RSS

Szaporulat a házban – Egy délelőtt a zsibin

20 Már

Különleges világalkalom, végre vettem Dógokat a szentendrei zsibin! Eddigelé még sose sikerült ilyesmi, max. rokon kisgyerekeknek hoztunk matchboxokat, de most piszkosul formában voltam, mit ne mondjak. Ennyi mindent sikerült hazahurcolnom, ni.

Csak a szokásos Szaharába homok, tsekélység. Ez vala itt 5500 pénz. Figyelembe véve Szentendrét, igen olcsón megúsztam, és ha hihetek az Etsynek, még annál is inkább, de ne vágjunk a dolgok elébe.

A vicc kedvéért az egész gyűjteményből a baloldali kerek fonott kosár volt a legdrágább beszerzés, ezer pénz, viszont megkaptam melléje ajiba a másik kosárkát is, itt ebben a kuplerájban pedig még sose volt olyan, hogy túl sok kosárka.

Az öt A4-es képhez jó Nyttja keretnek ötszáz volt darabja. Ezeket már végtelensok ideje kivonta forgalomból az Ikea, a Fiskbo van helyettük, ami szinte csak bébipasztellekben meg fehér-feketében férhető hozzá. A Nyttja, mint a mellékelt ábra mutatja, még olyan mámorítóan élénk volt, mint a pávián segge. Ezek itt amúgy már utolsó generációs Nyttják, műanyaglap van bennük üveg helyett, mégpedig sértetlenül. (Azt hiszem, elég sokat elmond rólam, milyen beható ismereteim vannak az ikeás képkeretek evolúciójáról…)

A parafadugós üvegcsék származásukat tekintve dél-afrikaiak (ezt mondja rajtuk a címke), és hárman kerültek ötszázba. Adjatok nekem kicsiny tartályokat, bármennyit, és én megtöltöm őket, de tutira. Ezekbe feltehetőleg gyöngyök kerülnek. Igen, gyöngyöket is tartok a kuplerájomban. Az sem meglepő, hogy nem mutogatom a gyöngy-gyűjteményem, nincsen igazán ember elé való formában. Na de most!

A hímzőfonalakból nálam szintén nincs olyan, hogy túl sok. Pláne hogy itt ez a kedves kis kupac írd és mondd háromszáz pénz volt.

A nagybummot persze a végére tartogatom, a négy sárga tángyérnak ugyanis háromszáz volt darabja. Igaz, könnyen elkerülhették volna a figyelmemet, mert igen koszosak voltak szegénykék,

de én a 11-es főút mellett lakom, úgyhogy minden, amit télire kint hagyok a teraszon, pünkt így néz ki, amíg el nem mosom.

Hát ezeket is elmostam. Jó alaposan.

Awww.

Olyan pofásan néztek ki elmosva, hogy merő kíváncsiságból rákerestem az internetekbe, aki pedig keres, talál is. Tálka ugyan nincs az enyéimhez, de négy darab van belőlük, mind tökéletes állapotban. Azt hiszem, elég annyiban maradnunk, hogy durván áron alul szereztem be őket.

Hát így, kedveszkéim. A végére pedig nesztek egy galéria arról, milyen is az a szentendrei antik vásár és bolhapiac, ami minden hónap harmadik vasárnapján vagyon, és ahol minden kapható számozott Szász Endre nyomattól muzeális Burdákig és Ácévillámdécé lemeztől pacalig.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2022/03/20 hüvelyk blabla, galéria, tavasz, turkálgat

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: