RSS

7/173 – Öreganyátok

20 feb

Múlt kedd óta (akkor száguldottam végig Esztergomon a kérdőíveimet összegyűjtögetni) teljesen röhejes módon fáj a lábam, még pontosabban a talpam-sarkam. Legeslegpontosabban fogalmazva a talajtól számított két centis magasságban fájnak a lábamban az alkatrészek, ha ráállok ennen lábaimra, na. Én ezt nem értem. Aznap is kényelmes-futkorászós cipő volt rajtam, azóta is minden nap kényelmes-futkorászós cipőket vettem fel. Ráadásul nem este fáj leginkább az egész napos strapa után, hanem reggel, mikor felébredek, és letotyogok a konyhába kávéért. Úgy sántikálok ilyenkor, mint egy rőzsegyűjtő anyó a mesékben, szerencsétek, hogy öreganyátoknak szólítottatok, hehh.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy az “öreganyád” általában zavart szokott okozni a fejekben, hogy ugyan miért olyan nagy szerencse levénasszonyozni valakit, és ez a zavar addig tart, amíg meg nem adjuk a magyarázatot, hogy az “öreg” régen “nagy” jelentésben is használatos volt, vö. öregbetűs könyvek meg a lábam öregujja, úgyhogy a királyfi/szegénylegény a nagyanyjának szólította a boszit, és ezért nem harapták kettőbe, vagy ezért nem változtatták gőtévé ott helyben. Szívesen, máskor is, a tavaszi félévben magyar nyelvtörténetet is tanítok, és őszinte élvezettel teszem.

A fentihez hasonló őszinte élvezetet sajnos nem tudok felmutatni abban az akcióban, amit tegnap este műveltem el, miután majdnem-négykézláb hazajutottam egész napos pofázásomból, aztán a Rend és Rendszeresség szellemében nekiláttam végre kenyeret sütni. Majdnem elkoppantam menet közben, olyan ólomsúllyal tört rám az álmosság, és a művelet végét, amikor a kenyér már ott ült a sütőben, rá is bíztam a Repülő Kutatóra. Ő már kívülről fújja amúgy az instrukciókat (“tíz perc után csipog a sütő, akkor le kell húzni 200-ra, negyedóra múlva kivenni az aljából a tálkát a forró vízzel, újabb negyedóra után kivenni a kenyeret”), és ezúttal is megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Meg a kenyér. Kenyerek.

Ezek itt.

Ezeket ticinói kenyérkéknek hívják, és még saját wiki-oldaluk is van, bizony.

Mostanra már, remélem, hozzászoktatok elmém bakugrásaihoz, úgyhogy nem fog zavart okozni, ha ezek után a lábfájás-öreganyátok-ticinóikenyér vonalon a következő ugrás a “mi a nyavalyát vegyek fel máma” állomáshoz visz, melyben ugyan ma reggel is megpróbáltam én balga ellenállni a cikcakkruháknak, de hát jó vicc, épp a hétvégén varrtam két újat, és még csak az egyik volt rajtam, ez így nem maradhat.

Úgyhogy tessék, ma ezzel ütöm ki a diákok szömit.

Némi büszkeséggel jegyzem meg, hogy még így is finom vagyok és visszafogott, mert tudnék én ennél rutyutyubbat is, ha nekiveselkedem. Ez a két sapkalap például még sose volt eddig bevetésen, és a felsőt nem is láttátok még, mert azt a mai cikcakkruha után maradt nyeszelékből ütöttem össze, de ami késik, nem múlik. Látjátok ti még ezeket az én fejemen!

Úgyhogy akkor most táncos (és félsánta) lábbal el, tanítani.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/20 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: