RSS

Eská 6/47 – A kárpitosasszony újabb kalandjai

24 aug

Azt hiszem, elég gyakran szoktam emlegetni a Repülő Kutató kriminális állapotú hencserét, ami a könyvespolcok Maginot-vonala mögött található az úgynevezett dolgozószobájában. Nos, ez az. Vagy legalábbis ez volt.

Derámai, mi? A szokásoknak megfelelő módon ez is uraságoktól levetett holmi, de annyira az, hogy lomtalanításból mentettük meg az utca végéről. Na persze ennek a bejelentésnek ad egy halvány vajszínű árnyalatot, hogy a Repülő Kutató nagynénjéék dobták ki negyedórával azelőtt, de attól még igen lehordott állapotban volt már akkor is, és azóta eltelt több mint tíz év. Eredetileg több darabból volt összecsavarozva, de mi csak kettőt mentettünk meg belőlük: az ülőfelületet meg egy karfát. Ennyi fért be a Maginot-vonalak mögé. A RK persze ekkor is tamáskodott, és ezt meg is értem, mert az ülőfelület így festett, ni (ohne a szakadások, azokat az idő vasfoga rágta rá azóta):

Azt nem tudjuk, mi történhetett vele, de mintha ez lett volna az időszak, amikor Sunny vagy Gonzó még nem volt megbízhatóan szobatiszta, ami kiskutyákkal előfordul. Blöe. Én viszont, mint tudjuk, nem vagyok egy szívbajos uralkodó, úgyhogy szépen lefertőtlenítettem az egész miskulánciát (igen, ettől a foltok tovább nőttek), aztán bevontam a felső részt, mint az a legelső ábrán is látható.

Kézzel, mint az állatok.

Na hát ezt a réteget azóta megette az idő vasfoga meg a Repülő Kutató segge, és különben is, az elmúlt két hónapban olyan rutyutyu lettem bármiféle szarok újrakárpitozásából, hogy csak hajaj. Úgyhogy most leoperáltam az egészet yol.

A karfa nálunk már sose volt rácsavarozva az ülőrészre, simán csak rátoltuk a falra a kettőt, és nem is volt vele semmi gond. Gondoltam, nem szakítok ezzel a nemes hagyománnyal, majd megoldom külön, jóleszaz. Ezúttal viszont már nem volt a házban annyi bútorszövet, hogy nekiugorhassak a melónak, vennem kellett. A megbolondulós boltban persze nem volt egyik nekem tetsző izéből sem elegendő, úgyhogy három méter bordópirossal és egy méter húsz centi narancsos-csíkoskával vágtam neki az akciónak.

A terv az volt, hogy amíg van a bordóból, én azzal neki bele, aztán ha elfogy, jöhet a másik. Hadd lövöm le előre a poént: mindent sikerült kiszabni a bordóból.

(A képek minősége innentű tragikusan romlani fog, mindjárt megmagyarázom.)

Hát kérem, én itt álltam tegnap a kiszabott darabokkal, szívemben derű, a komplett helyrajzi számon sehol egy kétlábú rajtam kívül, és alig volt este fél tizenegy. Úgyhogy szépen nekifogtunk az akciónak. Én, aki dilinyós vagyok, Erik, aki varrógép, Béla, aki tűzőgép, és Mike, aki Oldfield. (Ő gitározott mindvégig, amíg mi szoptunk.)

Poci, aki macska, csak szemlélője volt az eseményeknek, viszont szorgosan ott volt láb alatt vagy kéz alatt, de mindenképpen ott, ahol valami dogom lett volna.

Ezúttal a komplett ülőfelületet egyetlen huzattal óhajtám beborítani, nix külön darabok ülőpárnára meg egyéb marhaságok. Ebben csak két akadályom volt: 1. a hencser gömbölyű vége, amire gondosan rá kellett szabni a huzatot; 2. a jól láthatóan különálló alsórésze-felsőrésze. Az 1. problémát a mér-jelölget-rápróbál-újrajelölget-vág módszerrel, a 2. problémát pedig úgy oldottam meg, hogy szépen összevarrtam mindent mindennel, az alsó és felső rész találkozásánál pedig egy úgynevezett korcot készítettem, és belehúztam egy kellően erős zsinórt.

Asszisztencia mellett, ofkorsz. Ofkorc. (A rettenetes szóvicctől természetesen elhatárolódom.)

Mikor készen voltam, ráhúztam a huzatot a dögre, nédda.

A zsinórt meghúztam, rögzítettem. Asszisztensem természetesen továbbra is követte az eseményeket.

Valójában csak akkor lépett le egy kis időre, amikor az egész hencsert a fejére fordítottam, és nekiláttam összebélázni.

Ez itt már a majdnemkész állapot. Mike még mindig gitározott, Béla lelkes volt és csattogós, én viszont kezdtem némiképp nyűgös lenni. Ha eddig nem említettem volna, nekem nem sok izomerőt osztottak, valószínűleg akkor éppen inkább hülyeségért álltam sorba, úgyhogy Bélát én kénytelen vagyok két kézzel használni. Na hát ebbe a dögbe kétszáztizenhárom tűzőkapcsot nyomtam bele, még most is izomlázam van tőle.

Nincs hát abban semmi meglepő, hogy a karfánál már nem volt nekem türelmem sokat marháskodni, különben is már majdnem fél három volt hajnalban. Az egész eredeti huzat rá volt bélázva a rattanra mindkét végén egy másik Bélával, és nekem semmi kedvem nem volt lebontani az egész miskulánciát. Úgyhogy a huzatot csak odabéláztam az eddigire,

a kilógó anyagot meg betömködtem az eredeti huzatrész alá.

Ééés, kész.

Ekkor volt háromnegyed három. Szóltam Mike-nak, hogy most már abbahagyhatja, aztán elkúsztam aludni, mert ma reggel paradicsomszüret meg piac meg locsolás meg izé.

Amikor reggel letámolyogtam szalmaözvegyi ágyamból, persze ez fogadott:

Azt hiszem, a Repülő Kutatónak kemény harcokat kell majd vívnia, ha még kell neki ez a hencser. Muhaha.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/08/24 hüvelyk újracucc, blabla, eská, macs

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: