Tegnap megírattam és kijavítottam negyvenkilenc dolgozatot, ma megíratok és kijavítok negyvennégyet. Ebből harmincnégy már most ott csücsül az asztalomon az irodában, mert ma még vizsgáztatás előtt teszek egy iramodást az egyik oviba, és fene tudja, lesz-e így elég időm a vizsga kezdete előtt kinyomtatni a komplett hóbelevancot. A nappalisok és levelezősök vizsgája között további dolgozatokat javítok, valamint rendet teszek azon az inkriminált asztalon. Végül pedig felülök a 17:45-ös buszra, hazacsorgok kislakomba a nagyDuna mentében, majd Vízkeresztig a színem se látják Esztergomban, hacsak be nem üt valami vis maior.

Megint fél egykor ébredtem, úgyhogy a hasznosság jegyében jobb híján elküldtem egy másik oviba a harmadévesek komplex gyakorlati tájékoztatójának átírt változatát, hogy szupervájzolják benne a javításokat (azt is tegnap a vizsgák között vezettem át), majd, ha már úgyis fent voltam, beírtam a tegnap szerzett jegyeket a Neptunba. A hétvégén az egyik levelezős hallgató mondá nekem, hogy “úgyis tudjuk, hogy a tanárnő addig nem fekszik le, amíg be nem írja a jegyeket”. Én egy kicsit ott maradtam tátott szájjal, de aztán inkább nem vallottam be, hogy amikor ők mindenféle Istentől elrugaszkodott hajnali időpontokban értesülnek a telefonpittyegésből, hogy új jegy került a Neptunba, én nem még, hanem már fent vagyok, és ott kuvikolok vagy kukorékolok, ízlés szerint.

Úgy ledarált engem ez a félév, mint a vöcsök, és ez a lakás meg a szekrényeim állapottyán is jól látható, merthogy minden fut, és a legutóbbi három mosás teljes készlete Filoméla szobájában van lezúdítva az ágyra ahelyett, hogy a szekrényben üldögélne. Süti nincs a házban egy szál se, és kenyér is csak azért van, mert a Repülő Kutató karácsonyi munkahelyi bulijára sütöttem közkívánatra két kicsi savanyúkápis kenyeret, és az egyiket visszahozta. (Állítólag már volt ott egy csomó más kenyér, azért. Nem azért, mert nem ízlett volna. Nemtom, nem voltam ott. Éppen hazafelé csorogtam, a buszon is dolgozatokat javítgatva.)

Ma viszont, mikor este hétkor beesem az ajtón, előbb eldőlök, mint a zsák, aztán hajnalban felkuvikolok, beírom a jegyeket a Neptunba, és utána két lábbal ugrom az adventba meg a nagybőgőbe. Ezt vehetitek fenyegetésnek is.

A legyalultság jellemzően szép példája, hogy ugyanaz a sapka van rajtam, mint tegnap, és ugyanaz a sárga táska, ami lényegében egész félévben, őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok.