például hajnali zsolozsmákat is szoktak tartani. Úgyhogy tegnap ahelyett, hogy a vendégszobával melóztam volna, a RK kutricáját takarítottam ki, mert a hencseren is lesz majd szombaton valaki, és mondhatnánk ugyan, hogy ejráérünkarramég, de speciel tegnap volt az a nap, amikor a RK elment túrázni a Nagy Kopasz meg egyebek irányába, és addig kellett ütnöm a vasat, amíg a kovácsműhely tulajdonosa nem áll mellettem sipákolva, hova viszed a jegyzeteimet, asszony, olyan jól elvoltak ott a padlón (meg a hencseren meg a szekrényen meg a polcon meg mindenhol). Úgyhogy emiatt minden csúszik, ma például szerettem volna elmenni fonalat vásárolni, de ehelyett takarítani fogok, no shit. Azt, amit amúgy tegnap takarítottam volna.

Summa summárum, itt állok, némiképp taknyomba-nyálamba habarodva,

küzdök az entrópiával meg minden mással, bár tulajdonképpen fölöslegesen, mert az egész banda olyan iszonyatosan rendetlen, hogy az már borzasztó, és amúgy is vasárnapra már úgy fog kinézni a ház, mintha Batu kán maga rohant volna rajta keresztül az összes kutyafejűjével.

Nyilván a makkák is azért vannak, hogy bemutassák, hogyan kell nem-kooperálni, ide például ágyat kéne vetnem két személyre:

Már megint innen szép nyerni, a kirelejzumát neki.