RSS

Szaporulat a szekrényben 5/9 – A szürke nem unalmas

19 máj

Mára annyi tartalom lesz itt, hogy csak győzzétek kapkodni a fejetek. Többek között ideje végre bemutatnom, mit turkáltam/vettem az elmúlt időszakban. Talán kicsit meglepő, de túlnyomórészt szürke meg fekete holmik jöttek haza velem a turkálókból (meg a piacról is, ott egyre érdekesebb darabok akadnak). Na de mint tudjuk, a szürkét meg feketét is lehet úgy, hogy a legkevésbé sem irodai délelőttök jutnak róluk az ember eszébe. Igaz, hogy a most beszerzett holmik nagy része vállfán nem fest sehogy, de amúgy is látni fogjátok mindet használat közben, szóval tessék csak várni türelemmel. A képek minőségéért elnézést, örülök annak, hogy bármi is sikerült.

Először is, vettem a piacon egy ilyen szép formátlan izét, én ezeket a formátlan izéket ugyanis roppantul szeretem.

Ez az alábbi sem fest sehogy itt és most, de ez tulajdonképpen egy overall, amilyen nekem még sosevolt, nagy izgalommal várom, mit szóltok majd hozzá felvéve.

A Per Una kardigánok továbbra is üldöznek, én meg nem ugrom félre előlük, muhaha. Ebből speciel valaki kioperálta a címkét, de hát ne viccőjjünk, pont úgy fest, mint az eddigi összes többi.

Az összes beszerzés közül valószínűleg ennek az alábbinak örülök legislegjobban, az ilyen fura ruhákkal engem meg lehet venni kilóra, pláne ha olyan izgalmasan állnak, mint ahogyan ezt itt ezen a vállfán nem látni, de úgyis lesz ez mégígyse. A márka általában igen kevéssé érdekel, de ennek utánanéztem, mert eddigelé ismeretlen volt számomra, és kíváncsi lettem, hol ugrálhatnak még elém ilyen holmik. Nos, a belevarrt címke azt mondja, hogy “Garella”, és ha ez esetleg tényleg a francia J. J. Garella, akkor nemigen várhatom, hogy gyakran a fejemre essen valami efféle. A ruháik erős szezonon túli akcióban is százötven euróba fájnak minimum, ehhez meg én sóher vagyok. Na sebaj, most itt van ez nekem, nyamnyam.

Vettem egy barátságos fekete batikolt szoknyát is a “felrántom-oszt-futok” kategóriából. Az ilyesmiket azért szeretem nagyon, mert tulajdonképpen roppant semleges darabok, és az összhatás mindig attól függ, mit veszek fel éppen hozzájuk.

A fentiek már mind megvoltak, amikor elém tolakodott ez a sál is. Gondolom, értitek, miért nem hagytam ott.

A sok semleges színű holmi között egyetlen kakukktojás van, ez itt ni. (És ráadásul erre rá is vakuztam merő balfékségből, amitől talán ennek lett a legobb képe. Na mindegy, most már nem fotózom újra az összes többit.)

Hát ez bizony kicsikét nagyobb a kelleténél, de majd jól beszűkítem. Majd. Addig meg még persze felveszem, így is van benne potenciál.

Na, egyelőre ennyi. A nyári holmijaim között igen alapos pusztítást tartok éppen, de még van néhány darab, amin vacillálok, kihajintsam-e. Egy biztos, több fog repülni, mint az újonnan beszerzett hét, és ha lesz majd rendes fényképezőgép-laptop kapcsolatom, be is blogolom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/19 hüvelyk blabla, nyár, turkálgat

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: