Ma özönlenek be Sisera hadai, ami persze a szokásosnál is izgalmasabb logisztikai feladat, mert ma éjjel négyen lesznek, utána szombatig ketten, majd szombat-vasárnap öten, mert akkor szép, ha zajlik. A Repülő Kutató persze ezt meglehetősen egyszerű logisztikai feladatnak tekinti, mivelhogy csak a kajára koncentrál, ma reggel például begyúrta a darálthúst a paradicsomos fasírthoz, majd ellejtett bokros másjellegű teendői felé, én viszont itt állok meglőve, hogy hová fektessek ennyi embert, hogyan és miként, mert mindenki máskor kel meg fekszik, és egyesek például hajnali zsolozsmákat is szoktak tartani. Úgyhogy tegnap ahelyett, hogy a vendégszobával melóztam volna, a RK kutricáját takarítottam ki, mert a hencseren is lesz majd szombaton valaki, és mondhatnánk ugyan, hogy ejráérünkarramég, de speciel tegnap volt az a nap, amikor a RK elment túrázni a Nagy Kopasz meg egyebek irányába, és addig kellett ütnöm a vasat, amíg a kovácsműhely tulajdonosa nem áll mellettem sipákolva, hova viszed a jegyzeteimet, asszony, olyan jól elvoltak ott a padlón (meg a hencseren meg a szekrényen meg a polcon meg mindenhol). Úgyhogy emiatt minden csúszik, ma például szerettem volna elmenni fonalat vásárolni, de ehelyett takarítani fogok, no shit. Azt, amit amúgy tegnap takarítottam volna.

Summa summárum, itt állok, némiképp taknyomba-nyálamba habarodva,

küzdök az entrópiával meg minden mással, bár tulajdonképpen fölöslegesen, mert az egész banda olyan iszonyatosan rendetlen, hogy az már borzasztó, és amúgy is vasárnapra már úgy fog kinézni a ház, mintha Batu kán maga rohant volna rajta keresztül az összes kutyafejűjével.

Nyilván a makkák is azért vannak, hogy bemutassák, hogyan kell nem-kooperálni, ide például ágyat kéne vetnem két személyre:

Már megint innen szép nyerni, a kirelejzumát neki.