Hajnali kettőkor jajgatva ébredtem egy rémálomból, amelyben egy karikatúraszerű őrült tudós éppen a lábamat amputálta érzéstelenítés nélkül. Gondolom, nem lep meg senkit, ha elmondom, hogy még fel sem ébredtem egészen, de már rögtön tudtam, miért álmodok ilyen marhaságokat, nyafogásomra ugyanis felállt a térdemről egy ötkilós plüss, végigtiport szerencsétlen zsibbadt csülkeimen, és kényelmesen átsétált egy másik szobába, ahol nem hallani, hogyan jajgatok. Hülye Poci. Bundakesztyű, bmeg, az lesz belőled, ha így folytatod.
Ez után az erős kezdés után persze a mai napom előreláthatólag félig kómás állapotban fog telni (marha hosszan nem bírtam elaludni, úgyhogy végül kínomban összevakarodtam, és kipucoltam ecettel a kávéfőzőt), de ma amúgy is szigorúan itthoncsücsü szabadnapot tervezek, takarítgatósat, sütögetőset, varrogatósat. A takarítgatás amúgy tényleg nem maradhat el, mert valahová úgy elhánytam az önfotózós fényzőgépet, hogy majdnem kép nélkül maradtatok mára.
Bár, őszintén, lehet, hogy így jártatok volna jobban, ez a fotó a másik géppel készült, és egy rakás trágya, pedig még élesítettem is rajta.
Viszont legalább dokumentációnak jó, mert látható, hogy a lábaim még megvannak. A macska is.
