Kissé zabos vagyok máma a mindeményedelemre, a reggelt lakodalmas kutyaként kezdtem (arra két szólás is van, az egyik szerint felül ereszt, a másik szerint alul – nekem az utóbbit sikerült kifognom). Pont ma lett volna amúgy találkozóm a barátnőimmel, de olyan nyomorúságos banda vagyunk, hogy az egyik nem tud jönni, a másik hullafáradt, én fosok, a negyedik meg hányik, bár azt hiszem, ő már abbahagyta. Én még nem. Grr.

A disznó cicumicuk persze elfoglalták összes futonomat, a rózsaszín Nikon és Fapipa összeresztése pedig negyven perces “fehér ember nézni körbeforgó álomcsapda” akciót eredményezett. Eleve ilyen ketyeremennyiség kell hozzá, hogy egyáltalán bármit csináljanak együtt,

ráadásul a képek importálásához nélkülözhetetlennek találják, hogy megjelenítsék az összes fotót, ami a Nikonon lakik. 2500 körül vannak, és nyilván törölnöm kéne egyet-mást, de ezernél lejjebb így se tudom tornázni az elmentendő képek számát, ez a kurva Fapipa meg csak ICloudba hajlandó tölteni. Grr.

Mindenesetre azért kellett nekem a Nikon tartalma, mert tegnap végre elkúsztam bodzavirágért a temető mellé, és van erről egy galériám.

Szóval legalább a szörp már ott ül a pincében, én meg próbálok a vécére szaladgálások között készülni a holnapi világgámenetelemre. Az is úgy kell most nekem, mint hátamra egy púp.

Viszont mivel a kovászt meg kell etetni, hétfőig ugyanis itt hagyom ebek harmincadjára, nagy zsörtölődések közepette begyúrtam négy bagettfélét. Korpa is van benne meg pehely is, ráadásul mindkettő zab, úgyhogy mindent összevéve megy a hangulatomhoz.

(És persze ma van a törcsinap is, én meg ezúttal se mászom ki a házból. Na nem baj, használom a törcsiket máma éppen eleget, még annál is többször mosok kezet, mint a szopornyica elején.)