Foglalkozik a fene most az AkH11-gyel, Pocinak az MRI-je nem mutat semmi csúnyaságot a fejében neki bele, hurrá!
A fotó még délben készült, perpill nem mutat ilyen jól, a lábacskájában kanülök voltak, de a lényeg, hogy nincs a felvételeken semmi rondaság. Juhé!
Én már túl vagyok egy vérvételen
(ne tessék beszarni, csak egy labort csináltatok a biztonság kedvéért, mert már elég öreg vagyok ahhoz, hogy dérrel-dúrral és ímmel-ámmal ugyan, de rávegyem magam a korpuszommal való törődésre), a neheze viszont csak ezután jön. A RK gyöngybetűkkel leírta a napi program egynéhány megjegyezni valóit,
én már beszedtem a kajás tálkákat, tizenegyre pedig eltüntetem a vizesedényeket, még az ún. akcidentális példányokat is. (Bögre vizem a Bűnök Barlangjában, felmosóvödör a fürdőszobában, vécék, satöbbi.) Plusz még bepakolom az egyik cicabudit a hálószobába, mert az lesz majd az altatás utáni lábadozóhelyiség.
Háromra visszük Pocit MRI-re. Drukkoljatok, ha ráértek.
A hét, amikor három fuvart kellett lebonyolítani az állatorvoshoz, mert természetesen Macinak is most volt esedékes az éves oltása. A folytatáshoz képest viszont lehet, hogy ez még mindig nyugis időszak volt – ne a próféta beszéljen belőlem, de előre fázom egy olyan héttől, amiben állatorvos, emberorvos, tantervek és értekezletek vannak, egyik lelkesítőbb, mint a másik. Telefonálnom is kell majd. Többször. Az az én kriptonitom.
No de azért galéria!
Ma is itthoncsücsü napom van,
amihez pluszban Erik-napot is akarok tartani, mert szegénykém egyre morcosabban bámul rám. Legalább már az asztalomra visszakerült, ez is valami. A nagy dzsuvátlanítást a Borsópüré Szobában vészelte át, és ugyan még mindig nem befejezettek az asztalom körüli állapotok (emlékeztetőül: a SKÄDIS pöckeinek jelentős részét átcűgöltem a folyosóra világi hívságaim tárolásához), de most már muszáj volt visszahoznom, mielőtt teljesen begorombul.
Elszántságom rendkívüli, a hajnalt azzal ünnepeltem, hogy megkíséreltem levenni a fekete aszimmetrikus ruha szabásmintáját, szabóinasaim legnagyobb örömére. Mind a kettő begyűlt a Bűnök Barlangjába, és tőlük telhető mértékben részt vettek a folyamatban.
Igen, mind a kettő. Senki sem mondaná meg, hogy Poci nem lát. Itt éppen felült a fotelbe,
de előtte a tradícióknak megfelelően végigfetrengte az anyagot meg a papírt. Ezt a papírt, amit most éppen Maci őriz:
Mit mondhatnék, visszatértem szokásos eszközeimhez és alapanyagaimhoz, továbbra is sütőpapírral bűvészkedem. Apropó bűvészkedés, ma este hatig még véleményt nyilváníthattok az előjegyzésinaptár-jelöltekről, aztán lezárom a szavazást, és nekiesem annak a projektnek is.
Most viszont táncos lábbal el, vár Erik.
Most vagyunk abban a stádiumban, amikor Poci úgy utál engem, mint a kukoricagölödint, nem is mertem ennél közelebb menni a fotóhoz.
Ő lenni ugyanolyan controlfreak, mint a gazdája kiszolgáló személyzete, ennélfogva semmit sem rühell jobban, mint amikor megragadják a grabancánál, és tablettákat tömködnek bele, vagy hordozóba dugják, vagy valami ehhez hasonlatosan megalázó és rondicsek dolgot művelnek vele. Most még ráadásul nem is látja, hogy mi következik éppen, így a gyanakvása logikus, de meglehetősen fárasztó. Well. Amíg csak annyi a baj, hogy dupla retinaleválása van (ja, tegnap ez volt a cicászaton a szemész verdiktje), de a laboreredményei jók, az MRI-ig nem tudnak pontosabbat mondani, és péntekig mindenképpen bele kell gyömiszkélni a vérnyomás-kiegyenlítő pirulákat, én igazán el tudom viselni, hogy én legyek a pirulákkal érkező közellenség hideg korlátozó cicamami.
Maci sem különösebben elégedett a helyzettel, még mindig nem érti, hogy miért nincs mostanság Fapapucs Futam, ezért a RK meglehetősen sokat futtatja körbe a lézerpointerrel. Ez részben testedzés és energiáknak lecsapolása,
(igen, itt éppen le vannak csapolva az energiái), részben pedig Poci helyettesítését jelenti a Fapapucs Futamban, amihez persze a megfelelő hanghatások és rohangálások is társulnak. Tegnap este tizenegykor végigrobogott a lakáson az egész galeri, többször is, én meg közben olyanokat süvöltöztem, hogy “a bokádra vigyázz!”. Annak üvöltöttem, ofkorsz, akinek legalább elméleti esélye van arra, hogy megértse. Ha megint történik valami a lábával, én leütöm, és elásom a tuja alá.
Szóval már megint ott állunk, hogy én vagyok leginkább hadrafogható az egész vircsaftban. Fasza. Cserébe nem tudom, mi a nyavalyát adjak kétlábú népemnek vacsorára, mert azt meg ismét felszívta valami tanulmány, és különben is tegnap ő főzött.
Muszáj renoválnom a pipirost, mert perpill rosszabbul nézek ki, mint ahogy érzem magam, és nem akarlak tévútra vezetni. Poci nemtom, tévútra akar-e vezetni minket, mindenesetre semmi jelét nem mutatja annak, hogy különösebb baja lenne. Épp csak nem lát.
Délután kettőkor szemész. Drukkoljatok kicsit, ha nincs más álamügyetek fojóba.
Olyan kis finomkák néha az orvostudomány művelői, a doki néni a cicászaton ma több alkalommal is azt mondta, hogy “agyi folyamatok”, pedig ezekre a folyamatokra vannak egészen pontos kifejezések is. Én hiszek ugyan a szómágiában, de csak meghatározott esetekben, ez pedig nem az.
Na de a lényeg az, hogy jelenleg az “agyi folyamatok kizárása vagy igazolása” a cél, melynek érdekében ma laborvizsgálat történt, gyogyit adtak ingadozó vérnyomásra, holnap meg cicaszemészhez megyünk, azám. Poci lelkesedése igen mérsékelt, hogyúgymondjam. Attól, hogy nem lát, még igencsak néz, de még milyen gyanakvóan.
Az ott körülötte a RK kupija, csak hogy lássátok, a) az enyém valójában nem akkora nagy dobás ebben a házban, b) makkának lenni terepismeret, mert úgy is eljutott oda fel, hogy tele van a környék akadállyal, ő meg most egy batcat.
Én ugyan most nem vagyok túl érdekes, de azért nesztek:
Egyáltalán nem vagyok annyira elkámpicsorodva, mint ezen a képen látszik – már megmondtam, hogy az elmúlt néhány évben úgy levedlettem az aggódást, mint kígyó a bőrét. Tele van a világ minden szarral, amit nem tudok befolyásolni, úgyhogy azok miatt tényleg teljesen fölösleges aggódni. Aggódni amiatt kell, amire van hatásom, erre meg most egy szál se.
A vietnamiak nem a Nyúl, hanem a Macska évét kezdik most, mi pedig nem tudom, mit, de nem lesz sem szép, sem jó. Tegnap reggel még csak azt vettük észre, hogy nem szűkül a pupillája, délutánra Poci lényegében megvakult. Az állatorvosnál nem biztatnak semmivel, első tippjük agydaganat. Holnap teljes labor, utána feltehetőleg MRI meg minden más anyámkínja. Eszik-iszik-vécézik, óvatosan közlekedik, felül a székre meg kaparja a szőnyeget, de nem tudjuk, mi lesz ebből és meddig.
A Jóleső Januárhoz most érthető módon elfogyott az enerzsia, de a heti fotóimból már tulajdonképpen pénteken összeraktam a galériát, úgyhogy tessék.
Majd jövök.
(Kinek a pap, kinek a paplan.) Még csak az előkészületeknél tartunk,
a bulivonat akkor fog igazán beröffenni, amikor megjelenik Maci, Tarzan Csitájának stílusában azt mondja, hogy u-u-u, majd beugrik mellém berregve, mint egy permetező repülőgép.
És akkor majd szundikálunk egyet.
Holnapra:
Erről a hétről sincs nagyon más mutogatnivalóm, mint kaja, kupi meg macskák. Galéria! (Maci a mosdókagylóban ezzel a végtelenül kecses testtartással nem a dolgát végzi, hanem azt lesi, hogyan tudna betörni a zuhanyfülkébe. Mostanság rákapott arra, hogy bemenjen tapicskolni, mikor a RK már lezuhanyzott. Mi tagadás, a macskáink is meg vannak húzatva.)
Tegnap már mutattam nektek, milyen tragikus állapotban volt a nappali és az étkező közötti, amolyan mindentgyűjtő polc. A helyzet sajna még egy pöttyel rosszabb volt az elvártnál, mert amolyan igazi “walk down on memory lane” élményt szerzett nekem ez a néhány folyóméter: attól kezdve, hogy megtaláltam a 2000-ben leadott szakdolgozatom flopi lemezen, egészen addig, hogy egy dobozban ott volt fotódokumentáltan az ifjúkorom, igen kemény experimentum volt a polc lepucolása. Nem fizikailag, lelkileg. Tegnap azt jósoltam, lesz ebből még jajveszékelés is – nos, az nem lett, de némi brünnyögés és picsogás igen.
Most viszont nem foglalkozunk a brünnyögéssel és picsogással, ehelyett arra fordítjuk figyelmünket, mit kellett megjavítanom ezen a dögön. Helyesbítek, ezeken a dögökön, mert kettő van egymáshoz tolva, és ha az egyiken leszakadt a polc, semmi garancia nincs arra, hogy a másikon nem fogja ugyanazt csinálni. Úgyhogy nekiláttam kipakolni a tartalmat. Nyilván erre megjelentek a mongúzok, főként a Poci nevű. Az mindig ott van, amikor történik valami.
Látjátok itt ezt a barna pöcikét?
Ez az egyetlen maradt meg a négy közül, ami eredetileg tartotta a polcot. Kettőt valószínűleg a Falak Szelleme evett meg, mert azokat nem találtam meg még (bár sohase mondd, hogy sohase), a harmadikat viszont a komód alól söpörtem ki a múltkorában, és nem értettem, ki ez, mi ez, és mit akar, de különösképpen mit keres nálunk. Nos, a polcból szökött meg. Elnézve a konstrukció légies finomságát (=egy alaposabb macskafing is kilőtte volna a polcból) nem az a csoda, hogy leszakadt a polc, hanem az, hogy húsz évig bírta.
Természetesen a pincében találtam épp ugyanilyen barna pöcikéket, légiószámra. (Kérdem én, mi az, ami nincs ebben a szerszámoskamrában?) Mindemellett úgy gondoltam, valami izmosabb cucc nem árt, mert ha megint elkezdjük dzsuvagyűjtőnek használni a polcot (ja, nincsenek illúzióim magunkkal szemben), akkor megint ott állunk majd, ahol a part szakad.
Enter páncélpöcike fröm IKEA.
Ebből is van a pincében két marékkal. Az egy olyan pince.
És akkor elővettem hozzájuk a fúrógépet.
Ha esetleg nektek is elmegy az eszetek, és ikeás páncélpöcikét akartok beilleszteni mű fába, akkor jelzem, hogy a legjobb eredményt az 5-ös méretű falfúró izészárral lehet elérni, nekem legalábbis az a tapasztalatom.
Utána még ráragasztottam a dögök aljára némi mozgatáskönnyítő öntapadós posztót (not pictured), aztán lecsutakoltam mind a két példányt, és visszapakoltam rájuk (portalanítva!) mindazt, amit nem szelektáltam ki a folyamat alatt. Közben volt amúgy még néhány kör “hátulsó pár előre fuss” a lakásban található más polcok bevonásával, úgyhogy most jelenleg spóroltam magunknak kábé másfél folyóméter pakolóhelyet, nem mindet itt, de értitek.
Semmi illúzióm nincs azzal kapcsolatban sem, mennyi idő alatt fog betelni az a másfél méter tárhely…
Nem gondolom azt, hogy a macskáknak veszek új ágyneműket, de ez Pocit nem érdekli különösképpen.
Vízkereszt tiszteletére le kéne bontani a vízszintes karácsonyfánkat, de van egy aprócska akadálya, olyan hétkilós. Ott alszik alatta.
Alvó macskát nem bolygatunk, slussz. Oké, lehet, hogy valójában csak lusta vagyok, a dekadencia jegyében ugyanis tényleg annyi mindent kentem a pufámra, hogy afféle nyájas ki-nem-szarja-le nyugalomban és kisimultan tudok tojni a világra.
Ezt, ha jól emlékszem, az Ivanhoében (szigorúan ezzel a kiejtéssel, mint mindent, amit azelőtt olvastam, hogy tudtam volna, hogyan kell, vö. Old Shatterhand, Old Firehand, de különösképpen Old Death) használták a normann urak a szászokra, és annyit tesz, hogy gőg meg elbizakodottság. Arra már nem emlékszem, miben állt ez az elbizakodottság, de biztos fontos lehetett, talán nem tudtak fhansziául, vagy nem ették meg a fokhagymát.
Na de ez csak azért jutott eszembe, mert tegnap merő outrecuidance-ból addig virgonckodtam, hogy ma szarabbul vagyok, mint tegnapelőtt. Ez persze nem nagy ügy, továbbra is csak azt jelenti, hogy bamba vagyok meg álmoskás, és sok a torkomban a zöld létforma, valamint a tárgyak kipotyognak a kezemből. Ennélfogva ma nem bütykölöm tovább ezt a párnahuzatot sem,
pedig erre tényleg már csak a hátlap hiányzik. Inkább példát veszek Maciról,
mert ő aztán tudja, miért érdemes élni.
A mai hajnali műszak alatt speciel kenyeret sütöttem, mert ma valamikor megérkeznek Sisera hadai avagy Csicsóné és három lánya, ergo a karácsonyi békés itthondagonyának igen energikusan véget fognak vetni, mert energia az annyi van bennük, mint Himnuszban a balsors. Megyek, rendezek nekik szobákat. (A Bűnök Barlangját éppen tegnap sikerült gatyába ráznom az én egyszemélyes igényeimre, csak mondom.) A macskák is töltőn voltak eddig, mi is, úgyhogy reméljük, nem merülünk le a következő napok alatt.
Mivel tegnap persze mindenre volt alkalom, csak a saját korpuszomra nem gyártottam új holmikat, beküldöm Pocit meg Macit, az ünnepi szinkronalvás bajnokait.
Újabb hét újabb mindenfélékkel, incl. friss pohárpulcsik és párnahuzatok gyártása, egy bog lazac, amiből éppen gravlax készül, kacsamell és kagyló a péntek esti kint-vacsiról, a tegnap megépült horizontális karácsonyfám és csodálója, Maci, a piacon vett búzafű legelői, knackebröd-gyártási fázisfotó, a Poci nevű terrorista által eltört sótartó (filléres holmi volt, de persze pótolhatatlan) meg egy elpacsált kísérlet arra, hogy lőjek egy képet magamról és a szőrösökről, akik épp ott hédereznek mindketten mellettem.
Szóval, mondhatni, csak a szokásos.
Messziről és hunyorítva elég produktívnak tűnik ez a hét is, bár én úgy érzem, az öszves vizsgáztatással és rendrakással és sütifőzivel meg varrással együtt úgy ellazsáltam, mint a patyolat. Hja, mit tesz az, amikor nincs benne a hetirendben három-négy öt napon az Esztergomba meg vissza buszozás, az embernek hirtelen lesz egy csomó plusz ideje. Galéria!
Az utolsó képen látható izében, ami békalencse-perspektívából szemlélt fenyőerdő akart volna lenni, még nem vagyok egészen biztos, de előttem a jövő, hogy kikísérletezzem, hogyan működne. Egyelőre feltettem egy kartonlapon a polc tetejére. Egy kis szerencsével nem is rántom a nyakamba valamelyik sürgiforgi során.
Mondhatnám, hogy ma is csak azt nézem, amint nő a fű, de azt megcsinálják helyettem mások.
Én eközben két vagy három kézműves tevékenységgel zsonglőrködöm egyszerre, de hát mit tehetnék, ez esik jól ma, no.
Szép összevissza nap ez a mai, két onlány vizsga között ki a házból, eltotyogni valamiért, amit anutámnak rendeltem, mindeközben pedig kenyérsütés zajlott, amit a vizsgadrukk miatt elbaltáztam folyamatice, mert úgy és akkor dagasztottam ki, hogy kelesztés közben be kellett vágnom a hűtőbe. Attól még persze megesszük, ez így szokott történni.
Poci viszont nagyon örült nekem, amikor visszajöttem.
Mit mondhatnék, lelkecskéim, innentől csak akkor láttok teljes méretben, ha a1) eljutok fodrászhoz, a2) varrok magamnak valami új házificergő öltözéket, b) elhagyom a körletet, és sapkát teszek a fejemre. Ennélfogva máma nem tudok mást nyújtani, mint a kopott tornacipőmet, a lehordott nyafogóruhámat meg a mai terveimet. Ez utóbbiakhoz az alapanyagok és a hátráltató körülmény is a képen látható, de én optimista vagyok, az efféle körülményeknek ugyanis van lába, négy, és előbb-utóbb távozni fognak azokon a lábakon.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
