(Ha már ilyen szépen belejöttem az újracuccolt újracuccok újracuccolásába, ugye. Figyelmeztetnék mindenkit, hogy a képek még a szokásosnál is rondábbak lesznek, a varrógép melletti lámpa ugyanis azt mondta bekapcsoláskor, hogy pukk, és nem volt itthon más villanykörte, csak valami jéghideg fényű undormány, aminek a sugára folyton hasraesett még a matt felületeken is.)

Szerintem ti már nem is emlékeztek erre a táskára (négy és fél év után nem meglepő, hehe), arra meg pláne nem, hogy én ennek mit csináltam a bélésével. Leginkább azért nem emlékezhettek, mert őfelsége elkezdett foszladozni itt-ott, én meg egyre kevesebbet használtam, aztán egyszer csak teljesen szétfeslett belül, én pedig félretettem azzal, hogy “na majd”. Ennek a “na majd”-nak most jött el a “na most”-ja, és én persze tudom, miért tologattam eddig, de ha “na most”, akkor nem cicózunk tovább, hanem nekifekszünk, még akkor is, ha előreláthatólag sok szopással jár majd a meló, és az meglesz, nekem elhihetitek.

Ennek a nyomorultnak ugyanis megdöglött a bélése, de nagyon.

Természetesen nem az a része, amit én eszkábáltam rá a múltkoriban. Az állt még, mint katiban a gyerek. Viszont körülötte minden szétfeslett, amit gyárilag sikerintettek bele. Hát akkor béleljük újra (sóhaj).

Mindenekelőtt kibontottam a táskából a komplett bélést, leszedtem fércszedővel az általam kreált zsebeket (kár lett volna értük, nagyon jó kis praktikus zsebek voltak), és a szétbontott bélés alapján kiszabtam egy alkalmatos vastagságú vászondarabból egy új bélést.

Visszavarrtam rá a zsebeket. Az egyikbe gyártottam egy osztóvarrást középre, hogy jobban kihasználható legyen,

a másikra meg varrtam egy újabb anyagdarabka felhasználásával még egy további kis alsó zsebet, a sarkára pedig vissza a már jól bevált kulcstartó karabineremet.

(Megjegyzem, ez a leginkább színazonos kép az összesbül. Sajna, csak úgy sikerült összehozni, hogy felálltam a székre, elég messze a gleccserfehér villanykörtétől, zoom. Nem mászhatok minden alkalommal a székre, amikor valamit le akarok fotózni, nemdebár.)

Erik összevarrta az új bélés oldalait, az aljára is kialakítottam a kiöblösödést a szokásos eljárás szerint. A kész miskulanciát viszont nem lehetett másként belevarrni a táskába, csak kézzel. Hát nem állítanám, hogy egy kéjhömpöly volt, de végigküzdöttem magam rajta, és most van egy újrabélelt táskám, amit megint tudok használni, hurrá.

Sajna a fogantyúja is csúnyán foszlásnak indult, és azzal is kezdenem kell valamit az igen közeli jövőben…