El vagyunk kenődve? Já. Rohadt hideg van? Já. Öltözzünk tavaszi papagájnak? Háhogyne, rögvest.
Jelzem, a sapkákat meg sálakat már nagyrészt elpakoltam, erre nesze nekünk lehűlés. Ezt a ruhát viszont tényleg kivágom már a rittyóba.
tavasz kategória bejegyzései
4/217 – Összecammantott
Éééés akkor vannak azok a napok, amikor felébredsz éjfél után, és rettenetes biztonsággal érzed, hogy most már innen kezdve órákig nem és nem és nem tudsz visszaaludni, de ahhoz nincs elegendő eszed ebben az időpontban, hogy bármi olyasmivel foglalkozz, ami a fejedet igényli. Ez úgyis csak a saját nyavalyás primér vagy szekundér munkásságodból lehetne valami, mert tegnap a tanítás mellé átkorrektúráztál százegynéhány oldalnyi szakdolgozatot is, és átmenetileg nincs javítanivaló, amíg nem küldenek rád egy újabb adaggal. Szóval ott ülsz fél egykor, piszok éberen, és meg vagy lőve, mert nagyon zajongani nem akarsz, a hálószobában ott horkol a Repülő Kutató neocitránnal csurig töltve, és amúgy is csak szájon át tud venni levegőt a takonykórja miatt, hát hadd aludjon. Úgyhogy szépen fogat mosol (megint), megpucolod és bekrémezed a pufádat, aztán bevackolod magad a Bűnök Barlangjába egy fél tábla meggyes csokival meg egy bödön teával, elindítasz valami archív kanadai főzőműsort, és mélán nekilátsz további virágocskákat hímezni további párnahuzatokra.
Ha ez a világ nem lenne jelenleg egy ilyen nyomorúságos, összecammantott szarkupac, még akár egészen élhető is lehetne.
Én is eléggé össze vagyok cammantva, a “mit-kezdjek-veletek” kupacból mára ez a hosszú pulcsi jutott, aminek háromnegyedes ujja van, és ahányszor feleszem, mindig újra kell terveznem az áutfitet, mert szinte kivétel nélkül úgy festek benne, mint egy fatönk. Eh, mindegy, a bumszli cipőhöz így is jó lesz, ma megint hosszan szelem át a réteket óvodától óvodáig, és annyira nem volt hangulatom válogatni a holmijaimban, hogy én őtözködős bloggerek szégyene ugyanazzal a táskával megyek, mint tegnap. Skandalum.
4/216 – Nyáriasan
Van a mai napra kábé húsz százalék esélye annak, hogy megvesz az Isten hidege, de tegnap, amikor átcaplattam egész Bürgüncfalván a kiscsizmámban és kiskabátomban (a sál nyilván már a táskámban volt), két kiló kipöszörőzöttmacska-eledelt lóbálva, az a határozott benyomásom volt, miközben verejtékcseppek kúsztak le a hátamon, hogy itt a nyár. Hát akkor ennek függvényében viselkedem, és kész. (Azért a biztonság kedvéért feldobok erre még egy sálat is, mert az a húsz százalék, ugye. )
Tessék figyelmezni a szép új pipeződ/pipesárga táskámra, amit a Repülő Kutatótól kaptam karácsonyra, és múlt héten vettem fel a táskacsinyálóktól, mert én annyira hercegnő vagyok, hogy csinyáltatott táskákkal járok. Meg a 880-as busszal, futok is mindjárt.
Mai “hát-ezzel-meg-mit-csináljak” darabunk a piros, valaha póló, mostanra kardigán állatka, amit valószínűleg így is megtartok, hogy kardigánjaim száma légió, és ezt viszonylag ritkán veszem fel. Időnként ilyen darab is kell, virágocskás szegélyszalaggal meg farkasfoggal meg egyéb izé.
4/215 – Centi
Asszem már volt ilyen bejegyzés, de nincs időm utánanézni – summa summárum most is azt vágom, a tavaszi vakációig még öt zsúfolt munkanap, postaládámban három javítandó szakdolgozat a készenlét különböző stádiumaiban, én meg akkurátusan felrobbantott hajjal igyekszem bele ebbe a szép átmeneti időbe, amikor reggel nyolc fok van, délben meg huszonkettő.
Ez a tunika/ruha is a “kivágjam-e vagy sem” kategóriába tartozik, a nyakkivágása állandóan elcsúszkál a fenébe.
4/214 – Diszkomfort
Voltam már életemben jobban is, rosszabbul is. A fogaim körül még mindig halkan sajog a beavatkozás helye, az orrom folyik, nem tudok igazán hideget meg meleget enni-inni, és általánosan pokolra kívánom a jövő hetet a rengeteg fel-alá futkározással. Mindehhez még kiderült, hogy délben családi ebéd lesz a szomszédban sörben főtt csülökkel, délután meg tüntetés a CEUért.
A Repülő Kutató a biztonság kedvéért belém diktált egy Coldrexet, hátha segít valamennyit, és én próbálom összeszedni magam, de attól még meglehet, hogy ma sem leszek egyébre alkalmas, mint a színes rongyikáim közötti szöszmötölésre.
Ezzel a szoknyával (aggyunk a blog profiljának is) még mindig nem tudom, mit akarok kezdeni. Valószínűleg fel kellene vennem olyan kombinációban is, ahol nem a vastag, csíkos zseníliazokni meg a 22-es méretű pulóver áll a rivaldafényben, de most ezekre volt szükségem a komfortomhoz.
4/213 – Nasi
Ha az agyrágóbogaraim állapota iránt érdeklődtök, igazán megértem. Miután igen hosszan szoptam ezzel a kardigánnal, és ilyen látványos lett a végeredmény, vajon miért is vagyok bizonytalan azzal kapcsolatban, megtartsam-e. Nos, a kardigán igen tetszős, de roppantul meleg, érzésem szerint nem tudom eléggé kihasználni, kicsikét dobozformájúnak érzem magam benne, meg egyébként is megérdemelné, hogy valaki igaz szeretettel szeretgesse, az meg erősen valószínű, hogy mégsem én vagyok.
Viszont, mint látható, most már teljes pompájában kivirult a tavaszi piac, és én újabb kísérletet teszek a nárciszokkal. Poci eddig nem mutatott ugyan érdeklődést, de az ördög nem alszik, és a macskák roppant ravaszak.
Szekrénypurgálás, egy-két-hááá – 1. felvonás
A márciusi beszerzések mián ki kell akolbólítanom a szekrényből egy ruhát, egy tunikát, egy gatyát, egy mellénykét, egy ujjatlan pólót, két hosszú ujjú pólót meg két kardigánt, valamint egy sálat meg egy pár cipőt. (A körömlakkokat meg a harisnyákat nem tekintem ruhadarabnak, azok fogyóeszközök.) Na most, az a gyanúm, több is lesz ebből. Gyün a tavasz, a meleg holmik elmennek nyári álmot aludni (velük majd ősszel foglalkozunk), a többi pedig azt kérdezi, hát mi meg most mit csináljunk. Van, akinek azt tudom válaszolni, hogy nyuginyugi, te maradsz, van, akinek azt, hogy sajnálom, drágám, de elválnak útjaink, viszont van jópár olyan is, amire csak a fejem vakarom, mert szép holmi, jó holmi, de nincs szorosan hozzánőve a szűvemhez. Amikor kinyitom a szekrényt, átnézek rajta, aztán következőkor is meg következőkor is, és úgy múlik el a szezon, hogy maximum kétszer veszem fel, akkor is ímmel-ámmal meg jobb híján, esetleg direkt azért, hogy ne porosodjon ott bent magányosan, nem pedig azért, mert igazi kedvem van hozzá.
