A tegnapi nap tényleg minden ocsmány undor alja volt, kellő zűrzavarokkal, amikor meg épp nem volt zűrzavar, mindkettőnket múzsák pofoztak. A Repülő Kutatót Klió, az enyémet meg nem tudom, hogy hívják, a nevelésszociológiát annak idején még nem árendálták ki a Parnasszuson. Én egyre kétségbeesettebb voltam, esne fejre az összes libájával együtt Apolló! ez a szaros venyige, amit éppen farigcsálok, pont olyan lesz, mint egy rosszabbfajta BA szakdolgozat! lentről meg mindeközben olyan szózatok szűrődtek fel az emeletre, hogy azanyádat! miért éppen Temes-Torontál vármegye, he?

A RK egy ponton feljött a Bűnök Barlangjába, ahol én kuksoltam félszáz kérdőív között, lerogyott a sarokban a rattanfotelre, én meg hirtelen azt mondtam neki, “szökjünk meg”. “Mindig ezt mondod” – felelte némiképp enerváltan -, “pedig nem szökhetünk meg, mi ebből élünk.” “Egy nagy frászt” – riposztoztam neki nagy vehemenciával -, te élsz ebből, én abból élek, hogy tizenkilenc éveseknek fordítsam le a tudományt embernyelvre.”

Végül sok morgás és nyivácskolás árán befejeztük szarainkat, elküldtük őket, majd a RK elment hamburgerért a főtérre, mert egész nap nem volt egyikünknek sem esze vagy ideje, hogy főzzön valamit vacsorára. Nyavalyás tanulmányírás, majdnem egy komplett hetet dobtam ki az ablakon, amit tölthettem volna például olyasmikkel, mint tovább kenni a falra a Mentolos Zuzmót. A történeti hűség érdekében persze nem feledhetem el, hogy ez alatt az idő alatt fajlagosan többet prokrasztináltam, mint dolgoztam, épp csak nyoma nincsen neki. Következőkor legalább horgolótűvel a kezemben fogok prokrasztinálni, esetleg porszívócsővel, mittomén.

Ma délután elmegyek baratináimmal inni, mielőtt nekiesnék megszerkeszteni a kötetet, amibe elküldtem tegnap a tanulmányt. A szerkesztést azt csak úgy ajiba kaptam, talán mert megbízhatónak látszom, esetleg baleknek, ez még nem biztos. Annyi biztos, hogy a világ nem látja a prokrasztinációt, csak azt, hogy én általában mindent leadok időre, ha meg nem, akkor szólok. (Ezt most itt például előre bejelentett késéssel adtam le, mert a múlt hétvégéhez nullához közeli szintről előadóira kellett tuningolnom magam két tudományágból is, és az nem megy ripsz-ropsz.)

Azt hiszem egyébként, akkor törtek el bennem kicsit a dógok, amikor kiderült, hogy az angol nyelvű tanulmány helyett, amivel annyit nyűglődtem a nyáron, érdemesebb lett volna tökmindegy mivel foglalkozni, mert csak hárman adtuk le a tervezett nemtomhányból, így meg nem lesz belőle kötet, ha fejreállunk se. Tényleg egy balek vagyok, na.

Jobb híján itt hagylak most titeket a bús állapotú reggeli kerttel, mert én még nyafogóruhában baszom a rezet szortírozom a világ dolgait. Ha délutánra lesz még annyi kakaóm, azt is befotózom, miben megyek kültéri zülleni ebbe a kellemes zegernyébe bele. Egyelőre csak abban vagyok biztos, polár lesz meg cikcakkos.