Még mindig a macskaeledel beszerzéséhez indított expedíciónál tartok, de ezúttal megpróbálom a “nyuszi, hopp” azon módszerét, amikor kerülővel tipegek ki az aszfaltra, ideje ugyanis végre rendesen beüzemelni a kis kék fűzős cipőkémet. Az vajmi kevéssé járja, ugyebár, hogy itt ülök annyi új cipőn, mint Imelda Marcos, de csak a régieket hordom.

Mint látható, életemet továbbra is a divat és magamutogatás bűvkörében töltöm. (Leszámítva azt a részét, amit nem láttok, és amikor könyékig állok mosogatólében, szakdolgozatokban, morzsálódó kordanyagokban, konferencia-absztraktokban és hivatalos levelezésben.) A mellékelt ruhadarabokhoz még a piros-fekete bukléblézeremet szerettem volna felvenni, de az felháborítóan sunyi módon fesleni kezdett a hátán két varrásnál is. Ezt nyilván nem hagyhatom annyiban, azt majd én mondom meg, mikor szolgálta ki valami a kapitulációt, nem holmi bukléblézerek. Úgyhogy marad mára ismét az új fekete kordkabát, de erről már nem fotózok, láttátok és még láthatjátok eleget.

A ruhát még felvettem egyszer, mielőtt remélhetőleg elküldhetem nyári álmot aludni, de lehet, hogy ősszel majd mellény+szoknyaként tér vissza. Nálam ezt sose tudni.

Na, futok is, mielőtt esni kezd az eső.