Játszottatok valaha a Neverhooddal? Nem? Elbűvölő kis számítógépes gyurmajáték volt, amiben egy kajla gyurmafigurával kellett végigkószálni egy fura, kihalt, gurbegurba világon, és közben ezt-azt gyűjtögetni meg megoldogatni. Lényegében az a fajta játék volt, amelyben az ember mindenre rákattint, haddlám, mit kell vele csinálni. A legtöbb esetben logikai feladatot kaptál a nyakadba, de volt egy olyan gyurma-tereptárgy, amit leginkább óriási, a földbe süllyesztett káddugóként lehetne leírni, és ha arra rákattintottál, kiestél a világ fenekin, csak az elhaló sikolyod hallatszott, miközben belezuhantál a nagy büdös semmibe. Game over.

Na ez történt velem tegnap, és elhihetitek, nincs is annál felemelőbb érzés, mint amikor valami országos hepaj közepén egyszer csak kiesik a segged alól a Teams, az internet meg a géped. “Leszakadt a pajta, bent maradt a macska, hopp.” Valamilyen különleges szerencsének köszönhetően mindez hálistennek akkor történt, amikor a legislegutolsó versenyző előadásvitájának végén jártunk, és mire a zsűri (benne én) nekikezdett a pontszámok összesítésének, sikerült mindent újraindítanom, de az alatt az öt perc alatt nagyon sokat öregedtem.

Ma még tanítok, holnap még tanítok, aztán hétvége lesz, aztán pedig gyakszihét, ami nekünk tanaraknak oktatás nélküli munkahét. Utána még két hét van hátra ebből a keserves digitális félévből, majd jöhet a keserves digitális vizsgaidőszak. Nyavalyába már, hogy folyton a saját varkocsomnál fogva kell kirángatnom magam a gödörből, mint egy elkefélt Münchhausen báró.

Ennek örömére ma már hat óra tízkor leültem ppt-ket csiszolni, mert a Fapapucs Futam után úgyse volt jobb dolgom, aztán megpróbáltam emberré pofozni magam, melynek keretein belül leborotváltam a lábam, mert ugyan senki sem nézi/látja, de én tudom, hogy olyan szőrös vagyok, mint egy hegyikecske. Természetesen sikerült elmetélnem a bokámat, mert ilyenkor ez a minimum, és durván erős vágyat éreztem arra, hogy nyafogóruhában tartsam meg a mai óráimat, de ellenálltam a kísértésnek.

Na nem mintha ez olyan nagy dobás lenne, visszamásztam a tegnapi kötényruhámba, plusz bundás bélésű kinti cipő van rajtam meg téli túrazokni. Igaz, ezt sem látja senki, csak ti.

Mindeközben pedig, ütné meg a ragya, olyan köd van kint, hogy az út túloldaláig se látni. Igaz, ez Macit nem zavarja. Tanulnom kéne tőle, asszem.