Az életem továbbra is csupa izgalom. Úgy is nézek ki, mint akinek az, nem?

Ezt a hajat most már tényleg érhetné valami meglepi. Festeni vagy vágatni, de egye fene, akár megmosni is.

Valamiért egyébként már reggel óta az a kísérteties érzésem van, hogy vége a vizsgaidőszaknak. Határozott vakációszag van a levegőben. Valószínűleg a levágott fűvel tévesztem össze (egész délelőtt burrogtak a parkban a fűkaszák), mert ezen a héten még vizsgáztatok, a jövő héten meg pláne államvizsgák lesznek. Az ilyen megtévesztően békésnek látszó időpontokban szokott beütni valami váratlan, muszáj-megcsinálni-és-tegnapelőttre-kérem feladat, szóval erős gyanakvással nézek a világba, de amíg nem üt be az istennyila, meg kéne csinálnom ezt itt:

Majd meglátjátok, mi ez. Erik persze azzal kezdte, hogy “khm, ismerjük mi egyáltalán egymást?”, ami teljesen jogos, mert már hónapok óta csak akkor nyúltam hozzá, amikor letöröltem róla a port vagy a festékfoltokat.