RSS

blabla kategória bejegyzései

6/szeptember

Szép zűrös hónap volt ez is, a képanyagát illetően pedig minden eddiginél inkább huhú. Galéria!

                                                    

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/30 hüvelyk blabla, ősz

 

Eská 6/2 – Ágytakaró, ha el nem…

Miután ilyen ügyesen és hosszútávúan belepistultam a nagyinégyzetekbe (nyár elején kezdődött, és az a gyanúm, még kitart egy ideig), nyilvánvalóan előbb-utóbb el kellett kezdenem azzal is kacérkodni, hogy hejj, de jó lenne horgolni egy ágytakarót.

Van rá néhány nyomósabbfajta okom is. Egyrészt, ha megcsinálom, ugyebár lenne egy ágytakaróm, vagy lenne egy ágytakarója bárki másnak, akit éppen valami nagy és jelentőségteljes ajándékkal akarok meglepni. Pillanatnyilag erre ideális jelöltem lenne Filoméla, aki jövő ősszel kollégiumba vonul, és jól jöhet neki valami, ami az otthon melegét meg dilinyós nagynénje törődését sugározza. Addig tán el is készül ez a dög (az ágytakaróra gondolok), plusz ha ez a kölyök tényleg annyira hasonlít rám, mint mondják, valószínűleg elmélyült és meditatív időszakokat fog azzal tölteni, hogy a kismillió nagyinégyzet közül a) egyformákat keressen, b) kedvenceket jelöljön ki, c) komplett meséket kerítsen aköré, hogy akkor a Sárgaszoknyás Négyzet elment vándorútra még azon is túl, ahol a Kurta Farkú Türkiz Bigyó túr. (Nem, én nem voltam normális. Nem, ő sem egészen az. Ez viszont nem feltétlenül hátrány, nédda, én is elvagyok valahogy. Csak azt az usque harminc évet kellett kibírni kezdetben, utána ment minden, mint a karikacsapás. Na jó, nagyjából. Rendszerint.)

Másrészt, ha már csináltam egy ágytakarót, talán akkorra már végre elegem lesz a nagyinégyzetekből. Egyelőre még csak ott tartok, hogy piszok addiktív a meló, viszont rettentőmód nyugtat, és a rohadt hosszú buszútjaimhoz nagyjából tényleg ez a tökéletes időtöltés. (Erre még visszatérünk.)

Harmadrészt… hát ne vicceljünk, ide nekem az oroszlánt is, naná hogy ha már elkezdtem horgolni, akkor legyen belőle ágytakaró! Nem ám incifinci terítőcskék meg párnahuzatok meg efféle, áááá, nem, én nagy vagyok és dicső és egyedül is fel tudom venni a pelenkámat, úgyhogy erisszük.

Úgyhogy nekikezdtem. Gondolom, a következő képekből tetszik érteni az általános idéát, de ha bármi kérdés van, én arra a szokások szerint igen szívesen.

Ez csak mutiba, mert ennél több van. Jóval több. És még sokkal több kell. De az én csudálatos buszútjaim pont annyi időbe fájnak, amennyi alatt elkészül két ilyen négyzet. Kettő oda, kettő vissza, az négy. Átlagosan heti háromszor. Plusz még amikor éppen nem tudok mit kezdeni a kezemmel itthon.

Egyszer valamikor ágytakaró lesz belőle, csakazértis.

 
16 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/29 hüvelyk blabla, eská

 

Szaporulat a szekrényben 6/2 – Összevissza, mert az úgy szép

Normális körülmények között én meglehetősen szisztematikusan járok turkálni meg miegymás, de az elmúlt néhány hétben egyszerűen csak jöttek a dógok szembe, én meg úgyis tudtam, hogy az évszakváltós szekrényrendezéssel egy csomó minden repülni fog, úgyhogy hagytam, jöjjenek a dógok szembe, ha olyanjuk van.

A szekrényrendezés amúgy valószínűleg keményebb és kegyetlenebb akció lesz, mint amit előre bekalkuláltam, ez itt még csak egy komódfiók átszortírozása utáni állapot, szóval lesz még belőle, de nagyon. Valószínűleg annyi holmit fogok kivágni a csába, amennyi másnak egy komplett ruhatár. Egyelőre viszont az alábbiak biztos, hogy tényleg repülnek:

Ami befelé jött, az igazi vegyesfelvágott lett, de hát ez van. Egy tunika:

egy jeggings

meg két ruha. Ezek egyike se fest valami extrán a vállfán, hiányzik belőlük az ún. “hanger appeal”, de majd úgyis látjátok őket felvéve, szóval majd csak akkor tessék véleményt formálni.

Az egyik egy melírozott szürke kötött ruha:

és én ugyan nem vagyok nagy híve a csipkés vállaknak, de ezt leellenőriztem, és elég decens ahhoz is, hogy akár tanítani is elmehessek benne. Nédda:

 

A másik egy igen jó tartású dzsörzé, amit valószínűleg fel sem vett még az előző tulaja, amúgy biztosan kivágta volna belőle az alant kifityegő címkét:

Ennek a vállában egy olyan miskuláncia van, amilyet én eddig még csak más őtözködős-turkálós blogokon láttam, személyesen sose találkoztam vele. Ti is tudjátok, mi ez?

Végül pedig, ez ugyan nem turkálóból van, de nekem kellett most őszre egy sárga táska, lehetőleg nem kiüti-a-szemem-annyira-sárga. A szent cél érdekében még fast fashion boltokba is bementem (én!), de sehol nem tartottak olyat, amilyet én szerettem volna. Most ősszel úgyis mindenhol elkezdtek burjánozni a bordó meg szürke meg fekete táskák, csak tudnám, miért, hát nem ilyenkor kéne inkább valami vidám, színes, tarka?… Nos, a jelek szerint nem. Az egyetlen hely, ahol láttam sárga táskát, az Orsay volt, de annak meg olyan volt a tapintása, hogy brr.

Úgyhogy végül a kínaibót maradt, szolgálatukra.

Vannak neki zsebei, belefér egy fél disznó, és nem kellett ráköltenem a gatyámat is. Ez az én világomban már elég jó találat.

Ha már végeztem a szekrényeimmel, természetesen referálok az eredményekről.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/24 hüvelyk blabla, turkálgat, ősz

 

6/szeptemberi 10×10 – eredmény

Azt hiszem, ezt ilyenformán fogom csinálni ebben az évben: hó elején felteszem az adott hónapra előirányzott 10×10 készletet, mikor pedig már volt rajtam összesen tíz kombináció, írok egy külön bejegyzést arról, hogyan festettek ezek.

Nos, szeptemberben ez történt:

                  

                  

Mint már az elején jövendöltem, a 10×10 nem egy megvalósíthatatlan feladat, pláne ha az ember nem tíz egymást követő napon akarja összehozni. Nem is fogom azt csinálni, az hótziher. Azt még mindig nem látom magam előtt, hogy egyetlen ruhadarabért elindítsam a mosógépet, de azt sem, hogy ne tisztán vegyek fel mindenféle cuccokat, 2015 júniusa után pedig ahhoz sincs kedvem, hogy az időjárási körülményekhez nem passzoló készlet miatt nyafogjak itt napszámba.

Az eddigiek alapján levont tanulságom: a jövőben valószínűleg érdemes lesz különböző hosszúságú szoknyákkal és felsőkkel operálni. Én ugyan nagyon kedvelem a szellős tunikákat meg a sokfodros bokaseprő szoknyákat, de szép dolog a változatosság, neszpá.

Amúgy a kihíváson túli blogomvilágában is vannak további kihívások: a fényzőgépemről még se hír, se hang, és ugyan van végveszélyre a házban egy backup, de az alkalmatlan arra, hogy önfotókat csináljak vele. Két méter távolságig tökéletes képeket csinál, a közelképei különösen jók, de két méteren túl majdnem minden elmosódott maszattá válik. Úgyhogy tessék választani, mi történjen addig, amíg a főgépemet meg nem javítják.

 

A rajzolós opció esetében jelzem, hogy napi húsz percnél több időt semmiképpen sem tudok áldozni erre a feladatra, és azt is csak mérsékelten merem megígérni, hogy be tudjátok majd azonosítani az éppen illusztrált ruhadarabokat, de Filoméla látogatásakor vettem egy rakat színes ceruzát meg filctollat, úgyhogy legalább a papagájtarkaság garantált.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/20 hüvelyk újracucc, blabla, eská, ősz

 

Címkék:

6/szeptemberi 10×10 – készlet

Az előzetes elképzeléseknek megfelelően rúgjuk be most szépen a motorbiciklit az ezévi önszabota első felvonásával. Gyártottam hozzá egy úgynevezett címkét, úgyhogy a jövőben a készlet-bemutatás kivételével nem fogom a bejegyzések címében jelölni, ha éppen a 10×10 részeként veszek fel valamiket, viszont a címke segítségével tudjátok majd ellenőrizni, mikor és hogyan történt ez. Szabályok itt, a szeptemberben felhasznált holmik alant. (A képminőségért szokás szerint elnézést, majd egyszer nagyok leszünk, erősek, és lesz egy jó fényképezőgépünk. Talán.)

Balról jobbra:

  1. sárga fűzős cipő
  2. korallpiros spanglis cipő
  3. barna mintás tunika
  4. korallrózsaszín hímzett blúz
  5. sárga kardigán (újracucc)
  6. fahéjbarna kardigán
  7. sárga fodros szoknya (eská)
  8. korallrózsaszín hímzett szoknya
  9. kockás ujjatlan ruha (eská)
  10. drapp jeggings

A sárga fodros szoknya meg a kockás ruha viszonylag friss gyártmány, kábé másfél-két hete varrtam őket, és ha nem ütött volna be múlt hét végén a rohangálószezon, ezek lettek volna a múlt blogév 52. számú Eská-posztjában, de nem volt időm beblogolni. Vegyétek úgy, hogy ezzel most megtörtént. 🙂

A készlet ebben a pillanatban leginkább azt bizonyítja, hogy hiszek az időjárás-előrejelzéseknek, amelyek esős, ámde meleg szeptembert jósolnak. Nos, majd meglátjuk.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/03 hüvelyk blabla, ősz

 

Címkék:

Évnyitó – A hatodik

Ahhoz képest, hogy csak egy évre terveztem eredetileg, most lépünk a bloggal a hatodikba. Penszér, sámpányt ide.

Ami nem romlott el, azt nem érdemes megjavítani, úgyhogy a következő évben is maradunk annál, hogy minden új holmi, ami bejön a házba, találkozik egy kifelé tartó régi darabbal. Tényleg nincs szükségem több ruhára-cipőre, mint amennyi most van. Az ötödik év újítása, a blogévenként 52 darab eská-bejegyzés is marad, mert én még nem unom, meg különben is, az elmúlt évben nem sikerült igazán jól megoldani. Hol nagyon sok volt egyszerre, hol pedig hosszú szünetek két efféle bejegyzés között, szóval teremteni kell benne valaminő rendszerességet, és én eléggé elszánt vagyok ebben a tekintetben, úgyhogy uccuneki.

Mivel ugyebár a közönséget szórakoztatni kell valami újdonsággal is, nehogy unatkozzék, lesz egy újabb önszabotálási projekt is, mégpedig ezúttal a 10×10 program (itt lehet elolvasni, hogy mi ez). Nyilván nem ebben a formában fogom megcsinálni, ez nekem egy kicsikét túlságosan is steril. A múltkor összeírtam magamnak nagy vonalakban, hogyan és miként csinálnám meg, ha olyanom van, úgyhogy most ismét beteszem ide, lássuk csak.

Először is: megpróbálkozom azzal, hogy a következő évben minden hónapban legyen egy ilyen 10×10 csomag. Minekutána nekem volt már olyan évem is, amelyben tizenkét hónapon át (két hét kivételével, amikor besokalltam) végigvittem a 30×30 önszabotálást, tehát azt, amikor egy egész hónapra csak harminc darabból kell öltözni, ez a 10×10 most nem tűnik sem megvalósíthatatlannak, sem túlságosan kiakasztónak. Végül is, minden hónapban lesz további húsz napom, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan, az meg igencsak túlélhetőnek látszik. Mivel viszont most tényleg nem elsősorban az a cél, hogy megmutassam magamnak meg a világnak, hogy “hejhó, nézzétek csak, de jó vagyok az önszabotálásban”, hanem csak valamiféle csapásirányt akarok adni a következő évre a blogomnak, mielőtt mindannyian elunnánk: nem fogok szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy a hónap 10 egymást követő napján legyen a 10×10. Ezzel az inkorrekt kiskapunak is tekinthető döntéssel nyilván jelentősen könnyítek a dolgomon, de, hogy még egyszer kihangsúlyozzam, amúgy sem a mindenároni önszabotálás a cél, és a 30×30 tapasztalatai után marhára nem vágyom arra, hogy esetleg ismét azon kelljen siránkoznom, hogyan ütközik a projekt az időjárás-változással meg a hirtelen felbukkanó programokkal, amelyek esetleg valami teljesen más ruhadarabokat igényelnének.

Cserébe viszont beépítek (mint ez a fenti cetlin is látható) olyan plusz elemeket, amelyeket az eredeti kihívás nem tartalmazott, mert ha könnyítek valamivel, nehezítenem is kell valamivel, így korrekt. Ilyen például a legalább 3 eská/újracucc. Ha már varrok meg bütykölök, hadd legyen ennek nyoma, nemdebár.

Nem szerepelt az eredetiben a legalább 3 mintás darab sem, ami úgyszintén saját fejlesztésű része lesz ennek a mostani énfajta önszabotának. Most, őszintén, mitől lenne kihívás, ha csak tíz egyszínű ruhadarabot tologatnék ide-oda, amelyek ráadásul talán közvetlenül egymás mellett vannak a színpalettán? Bármikor össze tudnék csapni egy lila vagy egy piros készletet, és még a fejem se fájna.

Valószínűleg nem fájna a fejem akkor sem, ha az eredetihez tartozó jótanácsok szerint pakolnék össze egy nagyon kulturált és nagyon kevéssé izgalmas kapszula-ruhatárat. Jó, lehet, hogy mégiscsak fájna egy kicsit, mert ott például az szerepel, hogy érdemes a semleges színű holmikat preferálni. Tudjátok: egy bézs blúz meg egy fehér blúz meg egy fekete nadrág meg egy sötétkék ceruzaszoknya, és mindehhez egy nude pömpsz, amit ha casual stílusra akarsz váltani, felveszed hozzá a csinosra kihasogatott farmeredet meg a tengerkék csíkos blúzot, ami… Brr. Tévedés ne essék, hordjon mindenki, amit akar, és virágozzék minden virág, de nézzetek rám, aztán képzeljetek el nude pömpszökben meg sötétkék ceruzaszoknyákban! Na ugye. Meg tudnám csinálni, de piszkosul unatkoznék, és én, talán nem fogok ezzel meglepetést okozni, továbbra sem azért öltözködöm, hogy unatkozzak. Úgyhogy a 10×10-be nálam mindig csak legfeljebb 3 semleges darab fog bekerülni. Olyasmikre gondolok, amelyek a színük meg a szabásuk alapján is megtalálnák a helyüket valahol egy nude pömpsz mellett. Bézs meg teveszőrszín meg krumplibarna meg semmilyenszürke meg tengerészkék meg fekete darabok, amiken nincs semmi extra. (Nyilván itt részben egyéni megítélés kérdése az is, mi számít semleges darabnak, mégpedig az én egyéni megítélésemé: maradjunk annyiban, hogy például a szürke selyem kameezt a batikolt mintájával nem tekintem semleges darabnak, akármennyire is szürke.)

Azon még mélázom, hogy, “ha már lúd, legyen döglött” alapon összehozhatnék egy olyan hónapot, amikor csupáncsak kísérleti jelleggel kipróbálom azt, hogyan lehet csupa semleges holmiból megoldani a 10×10-et. Nude pömpsz így se lesz, de azért azon el lehetne mulatni, hogy öltözöm banktisztviselőnek vagy gépírókislánynak vagy valami effélének. Erre nézve viszont szeretnék véleményeket kérni tőletek, kedves Olvasók, már mint hogy csináljam majd vagy ne csináljam, mert ez csak akkor lesz jó móka, ha van rá érdeklődő közönség.

A cetlin a ruhalista egy erősen provizórikus lista: afféle csapásirány ez is, hogy például miket érdemes éppen beválogatni az aktuális 10 darabba. Eltérések majd persze nagy számban várhatók, ez ettől lesz buli, ha buli lesz. Ami viszont már az eredeti kihívásban is benne volt, úgyhogy nem térek el tőle: a kiegészítők nem számítanak. Zene füleimnek. Azon még vacillálok, hogy a télikabát számítson-e: az eredeti kiírásban számít, ezen a blogon viszont téli időszakban leggyakrabban azt mutatom be, mi van rajtam a télikabát alatt, úgyhogy ezt most még nem tudom, de mire télikabát kell, úgyis eldől valamiképpen, hogyan csináljam.

Na szóval, lesz itt továbbra is minden, mint a búcsúban, én meglehetős optimizmussal nézek elébe, és köszönöm, ha továbbra is velem tartotok

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz

 

5/augusztus

Na még egy utolsó bejegyzés mára/a folyó évre, aztán megállunk, és találkozunk majd a túloldalon.

Galéria!

                                                              

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/31 hüvelyk blabla, nyár

 

Évzáró – Az ötödik

Nahát, kedveskéim, ide is eljutottunk, ki hitte volna. Én öt évvel ezelőtt még biztosan nem.

Kicsikét kezdenek azért elfáradni ennyi idő után az évértékelők, merthogy a blog ötödik évével kapcsolatban leginkább annyit lehetne mondani, hogy “naeziselmúlt, zsúfoltvoltdelegalábbtarka, lapozzunk”. Mivel viszont nem azért olvastok, ha olvastok, hogy a világ édes változatlanságán ábrándozzunk (ha esetleg mégis, tessék jelezni, és majd gyártok olyan csinoska képeket, amilyenek a facebookon keringenek, cuki tájképben cuki és mélyértelmű idézet, úgy összedobom, mint a sicc), nézzük, miről tudnék mesélni nektek, amiről az elmúlt öt évben nem nagyon meséltem.

Ó, tudjátok mit, essünk túl rajta, és beszéljünk a kilókról, aztán újabb öt évig hanyagoljuk a témát.

Amikor öt évvel ezelőtt elindítottam a blogot, akkor volt először és utoljára, hogy elmondtam, mennyit mutat a mérleg. 65 kilót. A továbbiakban nem azért nem beszéltem róla, mert annyira kínos téma lenne, épp csak általában roppantul érdektelennek találom. Azt, hogy mennyire érzem jól magam a bőrömben, sose befolyásolta az, éppen hány kilót nyomok és milyen méreteim vannak. Ha azt nézzük, mikor feleltem meg leginkább valamifajta testsúly/magasság/méretek fogyókúra-ideálnak a 163 centimmel, az tizennyolc éves koromban volt. Bizony, kedveskéim, én akkoriban 48 kiló voltam, a mell/derék/csípőbőségem meg 89/64/91. És mindehhez nyomorult voltam és kétségbeesett, és minden második reggel azzal keltem, hogy meg akarok halni, az egész hátralévő életem azzal fog telni, mint amivel most nyűglődöm, hogy állandóan azt kell bizonyítanom, elég okos vagyok ahhoz, hogy hasznomat lássa a világ, mert amúgy engem senki sem szeret, nem is fog szeretni soha senki, szegény én. Úgyhogy, higgyétek el, én aztán nem vágyom vissza azokba az időkbe, amikor még hamvas voltam, mint az őszibarack, két kézzel át lehetett érni a derekam, és a seggecském két kis gumilabda, mert az a legsötétebb időszakom volt, és örülök, hogy túléltem.

Az elmúlt öt évben nemigen siránkoztam itt ezen a blogon arról, mennyit mutat a mérleg – néha ugyan morogtam kicsit azon, hogy egy szoknyának már túl szűk a dereka, meg hogy valamelyik családi hepajon túl sok kaját tömtem az arcomba, de ennél többről nemigen volt szó errefelé. Úgyhogy a következő bejelentés valószínűleg nem kis meglepit fog okozni: én, kérem, szép folyamatosan felszedtem magamra az öt évvel ezelőtti állapothoz képest tíz plusz kilót. Jó, nem egészen folyamatosan, mert volt úgy, hogy kettő fel, aztán egy le, aztán egy vissza, aztán újabb egy vissza, de lényeg a lényeg, én bizony lassan, de biztosan terjedtem szétfele, míg végül idén április elején 75 kilót nyomtam. Hetvenötöt. És senki sem vette észre, vagy legalábbis nem szólt róla senki. És én magam sem értem, miért nem.

A röhej az, hogy ha visszanézem az öt évvel ezelőtti fotóimat, én se nagyon látom a különbséget. Jó, kicsikét karcsúbb vagyok azokon, de hát tíz kiló mégiscsak tíz kiló. Négy és fél év alatt ugyan kábé kétharmadrészt kicserélődött a ruhatáram, de még mindig van egy csomó holmim ante blog, amibe gond nélkül beleférek, hová dugom ilyenkor azt a tíz kilót? Most vagy feltűnően jól/rosszul öltözöm, hogy nem tűnik fel, vagy feltűnően jól/rosszul fotózom magam, vagy egyáltalán mivan? Elképzelhető, hogy nekem is olyan kedves és tapintatos ismerőseim vannak, mint Bridget Jones meleg haverja, aki még a telefonba is azzal köszön be, hogy “Helló, Bridge, te fogytál”? Pont márciusban kérdezte meg tőlem valaki, aki nem látott fél éve, hogy fogytam-e, mire én annyira paff lettem, hogy még azt se tudtam mondani, hogy “hogyne, bmeg, életemben nem nyomtam még ennyit”.

És akkor jött az a rész, amit úgy tudnék leginkább leírni, hogy “na, nézzük meg, ha nem vette senki észre, hogy felszedtem tíz kilót, lássuk, észreveszik-e, ha elkezdem leadni”. Az, hogy négy és fél év alatt felszedek tízet, az azért mégiscsak eloszlik, de ha gyorsabban fogyok, mint ahogyan híztam, akkor mi lesz? Nos: nem lett semmi. Továbbra sem tudok másra gondolni, mint hogy vagy feltűnően jól/rosszul öltözöm, vagy feltűnően jól/rosszul fotózom magam, vagy tulajdonképpen tökmindegy. Én ugyanis most, augusztus végén, éppen 70 kiló vagyok (meg 30 deka, legyünk pontosak), ami azt jelenti, hogy az elmúlt öt hónapban fogytam öt kilót, és ezt se vette észre senki.

Az egész egy piszkosul nagy talány, feleim, különösképpen hogy nem éreztem magam fizikailag rosszabbul attól, hogy 75 kiló vagyok, attól sem érzem magam jobban (rosszabbul se), hogy 70 vagyok, a ruhaméreteim nem változtak az elmúlt öt évben sem fel, se le – na jó, egyvalami igen, 85C melltartó helyett 90C kell. És, hogyismondjam, hát azért nem én vagyok az az illető, akiről nem készülnek fényképek, itt minden nap van egy egészalakos, szolgálatukra.

Tanulság? Nincs tanulság. Már legalábbis azt kivéve, hogy nem a kilók mondják meg, hogyan érzed magad a bőrödben. Sőt, tulajdonképpen talán még azt sem, hogyan nézel ki.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/31 hüvelyk blabla

 

5/357 – Csépel

Istenbizony, én tényleg mindent megpróbálok: derűsnek lenni; háromszáz rétegből álló öltözékeket és mókás kis történetkéket prezentálni; ülni, állni, élni és minél kevésbé meghalni; ha már muszáj nyígni, akkor azt a meleg meg a macskák miatt. (Celofán például tegnap a tévét hányta le, pedig nem is ment benne semmi, ami erre késztette volna.) Valahol viszont van nekem egy másik életem is, tele csendes kétségbeeséssel, ami ugyan a legkevésbé sem passzol egy őtözködős bloghoz, néha mégis muszáj neki megjelennie, mert hanem tényleg bedilizek.

Ezen a nyáron megpróbáltam minél szigorúbban távol tartani magam mindentől, ami arra késztetne, hogy a tehetetlenségtől vinnyogva feküdjek a padlón, és ököllel verjem a macskaszőrös kelimszőnyeget. Gyerekek meg kiránduláskák meg zene meg varrogatás, nagyinégyzetek meg szobaszépítés, fejesugrás a fikcióba, minden, ami belefér. Nyilván ezúttal sem sikerült teljesen, azt például nem tudtam megúszni, hogy ne bogarásszam át sűrűfésűvel a 137/2018 (VII. 25.) Korm. rendeletet az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosításáról, Magyar Közlöny 118. szám, 27346. old. Mégis, valahogyan sikerült betuszkolni hátulra, egymást váltó narrátorok és egymást váltó pamutfonalak mögé, majd foglalkozom ezzel is, de ne most, könyörgöm, még ne.

Most viszont, amikor tantárgyleírásokat meg tájékoztatókat próbálok gatyába rázni, sehogy sem megy anélkül, hogy időnként ne feküdjek hasra (legalább képletesen) a macskaszőrös kelimszőnyegen, és ne vinnyogjak kicsit. A pedagógusképzésben tanítani az egyik leginkább felemelő dolog, amit valaha csináltam, de egyre nagyobb a diszkrepancia az “így kéne lennie” meg az “így van” között, és egyre nehezebb megőrizni azt az integritást és hitelességet, ami nélkül a munkám nem ér semmit. Eddig sem nagyon szépítgettem a hallgatóimnak, mit hoz majd a jövő, de egyre közelebb van az, amikor, ha nem akarom szembeköpni magam a tükörben, muszáj lesz kereken megmondanom a fatornyos falujukból épphogy kiszabadult, naiv tizennyolc éveseknek, hogy kizárólag a gyerekek miatt érdemes ezt a pályát választaniuk, mert a gyerekek cukik és hihetetlenül csodálatosak, naivak és bölcsek, szeretetre és törődésre és a taknyos orrocskájukat kifúvó kezekre van szükségük, és bennük van a jövő, azt pedig nem lehet veszni hagyni. Minden, ami a gyerekeken túl van, csak arra jó, hogy sikoltva rohanjanak az ellenkező irányba: a fizetés pocsék, a bürokrácia rettenetes, a munkájukat szabályozó rendeleteket pedig nagyrészt tudatlan semmirekellők írják, akiknek fogalma sincs, mi történik egy óvodában. Kárpát-medencei oktatási térről beszélnek egy olyan dokumentumban, amelybe konkrétan bele van írva, hogy az óvoda nem oktatási intézmény, egészséges életmódról papolnak, miközben a szülők nélkül nem lenne tízóraira gyümölcs meg a taknyos orrocskáknak papírzsepi, és félmilliárd forintot akarnak elszórni hazafias kisfilmekre, miközben nincsenek megfelelően felszerelt játszóterek, és különben is tele a padlás az óvodáskorúak riasztó médiahasználati szokásairól szóló tanulmányokkal. Ellenszélben fognak dolgozni, kedves Hallgatók, a problémás gyerekek és problémás szülők mellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy nincs vécépapír, gyermekpszichológus és fejlesztőpedagógus, és a belüket ki fogják dolgozni, mert a következő években a Ratkó-gyerekek generációjának utolsó óvodapedagógusai is nyugdíjba mennek, helyettük pedig nincs más, csak Önök. És ehhez képest azok, akiknek erre kellene felhívni a figyelmet, szómágiával akarják megoldani a gondokat, nincs is pedagógushiány, sálálá, megmondtuk, hát nincs. Ma reggel néztem meg a kozigallas.gov.hu-n: a legfrissebb száz állásajánlatból tizenhatban keresnek óvodapedagógust.

Az egész úgy, ahogy van, elkeserítő. Látszólag persze ez is lehet first word problem: jó állásom van, hasznos munkát végezhetek, mit akarok még. Nos, például azt, hogy ha már eddig sikerült megúsznom, hogy kénytelen legyek leköpni magam, ezután is így legyen.

“de az embereket föl kell világosítani
hogy nem lehet pofázni mert beverik a szádat
fölszántják
és később még aratnak és csépelnek is rajta
s ha ezek után még maradt néhány fogad s megszólalsz
ez azt jelenti
beugrató vagy
besúgó
provokátor”

Ezt egy Szőcs Géza nevű illető írta még költő korában, egész pontosan 1984-ben. Gyakran eszembe szokott jutni. Végül is, én pofázásból élek, és már valószínűleg nem is fogom abbahagyni.

És most, most próbáljunk meg valahogyan rendet vágni a tantárgyleírásokban, mert amíg van miért, dolgozni kell.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/23 hüvelyk újracucc, blabla, eská, nyár

 

Intermezzó – Tervek, tervek

Valamit a blog hatodik évével is kezdenem kell, nemdebár. Egyelőre ilyen tétova és rejtélyes terveim vannak, de majd úgyis elmagyarázom, ha odajutunk.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/21 hüvelyk blabla, eská

 

Eská 5/48 – Színek, kódok, négyzetek

Tévedés ne essék, nem azt akarom most elhitetni veletek, hogy feltaláltam a meleg vizet vagy a szeletelt kenyeret, tudom azt nagyon jól, hogy a fonalakkal melózó népek közül sokan csinálják ugyanezt vagy valami hasonlót. Valójában csak néhány folyamatban lévő nagyinégyzetet szeretnék megmutatni, na meg a saját változatomat egy jól működő megoldásra.

Több, hasonló színű fonal esetén jól jön, ha az embernek utólag van lehetősége pontosan megállapítani, hogy (például) a “felhő”, a “szélvihar” vagy a “nagyanyóhaj” fedőnevű szürke fonalból van-e szükség még egy plusz gombolyagra. (Ezeket most hasraütésből írtam, de az eredeti, teljesen valódi megnevezések sem sokban különböznek ezektől.) Inkább a kódokat tartom számon, azokat pedig úgy, hogy kis ruhaszárító csipeszekre rakom fel azokat néhány tekerésnyi fonallal együtt.

Mivel úgyis le kell szedni a papírszalagot a gombolyagról, én azt használom fel arra, hogy a ruhaszárító csipeszen feltüntessem a kódot. Kivágom belőle a színkódot tartalmazó szeletkét, és rá sem ragasztom a csipeszre, csak feltekerem rá a fonalat. A csipesz így reciklálhatóvá válik – ha elfogy a fonal, és nincs többé szükségem többre, letekerem a csipeszről a maradékot, és máris tehetek rá egy másikat, semmi kecmec. Sőt, ha éppen nem akarok rá tenni semmit, használhatom ruhaszárításra is. Végül is, arra találták ki.

Most viszont még egyelőre melózom egy kicsit ezekkel meg ezeken itt, ni.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/08/20 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

5/július

Mint mindig. Jajdezsúfolt, jajdetarka, jajdenagyon. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/31 hüvelyk blabla, nyár

 

Eská 5/42 – Kötényruha gyereknek, gyerekkel

Ezúttal nem kérek engedélyt az anyjától a fotók publikálására, a mai szép napon úgy lefárasztott Filoméla (a Repülő Kutatóval egyetemben, úgyhogy ő is meg fogja ám kapni a magáét), hogy merő bosszúból minden engedély nélkül közzéteszem a képeit. Erre ti szívecskéket fogtok szórni, és kedves hozzászólásokat hozzászólni (ugye? ugyeee?), mert az égedelmes kölke tényleg cuki, és még akkor is annak látnám, ha nem lenne az unokahúgom meg még az én kilencéves kori magamnál is jobban meghúzatva. Na de beszéljünk a ruháról.

Ezt a szabásmintát én már hozzávetőleg háromszáznegyvenkét verzióban megcsináltam mindenféle anyagból mindenféle unokahugiknak, bár asszem Perpétának még nincs belőle, de ami késik, nem múlik. Filomélának kilencvenkét centis korában csináltam az elsőt, most meg száznegyven, úgyhogy ez tényleg egy jól bevált szabásminta. A Burda (nem fogom most előkeresni azt a muzeális példányt, amiből kisbencéztem) 122 centis méretig találta csak ki, de hahh, vagyok én hős és dicső, és tudok nagyobbítani szabásmintákon is, éalá. (Ez utóbbi óangolul van. Hogy modern angolul kommentáljam, don’t ask.)

Naszóval. Anyag ismerős, szabásminta ismerős, tegnap készült egy újabb-nagyobbított példány, ma használatba is lett véve. Úgyhogy most már tudjuk, ez a ruha kiválóan megfelel mindarra, mikor az ember lánya a Skanzenben

játszik a bejárat melletti játszótéren 

scone*-t zabál a felföldi mezővárosban 

a hozzá hasonlatosan dilinyós, mindehhez pedig impozánsan kopaszodó nagybátyjával együtt bekukucskál egy erdőbényei házba 

kék falat fotóz Észak-Magyarországon 

egy újabb scone-t zabál meg a kisvonaton 

fát mászik a Kisalföldön 

aztán még csacsit is simogat az alföldi mezőváros szélén. 

A táskát valahogy vissza kell konfiskálnom tőle, mert az az enyimé. A ruhát viszont nem fogom, és nagy örömmel üdvözlöm majd azt a pillanatot, amikor értesítenek, hogy szétszakadt valami szabadprogramon, mert akkor varrhatok újabbat, evoé. (Ez ógörögül van, de nem tudom, hogyan van újgörögül a “ne is kérdezd”. Bocsi.)

* Ma reggelre neki ez volt a kívánsága. A Repülő Kutatónak a polentás kenyér. Én akkora hős és dicső vagyok, hogy mindkettőt megsütöttem, bmeg.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/20 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Eská 5/41 – Vendégszoba újratöltve

Már egy ideje igen alapos terveim voltak a vendégszobával, és most, hogy Filoméla idejött egy hétre, rá is vetettem magam szépen a feladatra.

Majd valószínűleg egyenként is írok “hogyan készült” bejegyzést az érdekesebbjéről, de addig is, ilyen volt:

Nem rossz, de csak egy vázlat.

Most meg ilyen lett:

szobakész1

szobakész2

szobakész3

szobakész4

szobakész5

szobakész6

Bizonyos előnyei annak is akadnak, ha az ember a hörcsögöcskék és bütykészek családjába tartozik: új és célzott beszerzés, amit direkt ebbe a szobába szántam, mindösszesen csak néhány kartondoboz volt meg a zöld-kék csíkos csomagolópapír (a lámpaernyőn meg az első fotó dobozának tetején). Minden más a lakásban és pincében itt-ott csellengő holmikból meg kézműves tevékenységem különböző eredményeiből állt össze. Az ágy fölötti sokrekeszes polc például a Repülő Kutató fiúszobájában volt még középiskolás korában, szóval képzelhetitek.

A szobát a vendég már birtokba vette: használta a filceket meg az akvarellfestéket, most meg már ott alszik benne egy másfél méter hosszú sárkányt ölelgetve, szóval egyelőre minden szép és jó.

A többit meg majd meglássuk.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/14 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská

 

Eská 5/40 – BuciJégimaci

Miután a rókával megesett az a baleset, hogy jegesmedvének nézték, nyilvánvalóan meg kellett próbálnom azt is, vajon tudok-e csinálni jégimacit ugyanazzal a sablonnal.

Nos, azt hiszem, ez eléggé jegesmedvének néz ki.

A róka sablonjához képest annyi különbség van, hogy a füleket meg lábakat szélesebbre szabtam, mint a rókánál, a fejre meg nem szabtam ki külön pofarészt. A lábakat tappanccsal láttam el, az első kettőre hímzőcérnával karmokat is varrtam (már az összeállítás és kitömés után),

a füleket pedig összehúztam így, ni.

Az orrot ezúttal háromszög formájúra és nagyobbra formáltam – ne kérdezzétek meg, hogyan, mert nem tudom elmondani. Kézbe vettem egy kétujjnyi formátlan fekete polárdarabot, aztán addig hajtogattam-varrogattam, amíg ilyen lett.

A szemeket kék hímzőcérnával varrtam fel, a lábakat pedig úgy, hogy az elsőket a tappancsokkal lefelé rögzítettem, a hátsókat meg tappanccsal felfelé (ehhez az utóbbihoz görgessetek le az utolsó képhez).

A róka nagy lombos farka helyett kicsi gombócfarkat csináltam ugyanazzal a módszerrel, mint a róka orrát,

 

aztán az összeállítás-tömögetés-levarrogatás után rögzítettem a test hátsó varrásvonalán.

Na vajon mi lesz a következő…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/10 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Eská 5/39 – BuciRóka

(Édesjóistenem, ez nem lesz könnyű.)

Soha a büdös életben nem csináltam még ennyire bonyolult dolognak receptet, olyan is lesz. Menet közben alig fotóztam valamit, szóval egy csomó mindent csak szóban tudok prezentálni. Mielőtt viszont teljesen kétségbe esnénk, tessék visszaolvasni ezt, ezt, ezt meg ezt, ebben a sorrendben. Az sokat segít. (A szófosásokat tessék nyugodtan kikerülni, és csak a lényegre koncentrálni, főként a képekre.)

Buci Bigyó, a hal után vérszemet kaptam, hogy lássuk, hová kisbencézhetem tovább a cuccot. Nyilván nekem csökkent értelműnek egyből valami piszok nehezet kellett beválasztanom, próbáljuk meg, hogyan csinálhatnánk rókát. Nos, a végeredmény ugyan olyan lett, mint ami egy pokélabdából jött ki, hogy aztán lenyelje az inkriminált pokélabdát, de a Repülő Kutató azonnal rókaként azonosította be, úgyhogy mégiscsak tudhatok valamit. Ha mást nem, férjet választani.

Mindenekelőtt: itt vannak a darabok, amelyekből csináltam, varrásráhagyással együtt ábrázolva. (A kép kattintásra megnő, a lehető legnagyobbra, amit csinálni tudtam.)

A Menagerie eredeti készletéből megmaradt elemek: a fej, valamint a külső és a belső fül. Az összes többit én csapkodtam össze.

Ami szükséges hozzá:

  • fehér, rozsdaszínű és fekete maradék poláranyag
  • tömőanyag (nálam ez általában semmiresejó polárficniket jelent, de ha profin akartok dolgozni, lehet kapni méter- és rövidáruboltokban tömővattát)
  • két kis fekete gomb (vagy készen kapható beilleszthető állatszem)
  • a súlyozópárnácskához maradék trikotázsanyag + valami súlyosabb töltelék (nálam lencse, de ha olyan gyereknek csinálnátok, aki kiviszi az udvarra, aztán ottfelejti az esőben, inkább valami olyat kéne választani, ami nem csírázik ki végül)
  • kevés barna osztott hímzőcérna, és kevés zöld coton perlé hímzőcérna (ez utóbbi nem kell, ha beilleszthető állatszemet használtok)
  • varrógép és varrótű
  • olló
  • fehér, rozsdaszínű és fekete varrócérna

A fenti ábrán látható elemek alapján a következőket szabtam ki:

  • fej, rozsdaszínű polár, 2×
  • pofa, fehér polár, 2×
  • külső fül, rozsdaszínű polár, 2×
  • belső fül, fekete polár, 2×
  • láb, fekete polár, 8×
  • test, rozsdaszínű polár, 2×
  • has, fehér polár, 1×
  • farok felső része, rozsdaszínű polár, 2×
  • farok alsó része, fehér polár, 2×

Ne feledkezzetek meg a súlyozópárnácskáról sem: a has szabásmintája varrásráhagyás nélkül, vékonyabb trikotázsból 2×. Megtöltve, levarrva, félretéve.

A rókához előbb a fehér pofarészeket varrtam fel fehér cérnával, cikcakkal a rozsdaszínű fejrészekre, majd a fehér alól kivágtam a varrásvonal mellett a rozsdaszínű anyagot, így:

Rozsdaszínű cérnával összevarrtam a fej két darabját, összevarrtam a test két darabját is, aztán elkészítettem a mosómaci receptje alapján a füleket, és szintén annak a receptje alapján beillesztettem a test meg a fej darabja közé, és színt színre fordítva összevarrtam az egészet. A számomra szimpatikus helyre felvarrtam zöld hímzőcérnával a kis fekete gombszemeket, majd szintén a mosómaci receptjének megfelelően elkészítettem kis fekete polárköröcskéből az orrot, és felvarrtam arra a pontra, ahol a fej rozsdaszínű része csúcsba fut össze.

A továbbiakban szintén a mosómaci receptje alapján felhímeztem a szájat, majd összevarrtam-kitömtem a lábakat, és az első kettőt rávarrtam a fejrészre, így:

Ezután varrtam fel a hasat, hátul nyitva hagyva a tömőnyílást.

Azon a nyíláson keresztül fordítottam ki a bucit, aztán szintén azon a nyíláson a két hátsó lábat rávarrtam a hasrészre. Erre most jó lenne egy fotó, de nincs. Olyasformán tessék elképzelni, mint az első lábak felvarrását, de nem a róka felső, hanem alsó részére kell hogy kerüljön. Felülre ugyanis a farok kerül. Ez:

Kifordít, megtöm, nyitott végét levarrja. Ezután kell felvarrni a testre a tömőanyagnak szánt nyílásnál.

Ezen az egyetlen nyíláson át kell beügyeskedni a súlyozópárnácskát, aztán a tömőanyagot is. Sajna még nem találtam olyan módszert, amivel géppel is be lehetne fejezni a melót; ezen a ponton kézzel, láthatatlan öltéssel zártam le a róka végét.

Elölről meg így néz ki. Bucika, tessék szépen mosolyogni.

Na még egyet, másik szögből:

Ha bármi kérdésetek van, ne fogjátok vissza magatokat.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/08 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská

 

5/304 – Bürgüncfalvi anzix

Képzeljetek el egy pofás, huszonötezres várost, tele “védd a fákat, egyél hódot” emberrel, művészlelkekkel és más kreatív népekkel, sokunokás nagymamákkal meg főállású négygyermekes anyákkal, büszke lokálpatriótákkal meg unatkozó háziasszonyokkal. Megvan? Oké, itt lakom én. És akkor most képzeljétek el azt, hogy ebben a városban egyetlen rövidáru-bolt van, ami május 28. óta zárva tart betegség miatt, és csak július 2-án nyit, mert a tulajdonos nem tud megengedni magának egyetlen alkalmazottat sem, annyira nem megy az üzlet.

Az egésznek nyilván igen erős kapcsolata van a reggelenként tokától bokáig beduguló 11-es főúttal, amelyen az egész Dunakanyar éppen befelé áramlik Budapestre, meg azzal, hogy ebben a huszonötezres városban nincs még kórház sem – de hát akkor is, mi a rühös nyavalya folyik itt. Én ugyan tizennégy évig dolgoztam Budapesten, aztán az elmúlt háromban Esztergomban, de azért mindvégig tisztában voltam azzal, bármennyire gyüttment vagyok itt, hogy ha a helyi vállalkozásokat nem támogatod, akkor megette a fene az egészet. A város tele van étteremmel meg szuvenyírárussal, de a valódi kézműves termékeket árusító üzletek csak vegetálnak. Egymás után zárnak be a viccesebb-mókásabb-egyedibb ajándékboltok meg azok az éttermek, amelyek nem közvetlenül a turisták haladási vonalán fekszenek, és nem arra alapozzák a működésüket, hogy másfél órás turnusokban bezabáltassanak egy busznyi embert. Most istenbizony nem az a csalódás beszél belőlem, hogy tegnap nem tudtam további fonalakat vásárolni. Ha annyira akartam volna, még autó nélkül is bent vagyok háromnegyed óra alatt egy budapesti fonalboltban, meg különben is, a Bűnök Barlangjában voltak ilyen-olyan eldugott maradékocskák. Ez itt a rövidárubolttal csak egy tünet, nem maga a fő gond. Én ugyan továbbra is piacra fogok járni meg helyi éttermekbe, aláírok minden olyan petíciót meg más izét, ami helyi ügyekkel foglalkozik, de ahhoz túlságosan is barlangi morc vagyok, hogy egyik kezemben karddal, másikban meg zászlóval induljak neki megmenteni Bürgüncfalvát.

Meg amúgy is, előbb a saját házam táját kéne gatyába rázni, mert egy órán belül beesik a Repülő Kutató, és itt minden úgy fest, mintha most esett volna át egy alapos szőnyegbombázáson.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/07/01 hüvelyk blabla, eská, nyár

 

5/június

Jaj de fárasztó hónap volt ez. Galéria!

                5-285.jpg                                      

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/07/01 hüvelyk blabla, eská, nyár

 

Intermezzó – Párnahuzat-szatyrok dicsérete 2.

Hadd elevenítem fel kalandos életem legutóbbi nagy expedíciójának első részét, eztet itt, ni. (Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy akkora feneket kerítek annak a napnak, amikor elmentem himmihummit meg laptopot venni, mintha Peruba utaztam volna el teherhajón ötven részeg máltai matrózzal, hogy megmásszam a Macsupicsut. Ez, asszem, sok mindent elmond arról, milyen izgalmas életem van.)

A történet fonalát ott vesszük fel, ahol már a vállamon volt a párnahuzat-szatyor, benne pedig a mellékelt ábrán 1-11 közötti számmal ellátott itemek.

Valójában innen már Grisette (16) felé indultam, de persze nem úsztuk meg ilyen-olyan vargabetűk nélkül. Grisette a Teréz körúton várt rám, melyet villamospótló busszal közelítettem meg, az penig a Blahától indult. Szépen eltotyogtam a Blaháig, felültem a pótlóbuszra, eldöcögtem a Király utcáig, majd ráfordultam a célegyenesre.

A célegyenes előtt sajna ott van a megbolondulós méterárubolt-hálózat egyik eleme, melyet én túl jól ismerek. Favoritom ugyan a Vámház körúti üzletük, de ez is gyakrabban “utamba esik”, mint szeretném. (Egy frászt esik utamba. Kerülőbe esik. Viszont nincs olyan kerülő, amit ne tenne meg egy méteráru-hörcsög, akinek békáká bérlete is van.) Ezúttal nem csak érdeklődőbe indultam, hanem nagyon elszánt terveim is vannak, és ehhez kellett az ő segítségük.

Mint ezt nyilván tudjátok, én igen szeretek papagájsegg színekbe öltözni, és mindig erős értetlenséggel nézem, ha valaki elsősorban úgynevezett semleges és feltűnésmentes színű holmikat preferál. Például a húgom, aki amúgy egy pici kis energiabomba, és kettőnk közül valójában neki kéne pipirosra festenie a haját. Ő ezzel szemben a mindkettőnkre jellemző eredeti seszínszőke helyett egy épp-csak-kicsit-más seszínszőke árnyalatot hord, garderobe-jában pedig jelentősen dominálnak a sáros krumpli, tehéntrágya és banáncefrés bébifos meg rothadt meggy színű holmik a korhadt őszi avar elbűvölő árnyalatai. Na most én fejembe vettem, hogy ruhákat fogok varrni neki, és ehhez kerestem anyagot. Találtam is egy olyat, ami neki valószínűleg tetszeni fog (12), merthogy pont olyan színe van, mint Giggü pelenkájának a fosókaszilvás puliszka után kellemes, diszkrét mogyorószín trikotázs, őszre tökéletes lesz. Vettem is belőle hirtelen három méternyit. (3, buksza, pénz, katonatiszt.)

A mirabellás bébifos mogyoró színű trikotázs már épp elég lehetett volna, de akkor azt mondta nekem a polcról valami, hogy “hellóóóó” (13). Belőle sajna összesen csak 1,60 méter volt a tekercsen, és én el is vittem magammal mindet, de mint a szél, mert azt mondtam, hogy nekem ez kellNekem. Személyesen. Egy pillanatra ugyan nagylelkűségi rohamomban ara gondoltam, hogy van nekem összesen öt unokahugicám, akik valószínűleg szintén sipákolós-boldog repülőrajtot vennének erre az anyagra, és végül is kettőnek kijönne belőle ruha, na jó, akár háromnak is egy-egy szoknya, sőt, mind az ötnek kijönne egy-egy ujjatlan pólócska, de aztán azt mondtam a nagylelkűségi rohamban szenvedő énemnek, hogy kuss, ez az enyimé. Még nem tudom, persze, mit varrok belőle, egyelőre simogatom néha, és ábrándozom fölötte kicsit.

Aztán berobogtam a számítógép-üzletbe, kicsaptam a pultra az előjegyzési naptáramat (14), amibe bele volt vakarva a komplett kódja annak az izének, amit én épp akartam, és megvettem Grisette-et (16). Ez se ment akadály nélkül, mert Charles Edward David fele súlya aranyban, amit a javítóban fizettem ki, épp elég volt ahhoz, hogy a terminál visszadobja a bankkártyámat fizetéskor, mivelhogy ez így együtt túllépte a beállított vásárlási limitet. Mivel nekem egy rendkívül ostoba telefonom van (15), nuku internet meg ezáltal internetbank meg effélék, ezután következett némi futkosás levágott fejű csirkék módjára két bankfiókig, melyek mindketten zárva valának, és Grisette majdnem ott maradt persille-t árulni a bótban, de aztán szerencsémre eszembe jutott, hogy minden másra ott a Mastercard. Azt a kártyát én utoljára másfél éve használtam, úgyhogy nem volt arra semmi garancia, eszembe jut-e a pinkód, de igen. (3. Megint.) Úgy vonultam el a boltból, mint Montgomery, a tobruki győztes (ez egy idézet a Táncórák idősebbeknek és haladóknakból), Grisette a táskámban, sálálá.

Villamospótló busz, villamos (az Oktogontól már járt), metró, majd a Lehel tértől metrópótló busz. Az hálistennek meglehetősen üres volt, így kiboríthattam a mellettem lévő ülésre az 1 és 16 közötti itemeket, hogy megkeressem a táska (9) alján azt az USB-kábelt (17), ami következő állomásomhoz kellett nekem a dunaplázás nagy kütyüboltban. A képek, amelyekkel megörvendeztetem olvasóimat, egy Panasonic Lumix DMCtökömtudjahányas gépből jönnek, Grisette viszont nem rendelkezik az oldalán olyan lyukkal, amibe be tudnám dugni a fényzőgép memóriakártyáját. (Mi az, hogy nincs lyuk! Hely sincs egy akkora lyuknak. Ez tényleg egy minidög.) Ennélfogva ez az USB-kábel az egyetlen kapcsolatom Grisette és a fotómasina között, és ez tényleg egy tök fura USB-kábel, eddig még nem találtam semmiféle kütyüboltban hozzá hasonlót. Hát bizony most is csak úgy, hogy egy komplett gyűjteményt meg kellett vennem (3, dettó), azon a bigyón (18) hatféle csatlakozó van. A Repülő Kutató azóta el is vitte utazni, merthogy ugye útikütyünek kiváló az ilyesmi. Remélem, működik.

Innentől kezdve már csak egy féllityis üveg vizet vettem (3, 19), mert úgy futottam el reggel, hogy nem volt benne a táskámban az utántöltős kulacsocska, és addigra már száraz volt a szám, mint a Szahara. Amíg a buszomra vártam, le is nyeltem a víz felét.

Hát ez volt az a nap, amikor erős bizonyítékot nyert a párnahuzatból varrt szatyrok létjogosultsága. Nem is hittem volna, ennyi mindent bele tudok gyömöszölni. Asszem, varrok még párat.

(Szerk., másnap) Mivel a hozzászólásokban erős igény mutatkozott arra, hogy az anyagokról nagyobb képet is prezentáljak, tessék. Kéretik figyelembe venni, hogy reggel hat óra van.

anyagok

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2018/06/26 hüvelyk ajándék, blabla, eská

 

Intermezzó – Párnahuzat-szatyrok dicsérete 1.

(Egy ültünkben nem ússzuk meg, no.)

Tegnap kilenckor eldöngettem hazulról, és kettőkor estem be az ajtón ezzel a csomaggal itt ni:

Emlékeztek a párnahuzatból varrott szatyorra, nemdebár, amiről azt mondtam, hogy jól hurcolható meg pakolható. Na hát én ugyan eddig is hurcoltam meg pakoltam őtet, de tegnap tényleg bebizonyította, mire képes.

Merthogy ennyi minden volt benne, ni.

A jobb felső sarokból a bal alsóig haladvást egészen pontosan követhető a székesfőfaluban végigtalpalt napom narratívája, de nemcsak. Pluszban még ott a múlt, a jelen és a jövő baklövéseinek és terveinek összessége is. Álmok és balfékségek, önzés és önzetlenség, emlékek meg ambíciók. Több minden van ezen a kis csergeszőnyegen, mit képzelmetek képzelmegni képes, Horatio, és nyilván nem várhatom el tőletek, hogy kitalálgassátok mindennek az okát meg okozatát, de hát azért vagyok itt, hogy felemeljem pennámat, és elmeséljem, akár akarjátok ti ezt, akár nem.

Kis segítségül itt van nektek egynihány szám is a folyamatábra sikeresebb követéséhez. (Nem kritizál. Fél órámba telt felpakolni. Az Irfanview nekem éppen elég okos meg kézreeső, több nem is kell, kivéve amikor “insert text”. Na az szopás.) Kattintásra amúgy nő egy kicsit, ha az kéne.

Az expedíció azzal kezdődött, hogy felöltöztettem Charles Edward Davidet (not pictured) a bugyijába (1), mellécsaptam a pórázát (2), és eldöngettem vele a zárvaházba. A javítóban egy fiatalember fogadott, aki idén éppen annyi napot láthatott, mint én. Ha csak félig akarom magam ufónak érezni a hóka bőrömmel, számítógépet javíttatni megyek, az mindig megnyugtat. Mindenesetre a gépek tudója némi hitetlenkedéssel hallgatta végig az elvetemült gyermek rémtetteit, de én nem inogtam meg. A számítógép-javítókban rendszerint éppen ezzel az arckifejezéssel szokták végighallgatni, amint én előadom a “madárka, madárka, csácsogó madárka” kezdetű népdal éppen aktuális verzióját (vö. “visszajő tavaszra, ha tavaszra nem jő, akkor sohasem jő”, avagy “háát, van úgy, hogy már akkor lefagy, amikor beindítom, van, amikor még megvárja a bejelentkezést, van, hogy a böngésző megnyitása után, és még olyan is van, hogy vár fél órát vele, de végül így is, úgy is lefagy”.) Hitetlenkedése némileg csökkent, amikor egy olyan vírust talált rajta, amilyet még sosem látott, és ami képes volt átbújni az Avast meg a Malwarebytes védelmén. Én mindeközben megpróbáltam olyan laza arccal ácsorogni, mint aki igazán egzotikus pornót néz, és onnan kap a gépe ilyen szexuális úton terjedő betegségeket. (Charles Edward David, te kis moral insanity. Mi a tököt csinálsz te a hátam mögött?)

Summa summárum, a gépet befogadták lobotómiára és elektrosokk-terápiára, ismételten kiütni az eszét a tokjából. Én érzelmes búcsút vettem tőle (“Fijam, ez az utolsó dobásod, ha ezentúl is zelegórkodsz, beadlak a dologházba vagy Faginhoz zsebmetszést tanulni, de nem vagyok hajlandó a súlyodat rádkölteni aranyban”), aztán elővettem bukszámat (3 – ez még gyakran elő fog fordulni a történet során), és fizettem, mint a katonatiszt. Charles Edward David fele súlyát aranyban, természetesen. A bugyiját meg a pórázát visszaadták, én begyűrtem azokat a táskámba (9, de várjátok ki a végét), majd kicsámpáztam az ajtón.

Ekkor voltam az Astoriánál, ahová a metrópótló busszal jutottam el Újpest-Városkaputól. Az még hagyján, hogy lassan már a pótlóbuszoknak is pótlóbuszai vannak, de a Károly körúton egy komplett kócsagtollas rezesbanda (wtf) vonult végig, mögöttük lengyel zászlócskákat lengető (wtf) díszbe cuccolt nyugdíjasokkal (wtf). Nyilván az úttesten, hol másutt. Gondoltam, azzal teszem magamnak a legjobb jót, ha felfelé menekülök a Rákóczi úton, végül is a következő expedíciós állomásom az Oktogon mellett van, hajrá.

A nap gyönyörűen sütött, bár olyan hideg volt, hogy a Tóték lovának lefagytak a szarvai, viszont mire feltettem volna a napszemüvegemet (10), megpillanték balfelül egy százforintos boltot, amitől enyhe nosztalgia fogott el. Egészen konkrétan Regensburgra gondoltam két évvel ezelőttről, ott is hasonló időjárás vala, és ott is kikötöttem egyszer egy százforintos boltban, a Repülő Kutató ideiglenes lakását csinosítandó. Az elmúlt időszakban erős célul tűztem ki magamnak a terasz csinosítását, ezért bementem a százforintos boltba, és vettem mécsestartókat (4), abból sosincs elég. Reggel vásároltam egy cserép oregánót a piacon, és az még mindig pucéran kuksolt, kaspó is kell (5). Óóó, nosztalgiavasút, a Repülő Kutatónak vettem Regensburgban jégkocka/miniakkukat, azóta is használja, kéne még néhány (6). A teraszcsinosításhoz már a múltkor agnoszkáltam a pincében pár doboz olajfestéket, köztük azokat is, amelyek a fürdőszobafestésből maradtak, úgyhogy vettem hozzájuk ecseteket (7). Mindent összevéve kellő alapossággal kidühöngtem magam olyan holmik vásárlásával, amelyek az “egyszer kelljen, s jó, ha van” kategóriába tartoznak. A fonalakat (8) nem tudom megmagyarázni, az tényleg impulzusvásárlás volt, annyi szép horgolt holmival találkoztam az utóbbi időben az interneteken. A remény hal meg utoljára, nemde.

Buksza (3), fizetés, kifelé. Ekkorra már az összes eddig bemutatott holmi ott ült a táskámban (9), és halványan ugyan felrémlett bennem, hogy akár elő is vehetném a párnahuzat-szatyrot, de úgy gondoltam, ej-ráérünk-arra-még. Vonultam tovább a Rákóczin, és erre egy újabb nosztalgiavonat jött velem szembe, közel-keleti fűszerek és miegymások boltja jóvoltából, ah, Regensburg, úgyhogy oda is bementem. Egy kisüveg gránátalma-sziruppal jöttem ki (11, “Ramadáni akció!”), azt is begyömöszöltem a táskába (9), és táncos léptekkel vonultam tovább a Blaha felé.

És akkor, putty, a táskának leszakadt a szíja.

Annyira amúgy nem lepett meg a dolog. Ezt a táskát én még 1996-ban turkáltam, és egyszer már leszakadt a szíja (2002-3-4-ben talán? mindenre nem emlékezhetem én se). Akkor ugyan gondosan visszavarrtam, de hát semmi se tart örökké. Na de a tartalom! A mécsestartók! (4) És főként a gránátalmaszirup!!! (11) Nyilván nem tudok elegendő szuszpansszal mesélni erről, mert mint fent láthatjátok, minden megúszta, de hát akkor is, gondoljatok bele abba, hogyan festett volna, ha a gránátalmaszirup végigcuppogja az egész mindenséget.

Miután felszedtem a táskát, és semmi sem csörgött meg folyókázott benne, gyorsan hálát adtam Szent Kristófnak, aki az utazók védőszentje, majd előkotortam a párnahuzat-szatyrot, kibontottam, belezuttyantottam az egész miskulanciát, és továbbindultam a Blaha felé azzal, hogy “na, ma sem veszek lottót, egy egész havi szerencsémet elhasználtam az imént”.

Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy.

(Folyt. köv. Most kenyeret kell sütnöm.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/06/24 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská