RSS

4/189 – Nők napja, hozzávetőleg

A mai nap, bármilyen nemű lennél, csak pótcselekvésekkel ünnepelhető. Csokik meg virágok. Esetleg öltözz pirosba, ne vásárolj semmit, ne menj dolgozni. Pirosba öltözni meg nemvennisemmit könnyű, a nemenjdolgozni meg jóformán lehetetlen, amikor az ember lányának ugyan nem kell mindennap bemennie fizikailag a munkázóba, de az otthona is munkahely, akárcsak a kávézó meg a távolsági buszjárat is.

Mindent összevéve hálás vagyok azért, mert jó dolgom van, valószínűleg a világ nőinek 98%-ánál jobb. Szeretem a munkámat, olyan szakmában és területen dolgozom, ahol ugyanannyit keresek, mint a velem azonos előmenetellel rendelkező férfiak, a saját döntésem alapján és egyenjogúságra alapozott házasságban élek, sőt, még a Repülő Kutató ingeit sem én vasalom. Nyilván munka is van ebben, a doktorimat nem a szél fújta be az ablakon, férfit is kellett keresni az elképzeléseim szerinti házassághoz, és az ingvasalást is meg kellett tanítanom, miként történik – de azért mégis leginkább mázli kérdése, hová, hogyan, milyen adottságokkal és milyen lehetőségek közé születik az ember.

Gondoljunk ma egy kicsit azokra, akik nem ennyire szerencsések, és egye fene a csokit meg a virágot, ez a nap tényleg nem erről szól.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/08 hüvelyk eská, tavasz

 

Intermezzó – A legkíméletlenebb évszak

(Aki ruhákért jár ide, attól ezúton bocs. Szómenést kaptam, és éppen nincs hová máshová.)

Már tegnap látszott, hogy gondok lesznek: becsámborogtam egy könyvesboltba, az egyik polcon pedig megláttam úgy bokamagasságban két példányt a regényemből – pontosabban nem egészen az enyémből, mert ugyan én írtam, de a polgári nevem csak a belső borítón van kisbetűkkel a kopirájt mellett; na mindegy, maradjunk abban, hogy a regényből, amit én írtam, de egy fiktív szerző neve alatt jelent meg, aki mellesleg úgyszintén én vagyok, slussz. Az a regény éppen március elején játszódik, négy-öt napnyi hisztérikus márciuseleji rohanás, itt-ott hullák potyognak, és a számonkérés meg szembenézés ideje van. Kicsit elméláztam azon, hogy hm, éppen most futok ebbe bele, és hazafelé már kezdtem-forma sejteni, hogy ebből itt epifannik lesznek, de az epifanni ma ződhajnalban zuhant rám teljes súlyával, miközben a munkahelyem felé vitt a 880-as járat, a fülemben ideges és túlérzékeny vörös nők énekeltek, a busz ablakán túl meg ugrásra készen vicsorgott a természet.

Van a tavasznak egy olyan időszaka, mielőtt istenigazából megkezdődne, amikor minden egymásnak feszül és robbanni akar, a fák ezer kicsi görcsös ököllel verik az eget, valahol a talaj alatt meg iszonyatos balhé folyik a tápanyagokért. A koratavaszban nincs semmi szentimentális, düh van benne meg élniakarás, Thrushcross Grange asszonya rohan végig a lápon, valahol egy padláson meg ottfelejtett őrült nők vihognak. Valahogyan ezt én minden tavaszon megélem, de sose rögzítem, gondoltam magamban, aztán bumm, jött az epifanni megint, és tudtam, hogy egy fenét nem, jóformán minden primér irodalom, amit elkövetek, meg dalaimnak az a része, mely túlnyomónak mondható, valamiképp mindig visszakanyarodik a tavaszi meg az őszi napéjegyenlőséghez, és bumm, már azt is tudtam, miért engedem ki ezeket annyira nehezen a kezemből, meg miért haladok velük annyira lassan. Mindig fontosabb volt nekem az út a célnál, de a cél nélkül nincsen út sem, és a tudománnyal azért könnyű, mert látszik a cél, ami segít bejárni az utat: meg kell érteni, el kell magyarázni, meg kell értetni, egzakt fogalmak vannak benne meg logika – annak viszont, amikor az ember magából szaggat ki darabokat, sosincs vége, mert mindig minden újratermelődik, a tavasz is meg az ősz is meg a kiszaggatott darabok is, én meg fogcsikorgatva gyártok hozzájuk komplex magánmitológiákat (igen, többet is), mire ez viszont eljut az olvasókhoz, itt-ott potyogó hullák lesznek belőle meg mívesen összerakott versek, és sose elég az, amit elmondok, mert ha túl sokat mondok el, elvész az olvasó ráismerésének öröme, ha meg túl keveset, laposnak látszik és kimódoltnak. Hát ezért ülök én már évek óta egy majdnem teljesen kész versesköteten, amiből itt-ott megjelentek ugyan versek, de az egész még sehol, mert túl sok meg túl kevés egyszerre, arról nem is beszélve, hogy olyan minuciózusan és konceptuálisan túl van szerkesztve, mint, vegyük, az American Doll Posse, amit én ugyan nagyon, de képzeljük el azt, amikor egy Tori Amost nem különösebben kedvelő valakinek kéne elfogyasztania együltő helyében, a lemezborítóval meg a booklettel egyetemben.

Igen, ezen a ponton kellett volna leszállni, a következő megálló Leányfalu, Tavasz utca, aztán megírni mindazt, amit meg akarok írni, de persze nem szálltam le, kötelességek vannak meg feladatok, John Dewey, szociális kompetenciák, az interkulturális nevelés feltételrendszere. Úgyhogy szépen végigporoszkáltam a 880-as járattal a Dunakanyaron, göcsörtös fák álltak robbanásra készen mindenütt, hattyak röpültek a vízre, én meg mentem tanítani.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/07 hüvelyk blabla, tavasz

 

4/188 – Ződkedd, ződhajnal

Dicstelen módon konzerv jut mára is, milyen meglepő. Úgyhogy, mivel már felkeltem, készülődöm, és odakint öt óta lelkesen üvöltenek a madarak, akár be is blogolhatom. Hogy mi az összefüggés? Höh, kinek van szüksége összefüggésekre?

4-188

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/03/07 hüvelyk eská, tavasz

 

4/187 – Sima kis hétfő

Ez a mai áutfit már megint egyfajta “kuss, én így szállok le a bicikliről, és vonulok be tanítani a Tárogató utcába“, de persze nincs benne igazából semmi meglepő. Tőlem legalábbis, asszem, nincs. Olyan régóta vettem fel utoljára ezt a bakancsot, ideje volt ismét előkotorni, és a szürke felső se volt rajtam már november óta, ami nagy teljesítmény, mert én ezt tulajdonképpen állandóan hordanám.

4-187a

A tantermen kívüli világ amúgy ezt fogja látni belőlem, nü. (Plusz egy sál, mert azért mégiscsak koratavasz van, én meg még mindig ugatok.)

4-187b

Sima kis hétfő, no, ma se várható semmi érdekes. Bolond tanárnéni tanít, elmegy ebédelni a férjével a Hold utcai vásárcsarnokba, hazajön, hajat mos, majd a macskákat fésüli, és a holnapi óráira készül. Holnapra se tudok semmi érdekeset ígérni, még annyit se, mint mára: bolond tanárnéni tanít, hazajön, és macskákat fésül.

Ami azt illeti, nem is vágyom érdekesebb időkre.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/06 hüvelyk eská, nyár

 

4/186 – Próbaüzem

Az időjárás nevű társasjáték legújabb dobásait elnézve itt áprilisra már nyár lesz, addig viszont folyton esni fog az eső. Ne a próféta beszéljen belőlem.

