A mai reggel egészen komolyan úgy festett, mint abban a viccben, ahol a házaspár tagjai már évek óta nem beszélnek egymással, aztán egyik este a pasas odaad a feleségének egy cetlit, hogy “Elromlott az ébresztőórám, költs fel fél hétkor!” Az asszony bólint, rendben. Másnap a pasas felébred, verőfényesen süt hasára a nap, rajta kívül sehol senki a lakásban, az állóórán háromnegyed tíz, az éjjeliszekrényén meg egy cetli: “Fél hét van! Kelj fel!”

A hajnali műszak után fél hat körül elszundikáltam a futonon, és amikor háromnegyed nyolckor felébredtem, Poci kivételével nem volt itthon senki, az étkezőasztalon meg ott kuksolt egy cetli, hogy a Repülő Kutató elment bótba, az Ezüst Kecske tanyáról a megrendelést ezúttal a nagyparkolóban lehet átvenni 8:00-8:30 között. Azt hiszem, abban a pillanatban, félig még összeragadt szemmel, olyan dolgok jutottak eszembe, amelyeket tilt mindenféle egyezmény, genfi és hágai de még kisvaracskodi is. Nyilván felhívtam ezt a címeres dísztököt, hogy mégis hogyan, miként és mivégből, mire ő csak azzal exkuzálta magát, hogy nem mert felébreszteni. Ááááá.

Mindent összevéve mondhatjuk azt, hogy hepienddel ért véget a dolog, mert én villámló gyorsasággal összevakartam magam, és eltalpaltam a nagyparkolóig, és 8:19-re már ott voltam a kecskekefirekért, de azért mégiscsak, no.

A mai napot, ha kegyesek hozzám a szakdolgozók, kenyérsütéssel és kreatív kukacokkal fogom tölteni, mert tegnap a javítgatások szüneteiben már összeraktam kínomban egy ilyen izét, és igazán nincs szükség arra, hogy egy harmincötödik befejezetlen projekttel gyarapítsam a Bűnök Barlangjának káoszát. Úgyhogy uccuneki.