RSS

Intermezzó – A jövőről, mert néha arról is kell

22 Júl

Ma rendet raktam a szekrényben, és miután némi küzdelem árán rácsuktam az ajtót a kifelé törekvő holmikra, ismét kísérteni kezdett az a dilinyós gondolat, hogy szeptember elsejétől újabb egy évig ne vegyek semmiféle ruhaneműt.

Ha később csatlakoztatok volna be: a blog első éve is arról szólt, hogy egy évig nem veszek semmi ruhaneműt vagy cipőneműt, de mindennap másként öltözöm fel. Akkor, bár ezt nemigen hangoztattam, részben anyagi okai is voltak az elhatározásnak. Most, kopogjuk le, nem így áll a helyzet, habár most sem ugrálhatok nagyon: a közeljövőben tandíjba, utazásokba meg a fogaimba fogok invesztálni, nem pedig, vegyük, Jimmy Choo szandálokba. A szekrényem viszont most is épp annyira tele van, mint akkor volt, sőt még inkább.

Az eddigi tapasztalatok alapján egy ilyen év számos pozitívumot és negatívumot tartogat. Lássuk csak:

Pro:

  • Kénytelen leszek a meglévő készletből gazdálkodni, ami a “mindennap másként” alapelvvel párosítva esetenként igen érdekes kombinációkat fog eredményezni. (Ezt esetleg nyugodtan számolhatjátok a “kontra” kupacba is.)
  • Szaporodni fognak az “újracucc”-posztok, és általában is nagyobb hangsúlyt kap a varrás és átalakítás, mint eddig.

Kontra:

  • Ha éppen úgy érzem, hogy bánatos szívemet és zaklatott agyamat leginkább egy alapos turkálással tudnám megnyugtatni, nyávogni fogok. Sokat. Itt. Nektek.
  • Pá-pá “szaporulat a szekrényben” posztok.

Á, tudjátok mit, csinálok egy szavazólapot.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2016/07/22 hüvelyk blabla, nyár, tavasz, tél, ősz

 

10 responses to “Intermezzó – A jövőről, mert néha arról is kell

  1. Gyöngyösi Csilla

    2016/07/22 at 18:50

    Szerintem havi 1x engedélyezz magadnak életmentő turkálást, másképp teljesen egyetértek, sőt, lehet, hogy követni fogom, kissé elhűltem, hogy mennyi ismeretlen ruhám van.

     
    • mák

      2016/07/22 at 18:50

      Ez jó ötlet, köszi. 🙂

       
  2. Milda

    2016/07/22 at 19:02

    Szerintem is engedjünk meg havi egy jutalomturkálást….:-)

     
  3. kingha

    2016/07/22 at 19:56

    én olyan projektben élek, lassan 2 éve, hogy semmit sem veszek 500 ft-nál drágábban.(ha vis major van – akkor kivételt teszünk, ez csak csizma … és farmer … akkor max. 1500 ft engedélyezek :P).
    működik.

     
    • mák

      2016/07/22 at 20:00

      Két évvel ezelőtt azt csináltam, hogy volt egy egész esztendőre előirányzott keretösszeg.

       
    • Gyöngyösi Csilla

      2016/07/22 at 20:13

      Ez egy kiváló ötlet 🙂

       
  4. kingha

    2016/08/10 at 12:24

    hmmm – keretösszeg. nekem csak kis keretösszegeim vannak 🙂 és egyre jobban törekszem a minimalista (szín-minta-textúra) megközelítésre.

     
    • mák

      2016/08/10 at 12:49

      A minimalizmus nagyon nem az én világom. Mondhatnám azt is, hogy “sajnos”, de ha így lenne, miről szólna ez a blog? 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: