Nyári napforduló a bolondokházában.
újracucc kategória bejegyzései
8/292 – Tea
Egyetlen képben a mai napom: horgolás a teraszon, paplanruha meg a nyár első lábköröm-lakkja.
Ó, és ott abban a piros vödörben három pár tornacipő meg hét liter tea. Akarjátok ti ezt tudni?
8/291 – Leg
Szombat, piac.
Meg az univerzum legfehérebb lábai.
(Totál groggy vagyok – nem tudom, hogy ez még az oltás, már a hőhullám, esetleg középen a nagyrészt álmatlanul töltött éjszakám, melynek megkoronázásaként végül visszaszundikáltam fél hatkor, és olyan vadakat álmodtam, hogy abból simán kijönne egy gothic novel. Ehhez képest ezen a fotón egészen megtévesztően katzér vagyok és életteli. Amúgy ez az a ruha, amit még valamikor márciusban vettem a piacon. Ilyet máskor is csinálok majd.)
8/290 – Dioptria
A mai nap nagyrészt azzal fog telni, hogy a futonon heverek, és ezt nézegetem,
időnként pedig leveszem a szemüvegem, és akkor meg ezt.
Mit nem tesz -4,25 dioptria szemenként.
A múltkori oltáshoz képest állapotom gyöngy, de azért fáj a karom, álmoskás vagyok és általánosan nyamvadt, a fejem pedig kicsikét olyan, mintha vattával lenne kitöltve. Szóval bulizni nem fogok ugyan, de megmaradok, no. Mindenesetre azért gratulálok magamnak, hogy a tegnap megíratott dolgozatokat kijavítottam, a jegyeket pedig beírtam, mert legalább ezzel nem kell tökölnöm.
A napom amúgy ezúttal úgy indult, hogy én hallottam ugyan, a Fapapucs Futam már elindult, de átfordultam a másik oldalamra, és végül az ébresztett, hogy szól a telefon. Anyám volt, hogy megérdeklődje, miként vagyunk, én pedig némiképp elhaló hangon és panaszosan mondám neki, hogy hét harmincnégy van, mintha ezt ő nem tudta volna.
8/289 – Fókusz
Indul a század csuklógyakorlatra, hahó,
a fényzőgép meg már megint marháskodik, és nem hajlandó fókuszálni, grr.
Külön felhívom a figyelmet a homályos, de új táskára, amit tegnap vettem a szemközti kínaibótban.
8/288 – Előkészül
Holnap a RK-val egyetemben megkapjuk a második oltásunkat, és ha csak annyira leszünk szarul, mint az első után, akkor is igen vidám idők elé nézünk, szóval meg kell tennünk előkészületeinket arra az esetre, ha megint az oldalunkon fogunk heverni csattogó fogakkal. Cicapapi beszerezve, a hűtőben emberkaja, lázcsillapító lokalizálva, elektronyos vizsgadolgozatok időzítve. Emellett bedobtam a mosógépbe a pokrócainkat is, most már rájuk fért..
Ja, meg hajat és szemöldököt festettem magamnak. Legalább van mit mutogatnom nektek, mert amúgy megint a tegnapi felnőttrugdalózóban vagyok, csak azóta került rá pár maréknyi plusz macskaszőr.
8/287 – Lapos
Honnan tudjuk, hogy a Föld mégse lapos? Mert ha az lenne, a macskák már mindent lelöktek volna a széléről.
Az asztalom lapos. A szőrös disznók ennélfogva ott ünnepelték a hajnalt,
és miután enni adtam nekik, három spulnit, két gombolyag fonalat meg egy biztosítótűt vadásztam össze utánuk a padlóról. Muszáj megint visszavezetnem az áldozati felajánlások rendszerét, melyben az asztalon legislegjobban elérhető helyen egy olyan kosár van, amiben a maradék fonalakat gyűjtögetem, azokat, amikért nem kár akkor sem, ha lepofozzák az összeset.
Én is meglehetősen laposka vagyok máma,
de azért összeharapjuk alaposan a fogunkat, napraforgós-rozsos zsemlét sütünk,
és megpróbáljuk legalább a világ ránk eső részét kedves-vicces-rendezett állapotba gyurmázni. Ámen.
8/286 – Fűkasza
Az életem továbbra is csupa izgalom. Úgy is nézek ki, mint akinek az, nem?
Ezt a hajat most már tényleg érhetné valami meglepi. Festeni vagy vágatni, de egye fene, akár megmosni is.
Valamiért egyébként már reggel óta az a kísérteties érzésem van, hogy vége a vizsgaidőszaknak. Határozott vakációszag van a levegőben. Valószínűleg a levágott fűvel tévesztem össze (egész délelőtt burrogtak a parkban a fűkaszák), mert ezen a héten még vizsgáztatok, a jövő héten meg pláne államvizsgák lesznek. Az ilyen megtévesztően békésnek látszó időpontokban szokott beütni valami váratlan, muszáj-megcsinálni-és-tegnapelőttre-kérem feladat, szóval erős gyanakvással nézek a világba, de amíg nem üt be az istennyila, meg kéne csinálnom ezt itt:
Majd meglátjátok, mi ez. Erik persze azzal kezdte, hogy “khm, ismerjük mi egyáltalán egymást?”, ami teljesen jogos, mert már hónapok óta csak akkor nyúltam hozzá, amikor letöröltem róla a port vagy a festékfoltokat.
8/285 – Petymeg
Ez itt most piszok nagy calász lesz, mert nem ma nézek ki így, hanem pénteken volt ez rajtam, amikor tépőzárért kutyagoltam. Mivel ma ismét a lehordott festékfoltos hacukákon a sor, talán elnézitek nekem.
A mai szép napon a Magos Mustár korrekciója a főprogram, mert a múltkor foltos lett, mint a petymeg*. Eleve két rétegben gondolkodtam (minél sötétebb egy festék, annál több az esély arra, hogy egy réteg nem lesz elég szép), de akkor még úgy gondoltam, hogy most szépen visszavuzigálok mindent, aztán júliusban újrakenem. Mostanra viszont már mindenki nyűgös, hogy a hálószoba továbbra is afféle folyamatosan-félkész állapotban van. Még én is nyűgös vagyok, ami döntő érv.
Ennélfogva ma ismét csatatérré változtatom a kócerájt, fellövöm az újabb réteg Magos Mustárt, korrigálom a Mentolos Zuzmó kisebb gikszereit, aztán egy elégedett sóhajjal lehurcolom a pincébe az összes falfestő ketyerét. A bútorfestő ketyerék persze fent maradnak, de így is legalább egy lényeges lépést teszünk a civilizáció, rend, csend és fegyelem irányába.
Az ég hajnalban gyönyörű volt,
a szőrös disznók már bezabáltak, a vacsorán nem kell gondolkodnom (a Repülő Kutató más kaporszakállú tudósokkal bulizik este, nekem meg még maradt tegnapról egy emberes adag füstöltpisztráng-újkrumpli saláta), úgyhogy most bevonulok a nádasba, és addig ki nem jövök, amíg azt a nagyon fontos dolgomat el nem végzem. Uff.
* Vagyis hiúz.
8/284 – Hosszabbító
Szombat, piac.
Ennek a címeres dísztöknek sikerült felkajabálnia álmomból éjféltájt, mert azon dühöngött, hogy nincs hová bedugnia az éjjelilámpáját, hová lett a hosszabbító, és így nem lehet visszaköltözni a hálószobába, pedig én azt mondtam, hogy most már igen. Állítólag csak a magas levegőégnek dühöngött, és nem állt szándékában felébreszteni. Állítólag.
Na mármost ha engem éjfél körül felébresztenek, legalább két óra kell, hogy visszaaludjak, az évnek ebben a szakában pedig így is, úgy is felébredek legkésőbb ötkor, és attól kezdve nekem reggel van. Tízkor feküdtem. Ki lehet számolni, mennyit aludtam ma éjjel.
Kissé morcos vagyok, no.
8/283 – Tépőzár
A tegnapi vacsorát már csak a tradíciók miatt is az Adria Caféban abszolváltuk. Sz.e. (szopornyica előtt) ilyentájt mindig kiültünk a teraszukra bodzavirágok illatában költeni el szerény kis kétszemélyes menünket, és úgy gondoltuk, ez a hagyomány megőrzendő.
Úgyhogy megettük és megittuk ezt mind.
Képzeljetek még mellé egy kicsikis kéttenyérnyi pljeskavicát, az egy pöttyel később jött ki az asztalra. És, óó, nézzétek, mennyire nyár van, mik röpködnek be a florinis, a gigantes és a sertésszűz közé:
Persze mire hazamásztunk, a szőrös terroristák a teljes indignálódottság állapotába kerültek,
mert nem elég, hogy már végtelennek látszó ideje csak növelem a kuplerájt, kizárom őket szobákból, büdös dolgokat kenek a falakra, és összevissza tologatok mindent, még van pofám elmászkálni is. Fujj.
Ha tudnátok, mucik. Ma például hét méter tépőzárat próbálok beszerezni, és ha teljesen elmegy az eszem, egy lityi olyan színű festéket is, hogy NCS S 2005-R90B.
Előbb viszont leszek szíves helyére vuzigálni a bútorokat, mert ez most már igazán skandalum, különben is hova lett a mi messze néző szép könyöklőnk, tessék azonnal orvosolni.
8/282 – Lista
Gondoltam, vajmi kevés érdeklődést keltenének most azok a többé-kevésbé lehordott hacukák, amelyekben hajnali háromtól kezdődően
- összeszereltem egy Kallax polcot
- megetettem a szőrösöket (kétszer)
- megetettem a kovászt
- sütöttem egy veknit
- megint elvuzigáltam helyéről a fél emeleti folyosót
- megmostam a hajam
- felforgattam a festőhengeres fiókomat (ja, van nekem olyan, mér, nektek nincs?)
- beszéltem anyámmal, aki tegnap megkapta a második oltását
- lecsiszoltam a glettgipszet
- visszajeleztem a háziorvosnak, hogy rendben van, 17-én elmegyek a második rasztazenekarért
- lealapoztam a falat
- tovább vuzigáltam a folyosó bútorait
- maszkolószalagokat applikáltam mindenfele
- lekentem pipeződre további tíz négyzetmétert
- terveket készítettem bolyhos fonalak és egy kiszuperált ágytakaró hasznosítására.
Asszem ennyi volt, de lehet, hogy valamit kifelejtettem. Mindenesetre úgy gondoltam, inkább a jobbik pofámat mutatom be nektek mára, azt, akit a Repülő Kutató vacsorázni visz unter den bodzák. Ugyan mostanra kedvem sincs sok hozzá, meg valamiért étvágyam se, de tavaly februárban voltunk utoljára vacsorázni együtt kettesben a világbabele, szóval megpróbáltam emberré pofozni magam.
Úgy-ahogy.
8/281 – Zárójel
Ó, az én korai szöszmötéim, amikor éppenhogy megjelenik a napfény,
(azt a nyomorult cserép koriandert muszáj lesz kidobni szegénykémet), már túl a macskaetetésen,
(ez már az a fázis, amikor mindkettő a másik tángyérkájában van, félúton cserélni szoktak, nem vicc), meg a bűvészkedés a teraszon a Pax dobozaival,
(riszájkli mindörökké), szóval egy újabb olyan nap, amikor ismételten megpróbálom szétverni meg összerakni a világot, vagy legalábbis egy kis szeletét neki.
Zárójel kinyit, zárójel bezár, kinyit, bezár, kinyit, bezár, kinyit.
8/280 – Mocsár
Van egy jelenet a Shrekben, amikor hirtelen minden mesefigura betolong szegény ogréhoz, ő meg felháborodottan közli, hogy “Ez itt az ÉN mocsaram!” Nos, Poci mocsara minden bizonnyal a hálószoba,
és teljesen felháborító, hogy száműztük belőle, de visszaszerzi, ha a fene fenét eszik is. Hát, Muci, ez napokon belül meglesz, mert most már elkezdtük összerakni a gardróbokat. (Ami a képen van, azt én kalapáltam össze egyedül. Azóta még került melléje egy, amin a Repülő Kutatóval közösen dolgoztunk, és mindent összevéve azt mondhatom, hogy a kétszemélyes gardróbszerelés sokkal gyorsabb, de persze sokkal hangosabb is.)
Mindeközben valamikor, amikor nem néztem oda (például mert éppen a plafonra kentem fel a Mentolos Zuzmót), megérkezett a nyár is, de olyan igazi durrbele módon. Helló, paplanruhák.
8/279 – Elfér
Gondoltam, még hajnalosan megörökítem magam, amíg legalább hozzávetőleg tiszta vagyok, kulturált, és van még annyi hely a fényzőgép szokásos hatósugarában, ahol elférek.
Az ég azért jobban festett nálam, de hát ez így szokott lenni.
Ma amúgy kicsellóztam a szőrösökkel, még azelőtt megébredtem, mielőtt beindulhatott volna a Fapapucs Futam, és némi jutifalat árán öt ötvenig kihúztuk reggelikövetelés nélkül. Remek.
Eská – Találkozások
Nyilván nem tartunk még a végén, de ezt azért muszáj volt megmutatnom: amikor Magos Mustár, Mandarinos Gumicukor és Mentolos Zuzmó összefutnak 1963 nyarán egy vidéki művház budijában.
Kennnyed oda, Józsi, jóleszaz!
Az egészben az az extrán gyönyörű, hogy mind a háromnak folyton változik a színe a fényviszonyok függvényében, de hogy ezek nem Dália, Bogáncs és Őszi Avar akkor se, ha fejreállnak vagy én állok fejre – na az állandó.
8/278 – Hisztys
Vissza az eceteshordóba!
A Repülő Kutató ilyenkor szokta azt mondani, hogy rabolónő üzemmódban vagyok. Ezért:
Az hagyján, hogy erős vagyok, mint atom, és egy igazi űrlény, de amúgy jelenleg tényleg az van, hogy “a térde meg a válla is legyen leverve, csak egy horzsolás, de látsszon, hogy fáj”.
Akkor ennek örömére ma szépen szétkapjuk a gardróbot, mint foxi a lábtörlőt.
8/275 – Babaágy
A sorozatban érkező csapások hatása lehet, de kezdem már roppant sztoicizmussal viselni, amikor újra és újra használhatatlanná metélem magam. Tegnap a kenyérvágó késsel sikerült bevágnom a mutatóujjam első két ujjpercét, hosszában, csontig, ráadásul felül. Ezúttal nem volt itthon senki a macskákat kivéve, de nekem mégse jutott eszembe ordítani, valószínűleg mert túl keményen kellett azon dolgoznom, hogy ne ájuljak el.
(A macskákra persze épp annyira számíthattam, mint… á, úgyis tudjátok. Borsószem királykisasszonytól például épp ennyi reakció telt ki, amikor már befáslizva felvánszorogtam lerogyni.)
Ilyen seb amúgy már volt rajtam egy, pont ugyanazon az ujjamon. Az annak a nyoma volt, amikor Krisztike nevű babámnak próbáltam egy kartondobozból készíteni ágyat, és úgy gondoltam, elég nagy és elég ügyes vagyok ahhoz, hogy ne kérjek segítséget az elfoglalt felnőttektől, ehelyett magam nyiszáljam le a doboztetőt egy késsel. Akkor éppen csalhatatlan érzékkel egy solingeni zsebkést választottam e célra, a házban a legélesebbet, és négy ujjam vágtam vele végig. Nagy buli volt. Az üvöltésre befutott anyám meg apám is, az egyik a fürdőből, ahol a mosógépet táplálta éppen, a másik a konyhából mosogatás közbenről, az akkor még icipici húgom meg úgyszintén ordítani kezdett egy további szobában. Azt talán mondanom se kell, hogy utána a fürdőt is fel kellett mosni (kifolyt a mosógép), na meg a konyhát is (kifolyt a mosogató).
A fejlődés annyiban tapasztalható (ha egyáltalán), hogy ezúttal nem keletkeztek plusz árvizek, és én megúsztam egy ujjal négy helyett. Az is igaz viszont, hogy akkor négyéves voltam és Terveim is voltak, úgymint BABAÁGY! Ezzel szemben ezúttal csak egy szendvicset szerettem volna enni. Mindent összevéve sajnos kénytelen vagyok oda konkludálni, hogy sokat romlottam negyvenegy-két év alatt, mehh.
Nem mintha ezúttal ne lennének Terveim, de még mindig ott ülnek a teraszon becsomagolva,
és ugyan már elkészítettem egy remek folyamatábrát arról, hogyan rántom véglegesen gatyába a hálószobát szombat-vasárnap-hétfő alatt (plafonfestés, gardróbszerelés, kiskutyafüle), de annak most reszeltek.
Eh, tökmindegy, úgyse jön ide senki.
8/május
Hej, te világ, vetett ágy… eh, inkább nem folytatom. A RK az imént mosogatott el a kerti csapról hozott és a tűzhelyen megmelegített vízzel.
No de azért galéria!
8/271 – Havaj
Ma elragadóan komplex kis vasárnap várható, délután kettőtől családi abajgással a grillsütő körül. Mint anyósom mondá a hét közepén, vasárnapra jövendölnek zuhárét, úgyhogy vasárnapra kell grillpartit szervezni, ez a minimum. Mindenesetre én felöltöztem az alkalomhoz és időjáráshoz, ámde korántsem évszakhoz illően, “brr, hideg van, és mi papagájok fázósak vagyunk” jeligére.
Esőkabát és gumicsizma bekészítve. Hívjuk ezt jobb híján előrelátásnak.
A grillparti amúgy valójában pizzaparti lesz, anyósom ugyanis vett egy pizzakövet a grillsütőbe, és azt fel kell avatni öszves unokája közreműködésével, gyermeknapi buli gyanánt. Ez nyilván azt is jelenti, hogy erős logisztikai kihívások elé nézünk, milyen feltét és milyen kombinációban, hány darabban, milyen sorrendben, sötöbö, sötöbö. Még olyan is van köztük, aki a hawaii pizzát szereti, képzelhetitek.
Én ehhez az akcióhoz pizzatésztával fogok hozzájárulni, amit tegnap óta kelesztek hidegen, és mostanra már így fest:
Van benne egy kiló liszt. Ha ez nem lesz elég, hát nem tudom, mit csinálunk. (Azzal a problémával pláne nem óhajtok foglalkozni, hogy mi van akkor, ha bocskorszíj lesz belőle délután kettőig. Aki képes olyan atrocitásra, hogy ananászt tegyen a pizzájára, valószínűleg így is megeszi. Ha nem, felültetjük a biciklijére, és elküldjük bóti pizzatésztáért. Gyermeknapra gyermekmunka.)
Mindehhez délután négy és este nyolc között valamikor megérkezik az IKEA teherautója 275 centi szekrénnyel. Hová az ángyom csepszébe teszem, kérdezhetitek. Óóó, nyugi, meglátjátok ti majd aztatat. Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy most lesz az én átalakítási dilinyóim kezdete óta az első olyan alkalom, amikor kifelé is megy majd némi fűrészáru, nem csak befelé. Itt ez a diliház úgy fest perpill, mint azok a kínai képkirakós játékok a nyolcvanas évekből, amelyekben egy kereten belül kellett toligálni kiskockákat körbe-körbe, és egy ideig úgy festett, mintha soha a büdös életben nem tudná kirakni az ember a képet, aztán egyszer csak hirtelen a helyére került minden. Na itt is így van, bútorokat tologatok innen oda és onnan ide, időnként összerakok meg szétszedek meg lefestek meg felcsavarozok valamit, aztán a végén, mintegy egy hatalmas böffenéssel, a helyére fog kerülni minden. És akkor hátradűlök, felrakom a lábacskámat valamire, aztán csodálom a munkámat.
Ez a pillanat persze még odébb van, de nem elérhetetlen távolban, fékevesztett toligálásaimat viszont nyilván nehezíti, hogy, minden látszat ellenére, nekem munkaügyi tennivalóim is vannak. (Az, hogy nem beszélek valamiről, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Én kéremszépen minden más mellett szakdolgozatokat bírálok quantum satis, és vizsgaanyagokat állítgatok össze.) Mindemellett a vendégszobát muszáj volt legalább átmenetileg használhatóba rántani, mert holnap jön a húgom, és azt a szobát már több mint egy éve ebek harmincadjára hagytam, raktár lett belőle meg lomtár, semmi más. Nos, tegnap este megtörtént ez az átmeneti-használhatóba rántás,
és emelje fel a kezét, aki meglepődött azon, hogy a bides kis mókusnyuszik azonnal birtokba vették. (Felhívom a figyelmet a bútortetriszben való profizmusomra, mellyel sikerült egy dög nagy Aspelund komódot besuvasztani az asztal meg az ágy közé, csak úgy. Egy távlati – de nem túl távlati – ponton egyébként alaposan fontolóra veszem a komód és az asztal lefestését azonos színre, mert most nagyon üvöltenek egymásra, jelenleg viszont örülünk annak is, hogy végre legalább nincs mindkettőnek a tetején egy méter magas kazalnyi akármi. Eddig az volt.)
Na, ugorgyunk neki a mai napnak, mert jelenleg még a fürdőszobám is úgy fest, mint amin átrontott egy hurrikán, ez pedig tarthatatlan. Tényleg.