Amit itt az alábbi képen láttok ruházatot meg cipőzetet, az mind olyan holmi, ami méretre meg minőségre teljesen rendben van (=hordható), de többnyire kimaradnak a körforgásból, vagyis minden darabot láttatok már, de esetenként a három és fél év alatt is csak egyszer vagy kétszer, ami marhára nem sok. Van közte olyan is, amit meguntam. Olyan is, amit régebb sokat hordtam, most meg már alig. Olyan is, ami nem teljesen kompatibilis a testalkatommal, például túl bő a nyaka vagy túl szűk mellben, ami nyilván nem jelenti azt, hogy más számára is ugyanezek a problémák léteznének vele kapcsolatban. Összefoglalóan: ezek nem “mindenáron-ki-akarom-vágni” ruhák, de igencsak “veletek-meg-mit-kezdjek” ruhák.
A blog negyedik évében csak mérsékelten szabotálom magam, úgyhogy ideje egy ilyen felvonásnak is. Ennélfogva a következő két hétben minden reggel itt kezdem az öltözködést ennél az állványnál. Olyanformán tessék elképzelni, hogy ácsorgok egy kicsit ezek előtt a holmik előtt, aztán ugyan lehet, hogy megfordulok, és odagyaloglok a szekrényemhez más cuccokért, de előtte kapnak némi esélyt arra, hogy felhívják magukra a figyelmet. Amelyikről majd úgy érzem, hogy még nem aknáztam ki eléggé, meg mégiscsak sajnálnám kihajintani, az marad, a többi viszont repül a “mindenáron-ki-akarom-vágni” ruhákkal egyetemben (azokat egyelőre nem rakom ide, hogy ne zavarjanak össze).
A következő két hét pont jó lesz erre a célra, fele munka, fele vakáció, lesz itt mindenféle hőmérséklet tíz foktól huszonötig, szóval ha innen valamelyik cucc még így sem kerül sorra, akkor biztos, hogy máskor se. Úgyszintén, ha valamelyik cucc még ilyen kiemelt helyzetben sem tud meggyőzni arról, hogy nekem erre szükségem van, dettó repül.
És, mint mindig, a repülő ruha most is szabad préda. Tessék jelentkezni nyugodtan, ha menet közben valamelyikre kedvetek szottyan.
4/március
Ha ezt a hónapot sikerült túlélnem, már bármit sikerül, de azért ne kiabáljuk el, még csak harmincegyedike van és reggeli fél kilenc. Galéria!
4/212 – Csócsa
Tegnap gondoltam, megreszkírozom fájdalomcsillapító nélkül átvészelni az estét meg az éjszakát, és sikerült is. Bár piszkosul érzékeny az összes olyan hely, ahol végigmentek a héten légkalapáccsal (= minden saját fogam alatt, felett, mellett meg köröskörnyül), valószínűleg átvészelem annyival, hogy pempőket eszegetek, és babapopsi-puha fogkefével csiszatolom még meglévő fogaimat.
A lakásra is ráfér egy alapos csiszatolás, a Repülő Kutató nagylelkűségi rohamában a múltkor minden pedagógiai elvnek ellentmondva felajánlott Pocinak egy második cipősdobozt is, amit a címzettnek természetesen csak néhány napjába telt kompletten szétrágnia, a darabkáit pedig szétköpködnie a RK dolgozószobájában (= egylégterű kuplerájunk azon része, ahol rég portalanított könyvespolcok Maginot-vonala mögött gyártja a cetliket hűvös halomba, tornászik az isiászára és dögölészik egy lomtalanításból származó hencseren, miközben tíz centi vastag könyveket olvas. Ha még egyszer ebben a nyavalyás életben költözni fogunk, kizárólag olyan helyre vagyok hajlandó, ahol a dolgozószobájának ajtaja van. A Bűnök Barlangjának például van ajtaja. Amióta az egyik spulni zöld hímzőcérnával a macskák azon kísérleteztek, sikerül-e egyidejűleg a szobában, a folyosó, a lépcsőn és a nappaliban is tartózkodnia ugyanannak a spulninak, zárva is van az az ajtó, de cefetül.)
Száz szónak is egy a vége: itt bizony rendezkedni kell. Ha pempőn élve, akkor úgy.
Szaporulat a szekrényben 5. – Fájdalomcsillapító
Indoklás, bűntudat és részletes tárlatvezetés nélkül.
A kifelé irányuló forgalomról később intézkedünk.
4/211 – Fordíts oda a másik orcádat is
Mire végre két nap után eljutottam odáig, hogy a képem balik fele nem fáj, és csak mérsékelten érzékeny, a jobbikon van a sor. Sálálá. A tegnapi haza-vonatút alatt mindvégig teljes huzattal ment a légkondi, úgyhogy taknyolok is, további sálálá. Mindehhez pedig ma reggel Poci cáfolt rá önmagára (itt mindenki lábbal tapodja a tradíciókat, a rossebbe), és csak úgy passzióból hányni kezdett nárciszzabálás és a lakást elözönlő hangos tömeg nélkül is. Nyilván a kelimszőnyegre, mégeccer sálálá.
A jövő hetem esmég úgy néz ki, mint egy hülye viccben, például felsőoktatásban szokatlan módon minden áldott munkanap el kell kutyagolnom a munkázóba. (Képletesen értem a kutyagolást, persze. Összesen három óra buszozás lesz oda-vissza, nem pedig elcaplatni a kert végébe, és lepisilni a nyírfát.) Mivel mostanra kezdek kissé felőrlődni a parodontológiai beavatkozások, szakdolgozatok, tanítás meg doktori tanulmányok ördögi körében, ma még szétveretem a másik pofámat, aztán a hét további részére (minekutána végre nincs hétvégi tancsitancsi) szabadságolom magam minden alól, ami nyomtatva vagyon és beavatkozást igényel. Nix szakdolgozatok, nix más dolgozatok, és a ppt-immel sem vagyok hajlandó foglalkozni. Színes anyagficlik között akarok turkálni fájdalomcsillapítóktól kábán, a hétvége valamelyik napján pedig kimenni a ződbe. Uff.
Szívószál ezúttal is van nálam, a hajam viszont legalább megmostam, és próbáltam többé-kevésbé kulturált állapotba hozni magam.
4/209 – Zsibbasztott
Hozzávetőleg az van rajtam, mint a tegnapelőtti konzerven, és hozzávetőleg életben is vagyok. Úgy tűnik, szinte bármiféle nyomorúsághoz hozzá lehet szokni, ezúttal legalábbis az egyórás tömény szenvedés kevésbé érződött töménynek, különösen annyi zsibbasztóval, amennyit előtte beleinjekcióztak a pofámba. A kapirgálás és kínzatolás után szépen hazajöttem a félig lefittyent képemmel, aztán mikor kiment a zsibbasztó, benyomtam egy fájdalomcsillapítót, és ezzel valahogy eltelt a nap.
Persze azért ne bagatellizáljuk el a dolgot, az Ibubétát ma is kéznél tartom, és igazából az lenne a legislegjobb, ha a mai napot csendben nyivácskolva és vízszintesen tudnám tölteni, miközben rázogat a hideg (igen, lázam is van), de nem ezt osztották le a nagy zsugapartiban, vár a hetes busz, a hat óra tanítás meg az összes többi. Nappal Egom, este Pex, tudok én, hejj.
Mindehhez persze megint nyavalyás rosszul aludtam, hajnali kettőkor pedig bevettem még egy fájdalomcsillapítót, és próbáltam még szundikálni egyet a nappaliban a kanapén, de Istennek irgalmatlanul hülye macskaállatkái természetesen a mai különleges világnapot választották ki arra, hogy háromtól ötig gurrogva rohangásszanak, és tényleg közel álltam ahhoz, hogy közéjük vágjam a papucsomat.
4/208 – Önvédelmi mechanizmusok
Iszonytatóan rühellem már jóelőre a mai napot, így hát megpróbálok mindenféle megelőző és túlélési stratégiákat alkalmazni: van nálam víz meg szívószál is, ha megint lebénulna a képem egyik fele, a múltkori bevásárláskor beraktam a kosárba egy csomó olyan pudingot meg más pempőt, amit szétvert szájjal is el tudok fogyasztani, emellé pedig még mielőtt elkúsznék a paradontológushoz, elvonulok a Repülő Kutatóval pelmenyit enni, mert ki tudja, mikor lesz nekem kedvem újra az evéshez.
Gyerünk, kényelmes pirosak meg rózsaszínek, hátha az is segít. Az éjjel ritka pocsékul aludtam sok ébredéssel, közben meg valami zombiapokalipszis-félét álmodtam összevissza abból a fajtából, amikor hosszan vigasztalsz egy kétségbeesett kisgyereket, aztán kiderül, hogy akkor kellett volna elfutnod, amikor megláttad hüppögve közeledni.
4/207 – Előrelátás
A jövő hét mindennémű előre betervezett sorscsapásainak következményeként amit ma nem teszek meg, azt csütörtökig hiába is akarnám, úgyhogy ma beregisztráltam a(z egyik) májusi konferenciára, valamint hajat festettünk. Igen, így, többes számban, mert tényleg szerettem volna elkerülni a telekomszínű foltos nyak állapotát (van nekem ezzel a nyakkal most bajom elég anélkül is), és nekem ugyan nincs hátul szemem, de a Repülő Kutatónak van elöl kettő, és akkor néz meg engem hátulról, amikor akar. Úgyhogy kipipáltuk a házasélet evolúciójának azon pontját is, amikor a pasas már nemcsak azt tudja, hogy a felesége hajszíne dobozból van, és időnként szembesül ennek használat közbeni büdös pacsmagolt változatával, de még segít is ennek a hajszínnek az előállításában.
Úgyszintén a betervezett sorscsapások miatt abban reménykedem, hogy szintet lépek a “hogyan hazudjunk képileg” kategóriában, és ha össze tudom magam szedni hozzá, három napra előre gyártok konzervet, mert csütörtökig minden nap későn jövök haza és lenullázva, vagy egyáltalán nem jövök haza, hanem megint Pex. Legalább majd mikor átment rajtam a parodontológus meg a témavezetőm megatöbbi, nézegethetem ábrándosan, hogy bezzeg vasárnap milyen előrelátó voltam, és a pofám se volt még szétverve.
Igaz, ennek a nagyívű tervnek némi akadályát képezi, hogy álmos vagyok, mint a fene, és valószínűleg jól el is alszom, de mingyá.
4/206 – Soha nem érhet véget
Mármint az éjjel. Mármint azok szerint, akik ezt óbégatva tértek nyugovóra (vagy legalábbis támolyogtak el a szobájuk felé) ma reggel negyed hatkor. A szoba persze nem ott volt, ahol sejtették, úgyhogy tettek egy kört az emeleten, továbbra is óbégatva, majd elájultak valahol, de legalábbis befogták a szájukat.
A hotelbe este fél kilenckor érkeztem meg, és ebben az időpontban ott pezsgett kint az utcán az egész Pécs plusz, mert így kell nekem, ha a sétálóutcától húsz méterre verem fel a sátorfámat. Talán mondanom sem kell, hogy megrkezésem után azonnal duhaj módon átöltöztem pizsibe, főztem magamnak egy csésze zöldteát, és beleugrottam a nagybőgőbe ágyba, majd szinte azonnal elaludtam.
Ebben a szállodában amúgy végre megnézhettem a fejem hátulról is, mert a lift csupa tükör, és ez (a nézés, nem a lift) teljesen lelombozott. A frizurával semmi gond, de hajat kell festenem, és roppantul középkorú-bánatos kövérke nyakam van banyapúppal, amit eddig nem akartam tudomásul venni, de most nagyon-nagyon látszik, és ez kifejezetten szomorúvá tesz. Különösen, hogy fogyókúrázni meg egyéb hülyeségeket ugyan lehetne, de teljesen fölösleges, konkrétan nyakra fogyni lehetetlen, banyapúpra meg pláne.
