Három napnyi többé-kevésbé mániás pütypürütty után próbálok visszatérni a Föld nevű bolygóra, ami azért nehéz feladat, mert maga a mániás pütypürütty is leginkább azért volt, hogy átmenetileg ne foglalkozzam a Föld nevű bolygóval, pláne nem ezzel a kilencvenháromezer négyzetkilométerrel itt benne. Mindenesetre a festékben és fűrészporban és még ki tudja mikben tapicskálás után megpróbáltam többé-kevésbé kicivilizálni magamat, mert tartozunk magunknak annyival.

Valamiért most piszok kilátástalannak tűnik minden, és rendszerint ettől én kínomban még nagyobb fordulatszámra kapcsolok, de ezúttal tényleg kiskanállal kell összevakargatnom magam. Menni fog, persze hogy menni fog, eddig még mindig ment, különben sem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna. Úgyhogy nekilátok takarítani, és ezúttal tartózkodni fogok attól, hogy hirtelen lebontsam a fél lakást, ez a merénylet is csak takarítással kezdődött, aztán mi lett belőle.

Meg aztán, ha úgy érzem, éppen minden rossz, megnézem inkább Macit, akinek semmi gondja a világon, még vigyorog is álmában.