Ez van most éppen, a kirelejzumát neki: a névtelen dög plimm-plimmjei és Grisette félórás jelenlétei alatt küzdök szakdolgozókkal meg a szakdolgozataikkal, vizsgaidőpontos táblázatokkal meg minden más földi jóval, amit általában legkevésbé szoktam kedvelni a munkámban, most meg nincs más, csak ez. Normális körülmények között most körbefutnám az ovikat, hogy mondjátok el, mi a baj azzal a zárótevékenység tervezettel, mert a hallgató síkideg, és nem tudja elmagyarázni, mi a kifogásotok; meg olyanokat irkálnék levélben, hogy ugye, Edina, Dorogon dolgozik? ha úgysem kell átszelnie a fél országot, jöjjön be csütörtökön az irodámba, mikor tud beérni? fél öt? kiváló, megvárom. Rohadt nehéz levélben eljátszani azt, amire a legtöbb hallgatónak szüksége van ilyenkor alig egy héttel szakdolgozat-leadás előtt, mégpedig azt az összetett szerepet, amiben a helyzettől és a szemükben megjelenő pánik mennyiségétől függően kell kevergetni a Tyúkanyó, a Zupás Őrmester és a Témavezető arányát. (A telefon nem műxik. Telefonban én Ijedt Kiscsirke vagy Goromba Pokróc vagyok, esetleg a kettő egyszerre.)

Közben meg fázom is, bár leginkább afféle belülről-fázás ez, de azért segítenek a cikcakkruhák meg a felemás zoknik. Egy kicsit.

Odakint közben kinyílt a nyírfa tövében a tulipán,

kivirágzott a cseresznyefa,

a Repülő Kutató meg pufimellényben ül a teraszon és a kutatócsoportjával ülésezik.

Bakker, ez az élet még akár szép is lehetne, ha ráérnénk észrevenni. Hát dógozom rajta továbbra is.