RSS

9/182 – Térinformatika

01 Már

(Hadd mesélek valami viccesfélét, van bajunk amúgy elég, nem?)

(A történetben szereplő neveket az utcák és fürdőszobaszalonok személyiségi jogainak védelmében megváltoztattuk.)

Amikor húsz évnél is több ideje ideköltöztünk, Bürgüncfalva térinformatikai rendszere, ennélfogva pedig okmánykiadási rendszere is bugos volt, de nagyon. Ebben a városban legalább féltucat olyan kombináció létezik, hogy ugyanolyan nevű izéből van utca meg köz is, és ezek természetesen egymásba torkollnak, látszólag minden logika nélkül. Az például, hívjuk esetleg itt és most Hajnalicskának, ahol minket esz a penész, T alakban tartalmazza a Hajnalicska utcát és a Hajnalicska közt, mégpedig úgy, hogy a Hajnalicska utcát csak a Hajnalicska közön át lehet megközelíteni, mert… mert, mittomén. Ahányszor lüxüs módon taxival jövök haza, azt szoktam mondani a sofőrnek, hogy “Álljon csak le nyugodtan az Eulália fürdőszobaszalon előtt, ott lakom a szoborpark mögött abban a labirintusban” *némiképp bizonytalan kézmozdulat*

Na szóval, mi pont a T találkozási pontjában lakunk balfelül, a Hajnalicska köz 1. szám alatt. A térinformatikai rendszer bugja azonban évtizedekig nem volt hajlandó kezelni az utca és a köz distinkcióját, mindenki utcában lakott, slussz. Tehát a mi lakcímkártyánk a Hajnalicska utca 1. szám alá szólt, ami azért pikáns, mert a T találkozási pontjában jobbfelül is van egy ház, a Hajnalicska utca 1. szám, és természetesen ott is laknak. De nem mi.

Azt hiszem, kezditek érteni a dolgot, ugye. Valamikor az elmúlt években kijavították a bugot, meg egyébként is a helyi okmányirodáról felkerült az ügyintézés az ügyfélkapu-kormányablak-miabokám szintjére, úgyhogy mi már technikailag lakhattunk volna a Hajnalicska köz 1. alatt is, de erről senki sem szólt, és nem is nagyon érdekelt senkit a dolog, amíg a Hajnalicska utca 1. alattiak közül valakinek kellett egy szociális ösztöndíj, és akkor izé. Ezt amúgy megbeszéltük a RK-val, hogy nem értjük, miért éppen emiatt indultak be az események, de ha beindultak, hát legyen. Goto ügyfélkapu, lakcímcsere, új lakcímkártya.

Az egész persze a kellően humoros bürokratikus nyűglődések stílusában zajlott, mert arra is külön protokoll van, ki jelenthet be kit milyen igazolások birtokában az ügyfélkapun, szóval a RK meg én két különböző úton és időpontban nyújtottuk be az “instállom, hadd lakhassak a saját lakásomban” elektronikus papírkáinkat. És utána meg vártunk.

A RK új lakcímkártyája a kérvény benyújtása után öt munkanappal beérkezett, hurrá, az enyém is mindjárt jön, egy nap különbséggel kérvényeztük. És akkor megint vártunk. Mint a kedvenc Heineken-reklámomban.

Hogy rövidre fogjam a történetet, az új lakcímkártyám több heti malmozás után tegnap érkezett meg. Az áll rajta, hogy a kiállítás dátuma február 4.

Szóval továbbra is van baj a világban elég, de legalább lakom valahol benne. Igaz, erősen ráférne egy takarítás a Hajnalicska köz 1-re, de én tényleg elővettem a vasárnapi jövendölés szerint a festékeket, úgyhogy előbb mázolás, csak utána pucupucu.

Az eredményekről természetesen beszámolok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/03/01 hüvelyk blabla, otthoncsücsü, tavasz, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: