Kicsikét kérdéses, újracuccnak lehet-e tekinteni ezt a projektet, de hátha segít valakinek: talán más is akar újabb zsebeket építeni egy táskába, de nem mer hozzáfogni. Nos, mint tudjuk, én ilyen ügyekben bátor vagyok, mint egy vadkan (és körülbelül annyira előrelátó is, mint egy vadkan), szóval tessék. A képek igen változatos, ráadásul pocséknál pocsékabb világítási viszonyok között keletkeztek, ezért előre is bocs.

Az októberi turkálózsákmány zöld táskám

nagyon-nagyon szeretnivaló darab továbbra is, majdnem mindent tud, amit én egy táskától elvárok: masszív és belefér egy fél disznó, kézben is lógatható meg pánton is hordható, remek. Az egyetlen problémám vele, hogy igen gyengén van eleresztve belső zsebekkel: az egyik oldalán csak egy incifinci kis mobiltartó, a másik felén (lásd alább) pedig egy szintén incifinci cipzáras kis micsodácska, amibe a pénztárcám is csak úgy fér bele, hogy gyömösz, gyömösz.

Na hát én ugye szeretem, ha a táskáimba belefér egy fél disznó, de ezt olyanformán tessék elképzelni, hogy az inkriminált féldisznót előtte már nett kis darabokra bontotta a hentes. Netbook, pénztárca, előjegyzési naptár, kulcsok, tollak, jegyzetek, cigi, pendrive, mp3-lejátszó, ernyő, papírzsepi, parfüm, sminkcuccok, kézkrém, szemüvegtörlő, bevásárlószatyor – ez csak a minimumprogram, amit mindig magammal hurcolok, és nincs is annál szebb, mint amikor egy táska legaljáról kell előbűvészkednem mindezt, különösen az apróságokat. A külső zseb persze szép és jó, de a hátul lévő (lásd fentebb) szintén igencsak incifinci, az első meg, hogyismondjam, túl jól hozzáférhető a külvilág számára ahhoz, hogy nyugodt szívvel tároljak benne bukszát meg pendrive-ot.

Úgyhogy nincs más hátra, mint előre: építsünk a táskába zsebeket. Nyilván ezt is géppel akartam megoldani, amennyire lehet, pláne hogy amúgy is barna cérna van belefűzve, addig üssük a vasat, amíg meleg.

Először is elővettem hűséges fércbontómat, és felfejtettem a táska bélésének alsó varrását.

Ezután ugrottam bele fejjel az anyagdarabkáim kimeríthetetlen kincsestárába, hogy kiválasszam a célnak megfelelőt. A választott végül egy valahai pamutbúz lett, amit 2001-ben turkáltam egy patchwork-falvédőhöz, és ezek után ennyi maradt belőle összvissz:

(Utólag kicsit sajnálom, hogy kevesebb körültekintéssel vágtam szét valaha a nyomorultat, olyan szépen kidolgozott gomblyukai voltak, még kezdhettem volna velük valamit ebben a projektben is, de hát késő bánat, sőt, majdnem tizenöt évvel elkésett bánat, most már éljünk együtt vele.)

Mivel elöl-belül és hátul-belül is újabb zsebeket óhajtottam a táskába, a meló két alkalmatos méretű téglalap kivágásával kezdődött, melyeknél megpróbáltam kihasználni a már meglévő eldolgozott széleket is – lustácska vagyok, no. Egyébként is arra törekedtem, hogy a lehető legkevésbé legyenek majd foszlósak a szélek, úgyhogy megkíséreltem mindent úgy elszegni, visszahajtani, eltisztázni, hogy a zseb kívülről is, belülről is elég tetszetős legyen. Mindenesetre a zsebekhez legyártottam két téglalapot: hátulra egy kisebbet a pénztárcának, elölre egy nagyobbat az összes többi mindenfélének. Ez utóbbira varrtam további zsebeket is, mert miért ne. Például a tollaknak, azok mindig elbújnak valahol. Na meg az mp3-lejátszónak, ami szintén hajlamos lemerülni az összes többi apróság közé.

Végül a kívánatos helyen rágombostűztem a téglalapokat a táska bélésére úgy, hogy a már meglévő belső zsebeken se varrjak majd át – akármilyen incifincik, legalább a mobiltelefon, a pendrive meg a szemüvegtörlő jó helyen lesz ezekben.

Eddig minden szép és jó volt, de ezután kezdődött a feladat nehezebb része: behajtogatni a nyavalyás táskát a nyavalyás varrógéptű alá.

Sok káromkodással járt, nem tagadom, de végül csak megküzdöttem a melóval, és sikeresen felvarrtam a nyavalyás bélésre a nyavalyás zsebeket. Ezek után már csak a kulcsoknak varrtam fel egy aprócska polárdarabbal egy praktikus karabinert a hátsó zseb sarkára így ni,

aztán gondosan végigvarrtam széles cikcakkal a felfejtett bélésen, hogy visszazárjam.

Mindent összevéve nem lett egy nívódíjas munka, de most már végre mindennek meglesz a helye.