Tegnapelőtt nagylelkűségi rohamomban átvittem a házból az összes sütit a szomszédba, és igen rendes pusztítást műveltek benne a fiatalkorúak, úgyhogy azt gondoltam, hadd garázdálkodjanak vele tovább is, pápá sütik. Tegnap este viszont, mikor arra vártam, hogy centrifugáljon végre a mosógép (nyafogóruhákat mostam, ofkorsz), kedvem szottyant sütni még egy kicsit. Amúgy is, ezúttal csak négyféle süti volt az adventi tálon, és még mindig tele van alapanyaggal a lakás – például vettem még kandírozott izéket is, amiknek helyet kell találni valamiben. Ezúttal nem a kandírozott izéknek ugrottam neki, hanem egy olyan receptnek, amit pár hete próbáltam ki először, de nagy tetszést aratott, úgyhogy fel fogom venni a repertoárba. Olyan repedezett tetejű csokis süti ez, ami belül puha, mint a brownie, és elkészíteni is igen könnyű (bár koszolós) munka, szóval jó lesz ez nekünk. A múltkor kérték tőlem magyarul is a receptet, és ugyan találni hasonlót magyar oldalakon is, de ez egy annyira jó kis recept, hogy leírom, legalább nekem is lesz honnan visszakeresnem.

Hozzávalók (a mennyiségek leginkább bögrében vannak, egy bögre az ilyen receptekben 250 ml, vagyis két és fél deci):

• másfél bögre liszt
• háromnegyed bögre kakaópor
• másfél teáskanál sütőpor
• fél teáskanál só
• 3 tojás
• egy bögre barna cukor
• 1 teáskanál vanília-aroma (vagy ahogyan a vaníliát meg szoktad oldani, ez kábé egy kis zacskó vaníliás cukornak felel meg)
• fél bögre olaj
• porcukor a végén a bevonathoz (kábé 10 deka)

Liszt, kakaópor, sütőpor, só összekeverve az egyik edényben; tojás, cukor, olaj, vanília a másikban. A nedves összetevőket robotgéppel összemixeltem, majd a szárazakat apránként hozzáadagoltam. A masszát én ezen a ponton edényestül kitettem negyedórára a teraszra, hadd dermedjen kicsit, mert golyókat kell formálni belőle, és minél ragacsosabb a massza, annál kétségbeejtőbb a feladat.

Ebből a mennyiségből nekem ezúttal 38 darab jött ki diónyi golyókban (35-40 szokott, erre van kitalálva a sütési idő – ha több-kisebb darab lesz, akkor értelemszerűen csökkenteni kell a sütési időt, ha kevesebb-nagyobb, akkor növelni). Ezeket rápakoltam egy szilikonos sütőlappal kibélelt tepsire, aztán kitettem újabb fél órára dermedni a teraszra.

Fél órával később bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, behoztam a tepsit a teraszról. Kibéleltem egy másik tepsit szilikonos sütőlappal, egy tálkába beleszitáltam a porcukrot, majd a golyókat egyenként beleforgattam a porcukorba, és rápakoltam a tiszta sütőtepsire. Mire kész lettem, a sütő is bemelegedett. Tíz percig sütöttem. (Az én sütőm nagyon egyenletesen süt elöl-hátul, de ha a tiétek nem, félidőben érdemes megfordítani a tepsit.) A tepsin hagytam kihűlni a sütiket, és majd átrakom egy tálra, de egyelőre jól vannak ott, úgyse látja senki, hogy milyen trehány háziasszony vagyok (leszámítva persze az internetnek népét).

A recept azt mondja, érdemes légmentesen záró dobozban tárolni, de én nem szoktam magam strapálni ilyesmivel, a múltkor majdnem egy hétig tartottak ki anélkül, és a végére ugyan kissé szárazabbak lettek, de még mindig puha volt a belsejük.

Meg aztán, ha a megfelelő közönségnek tálaljátok fel (értsd: nem csak két középkorú ember van a házban, akik megfontoltan sütiznek, plusz egy macska, akit hidegen hagy minden, ami nem nyers hús vagy simogatás), úgyse fog sokáig tartani…

A fényképezőgép most merült le, én meg újra csak nyafogóruhában vagyok, szóval mára ez van.