Na jó, elmentem reggelizni, aztán irány a pszichológia a neveléstudományban.
4/205 – Pörgettyű
Többet monitorozom már az időjárást, mint egy levelibéka, ráadásul több helyen egyidejűleg: Esztergomban mindig legalább öt fokkal hűvösebb van celziuszban, mint Szentendrén, Pécsett meg öt fokkal több, mi a nyavalyát vegyen fel az ember meg mit vigyen magával meg egyáltalán miért nem lehet hétvégére itthon maradni valami kényelmes háziklepetyusban, néha kiülni a teraszra, aztán nézni, hogyan nő a fű.
Ma amúgy már bőgtem, röhögtem, mosolyogtam és nyivácskoltam, kimostam két gépnyi akármit, befejeztem egy díszpárnahuzatot, sütöttem egy tepsi pokrócos malackát (=pigs in blanket), átrendeztem a fél szekrényt és megittam egy sört. És még alig van dél.
Háromkor indul a buszom a metrómhoz, másik metrómhoz és a vonatomhoz, majd a buszomhoz/taximhoz, addig még gyorsan megváltom a világot. (Nem. De egy további díszpárnahuzat talán belefér.)
Igen, tudom, ez az áutfit megérdemelne egy csinosabb cipőt is. De, legyünk őszinték, akkor miről ismernétek fel?
4/204 – Tiszta haszon
Ma reggel sikerült rádöbbennem, hogy az egyik konferenciára, ahová beadtam a jelentkezésem, valami rettenetesen kitekert és formalizált követelmények voltak az absztrakt készítéséhez, amiket én sehol nem vettem észre akkor, amikor elküldtem nekik az inkriminált absztraktot. Nos, majd meglátjuk, méltónak találnak-e még ezek után arra, hogy odamenjek, és édes bülbül szavaimmal szórakoztassam a nagyérdeműt. Ha nem, hát shit happens, így jártam. Majd jövőre jobban odafigyelek. De azért nyomaszt a dolog, pfühp.
A mai szép napon ismét Esztergomba pendlizek, mert tanszéki értekezlet vagyon, az új intézetvezetőnk is most mutatkozik be. A régi valószínűleg úgy gondolta, túl békés az élete, és odébb lépett egy olyan mukahely és pozíció irányába, amit én akkor se, ha Dárius minden kincsével kecsegtetnek, de hát nem vagyunk egyformák. Mindenesetre, ha már értekezünk, a civilizált külsőnek tett engedmények mián megmostam a hajam, jól fel is robbant. Kedden (mint számítottam rá) bent a munkázóban megdicsérték a szép új frizurámat, miszerint sokkal jobb, mint a korábbi, így kéne hordanom máskor is. Sajna, mondtam én, túl nagy macera kihúzni, meg egyébként sem vagyok ebben kompetens, fodrászhoz meg három havonta járok. Hiba, mondta a tanszékvez (rendkívül decens, mindig frissen fodrászolt meg manikűrzött középkorú hölgy), két hetente kéne. Höh, azt talán majd egy másik életben.
Holnap megint Pécsre vándorlok, hogy aztán szombaton egész nap bent kuksoljak a D/540 nevű sivár kis teremben, miközben azt magyarázzák nekem, mire jó a pszichológia a neveléstudományban, amivel én úgyszintén eléggé tisztában vagyok, de ennek az előadásnak végképp nem látom hasznát sem tanítási, sem pedig kutatási szempontból. Mindegy, kötelező.
Az igazi rémség ebben a hónapban persze a jövő hét lesz, de arról a hídról majd akkor, amikor odaértem, hogy felégessem. Annyit mondhatok előre, hogy a szokásos tancsitancsi mellett Pécs is lesz benne meg parodontológus. Ez utóbbi kétszer.
4/203 – Rituálék
Ma echte szabadnapom van, mármint ha a szakdolgozók nem pancsolnak bele a dolce far nientébe, és emellett szerda is van, ami piacnap, én pedig ebben a hónapban nem érek rá szombatonként, ami szintén piacnap. Szóval most uccuneki.
Kérdezhetitek, ugyan miért ilyen fontos nekem piacra menni, de minél káoszosabb az élet, annál nagyobb szükség van régi és megszokott rituálékra, márpedig mi akkor kezdtünk piacra járni szombatonként, amikor kiköltöztünk Szentendrére. (Ez valójában nem egyetlen nagy esemény volt az életünkben, hanem inkább afféle lassú folyamat, ami 1999 nyarától 2000 nyaráig tartott. Amikor elkezdtük, a beépített konyhabútoron kívül egyetlen ágyunk volt. Ezt most már nekünk is nehéz elhinni, a lakás úgy fest, mintha így jött volna a világra, telistele könyvvel, cetlikkel, ruhákkal, hímzőcérnával, hatvanféle fűszerrel, több tucat borospohárral meg minden más kacattal kinccsel. Az ágy meg a beépített konyhabútor még mindig megvan, innen nehezen mennek ki cuccok, befelé annál inkább.) Akkoriban még (hű, de hülyén fog hangzani) nem volt mindennapos dolog, hogy huszonkevés éves emberek szombat reggelenként szorgosan felciheljék magukat, és két kosárral levonuljanak friss zöldséget venni ahelyett, hogy átfordulnának a másik oldalukra, miközben a péntek esti ereszdelahajamat következményeit nyögik; elég furán is néztek ránk, de hát mit tehetnénk, középkorúnak születtünk. Mostanra persze belevénültünk a szerepeinkbe, meg az azóta eltelt tizensok évben kitörtek mindenféle gasztroforradalmak is, és sikk lett főzni, úgyhogy jelenleg már senki sem néz furán se ránk, se azokra a szellemi piaci utódainkra, akik roppant komolysággal válogatják össze maguknak a hatféle paradicsomot, és aziránt érdeklődnek a tejesnél, van-e bivalymozzarella. (Nincs. Ennyire azért még nem tört ki a gasztroforradalom.)
Szabadnaphoz és piaclátogatáshoz persze a codálatosz új zoknimhoz öltöztem, mert ugyan középkorúnak születtem, de eszem ágában sincs macinaciban megöregedni. Kosztümben sem.
Lássuk be, az ilyen szent célok megvalósítását én nem is szoktam elaprózni.
4/202 – Foltos nyakorján
Mint a mellékelt ábrán látható, igenigen levágták a hajam, ami nekem nem probléma, legfeljebb a festéssel lesz majd gondom, mert nem akarok telekomszínű foltos nyakkal mászkálni, márpedig hátul tényleg csak borostányi hajam maradt, és így elég trükkös lesz folttalanul befesteni. Sebaj, megoldjuk. Vagy nem. És akkor majd viccesen fogok festeni, na bumm.
Ami a mai áutfitet illeti: nem mintha nem lenne annyi holmim, mint a nyüves, de ami (nekem-)új, az mindig izgi kicsit. Az igazi nagy izgi persze a Marimekko-zokni, de azt majd a holnapi öltözékbe építem bele. Most inkább az A jelzetű bizonytalan műfajú nemtommit vettem fel, ami ugyan távlatilag valószínűleg egy őszi darab lesz (többé-kevésbé szándékosan leginkább ősszel szoktam szürke-fekete-piros-narancsban flangálni), de ezúttal kíváncsi voltam rá, tunika-é ő vagy ruha. Hátizé, még mindig nem tudtam eldönteni. Annyi biztos, hogy az én repertoáromban ruhának kicsikét rövidecske, úgyhogy tunikának fogom használni. Ami viszont a gatyát illeti, mondtam nektek, hogy egy jeggings éppen olyan, mint egy másik, és így is van.
Ugyanez nagyjából a keddekre is érvényes, úgyhogy ezúttal is elmentem tanítani, pápuszi.
