Helló, vasárnap. A szomszédban* másfél órája rikoltozik a kakas, és már a macskák is megkapták az első reggelijüket, úgyhogy akár blogolhatok is.

Lehet, hogy ma lemegyek a zsibire, és ha igen, akkor még írhatok arról is, de ez még a jövő zenéje.

* Azoknál, akiknek a kertjéből kábé nyolcszáz évvel ezelőtt átköszönt az ott kolbászoló helyszínelő rendőr a mi kertünkben kolbászoló helyszínelő rendőrnek, hogy “Hellóóó, hát ti is itt vagytok? Te, lehet, hogy ez ugyanaz a betörő volt?”. Ebben a pillanatban két dolgot értettem meg halálos pontossággal: a) ennek a településnek a térinformatikai rendszere egy összecammantott szarkupac; b) ezek a jagellók tutira nem fogják elkapni a betörőinket.

Jelzem, egyszer elkezdtem írni egy krimit, amiben bürgüncfalvi rendőrök balfaszkodtak, kábé egynegyedéig jutottam, aztán közbejött a zélet, úgyhogy valószínűleg sose jutok majd a végére, de ez nem is baj, mert minden megvan már a fejemben az utolsó jelenettel bezárólag, módszerek, alibik, nyomok, jelek, félrevezetések és konfliktusok, csak az indíték nem, és valamiért nem fűlik fogam ahhoz, hogy az indíték-nélküli-gyilkosság-amit-csak-azért-követ-el-egy-nagyon-okos-cihopata-hogy-ebből-lehessen-egy-krimi útra tévedjek.