Elmentem turkálni – több helyre is, bevallom, de vegyük egyetlen beszerzésnek, mert Meghatározott Céllal mentem. Jeggingsnek hívott izét szerettem volna szerezni a ménkű nagy seggemre, mert amit tavaly turkáltam, a legkedvencebb gatyámmá vált, és előbb-utóbb le fog foszlani rólam. Ez természetesen nem jött össze, ember tervez, turkáló(k) végez(nek), mindegyik felpróbált darab túl nagy volt vagy túl kicsi. A vadászat során viszont szembejött ez,

és én őtet azonnal, próba és gondolkodás nélkül. Ha esetleg sejlene, van nekem már egy ugyanilyen narancsban, és roppantul kedvelem, úgyhogy a rózsaszínesbordót is ide nekem rögtön, jövel csupa meleg tavaszi napok, amikor az ember feldob magára egy kiske kardigánt, és abban parádézik kabát meg sál meg minden más anyámkínja nélkül.

A hasítottbőr holmikkal régi és meghitt szerelemben vagyok, úgyhogy nyilván ezt sem tudtam otthagyni.

Külön felhívnám a figyelmet a még-bolti-címkére, amelyen az szerepel, hogy eredeti ára 40 brit font. Az ilyen vételek mindig megmelengetik a kicsi hideg szívemet.

A helyzet ezek után kezdett eldurvulni, mert hirtelen azt vettem észre, hogy ezt a két pólót is akarom.

Kábé ezek a pillanatok azok, amikor az ember rájön, hogy hm, this seems like a pattern, my dear Watson, én most tulajdonképpen egy tavaszi ruhatárat rakok összefele, ami rózsaszín meg zöld meg szürke. Jó, akkor maradjunk ebben a mederben, és dobjunk hozzá még egy kis sárgát is.

Ó, ha már sárga meg zöld meg rózsaszín, akkor gyere te is szépen a mamához, ha már eljöttél idáig az Ingyákról az összes flittereddel.

Tégedet viszont valószínűleg nem kell áprimájusig spájzolnom, kicsike kötényruha műbőr betétekkel meg zsebfedőkkel.

Oké, ennyi már elég lesz, mások évekig nem vesznek ennyi holmit (igaz, másoknak őtözködős blogja sincs, és a fejük se fáj). Természetesen pontosan ebben a pillanatban köszönt rám a vállfájáról egy fekete kabát, hogy hellóóóó. Én ugyan megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy ő fekete, és rondák a gombjai, és csak néhány hétig lehetne kihasználni tavasszal, azt is akkor, amikorra már van nekem sok kabátom meg blézerem meg tervem arra, hogy szürke meg zöld meg sárga meg rózsaszín, de hát nem volt kihez beszélni. A kabát ezen a ponton, ha macska lett volna, már ott ül az ölemben dorombolva, és széthagyja rajtam összes szőreit.

Nyilván felpróbáltam, és innen már tényleg nem volt mit alkudozni magammal meg a kabáttal.

Így, a szekrényen fityegve, teljesen érthető, ha nem látjátok benne a doromboló szőrös ragadozót, akit se levakarni, se otthagyni nem lehet, de ha majd felveszem, megértitek.

És mivel az volt az ígéret, hogy egy darab be, egy darab ki, tessék: egy kötényruha, négy póló, egy ruha, egy kardigán és egy kabát viszlát, plusz egy mellény, ami nincs a képen, de ez lesz az. (Kicsit csalok, mert ezt én varrtam, és szándékomban áll varrni majd helyette egy másikat, de ez most repül, mert túl szöszös.) A mellékelt cuccokat meguntam, kinőttem, nemhordomeleget, szóval melyik miért, de repülnek. Ha bárkinek érdeklődése szottyan bármelyikre, kajabáljon. (A kötényruhát különösen ajánlom figyelmetekbe, aszimmetrikus szabású Promod, igazi bótban vettem, nem is hordtam sokat, ezen a blogon például még nem, és nem is várható, hogy fogom, mert mellben igen szűk lett az elmúlt hét évben. Fenékben is, bár ott nem annyira.)

Az idei évből (tudjátok, abból, ami szeptembertől szeptemberig tart) még hátra van öt és fél hónap, szekrényszaporulatos posztból pedig négy, szóval igazán nem nagy megszorítás az az idei feltétel, hogy összesen hét kupacban vásárolhatok magamnak mindenfélét. A következő felvonás amúgy valószínűleg cipőkről fog szólni, mert vettem a húgomnak ajándékba egy kis virágos bakancsot, és ez is itt ül dorombolva, szertehagyván mindenhol a szőreit, én pedig hiába mondogatom magamnak, hogy negyvenegy éves vagyok, az a kis virágos bakancsokat nem érdekli, sőt, tulajdonképpen engem se.