Úgy érzem magam, mint akit ledaráltak, amiben nincs semmi meglepő, mert tizenegy után dőltem el, aztán négykor máris felvertek a szőrös disznók: Maci halkan vinnyogott a fülem mellett, Poci meg a hímzőfonalaimat próbálta lepofozni az asztalról a megfelelő hanghatások kíséretében. Nem vitás, mindenkinek agyára ment már a hőség. Miután tápláltam őket, visszaájultam pár órácskára, de ezt se kellett volna, mert még álmomban is pemzli volt a kezemben, és egy óriási nagy hodályban szaladgáltam vele egyik faltól a másikig, blöe.

Nem csoda, hogy úgy nézek, mint akit üldöznek,

ráadásul az ébrenléti mázolás is tele van mindenféle nemvárt fejleményekkel. Valami igen csúnyán félrement a színkombinációval, úgyhogy muszáj lesz tovább kevergetni a rendelkezésre álló festékeket, pillanatnyilag ugyanis úgy néz ki a negyedkész termék, mintha egy retró konyhaszekrényt állítanék össze 1978-ból, és ezzel nem is lenne semmi baj, ha ezt terveztem volna, de nem.

A macskák persze azonnal, mihelyt legurultam a futonról, birtokba vették a Bűnök Barlangját, és rajtaütés-szerűen elaludtak a káosz közepén. Mi mást várhattam volna tőlük, pfühp.