Ma hajnalban, miután elolvastam három majdnem-kész szakdolgozatot*, megírtam két csak-így-tovább-ot, valamint egy roppantul míves dörgedelmet, nekiláttam megfőzni a második kávémat.** Akkor realizáltam, hogy az én értelmi képességeimet a szakdolgozatok mennyire levitték a bányabéka valagába, amikor egyszer csak rájöttem, hogy nem tettem oda a főzőre a kiöntőedényt, így már fél deci kávé és zacc van a csepegtetőtálcában.

A következő öt percet a kávéfőző mellett álldogálva töltöttem, kezemben türelmesen tartván a kiöntőedényt, mert ha beletettem volna a csepegtetőtálcába, kifolyik az összes lábvíz, ami abban az inkriminált tálcában van. Aztán megittam. (Nem azt, ami a tálcában volt.) Most meg fáj a fejem.

Ennélfogva mára egy kis művésziesen összeeffktezett fotót kaptok arról, amikor Poci fél órával ezelőtt ráült a tüdejemre, és fésültette magát, én viszont valószínűleg eldőlök kicsinyt, amíg nem esik fejemre egy újabb adag szakdolgozat.

* Kérdezhetnétek, hogy ezt hogy csinálom, már két hete itt kergetőzöm majdnem-kész szakdolgozatokkal, csak nem újratermelődnek? Ööö, de. Hármat már leadtak, de még van hat.

** Kérdezhetnétek azt is, nem kezdek én egészen véletlenül afféle kávé-alapú létformává válni? Ööö, de.