Ez itt most piszok nagy calász lesz, mert nem ma nézek ki így, hanem pénteken volt ez rajtam, amikor tépőzárért kutyagoltam. Mivel ma ismét a lehordott festékfoltos hacukákon a sor, talán elnézitek nekem.

A mai szép napon a Magos Mustár korrekciója a főprogram, mert a múltkor foltos lett, mint a petymeg*. Eleve két rétegben gondolkodtam (minél sötétebb egy festék, annál több az esély arra, hogy egy réteg nem lesz elég szép), de akkor még úgy gondoltam, hogy most szépen visszavuzigálok mindent, aztán júliusban újrakenem. Mostanra viszont már mindenki nyűgös, hogy a hálószoba továbbra is afféle folyamatosan-félkész állapotban van. Még én is nyűgös vagyok, ami döntő érv.

Ennélfogva ma ismét csatatérré változtatom a kócerájt, fellövöm az újabb réteg Magos Mustárt, korrigálom a Mentolos Zuzmó kisebb gikszereit, aztán egy elégedett sóhajjal lehurcolom a pincébe az összes falfestő ketyerét. A bútorfestő ketyerék persze fent maradnak, de így is legalább egy lényeges lépést teszünk a civilizáció, rend, csend és fegyelem irányába.

Az ég hajnalban gyönyörű volt,

a szőrös disznók már bezabáltak, a vacsorán nem kell gondolkodnom (a Repülő Kutató más kaporszakállú tudósokkal bulizik este, nekem meg még maradt tegnapról egy emberes adag füstöltpisztráng-újkrumpli saláta), úgyhogy most bevonulok a nádasba, és addig ki nem jövök, amíg azt a nagyon fontos dolgomat el nem végzem. Uff.

* Vagyis hiúz.