Bruttó időben három napot pazéroltam rá az életemből (és, ami még inkább húsbavágó, a vakációmból), de a Bűnök Barlangja végre megint ki van civelizálva. Kábé mint Huckleberry Finn.
Ezen az oldalon nincs sok változás, leszámítva a lecserélt futontakarót meg a végre-végre felszabadított nagy lapos kosarat, ami eddig teljesen kihasználatlanul tárolt ilyen-olyan lomokat a polc tetején, foglalván a helyet, és nem nyújtván lényegében semmi hasznot. Most végre bele tudtam pakolni a folyamatban lévő nagyobb darab horgolásokat. A tetején az a kék bébitakaró már be is van fejezve, csak egy mosás kell neki. A szőnyeget kicseréltem a Filoméla szobájában lévőre, mert erről könnyebb felszedni a szöszmőt (igaz, észrevenni is könnyebb, de valamit valamiért). Az égősort is lecseréltem melegebb fényűre, és felapplikáltam rá a másikról leszedett gömböcskéket.
Az igazi munka a túloldalon volt, nédda.
Lehet, hogy nem tűnik nagy bummnak, de az Enetri polcról leszedtem mindent de mindent. Átszerveztem, bedobozoltam, felcímkéztem, utána meg erisszed neki tetrisz, mi fér be mi mellé-fölé-alá, hogy minden könnyen elérhető és beazonosítható legyen. Végre mindenről tudom, hol lakik, és még a burdákat is átszerveztem évszakok szerint, meg kiválogattam és felcímkéztem a tuti szabásmintákat tartalmazó darabokat.
Most pedig előttem a végtelen lehetőségek tárháza: angyalkákat csináljak-e a nappaliba, tányéralátétet a karácsonyi asztalunkra, vagy a horgolt gömbjeimet rakjam-e fel ide-oda, mielőtt Poci elviszi őket a dobozból.
Itt van ez a mámorítóan ronda párna is, amire esetleg összeüthetek egy huzatot, már megvan rá a terv, hogyan csináljam.
De, ami a legfontosabb, akár azt is választhatom, hogy felrakom a rókás zoknis lábamat ííígy, és nem csinálok semmit.
Boldog karácsonyt meg hanukát meg kwanzát meg saturnáliát meg további téli napfordulós ereszdelahajamokat.
vica57
2019/12/25 at 08:37
Gyönyörű lett, és így már értem a nagy elszántságot 🙂
Hajrá, élvezd a vakációdat, és majd szeretném látni az eredményt is 😀
mák
2019/12/25 at 09:42
Köszi!