blabla kategória bejegyzései

Édesjóistenem, mennyi marhaságot álmodtam össze az éjjel. Bulit akartam tartani, és a lakásunk egy panelház tetején volt, panorámás kilátás meg minden, úgyhogy nekiláttam a szervezésnek, azonban valamiképpen egy másik panelház tetején kötöttünk ki, ahol csak hőség volt és tűző nap, valamiért meg rengeteg sár, a lakás pedig egy érintőleges ismerősömé (egy, a valóságban nem létező ismerősömé, csak a móka kedvéért), aki két totyogós kisgyerekkel küzdött azon, hogy túljusson a napjukon. Pakoltam kétségbeesetten, mint Bogdán az üres boltban, miközben érkeztek a vendégek (ezúttal valódi ismerőseim), de mindegyik csalódott volt, hol a kaja, miért itt vagyunk, mi történik, és én leültettem őket a csupa káosz konyhában egy-egy sörrel, aztán nekigyürkőztem, hogy valami rendet teremtsek. És ekkor megérkeztek a diákjaim, akiket erre az időpontra hívtam bepótolni egy elmaradt órát, ott tolongtak kezükben füzetekkel (ezt nem szokták), és én peripatetikus oktatást tartottam nekik a sárban tapicskálva, amíg nem éreztem a lábszáramon valami furát. Amikor lenéztem, az egyik nadrágszáramba akadva ott volt egy szög, a másik lábamra pedig a tapicskálás során ujjnyi hosszú, mély sebeket vágott. Nem vérzett meg nem fájt semmi, de úgy néztem ki, mint a horrorfilmekben a borotvával összemetélt áldozat. Megmutattam a diákoknak a lábam, ők egyöntetűleg azt mondták, fujj, én meg úgy éreztem, végre megvan az ürügy arra, hogy abbahagyjam az órát, elnézést, ezzel csinálnom kell valamit, köszönöm a részvételt. Ők mogorván összepakoltak és elmentek, távozás közben azon lamentálva, hogy ezért ugyan kár volt idejönni, szólhattam volna előre is, hogy ez lesz. (Honnan a nyimnyámból tudhattam volna, legalább ezt a részét, na honnan.) Visszatotyogtam hát bibis lábammal a konyhába, ahonnan azóta elszivárogtak a vendégeim, mert ez itt uncsi, meg egyáltalán. Befásliztam a lábam, és próbáltam legalább segíteni a csajnak a két gyerekkel, aki egy gázrezsón próbált főzögetni, de a gázrezsóval valami zűr volt, nem akart kialudni a lángja, hiába zártuk el, és egyre melegebb lett a palackja, úgyhogy végül kidobtuk a teraszra, a detonáció meg szétvitte a kerti bútorokat. Én erre sem ébredtem fel, jelzem. A csaj azt mondta, eh, nem nagy ügy, a roncsokat seperjük be a sarokba, az égésfoltra meg dobjunk rá egy szőnyeget, de ne azt! az a falra jár! Na ekkor ébredtem fel.

Én ebből már nem akarok semmit kihámozni, de tényleg nem. Maximum annyit, hogy átkozottul pihenésre van szükségem, de ma is szociális kötelezettségeim vannak emberek társaságában, holnap is, és május végéig állandóan pörög a ringlispíl.

Viszont a RK volt reggel a piacon, amíg én rémálmodtam, és hozott nekem ilyet.

Mondanám, hogy ezt most mind meg is eszem reggelire, de húsz dekánál többet nem szabad, azon túl ugyanis kiütéseim lesznek, és még hónapokig vakarózhatom.

A “Macska a galambok között” című Agatha Christie-regényben van egy olyan jelenet, amikor mindenféle gyilkosságok miatt sürgősen elő kellene keríteni bizonyos Mrs. Upjohnt, de ez nem könnyű, mert éppen busszal utazgat Anatóliában. Ezt az anatóliai buszozgatást a regény minden szereplője olyan természetességgel kezeli, mintha Mrs. Upjohn csak a sarokra ugrott volna le fél pint melaszért (úgymint black treacle), kivéve Poirot-t, aki annyira nem érti az egészet, hogy kénytelen afféle angol dolognak elkönyvelni.

Nyilván a maga világutazói múltjával Poirot sem lát semmi különöset abban, hogy miért éppen Anatólia. A busz az, amin meglepődik. Nos, a jelenlegi helyzetben én vagyok Poirot. A Repülő Kutató már sokat és sokfelé utazott közös életünkben, úgyhogy a szemöldököm sem emelem meg, amikor közli, hogy két hét múlva New Orleans vagy Helsinki vagy Bern. Ezúttal viszont, amikor bemondta Belgrádot, azt is hozzátette, hogy “busszal”. Na hát ez új.

Mindent összevéve persze logikus a dolog: Belgrádba nincs röpcsi (csak Bécsből, ami fölös köröket jelentene), Emese pedig még mindig a plasztikai műtétjére vár a nyírfa alatt.* A gombperec viszont gombperec, ott kell lenni teljes díszben avec Professor Krtek. Úgyhogy a RK buszozgatni fog Szerbiában.

Remélhetőleg nem jár úgy, mint Mrs. Upjohn, akit végül a lerobbant busz mellől kanalaz fel a brit külügyi szolgálat, mert sürgősen meg kell oldani azokat a fránya gyilkosságokat. Én viszont azt ígértem, hogy ma meglátjátok, mit hoztunk össze Erikkel igen sok vernyákolás árán a rókás futterből meg az egyszínűből (okos lány vagyok én kéremszépen, tudtam, hogy az egy méter tíz centi nekem nem lesz elég ruhagyártáshoz, úgyhogy vettem valamennyicske sötétkéket is).** Ez lett belőle:

A cipő is új, pontosabban nem új, csak még nem láttátok. A januári mindent-leáraztak időszakban vettem magamnak új tornacipőket is, ez például farmeranyagból vagyon. Itt most amúgy éppen afféle termékeny tavaszi eső potyog az égből, hol elindul, hol eláll, de természetesen sose lehet tudni, épp mi lesz a következő tíz percben. Ez igen szép és hasznos, de a szombati piacolás elé néminemű akadályokat gördít. No sebaj, ezért van nekem kis virágos bakancs meg szép pipeződ esernyő, hogy az ilyesmit letojhassam.

A szombati piacolás azért is fontos, mert állítólag ma délben megint mindenféle izénapok vannak a szomszédban, ezúttal felnőtteknek, és ehhez nekem valamiféle ajándékot is kéne vinnem, de semmi kedvem a) csinálni valamit, b) befutni ungot-berket és a szombat délelőtti Bürgüncfalvát valamiféle ajándékért.

Nyugi, azért nem egy csokor retket kapnak. Mármint ha minden jól megy, és nem futott szét a piac is a remekül kiszámíthatatlan időjárástól.

* Emese ugyan kiválóan használható heti nagybevásárlásokhoz meg, tudomisén, olyan expedíciókhoz, mint a “hozzuk haza az asszonyt Esztergomból”, de továbbra is javításra szorul a csomagtartója, azt ugyanis nem lehet csak úgy simán lecsukni, csapkodni kell, mint szél a budiajtót.

** Rugalmas anyagnál nemigen teheti meg az ember, hogy ide-oda forgassa a szöveten a szabásminta darabjait, irányított mintáknál meg pláne arra is figyelni kell, hogy ne a fejükön álljanak végül azok a rókák. Emellett pedig tavasszal különösképpen preferálom a hosszú ruhákat, mert azokat időjárás függvényében zoknival meg harisnyazoknival is tudom hordani.