Ha jólfejlett téveszméim lennének a zuniverzumban elfoglalt helyem fontosságáról, akár arra is gyanakodhatnék, az időjárás direkt csinálja azt, hogy azon a napon, amikor éppen nem kell a gép előtt kuksolnom, vigasztalanul szürke az ég, és kitartóan pötyög az eső.
(Marha nagy szerencsétek amúgy, hogy a zuniverzum nem az én szabadnapjaimhoz igazítja az időjárást. Ebben a félévben meglepően sok szabadnapom van. Lesz.)
Íme, az “indiánnak lenni tapasztalat” egyik jellemző, ha nem is szép, de mondhatni eklatáns példája. Bundaruha, bundakardigán, bundazokni, bundacipő, és a bugyimat még nem is mutattam.
Jövel, onlány tancsinap.
Helló, új hét, új kihívások. Mivel én a korai órára meg mai napom sajátosságaira való tekintettel még nem jutottam sokra, és egy ideig nem is fogok (itthoncsücsü napom van órákra készülődéssel, majd délután háromtól kozmetikus!), úgy gondoltam, archiválom a tegnapi séta előtt készült fotót.
Úgyszintén a tegnapról maradt ez is: ilyen az, amikor szőrös családtagjaim kiülnek az ablakba, és megbeszélik, hogy vajon melyik rigónak lehet igazán zamatos a combja.
Kitartást mindenkinek, én már vágom a centit az onlány oktatás végéig, ami nekem ezúttal lészen csütörtök, hacsak a világ nem pancsol bele ebbe. Nem ajánlom, hogy azt tegye.
Tegnap a piaclátogatás után a Repülő Kutató, aki nyilvánvalóan képtelen a seggén maradni, úgy gondolta, elugrik Párkányba némi sörökért meg más himmihummiért. Fel is kantározta Emesét, el is indult. Én a magam részéről úgy gondoltam, inkább itthon próbálok kihozni valamit a világból, és ugyan nem jutottam vele sokra, de azzal sem jártam volna jobban, ha én is elindulok velük, ugyanis csekély egy kilométer megtétele után máris sikerült karambolozniuk. Konkrétan beléjük csúsztak hátulról. A zebránál. Egy autómentő.
Gyorsan tisztáznám, hogy a RK nem volt hibás, ő és Emese is viszonylag ép bőrrel megúszták a dolgot* , az autómentő járt rosszabbul, mert annak viszont rögtön elfolyt a fűtővize. Mindemellett is, azért, na. Mint mondtam a RK-nak, ez legalább olyan hülye helyzet, mintha egy embermentő ütötte volna el őtet a zebrán.
Egyéb híreink nemigen vagynak, bár a lakás is most csúszik bele egy monstre karambolba, konkrétan úgy néz ki, mint a muhi puszta festhetett a csata idején. Kimostam az összes párnahuzatot a nappaliban, úgyhogy most tragikusan szedett-vedett hatást kelt az ambiansz, és a komódon még mindig karácsony utója van,
ez pedig tarthatatlan.
Gyűrd fel a ruhád ujját, leányom, ezt nem fogja helyetted megcsinálni senki.
* Annyira, hogy a betétlapokkal való szarakodás után természetesen azonnal folytatták útjukat a sörök és a spekácski irányába. A RK-nak semmidesemmibaja nem lett a hökkeneten túl, az öreglány (Emese) seggét meg majd plasztikáztatni kell, és addig a csomagtartót is nehezen lehet lecsukni, de ennyi.
Ha minden jól megy (és nagyon ajánlom, hogy minden jól menjen) egy hét múlva már abbahagyhatom az onlány oktatás miatti vernyákolást, de addig még lesz itt szenvedés dosztig, ma például 14:30 és 18:45 között tartok órákat továbbképzősöknek, akik nyilván nem a lábukat lógatták egész héten, hanem dolgoztak, mint a güzü. Vidám lesz.
Az ébrentartó ancúgot mindenesetre felvettem,
diáim vannak, elszántságom dettó, úgyhogy innentől már az Úr kezében vagyunk.
Ja, meg a Teams-ében. Tegnap többször is kivágott minden figyelmeztetés nélkül a rittyóba, és egyik alkalommal, amikor megpróbáltam visszakapaszkodni, csak annyi időre sikerült, amíg meghallottam az egyik diákot, amint azt mondja: “Hát akkor boldog viharnapot, Malacka!”
Kedves Naplóm, ma megint a laptop előtt rohaszt a sors,
és a délutáni óráimra már bekészítettem egy jóóó vastag kardigánt is, mert ettől az onlány oktatástól átkozottul fázom.
Közben meg odakint meglepetés-szerűen bebarkult a ház előtti mogyoróbokor,
az ablakomból meg ilyen vicces egeket látni:
Nem állítom, hogy mindez jót tenne a seggenülős munkamorálomnak.
Ha már úgyis ide vagyok bekasztlizva a következő két hétre, bokámon egy Teams nevű láncos vasgolyóval, irgalmatlan rendet raktam a Bűnök Barlangjában. Tudom, hogy ez elvileg nem kéne nagy kunszt legyen, de én most igencsak büszke vagyok erre a produkcióra, és mivel ismerem az entrópia nevű állatot, addig mutatom meg nektek a gatyába rázott szobámat, amíg az nem rázza ki enmagát ebből a gatyából.
Ha van esetleg bármi kérdésetek, ne fogjátok vissza magatokat, egyelőre még ébren vagyok. 😀
A képet még nyolckor lőttem, mielőtt belevetettem volna magam az onlány oktatásba,
azóta pedig csak most merültem fel belőle egy pisiszünetnél hosszabb időre, ááááá. És négyig tanítok máma, áááÁÁÁááá.
Mindeközben pedig zárótevékenység-húzást is tartok a végzősöknek, és én ugyan nem vagyok egy virtigli luddita, de itt csapjon belém a ménkű, ha azt is digitális változatban csinálom meg. Úgyhogy íme, így néz ki az én véletlenszám-generátorom:
Jáháháj, de irgalmatlan lusta vagyok én máma, pedig még mindig fel van fordulva a lakás. Ezzel együtt is egyre nagyobb késztetésem van arra, hogy beheverjek a káosz közepébe, aztán átszundikáljam a napot.
A fodrászhoz menetel örömhírére a hajam önhatalmúlag felrobbantotta magát, és még csak nem is mondhatom, hogy nem értem meg, mert az onlány oktatás örömhírére én meg a Bűnök Barlangját robbantottam fel az emeleti folyosóval egyetemben (nem mindegy, mi látszik a hátam mögött, ugye).
Na, azóta valamelyik makka mindig bent ténfereg vagy óbégat vagy alszik a káosz közepén, hajnalban például testületileg megjelent mindkettő. A kép arról az öt percről van, amikor éppen nem próbáltak belemászni egy random dobozba, nem kajabáltak reggeliért, és átmenetileg szünetelt a Fapapucs Futam.
Végre kimehetnék a házból, de hát még a kutyámat se nagyon küldeném ki, ha lenne kutyám. Éppen ezért inkább nem nézek a tetőablakra, ahol vigasztalanul folyik lefelé a víz.
Az ágyon jobb a látvány.
Tegnap estére jutottunk el a nyűgös nyivácskolás (egyik) csúcspontjára, és ennek az a legfőbb oka, hogy van internet, mert ha nem vóna, nem lenne fogalmunk arról sem, hogy ma a piacon lesz rukola a kedvenc zöldségesünknél és kecskekefir a kedvenc kecskésünknél, mi meg közben itthon ülünk lakásfogságban, fene ami megeszi.* És még a nap is ilyen szépen süt, grr.
Nemes bánatomban vacsorára a pho maradékából rittyentettem a Repülő Kutatónak egy dupla adag hamisított Tom Yum levest a kerítésszaggató fajtából, és ettől ugyan minden jóravaló keleti szakács elsírná magát, de panang currypasztát és gochujangot is tettem bele quantum satis, hadd csípjen. A RK is elsírta magát, de se nem bánatában, se nem a meghatottságtól, hanem azért, mert az izé tényleg csípett. Azt persze nem tudjuk, hogy a nyűgösség vagy a hamis Tom Yum-e az oka, de ma reggelre a RK azt a helyzetjelentést adta, hogy a torokfájása javulóban van, szóval a célt ugyan még nem értük el, de közelítünk feléje.
Én már nem is taknyolok egyáltalán, aminek szintén erős nyűgösségfokozó hatása van, mert amikor az ember lenni jól, de mégsem hagyhatni el a körletet, az marhára idegesítő. Ráadásul mindez tényleg csak azért van, mert olyan rendes gyerekek vagyunk (és megtehetjük, hogy azok legyünk), ugyanis még a hivatalos szopornyica-statisztikában sem vagyunk benne a gyorstesztjeinkkel, tehát technikailag lődöröghatnénk összevissza kedvünk szerint, és például elmehetnénk rukoláért meg kecskekefirért is. Ehelyett meg mi lesz, na mi, a RK tovább építi nemzetközi hírnevét**, nekem meg ott a rendezgetés a Bűnök Barlangjában, a mőkölés a Mystery Projecten,
meg újabb kulináris gyönyörök a “jobb híján” kategóriából. Mivel ismételten rám döglött pár banán, tegnap ez volt a reggelim,
ma pedig thai halpogácsákat fogok sütni.***
Szóval továbbra is elvagyunk, de azért most már szívesebben lennék el valahol másutt, pláne hogy a tavaszi félévem első két hetét úgyis a Teams előtti kotlással fogom tölteni, és ezt már előre rühellem.
Nna, megyek hajat mosni. Az ember adjon magára, neszpá.
* Pedig mi ezeket még akkor is beszereztük, amikor 2020 idióta tavaszán zárva volt a piac, és a facebookon kellett összevadászni a környékbeli őstermelőket, aztán mindenféle parkolókban venni át a szajrét. A RK konkrétan azzal mutatkozott be ebben az időben piaci kontaktjainknak, hogy “a színes ruhás vörös hajú nő férje vagyok”, és ők rögtön tudták. Ha volt valaha valami haszna annak, hogy én vagyok én a pipiros boglyától a papagájsegg színű áutfitjeimig, ez volt az.
** Ezen a héten volt már minden, tanulmányírástól kéziratjavításon át értekezletig és konferenciarészvételig. Nekem is van valami bötűalapú szopás a palettán, amit “nyelvi lektorálásnak” híjnak pusztán csak az elegancia kedvéért (korrektúra az, bmeg!), de ma nem vagyok hajlandó foglalkozni vele.
*** Megpróbáljuk kienni a fagyasztóból mindazokat a dolgokat, amik helyett máskor veszünk inkább valami frisset. Az a két halfilé például már nagyon megérett arra, hogy kikerüljön onnan.
Ma már annyira rendbejöttem, hogy nem érzem igényét annak, fényképpel is bizonygassam, mennyire jól vagyok. Logikus, nem?
Úgyhogy képzeljetek csak el nyugodtan öreg nyafogóruhában a káosz közepén, amint próbálom több-kevesebb sikerrel gatyába rázni a Bűnök Barlangját, a Mystery Project pedig szépen haladgál.
Ma éppen Balázs napja van, ő meg a felső légúti kutykuruttyok védőszentje*, szóval gyakorlatilag hozzá kell fohászkodni azért is, hogy úgy menjen át az emberen az omikron, mint fos a libán. Egyúttal a diákokhoz is van némi köze, ilyenkor tartják a Balázs-járást, és én még most is egész jól el tudom énekelni aztat, hogy
“Emlékezzél, házigazda, ma van Balázs napja,
Dobd el búdat az ágy alá, mondjad: heje-huja!
Lám minékünk van jó kedvünk, semmivel mi nem törődünk,
Tanítónk regulájától éppen ma nem félünk.”
