Éppen azt főzök. Érdekes experimentum lesz, mert ilyet még sose csináltam, de nem is ettünk ilyet sose, tehát úgysem tudjuk, milyennek kell lennie. Win-win.
Megjegyzem, ma is játszottam a fúrógéppel, és ha valaki nem állít meg, előbb-utóbb minden fal olyan lesz, mint az ementáli sajt.
Erre a témára ezt a képet festettem nektek tegnap:
Csülök úr, avagy Maxim, a Kajla. Bár ez a képen nyilván nem látszik, de mindeközben csiripelve dorombol is. Komolyan azt a nevet kellett volna adnunk neki, hogy Csiriz.
Ölelgessetek meg ti is valakit, négylábút vagy kétlábút (ez utóbbiból lehetőleg olyat, aki éppen nem lázas és köhög, de ezt ugye két év szopornyica után mondanom se kell).
Ma tetyekvetyek-itthoncsücsü napot tartok, ami ugyan semmi extra eredményt nem fog hozni, de ettől lesz majd itthon tiszta ruha, friss ágynemű, itt-sült kenyér meg kevesebb macskaszőr.
Apropó macskaszőr, néha teljesen meglep, hogy a makkákon még van belőle, egy alaposabb redvázáskor több macskányit gyűjtök össze belőle. Ez itt alant pusztán csak egy méternyi előrehaladás eredménye, blöe.
Isten megáldja a kelimszőnyegeket, azok rendszerint csak fakóbbnak látszanak tőle, nem pedig kriminális állapotúnak.
Meg kellett néznem az archívumban a számozást, mert nem hittem el, hogy ilyen gyengén állok még az idei évben – nyilván jól kicsellóztam magammal ezeknek a tematikus izéknek a bevezetésével, az összes “én csináltam ezzel a kettő kicsi kezemmel” projektet felszívta az adventi dekkolás meg a jóleső január. Eh.
Na de lássuk a medvét, mit csináltam én vasárnap, amikor a Repülő Kutató elment haveri iszákolásra. Hát ezt.
Olyan büszke vagyok magamra, mint a toyogós, aki végre eltalálta a bilit. Hogy valamelyest felnőttként viszonyuljak mégis a dologhoz, íme néhány paraméter:
Következő állomásunk valószínűleg továbbra is az emeleti folyosó lesz, mert ott még mindig van egy csomó félkésztermék (plusz egy csomó dzsuva), de minden ki fog alakulni, arra mérget vehettek.
(U.i.: természetesen nem feledkezhetem meg arról sem, hogy a Repülő Kutató megdicsért, hogy “nagyon ügyes vagy”, de meglepődni nem lepődött meg különösképpen. Hja, magamra vessek, rendszerint elmondom neki előre, milyen lakberendezési merényleteket tervezek. Egyszer ki kéne próbálni, hogy nem informálom, vajon akkor észreveszi-e.)
A takarítás meg más házimunka nekem akkor megy legjobban, ha bedugom a fülembe a zenegépeckét, menet közben meg időnként táncikálok a partvissal meg a portörlővel. Dance, dance, have a good time.
Mi tagadás, igencsak ráfér a lakásunkra, hogy a porszívóval táncikáljak benne. Nektek van olyan, hogy a nemszeretem feladatok közben táncoltok egy kicsit, hátha ettől jobb lesz?
A szemével gurgulázik, a szájával vacsorázik, a haja pedig éppen szárad. Ennélfogva inkább a túlsó végit mutatom.
Vannak a Földön olyan jellemes és önsanyargató emberek, akik cukormentes januárt tartanak (meg szárazjanuárt meg ketojanuárt meg tudomisén, biztos vannak újdonságok, amikről lemaradtam). Én, mint sejtitek, nem foglalkozom ilyesmikkel. A sütiben boldogság van meg meleg meg illat, és igazán nem gondolom, hogy erre ne lenne nekünk szükségünk januárban is.
Mindemellett jóval kevésbé éreztem volna magam sütisütő hangulatban, ha nem bámult volna rám szemrehányóan a komódról egy többé-kevésbé döglött banán. Olyan sütireceptet kellett keresnem, amiben van egy döglött banán, és mivel ebbe csak egy tojássárgája kellett, a fehérjének is kellett keresnem egy kenyérreceptet. Úgyhogy miközben ezt olvassátok, én épp egy Scali kenyérrel küzdök, mint malac a jégen, sejehaj, mert ezek a dolgok afféle lavinahatással zúdulnak végig a háztartáson.
De a dolgozatokat kijavítottam, és a jegyeket is beírtam, csuhaj. És van süti.
Megjegyzem, kemény voltam, mint a kád széle, és az eredetileg tizenhat darabos receptből csak tizenkét maarhanagy sütit csináltam. Juszt is.
Mivel eldolgozatjavítottam az időt, a mai szavazás éjfél előtt zárul, érdeklődéssel várom, mi lesz belőle.
Boldogult úrfikorunkban, amikor még volt miért, meglehetős gyakorisággal utaztunk a Korona nevű ekvipázson, ami egy kifejezetten rettenetes vonat volt, pláne amikor még csak arra futotta, hogy nyolcszemélyes fülkében üldögéljünk át tizenakárhány órát benne. (Ó, volt egyszer olyan is, hogy decemberben mindez idő alatt nem volt fűtés, egy másik alkalommal meg tízen nyomorogtunk a nyolc ülésen, mert hat éven aluliaknak nem kellett helyjegyet venni, és kettő ovist is hoztak magukkal az utasok, ah, régi szépcsúf idők.) Az egyik ilyen csodálatos úton futottunk bele egy olyan esetbe, ami azóta szállóigévé vált a RK meg köztem. Egy vállalkozó kedvű világturista és a kalauz párbeszédét hallgattuk ki a folyosóról: a turista egy szál pengő forinttal sem rendelkezett, amiből vehetett volna magának vonatjegyet, úgyhogy meg kellett szervezni, valaki átváltsa neki a dollárjait vagy mittudomén mijeit – az a gyanúm, ez még az euró előtti időkben volt, bár lehet, hogy már annak kezdetén. Mindenesetre mire meglett a tranzakció, a csávó mindenekelőtt enni szeretett volna, úgyhogy azt próbálta kideríteni, hol a büfékocsi, a kalauz viszont szigorúan közölte vele ékes anyanyelvünk nemzetközi változatán, hogy “No, no! Előbb tikit, aztán hamham!”
Ez lesz itt most is, előbb a munka, aztán a szórakozás: előbb még dolgozatot kell javítanom, majd csak utána gondolhatok a Jóleső Január következő programjára, ami sütisütés lesz (kicsellóztatok velem, muhaha).
Ami késik, nem múlik. De előbb tikit.
Mint esetleg látható, sikerült átszabnom a túl hosszú derekú ficergőruhát, és ugyan nem tökéletes, de sokkal jobb a korábbinál, különben is főként itthon fogok benne ficeregni.
Újabb ékes példája az én időnként igen érdekesen alakuló terveimnek: restauráltam a pipirost, mert holnap csúnyajándák-partira vagyok hivatalos, kedden meg nyílt napon kell előadnom magam, és úgy gondoltam, ráfér erre a hajra egy kis civilizáció.
Mellé. Úgy nézek ki, mint egy André Breton-verskezdet, “Asszonyom haja rőzsetűz”. A lábam még nem kulcsköteg és részeg hajóácsok, de hát alig múlt dél.
A “hopfüzsgő” Roald Dahl Szofi és a HABÓjában volt benne, és ott egy csudafinom ital volt, az egyetlen ehető dolog szegény Hatalmagos, Azonáltal Barátságos Óriás világában. Én olyan dolgokat szoktam hopfüzsgőnek nevezni, amilyeneket az ember belehajigál a kádba, aztán a víz habos lesz tőlük vagy illatos vagy mindkettő.
Általában főként fürdősókban utazom, van is néhány elvetemült példány a házban (mojito illatú, például!), de ezúttal a januárra való tekintettel igazi nagymerényt óhajtok elkövetni, nédda.
Ezeket a bombákat Rositától kaptam ajándékba még novemberben, és azóta tartogatom egy megfelelő alkalomra, ami ma lesz, este, miután a mai nap harci feladatait letudtam. Nyünyünyü.
És most:
Amikor lényegében az egész napodat tételsorokon gondolkozással és a mosókonyha redvázásával töltöd, aztán fél ötkor felvánszorogsz a pincéből, és észreveszed, hogy milyen érdekes fények vetülnek rá a folyosó falára.
Úgyhogy végül, talán aznap először, kinézel az ablakon.
Odakint vidáman süt a napocska (na ugye, hogy sikerült elődudorásznom),
bent meg mütymörgés és dögölészés van, gőzerővel.
Igen, a futonomon ülök paplan alatt (Maci az imént távozott, hogy odalent folytassa a saját dögölészését), almás-fahéjas teát iszom, és kis darab izéket varrogatok egy kabátra.
Nincs nekem túl jó dolgom? De. Nem baj, eljön ennek is a böjtje!
Én már nem értek semmiccse, de tényleg. A tegnapi napot végigaludtam (nem vicc, talán három órát voltam ébren, azt is kis részletekben), mára pedig itt vagyok teljesen egészségesen, nuku láz, nuku másegyéb, leszámítva, hogy gyenge vagyok, mint az őszi légy.
A nyuszifülek azért a tőlük telhető módon megpróbáltak szórakoztatni ébrenlétem rövid perceiben,
és ezt a képet leginkább azért teszem be ide, mert a komplett tegnapi nap ilyen volt, piros és homályos.
Na de ma már egy másik nap van, sálálá. Megyek, megmosom a hajamat.
Az éjjel folyamán csúnyán leütött valami, rázott a hideg, fájt a fejem, és folyton a vécére szaladgáltam, mert eresztettem alul is, felül is. A gyomorgondok elmúltak, de olyan ernyedt és kimerült vagyok, hogy az párját ritkítja. Őszintén, legutóbb az első Astra Zeneca után voltam ennyire pocsékul, a gyomromat leszámítva a tünetek is ugyanazok, úgyhogy összes nyomorúságomhoz egy pálcikát is felnyomtam az orromba. Negatív.
Amikor tudok, majd újra jövök. Most próbálok aludni, már ha hagynak a szőrös disznók, mert persze mind a kettő rajtam héderezik. Édesjóistenem, mekkora felfordulás van itt, ma rendezni akartam, nem dögleni!
Mára a vízkeresztből valószínűleg a “vagy amit akartok” jut nekünk, melynek keretein belül hálásak leszünk azért, ami van, részben meg azért is, ami nincs. Az én hajam ugyan cefetül fel van robbanva, de legalább még nem hullt ki minden szála, a RK pedig épp valami gyomorrontásra hajazó akármivel issza akószámra a teákat, de ha nem mondta volna le a fél panel a jelenléti bulit, épp most indulna New Orleansba félig-meddig betegen. (Egen, novemberben is ott volt. Azt a várost nagyon komálják a történész konferenciák.)
Na szóval “Örüljünk annak, ami van vagy nincs.” Elég jó tervnek tűnik.
Megjegyzem, ezt a bejegyzést igen hányattatott körülmények között írtam meg, mert volt rajtam közben egy Maci.
Afféle kócoszka otthoncsücsü napom van, és csak azért nem mondom, hogy “amikor nem történik semmi különös”, mert a Semmikülönösök mindig ugrásra készen állnak, és elég, ha az ember emlegeti őket, máris elinalnak, hogy helyet adjanak az Új Kihívásnak, a Nélkülözhetetlen Teendőnek és a Tudom, Hogy Rövid A Határidő, De Te Biztos Megoldodnak.
Úgyhogy nem is beszélek a Semmikülönösökről.
A makkák közben úgy döntöttek, hogy a húgom ágya egy igen jó ágy, és skandalum, hogy őket itt ebből a szobából kizárják éjszakára, de most nappal van, szóval banzáááj!!!
Azt hiszem, van arra valamilyen szabály, hogy a naptári év első hétfőjének kötelezően undorítónak kell lennie. A mai hétfő mindenképpen megfelel a követelményeknek: szél, enyhe eső és tizenhárom fok, mindehhez pedig setét, mint a Sátán segglyukában.
Engem ezek közül csak az utolsó érint, mert elvileg tizenhetedikéig nem kell bemennem a munkahelyemre (a gyakorlatban persze ez másként fest, de akkor is luxuséletem van, nem vitás). Na de mit csináljunk a setéttel? Hát egy csomó tarkabarkát neki bele!
Sajna ez a ruha és narancssárga testvérkéje nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, miszerint folyton bennük ficergek majd: túl hosszú lett mind a kettő, de nem alul, ami könnyen megoldható, hanem derékban. Érthetetlen. Ezt a szabásmintát nem ezeknél használtam először, az eddigi példányokkal nem volt semmi probléma.
Na nem baj, majd én szépen mind a kettőt nyissz. Majd. Most ellejtek odatenni kelni egy tepsi ticinói kenyeret.
Ma kitakarítom a vendégszobát, mert egy tiszta szoba kellemes dolog, és holnap jön a húgom látogatóba, úgyhogy van is miért kitakarítanom. Ha ti olyan rendes gyerekek voltatok, hogy végigpucoltátok karácsony előtt a lakásotok, talán nem kell ekkora küzdelmet beletenni, mint amekkorát most nekem, mindemellett biztos vagyok benne, hogy mindenkinél akad egy zug vagy vacok vagy doboz, amit gatyába kéne rázni. Ha akartok, csatlakozhattok – éppen azért, mert nem muszáj. Lehet azt is, hogy kimentek sétálni, agytakarítás céljából, vagy tornáztok egyet, vagy megnéztek egy filmet. A lényeg, hogy pucoljunk meg, le, ki valamit, amíg ilyen szépen süt a nap.
Na akkor fülbezene, folyadékpótlás (én egy Kofolát bontok ki hozzá), aztán uccuneki.
(Du. majd ilyenvolt-ilyenlett képekkel is jelentkezem.)
Az ígéret szép szó, úgyhogy tessék:
Por volt, káosz, macskaszőr, pókháló meg kupi, úgyhogy összeszedtem az ott fityegő holmikat, aztán kitakarítottam, és most ilyen. Holnapra ki is dekkolom. 🙂
Mivel ez a Jóleső Január eléggé ad-hoc módon alakul, megpróbálom azt a módszert, hogy előző nap kijelölöm a másnapi “hívószót”, amit mindenki úgy értelmez majd, ahogy csak akar. Ezúttal legyen az, hogy AJÁNDÉK.
Úgy kell azt, hogy az ember lánya felveszi a neki-új ruháját, beparfümözi magát, sminkel, desőt felkeni a szájára a Részeges Pifkét is, aztán… aztán nekilát takarítani.
Ezt a ruhát ti még nem is láttátok, a szorgalmi időszak utolsó hetén túrtam ki pár másik hacukával egyetemben (ja, be kéne blogolnom őket vajmi), és nyilván nem takarításhoz van tervezve, de mit érdekel engem az ilyesmi, Jóleső Januárt tartok, amikor a takarítást is full sminkben és dekoratív ruhában intézem. (Az persze nem árt, ha a ruha mindehhez olyan kényelmes, mint egy pizsi. Hé, még zsebe is van, igaz, hogy csak egy, de van neki.)
Majd elmagyarázom bővebben is, de most vár a vendégszoba, és elhihetitek, Augeiász istállója kutyafasza ahhoz képest. Most még.
Íme, délelőtt egy olyan szombaton, amikor még piac sincs, de szépen süt a nap, és Pocika feje áldásosan kitakarja, milyen dekoratívan lepattogzott a körmömről a lakk, minekutána mosogatással kezdtem a napot, közvetlenül a kávécigi és a macskahányás feltakarítása, majd az évindító zene meghallgatása után.
A miheztartás végett azért azt is bemutatom, mi után kellett nekem elmosogatnom.
Legalább ma sem fogunk éhezni, no.
 | mák - 13/238 – Bökdös |
 | magyaroramegminden - 13/238 – Bökdös |
| mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
Minden nap más - mindennap más 