A legnagyobb luxusban van most részem, ami elképzelhető: VAN IDŐM. Annyi, amennyit éppen akarok magamnak, és arra, amire akarom. Olyan idő, amit ugyan áldozhatnék a disszertációmra is, de nem, nem és nem, ezt az időt a családommal, sütikkel, álmodozással és színes ficnikkel akarom eltölteni. A lakást fogom pucolgatni meg rendezgetni, mindennap rendes vacsorát akarok főzni rendes emberi vacsoraidőre, és annyit maszogni a Bűnök Barlangjában, amennyit csak lehet. Illatos mécsesek lesznek a következő heteimben meg almás-fahéjas teák meg Erik meg talán Béla. Az is elképzelhető, hogy írni fogok, de az nem tudomány lesz, nagyon nem. Olyan dolgokkal akarok foglalkozni, amiktől majd garantáltan bűntudatom lesz később, hogy miért nem valami előremozdítót és kariőrközpontút csináltam helyettük, de én most igenis ezt akarom, és mivel megengedhetem magamnak, meg is engedem. Úgyhogy tegnap kimostam két gépnyi ruhát, főztem vacsorára tökös gnocchit sajtszósszal, sütöttem egy normandiai almás kenyeret, és hetek óta először fordult elő, hogy úgy feküdtem le: sem a mosogatóban, sem pedig a konyhapulton nem volt semmi, ami reggel a figyelmemet követelte volna.

Cserébe viszont elő akartam túrni valamit a Bűnök Barlangjában, és kipakoltam a szajrét, aztán Poci is beszállt, ennélfogva most így néz ki az egész, ni. Valószínűleg a muhi csata festett volna hasonlóképpen, ha tíz négyzetméteren vívják fonalgombolyagokkal és ficnisdobozokkal, de nem baj. Elrendezni is van időm, amennyit csak akarok.

A szőrös hátramozdító amúgy a fonalgombolyagok mellé felfedezte a horgolt gömböket is, de nem kötik le hosszú időre a figyelmét, mert nem lehet legombolyítani róluk a matériát és nem is csörögnek, tehát nem teljesítik a labdával kapcsolatos elvárásait sem. Attól persze még reménykedik, hogy hátha a következő már megfelelő lesz, úgyhogy szép lassan ki fogja szedni a dobozból mindet, de nekem meg van időm arra is, hogy visszarakjam.

Újraolvastam, amit eddig leírtam ide neki bele, és ez az egész máris úgy hangzik, mint amikor valaki kétségbeesett-lazán fütyörészik a sötét erdőben hazafelé menet: már a jelenben a jövendő bűntudatot vizualizálom, és még a terveim előszámlálása közben is úgy érzem, hogy megérdemeletlenül hejdejónekem. De azért most például hajat mostam meg manikűrözni fogok, és délután elmegyek könyvtárba, ahonnan kézimunka- meg szakácskönyveket fogok kivenni magamnak, mert lehet ugyan, hogy nem érdemlem meg a jódolgomat, de nekem ez most KELL.