Apró részletkérdés, hogy már több mint két évtizede a barikád másik felin vagyok, regula et al., valamint e pillanatban olyan dallamos hangom lehet, mint egy ír szetternek. Énekelni, na azt pláne nem fogok, hogy kipróbáljam, mindennek van határa.
Megvanni továbbra is megvagyunk, abban nincs hiba, bár a fejem helyett inkább a ruhámat tessék nézni, az szép tarkabarka,
a vizsgáztatás és más kellemetességek tovább folytatódnak**, tegnap este remek pho-t ettünk a fagyasztóból plusz wontonokat dettó a fagyasztóból,
a Mystery Project Szopornyica Idejére tovább folytatódik,
a tüneteink listájára pedig csak az került fel tegnap óta, hogy egyre nyűgösebbek vagyunk.
Persze ennél rosszabb sose legyen.
* Mármint nem a felső légúti kutykuruttyokat védelmezi, hanem az embereket azoktól. Értitek, na.
** Most az előbb tanultam meg ügyfélkapuilag hitelesített elektronikus aláírást gyártani egyéni tanrend-kérelemre. A világ egy hülye hely.
Ma van annak napja, amikor a memme vagy kijön a barlangból, vagy nem, vagy meglátja az árnyékát, vagy nem. Pluszban még olyan nap is van csupán a móka kedvéért, amikor a dátum csupa kettesből áll.
Ennek a különleges világnapnak meg kell adni a módját, aszondok.
Mint látható állapotom/állapotunk gyöngy (most éppen), a RK-nak fáj a torka, én meg taknyolok, de amúgy gyöngy. Tegnap én vizsgáztattam, kenyeret sütöttem, tantárgyleírást gyártottam, diákokkal leveleztem, valamint kiredváztam a fürdőszobámat (szőnyegmosással egyetemben), a RK pedig megírt egy négyezer szavas tanulmányt, majd sütött vacsorára hamburgert sült krumplival, szóval egyelőre tényleg jól vagyunk, kösziszépen.
Ma további vizsgáztatások és egyéb nyavalyás papírmunkák várhatók, emellett pedig tegnap belekezdtem egy ilyen izébe,
és ha minden jól megy, mire elhagyhatjuk a körletet, kész is lesz. Akkor végre azt is meglátjátok, mi ez.
Közben meg ott fenn a hegyen a város végiben valószínűleg látják az árnyékukat a memmék,
az meg persze abszolúte jellemző, hogy nekem meg a RK-nak is hirtelen késztetése lett erdőbe menni, de nem megyünk sehová, mert mi rendes gyerekek vagyunk, és hálistennek még ezt is meg tudjuk engedni magunknak.
Kezdjük a mai bejegyzést valami cukival,
mert utána csak nemcukival tudom folytatni:
Hogy a RK-t idézzem: “Asszem, vége a Jóleső Januárnak, mi?” Ő ma reggel arra ébredt, hogy kicsit kapar a torka, úgyhogy feldugott az orrába egy pálcikát, én meg gondoltam, szolidarítok tesztileg, bár semmi tünetem nincs.
Reméljük, ez így is marad.
(Kajánk van, a macskáknak is, az e heti vizsgáim elektronikusak, a RK is el tudja végezni a dolgai nélkülözhetetlen részét online, szóval egyelőre lakásfogság meg drukk.)
Öreg nyafogóruhában pöszmögök itthon, szerintem ez nem nagy látvány, nesze nektek inkább egy erősen gyanakvó képű Poci,
valamint Maci, végtelenül kecses testtartásban.
Van egy olyan mondás az őtözködős bloggerek között, hogy “Öltözz ahhoz az élethez, amit élni szeretnél, ne ahhoz, amit élsz”, én meg nem igazán értem, miért kéne különbségnek lennie a kettő között. Itt ezen a képen ugyan épp úgy festek, mint akit erősen üldöz a sors, de ahhoz semmi köze a fentieknek.
 | mák - 13/238 – Bökdös |
 | magyaroramegminden - 13/238 – Bökdös |
| mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
Minden nap más - mindennap más 