Mielőtt a mai adag a fejünkre esne, gyorsan elszaladok cigiért és péksütiért, mert ma nincsen érkezésem sütni, még mindig nem végeztem a szakdolgozatokkal, bár legalább már a vízszintes karácsonyfát lekaptam a helyéről. Mindehhez a hosszú és bonyolult küldetéshez felvettem Matisse és Vámos Rousseau szerelemgyerekét*, valamint egy olyan cipőt, amit már eszem se tudja, mióta nem. (Ennek általában nagyon határozott oka van, miért nem veszek fel egyes cipőket, de ezt is elfelejtettem. Valószínűleg egy adott távon már töri a lábamat. A jelenleg befutni óhajtott táv kevesebb egy kilométernél, szóval próbaüzem indul.)

4-186

* Bármekkora elszántsággal alakítottam át szegénykét, még mindig idétlen a nyakkivágása. Lehet, hogy repülnie kéne?

U.i.: Hazaértem az expedícióból, megvan a megfejtés. Basztikuli, ez a cipő olyan elszántan és érthetetlenül töri a lábam, hogy arra nincs magyarázat. Ő is repül.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/05 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

4/185 – A Témavezető Paradoxona

A mai hajnal is jól kezdődött, előbb Celofán tette le a boáját, aztán én – igaz viszont, én nem álltam utána oda nyávogva a tálkám elé, hogy na akkor most már akár etethetnél is. (Megjegyzem, tegnap a hallgatóknak azzal magyaráztam el a különböző életterületekhez tartozó különböző szerepek által megkívánt eltérő tevékenységeket és attitűdöket, hogy amikor a macskák rabszolgája vagyok éppen, nem magyarázok nekik a szerepkonfliktusokról, amikor viszont tanár, nem almozok ki a hallgatók alatt, és nem mondok olyanokat, hogy “ti büdös kis mókusnyuszik”. Nyilván a Coldrex beszélt belőlem. A hallgatók kissé meglepetten néztek. Majd csak megszokják.)

Mivel máma szombat van, és mivel egész nyüves márciusban ez az egyetlen szombat, amikor nem Pécsett leszek kénytelen laposra ülni a seggem, hacsak megint le nem üt valami újabb nyavalya, csakazértis piac. Lövésem sincs, lesz-e ott bármi is kínai bugyikon meg fekete retken kívül, de a Repülő Kutató szereti a fekete retket, én meg bármikor hajlandó vagyok frissíteni a bugyiparkom. (Na egyszer majd arról is.) Még mindig nyamvadt vagyok és kehes, de a zélet továbbra sem hajlandó megállni és ácsorogni, hát én se tehetem. Kissé attól tartok, a mai nap sunyi prokrasztinálásokba fog belefulladni, mert most már tényleg le kéne szedni a bütüről a vízszintes karácsonyfát, és holnap estig két többé-kevésbé kész szakdolgozaton is át kell rágnom magam, az pedig siralom. Nem az, hogy többé-kevésbé kész, az öröm. A jelek szerint annyit riogattam őket azzal, hogy szakmai gyakorlat közben piszkosul nem lesz idejük ilyesmikre, hogy megtáltosodtak, és több mint másfél hónappal a leadási határidő előtt úgy állnak a melóval, mint a tündérmesékben. Baj azzal van, hogy a szakdolgozóim alapvetően okos lányok, és kiválóan meg fogják állni a helyüket a munkájukban, de mihelyt leülnek azzal, hogy “akkor most szakdolgozatot írok”, azonnal elkezdenek irreálisan kitekert mondatokban beszélni, és konzekvensen mellőznek olyan csekélységeket, mint alany és állítmány egyeztetése.

Édesjóistenem, de rühellek én lektor/korrektor/témavezető funkciómban órákat kotlani mások szövege fölött állítmányokra vadászva, de arról persze szó sem lehet, hogy így engedjem őket leadni a cuccot, leégne a pofámról a bűr. Nyilván a lelkiismeretesség azt eredményezi, hogy minél jobban utálom a munkát, annál alaposabban gyomlálom át az egészet, a hallgatóknál meg igen jól működik a drót nélküli telefon az tanárok munkásságával valamint mártíriumával és csodatételeivel kapcsolatban, úgyhogy minél jobban rühellem a témavezetést, annál több szakdolgozóm lesz. Eztet hívjuk úgy, hogy A Témavezető Paradoxona.

Oké, ezt is megbeszéltük. Akkor most a Témavezető elegánsan ugatva balra el, irány a kínai bugyik meg a fekete retek.

4-185

A mellékelt fotó felirata amúgy szintén az, hogy “Hogyan vigyük túlzásba”.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

4/184 – Mobilitás

Még mindig úgy ugatok, mint a kuty, de összevakartam magam, a hajam is megmostam, megyek tanítani. Nyilván voltam már jobban is, de nincs kecmec, fel a tarkabarkákat, kipintyölni a képem, bespájzolni papírzsebkendőből, aztán uccuneki, társadalmi mobilitás, szimbolikus tőke meg az alkalmazott szociológia tudományágai!

4-184

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/03/03 hüvelyk eská, tavasz

 

4/183 – Gravitáció

Képzelhetitek, honnan indultam, ha jelenlegi állapotomban, két nap után, úgy gondolom, most már ember elé való kinézetem van. Tegnap egy ponton levánszorogtam a mosókonyhába, aztán egy perc múlva feljöttem bőgve, mert a hülye fejemmel nem vittem magammal papírzsebkendőt, és azt inkább nem részletezném, merre, melyik irányba, és milyen gyorsasággal folyt el az orrom ez alatt az egy perc alatt. Ordenáré gusztustalan bizonyíték volt a gravitációra, annyit mondhatok.

Na most én meg vagyok győződve arról, hogy alapvetően egészséges vagyok és teherbíró és mittomén, csak ez az őszi-téli “minden hónapban három nap intenzív takonykór” buli kerget az őrületbe, mert nyilvánvalóan ebben a három napban is tanulni meg tanítani meg szakdolgozatot témavezetni meg efféléket kéne, és ilyenkor jóformán semmire se vagyok alkalmas, viszont arra se igazán, hogy eldőljek, mint egy krumpliszsák, és megvárjam, amíg elmúlik. Kénytelen voltam rájönni, hogy ilyenkor lényegében úgy viselkedem, mint Tosca (mármint az unokahúgom Tosca): én is ordítva bócorgok fel-alá, amíg el nem nyom az álom a kimerültségtől, és taknyom-nyálam összefolyik.

Nyüff, ide nekem az orromra valami hámosító popsikenőcsöt. Holnap ugyanis természetesen tanítani megyek, és ezt lehetőleg nem úgy kéne, mint aki most lépett ki egy egzotikus bőrbetegségeket illusztráló lexikonból.

4-183

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/03/02 hüvelyk eská, tavasz

 

4/február

Rajtam már megint nincs mit nézegetni, úgyhogy tessék, itt a február.

4-154  4-155  4-156  4-158  4-160  4-161  4-162  4-163  4-164b  4-165  4-166  4-167  4-168  4-169  4-170  4-171  4-172  4-173  4-174a  4-174b  4-175  4-176  4-177  4-178  4-179  4-180

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/03/01 hüvelyk blabla, tél

 

4/181 – Az időzítés magasiskolája

Minekutána tegnap megdicsértek a munkaalkalmassági vizsgálaton, hogy milyen jó formában vagyok, és a vérnyomásom is csak 120/80, ma itt döglődöm pizsiben, folyik az orrom, és általánosan le vagyok rozzanva.

Majd ha ember elé való állapotban leszek, jövök megint.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/28 hüvelyk tavasz

 

4/180 – Szösz

Kezdődik a rohanóhét, amikor a hallgatók majdnem mind elmennek gyakszira, és a kollégáim végre olyasmivel foglalkozhatnak, ami más, mint a szokásos taposómalom. Ehhez képest nálam egy szállal se jobb a helyzet, sőt, szerdán például egész nap Pécsett kuksolok egy teremben. Ma ehhez képest legalább csak csöbörből vödörbe van, nem csöbörből dézsába: ébredés spontán módon fél ötkor (negyedórával később a Mindenki hirtelen nyer egy Oscart), bebumlizás Pestre (ezúttal nem tanítás, hanem orvosi alkalmassági vizsgálat), aztán dél körül végre elszállítom Poettnek a két kord kötényruhát (zsebekkel!), amiket ugyan sok szeretettel, de soha többé. Nem is tudom, nyafogtam meg prokrasztináltam-e ennyit egyáltalán bármelyik varróprojekttel, és most igazán úgy érzem, hogy istennő vagyok, és bármit meg tudok oldani, de kordot valószínűleg hosszú ideig nem varrok majd. Elkényeztetnek engem ezek a trikotázsanyagok, az tény, de a Bűnök Barlangjában még mindig bokáig ér a bíbor és türkiz színű szösz, ráadásul az a sunyi fajta, ami még a porszívó elől is elbújik a sarkokba, aztán hónapok múlva, amikor már teljesen elfeledkeztél az egészről, mélán előcselleng.

Mindehhez viszont most tovább tavaszkodom, mert ez a tél olyan hosszú volt, mint a fene, és végletesen elegem van belőle. Ha már rohanás, akkor a szép kis zöld bakancsomban legyen.

4-180

Erről a kabátról amúgy mindig a “vadász, vadász” vicc jut eszembe, talán nem teljesen alaptalanul.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/27 hüvelyk eská, tavasz

 

4/179 – Fülig

Ma még mindig hétvége van, de ne irigyeljetek nagyon, a márciusomról már most tudni, hogy úgy fog festeni, mint egy határidőktől zsúfolt rémálom. A Repülő Kutató beteg, a kurva kiscicák meg egy bolondos pillanatukban széthordták egy félkész projekt hímzőfonalait, szóval némiképp morcos vagyok máma, no. Ehhez mérten nincs is igen mit nézegetni rajtam, bár legalább a fejemen renováltam a pipirost.

4-179

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/02/26 hüvelyk eská, tavasz

 

4/178 – Pitypalatty

Tegnap volt Jégtörő Mátyás, ma pedig ragyogó verőfényre ébredtünk, úgyhogy úgy döntöttem, je m’en fiche, mától tavasz van.

És lőn.

4-178

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/02/25 hüvelyk eská, tavasz

 

4/177 – Könyékig

Még mindig a macskaeledel beszerzéséhez indított expedíciónál tartok, de ezúttal megpróbálom a “nyuszi, hopp” azon módszerét, amikor kerülővel tipegek ki az aszfaltra, ideje ugyanis végre rendesen beüzemelni a kis kék fűzős cipőkémet. Az vajmi kevéssé járja, ugyebár, hogy itt ülök annyi új cipőn, mint Imelda Marcos, de csak a régieket hordom.

Mint látható, életemet továbbra is a divat és magamutogatás bűvkörében töltöm. (Leszámítva azt a részét, amit nem láttok, és amikor könyékig állok mosogatólében, szakdolgozatokban, morzsálódó kordanyagokban, konferencia-absztraktokban és hivatalos levelezésben.) A mellékelt ruhadarabokhoz még a piros-fekete bukléblézeremet szerettem volna felvenni, de az felháborítóan sunyi módon fesleni kezdett a hátán két varrásnál is. Ezt nyilván nem hagyhatom annyiban, azt majd én mondom meg, mikor szolgálta ki valami a kapitulációt, nem holmi bukléblézerek. Úgyhogy marad mára ismét az új fekete kordkabát, de erről már nem fotózok, láttátok és még láthatjátok eleget.

A ruhát még felvettem egyszer, mielőtt remélhetőleg elküldhetem nyári álmot aludni, de lehet, hogy ősszel majd mellény+szoknyaként tér vissza. Nálam ezt sose tudni.

4-177

Na, futok is, mielőtt esni kezd az eső.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/24 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

4/176 – Lucsok

A tavasz már úton van, egyelőre viszont leginkább a sírós orcáját mutogatja. A dér meg fagy helyét átvette a sár meg lucsok, úgyhogy most úgy néz ki a házunk, mint óangol elégiákban a száműzött hősök szigete. “Mocsár veszi körbe minden oldaláról”, erre gondolok.

Cipőválasztásaimat leginkább az befolyásolja, milyen állapotú talajon átcaplatva jutok el a civilizációba (ahajt húsz méterre kezdődik az aszfalt, de addig nem tudok elrepülni), szóval most ez van. Kimenni viszont necesse est, más vásárolnivalók mellé fogyóban van a muszikák kajája is, úgyhogy kénytelen voltam nekigyürkőzni. Természetesen volt a kisbótban minden, amire nem lett volna szükségem, macskakaja viszont csak sajátmárkás, amit ezek a kényes arisztokratikus dögök valószínűleg szembeköpnék velem, szóval holnap is ki kell tipegnem a civilizációba, ezúttal a nagybótig.

Visszafelé jövet éppen találkoztam a Repülő Kutatóval, aki a buszhoz igyekezett ugyanazon sártengeren keresztül, és neki még gumicsizmája sincs. Viszont, mint vidoran mondám neki, legalább mindig meglátja messziről az asszonyt, amint ott világít gumicsizmás papagájnak öltözve, úgyhogy könnyen elbújhat előle, ha akar. Ezúttal, úgy tűnik, nem akart.

4-176

Hogy ne csak a sárbancaplatós cuccaimat nézegessétek máma, szólok, hogy lőttem posztot arról a táskáról, amit láthattatok hétfőn, és amit magam varrtam még 2012-ben. A közönséget mulattatni kell.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/23 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

Eská – Dzsekiből táska

(Mivel friss mesélnivalóm éppen nincs, és az életem se túl izgalmas, tessék egy kis archív felvétel 2012-ből, szinte verbatim átmásolva az akkori bütykölőblogomból. Jön majd napiposzt is, de az nem lesz ennyire érdekes, macskakajáért caplatok a sárban.)

Előrebocsátanám, ez volt az első (és egyelőre utolsó) dolog, amit bőrből varrtam, azt viszont előre is tudtam, hogy nehéz lesz. A bőrhöz speciális varrógéptűre van szükség – gondolom, az nem lesz nagy meglepetés, hogy volt ilyen a házban. A bőrt fércelni vagy gombostűzni sem lehet, mert meglátszik a nyoma. Ráadásul a keményebb bőrökkel nem tud megbirkózni egy háztartási varrógép, a vékonyabb, úgynevezett ruházati bőrök/műbőrök esetében meg a szakítószilárdság jelenthet gondot, szóval ezzel is meg kellett birkóznom. Na és persze még ott van az az apróság is, hogy ha bontott anyagból dolgozik az ember, a már létező varrásokkal is kalkulálnia kell – mint mondtam, a bőrön mindennek meglátszik a nyoma. Szabásmintám sem volt, fejből találtam ki, hogy mit, hogyan, mekkorát.

Azt a nagyon jó állapotú műbőr férfidzsekit, amit alapanyagként turkáltam,

bordzseki

először szét kellett boncolnom minél több darabra, hogy láthassam, pontosan mivel tudok gazdálkodni. A táskába végül a következő részek kerültek bele: a dzseki háta, az egész dzseki alján végigvonuló szegőpánt belső része, a jobb és bal elejébe belül beállított csík. Íme:

kt1

A táska oldalrészéhez az ujjakból vágtam ki darabokat, de persze elfelejtettem lefotózni, ehh. Az eleje szegőpántjaiból készült a fogantyú, az alsó szegőpántból azoknak a tartóit vágtam ki (mindjárt látni fogjátok, miről beszélek), a hát nagyobbik darabjából a táska eleje-hátulja, a kisebbikből az alja lett. A táska elejét és hátát úgy szabtam ki a dzsekidarabból, hogy az oldalsó varrásvonalakat megőrizzem – ebből lett a későbbiekben a táska felső pereme.

A táska nem bírt volna ki nagyobb megterhelést, ha nem varrok bele egy erősebb bélést, így hát miután kiszabtam a darabokat, mindegyikhez egy-egy ugyanakkora méretű bélésdarabot is kivágtam: az elejéhez-hátuljához egy jó tartású bútorkordból, az aljához és oldalához pedig a Repülő Kutató egyik kiszolgált farmerének szárából (igen, tényleg nem dobok ki semmit, grr). A bélésdarabokra még külön merevítő közbélést vasaltam rá, ha így sem bírja el a cuccaimat, hát az anyját neki, azt. Mivel viszont ezt a bélést csak erősítésnek szántam, piros csíkos jó tartású selyemből (aka sötétítőfüggöny) is kivágtam mindegyik darabot, azt egyelőre félretetttem. Végül a táskadarabokat és a bélésdarabokat cikcakkal összevarrtam a szélükön, így ni:

kt7

Az eleje-hátulja bélését, mint látható, úgy terveztem meg, hogy a már emlegetett felső peremet is belekalkuláltam – ide kerül majd ugyanis a cipzár. Addig viszont még igen sok volt hátra: például kitalálni és megvarrni a fogantyúkat.

A fogantyúk az eleje belső szegőpántból készültek: ezeknek leegyenesítettem a szélét, majd levágtam egy erősebb szalagból is egy-egy ugyanakkora hosszúságú darabot, mint a két fogantyú, a szalagot hosszában kettéhajtottam, és a csíkok közepére helyeztem. (Ilyen piros volt csak, ráadásul arany szegéllyel, na.)

kt2

Ahogyan a facsipesszel rögzítettem a ráhajtást, úgy kezdtem el rávarrni a szalagra a bőrcsíkot, széles cikcakkal. A kész, bélelt fogantyúk színoldalára egy keskeny fekete cérnacsipke-szalagot varrtam fel, hogy takarja a cikcakk esetleges szabálytalanságait. Ezen a ponton mondta be az unalmast az első géptű. (Csak szólok, hogy a bőrvarró géptűk nagyon szívósak: nem törnek el azonnal, hanem előbb meghajlanak. Ha akad, kopog, és csak ráncigálásra akar előrehaladni, akkor már lőttek neki, csak még nem tudja.)

Tűcsere, tovább. A fogantyúk alsó tartórészéhez ebből okulva már nem a vastag piros szalagot, hanem egy erős vászoncsíkot használtam bélésnek. A kiapadhatatlan készleteimben volt négy úgynevezett félkarika, valaha egy esőkabát ujján szerepeltek dekoráció gyanánt, ezekkel terveztem a fogantyúkat a táskához rögzíteni. A dzseki alsó szegélypántját ennek megfelelő szélességben vágtam szét, majd a vászoncsíkra kétoldalt ráhajtottam a bőrcsíkot, kihasználva a szegély eredeti alsó varrását is, így ni:

kt3

Kétoldalt ráhajtva rávarrtam a vászoncsíkra a bőrcsíkot, aztán négy egyforma darabra vágtam, és rávarrtam a végükre a félkarikákat.

kt4

A félkarikák üres felére a kész fogantyúszalagot varrtam fel, fogantyútartó, félkarika, fogantyú, újabb félkarika, újabb fogantyútartó sorrendben, majd még egyszer ugyanígy. A végére két egyforma hosszú bőr-fém izé volt a kezemben.

kt5

A fogantyútartós résznél átlósan levágtam a visszahajtott rész sarkait, majd a fogantyúrész varrásához, ami nem sikerült túl szépen, levágtam a bőrhulladékból négy kis csíkot, és azokat kézzel rávarrtam a fogantyúkra. Ilyenformán tessék elképzelni ezt az egészet:

kt6

Ezután következett a fogantyúk meg tartók rögzítése a táskára – remélem, most már összeáll, mit hadováltam itt fogantyúkról meg tartókról.

kt8

Mint a képen is látható, celluxszal rögzítettem a táska elejéhez-hátuljához a fogantyúk tartóit, és arra is vigyáztam, hogy tükörszimmetrikusak legyenek (a fogantyúkon lévő csipke szerint). A fogantyútartókat mindegyik csík mindkét oldalán rávarrtam a táskalapokra, menet közben húzva le a celluxot a varrás elől. Végül még egyszer végigvarrtam az eredeti varrásvonaltól három milliméterre, ha így is leszakad, hát nemtommicsinálok. (Megjegyzés 2017-ből: nem szakadt le. Igaz, ritkán használom a táskát, és nem pakolok bele féldisznót.)

