RSS

9/363 – Pluszmínusz

31 aug

Nahát, ez is eljött megint, itt az aktuális blogév utolsó napja. Feltehetőleg épp mindannyian lerágjátok a lábatok izgalmatokban, milyen csinnadrattával ünneplem meg.

A válasz igen egyszerű: az égegyadta világon semmilyennel. De tényleg. Nem lesz évértékelés, hogyan-folytassuk-tovább közvéleménykutatás, nagy vetítettképes összefoglaló az évről vagy a hónapról, de még azt sem ajánlom fel kegyesen, hogy a nagy nap tiszteletére kérdezhettek tőlem, amit akartok. (Leginkább amúgy azért nem, mert eddig is kérdezhettetek tőlem bármit, viszont mivel a jelek szerint beszélek magamról épp eleget, nem volt ezügyben nagy tolongás, és most is miért lenne.) Holnap a bejegyzés címében a / előtt egy tízes lesz, a / után meg egyes, és… és… és ennyi.

Viszont ha már a számoknál tartunk… Mókuskáim, én elvesztettem valahol menet közben ebből az évből két napot. Már a tavaly is elvesztettem valahol menet közben egyet, de ez most már a duplája. (Miközben a wp minden nap vidoran gratulálgat azért, hogy milyen szorgalmasan posztolok, csak így tovább, hajráMarinéni! A maival együtt már 744. napja zsinórban, hogy minden nap volt itt bejegyzés. Az több mint két év. És én így is elvesztettem valahol összesen három napot. Bizarr.) Na most én nem vagyok valami jó matematikából, de ha ez egy sorozat kezdete, akkor érdeklődve várom, mi lesz a tizedik blogévben, például hogy három napot vesztek-e el (lehetséges lineáris növekedés), esetleg négyet (lehetséges exponenciális növekedés, melynek esetében további tíz éven belül egyszerűen elfogy a blogom). Mellesleg, ha már a statisztikában turkásztam, ránéztem most arra is, összesen hány bejegyzést produkáltam eddig. 3942. Az egy eléggé szédítő szám.

Mit mondhatnék még: köszi az eddigi figyelmet, köszi a jövőbeni figyelmet. Folytatjuk, de most még azt sem tudom egyelőre megmondani, hogy lesz-e adventi dekkolás vagy jólesőjanuár, hányszor megyek turkálóba, és veszek-e cipőket (bár valószínűleg egy ideig nem, van épp elég). Az eská-posztokkal kapcsolatos számszaki terveket is elengedem, lesz, amennyi lesz, osztjólesz.

Szóval, ezúttal csak ketyegünk bele a világba, minden extra terv nélkül, esetlegesen, mint maga a zélet meg a reggeli kilátás a Bűnök Barlangja futonjáról.

Makkák, tarkabarkák meg dzsuva. Ennél többet-szebbet-jobbat nem tudok ígérni.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2022/08/31 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, macs, megaszondom

 

2 responses to “9/363 – Pluszmínusz

  1. Zsuzsi

    2022/08/31 at 08:41

    Napsütötte zöld szekrény, meg színes popcornok, makkák, kényelem, rókás takaró (nem látok már sehol ilyen anyagot, pedig kéne még egy babatakaróhoz), mi kell még? 🙂 Én itt leszek jövőre is, szórványosan kérdezni is szoktam, hát hajrá a jubileumi évhez! 🙂

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: