RSS

7/119 – Oximoron

28 dec

Az elmúlt néhány napom úgy festett, mintha éppen jetlagből térnék magamhoz: mindenféle váratlan időpontokban elalszom, éppolyan váratlan időpontokban felébredek, és a kettő között olyanokat álmodom, hogy egyre gyanakvóbban tekintek a tudatalattimra. Tegnap vacsora után például azt álmodtam, hogy le kellett mondanom A Klánok És A Jövő Alakítója címéről, mert nem bírtam a strapát. Átadtam a titkos grimoire-okat meg krónikákat utódaimnak (csak ketten vállalták a melót felesben, mert azt mondták, ez nem egyetlen embernek való), majd átrepültem volt birodalmam fölött, alacsonyan, mint egy stukker. Mármint úgy, hogy méltóságteljes szárnycsapásokkal szeltem a levegőeget. A határon persze, ahol le kellett szállnom a levegőegekből, hogy a talajon folytassam utamat, mert csak a volt birodalmam határáig tartott ki a varázserőm, rájöttem, hogy nincs nálam egy kanyi vas se. Csak egy harminckét színű filctollkészlet volt a farzsebemben (jaja, szerintem is), úgyhogy muszáj volt lopnom egy egykerekű biciklit, mert valamivel mégiscsak el kellett jutni haza a realitásba. És mivel igencsak tartottam attól, hogy valahol lekapcsolnak a zsaruk az egykerekű biciklimmel, olyan dűlőutakon próbáltam hazajutni, amik a lelket is kirázták belőlem, közben meg quadosok kerülgettek, és válogatott sértéseket meg röhögéseket meg kiürült sörösdobozokat vágtak hozzám. És nekem már nem volt varázserőm, hogy lótetűkké meg kolorádóbogarakká változtassam őket, pedig, hujuj, rohadt nagy kedvem lett volna hozzá.

Ezek után felkeltem, annyira szédelegve, hogy lefejeltem az asztalt, ami alól színes ficniket akartam kiszedni, és most van a fejemen egy klassz kis pukli. Utána maszogtam kicsit Poci hathatós hátráltatásával, meg néztem pusztán csak a változatosság miatt egy kis japán bonctermi krimit, mert ilyet eddig nem láttam. Olyat se, mint ezutáni álmomban, amikor egyetemista voltam, és szüleim, egy kedves konzervatív meleg pár (ez, képzeljétek, álmomban nem volt oximoron) mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy legyek tanár, mert az stabil, megbecsült és biztos állás (álmomban ez sem volt vicc, hanem komoly igazság). Én viszont mindenáron kém és művész akartam lenni (a kettőt így együtt – na ennyire hülye nem voltam én kérem még egyetemista koromban sem), úgyhogy elmentem egy jamesbond-képzőbe, és első küldetésre rögtön kivágtak a komplett évfolyamommal együtt egy olyan szigetre valahol a Karib-tengeren, ahol egy titokzatos milliárdos szövögeti világhódító terveit, de amúgy egész nap kalipszózene szól, és a népek egy szál bikiniben ténferegnek. Az évfolyamom egész nap meg egész éjjel bulizott ahelyett, hogy melóztak volna, és én sem melóztam, fene a pofámat, hanem ültem a hotelszobámban lepedő alatt összeégve, és könyörgő leveleket írogattam haza M-nek, hogy helyezzenek át valahová, ahol hideg van, sötét, és farkasok orgenyálnak, mert én ezt nem bírom. Na persze az egésznek az lett a vége, hogy az évfolyamomat egy buli alatt, amikor patakokban folyt a pina colada, felrobbantották a bárral együtt, amiben voltak, és nekem kellett kibogoznom az összes merényletet meg összeesküvést meg anyámkínját.

Áááá. Ááááá.

Tudom, hogy már jó ideje nem mutogattam itt a képemet, de higgyétek el, nem is akarjátok ti aztat.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

One response to “7/119 – Oximoron

  1. Zsuzsi

    2019/12/28 at 19:41

    Igen szórakoztatókat tudsz álmodni! 😁

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: