RSS

5/266 – Varnyú

24 máj

Képzeljétek, ma már mehetek is a fényzőgépet látó laptopért a gépek kórházába, tegnap du. kaptam esemest, hogy “javításra beadott gépe elkészült”.  El se hiszem.

Elvileg így holnaptól már nem kell konzerveken tengődnünk, amit, bármi meglepő, sajnálok kicsikét. Egyrészt pazarlásnak érzem (olyan remek áutfiteket raktam össze fényképmentes napokra!), másrészt meg legjobban hajnalban tudok blogírni. Béke, nyugalom, kávé a teraszon, ordító madarak meg loncillat, és lassúcska kopácsolás a gépen.(Legalábbis ha az upici nem dönt éppen úgy, hogy bűnös pazarlás internetet adni a pénzünkért. Ma hajnalban is úgy gondolta egy ideig.) Hajnalban viszont, még ha éppen kegyes is hozzám az upici, a fényképezkedés ütközik akadályokba. Egyrészt nincs elegendő fény fotózkodni, másrészt meg a fénykép helyszínétől másfél méterre ott durmol a Repülő Kutató, és az ember inkább ne húzgálja alvó oroszlánok bajszát.

Apropó alvó oroszlán: ilyentájt Poci őfelsége is a Repülő Kutatót boldogítja. Ideális esetben csak a térdhajlatába vackolja be magát a paplanon, de volt már olyan is, hogy konkrétan a vállán aludt. Amikor először agnoszkáltam ezt a helyzetet, óhatatlanul is eszembe jutott a “na figyelj, királyfi, ha megmondod, hogy mi ez a varnyú a vállamon, jutalmul magadévá tehetsz” vicce. Miután abbahagytam a szordínós röhögést, természetesen lefotóztam őket, mert ez a téma annyira az utcán ágyon hevert, hogy nem lehetett kihagyni. Sajna, ezt csak szűk családi körben lehet mutogatni, bár kattintgatás közben hirtelen eszembe jutott, hogy a múltkor valamilyen interjúhoz fekvő fotó (mármint szélesebb, mint magas, no) kellett volna, és alig találtak olyat. Na, ez minden szempontból fekvő fotó lenne – gondoltam magamban, aztán mikor elképzeltem azt az interjút, melyben a Repülő Kutató tudományos pályafutásának narratíváját magyarázza, illusztrációként meg betesszük, amint szivárványcsíkos paplan alatt alszik, vállán egy macskával, olyan erővel tört rám újólag a röhögés, hogy ki kellett menekülnöm a hálószobából.

Summa summárum alvó oroszlán: felébreszteni a pasast még hagyján, de szembesülni a macska megvető tekintetével, amint éppen enmagam fotózom… Ezeknek a dögöknek általában is roppant elítélő véleményük van az őtözködős blogolásról, és ezt mindig közlik is velem a szemükkel, mikor éppen az ágyon heverésznek, én pedig a szekrény előtt fotózkodom.

Igen, ezúttal is megvetően fixíroztak, amikor ez az alábbi készült.

Ha már idejutánk összetett dilemmáinkkal, kis olvasói körkérdést tartanék. Nektek mi lenne fontosabb itt ebben a blogban (mármint ha egyáltalán fontos valami): mindennap az “éppen-itt-éppen-most”, vagy inkább az “ilyen-is-lehetne” bemutatása? Magyarán: mit szólnátok ahhoz, ha lábbal tapodnám tradícióimat, és fantáziakonzerveket mutatnék be minden nyomós ok nélkül? Én ugyan eredetileg úgy gondoltam, ennek a blognak épp az a lényege, hogy mindennapi látleletet ad éppen aktuális magamról, de egy blog milyensége legalább annyira függ az olvasóitól, mint a szerzőjétől, szóval tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/05/24 hüvelyk blabla, macs, nyár, tavasz

 

2 responses to “5/266 – Varnyú

  1. Zsuzsi

    2018/05/25 at 15:48

    Ez a cucc is igen jó így együtt, macska-szemrehányás ide, vagy oda.

    Részemről a fantazmagóruhák is érdekelnek, nem csak a valóban utcát látott szerelések. 🙂

     
    • mák

      2018/05/25 at 16:00

      Na majd mindig gondosan jelzem, kimentem-e az utcára valami extrém szerelésben vagy sem. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: