Ma indul a szorgalmi időszak utolsó hete, úgymint a Káosz, Zűrzavar és Apokalipszis Végső Vágtatása, ennélfogva tegnap kissé aggódva lapoztam át dugig tömött előjegyzési naptáramat, vajon mit tartogat mára a sors, reggel háromnegyed ötkor kezdi-e énekelni Till Lindemann, hogy “Du riechst so gut” vagy sem. Képzelhetitek meglepetésemet, mikor kiderült, hogy nem, ma nincs a munkázó helyemen vagy annak környékén semmi feladat, itthoni ppt-matatnivalóim és effélék vannak programon, úgyhogy jut idő némi magánjellegű tetyekvetyekre is. Gut.

Pont annyi idősnek érzem magam, amennyinek látszom – nyaktól felfelé hatvanöt, attól lefelé tizenkettő (bár a modern kor ifjú hölgyei minden bizonnyal orrukat fintorgatnák az áutfitemre). Amikor múltkorában kiturkáltam ezt a ruhát, egészen pontosan tudtam, mekkora lesz (mint egy ház – 22-es méretű a drága), de amíg itt fintergek benne tetyekvetyek programjaimon, talán azt is kitalálom, mit csináljak vele.

Fel kéne hívnom a fodrászom, mert a helyzet mostanára totál tarthatatlan lett, de a telefon még mindig az én kriptonitom. Na, uccuneki.