A táska elejének közepére, épp csak a vicc kedvéért, egy szélesebb csipkeszalagot varrtam fel, kétoldalt rögzítettem keskeny cikcakkal:

kt10

A csipkeszalag közepére egy keskeny, hosszú bőrcsíkot varrtam fel díszítésül, ami nem ért fel a peremig, ezért az ötletért különösen megveregettem a vállam, igazán csinos lett. (Képhez tessék legörgetni a végére, a készterméken látható jól.)

Ezután végre nekiláthattam összeállítani a táskát. Először összevarrtam az elejét-alját-hátulját.

kt11

(E ponton már kezdett kontrollálhatatlanná válni a hulladékok és ficnik káosza, a jobb alsó sarokban például a végső bélés darabjai láthatók.)

A rögzítés kedvéért még egyszer végigvarrtam a színén is az eleje-alja-oldala eredeti varrásvonalától három milliméterre, aztán a visszájára beállítottam az oldalrészeket, hogy két centivel túllógjanak az alján, és rávarrtam azokat az elejére meg a hátára.

kt12

A majdnemkész táskát csak a fotó kedvéért fordítottam a színére, az oldalát és alját is a visszájáról varrtam össze. Ekkor halálozott el a második géptű, szólok.

Tűcsere. A cipzár bevarrásától tartottam a leginkább, éppen ezért a készletből egy mindkét oldalán nyitható cipzárat választottam, ami tíz centivel volt hosszabb magánál a táskánál. Rácelluxoztam a peremre, aztán szétnyitottam. A táska felső részénél mindkét oldalon kihajtottam a már meglévő varrást, a cipzár két részét fejjel lefelé (hogyan lehetne ezt vajon értelmesen megfogalmazni?) cikcakkal rávarrtam annak a szélére.

kt13

Ezek után a hajtást visszahajtottam, így a cipzár éppen a megfelelő helyre került, fejjel felfelé. A hajtást levarrtam három milliméterre a szélétől, hogy rendesen rögzítsem a cipzárt.

A táska bélésébe zsebeket varrtam, aztán a darabokból összeállítottam a bélést táskaformájúra:

kt14

A felső szélét elszegtem, a bélést így, ahogyan a képen látható, belehúztam a táskába, elegyengettem benne, aztán kézzel bevarrtam a cipzár széléhez a táska elején és hátulján. A cipzár két végét bedugtam a selyembélés mögé az oldalán, aztán azt is levarrtam.

A következő munkafázisról nincs fotó, de addig jó nekem, amíg nincs. Az oldal és az első-hátsó rész találkozását, különösen a cipzár elrejtését kézzel kellett megvarrnom, ez nem lett egy nívódíjas munka, arról nem is beszélve, hogy szerintem vagy öt éve először használtam gyűszűt varráshoz, és még így is megszenvedtem vele.

Mindenesetre a végeredmény ez lett, én meglehetősen büszke vagyok rá – végül is bekerülési költségen körülbelül 1500 forintba fájt, ha nem számolom a már meglévő alapanyagokat és eszközöket, valamint a ráfordított időt, márpedig nem számolom, még csak az kéne. Ráadásul még megmaradt a kabát majdhogynem fele, abból is lesz valami, csak győzzétek kivárni.

kezitaska

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/23 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

4/175 – Madárkák és fenyőcskék

Ma elég esetleges-viccesen fogok festeni, ennek pedig az a fő oka, hogy ez a kép is konzerv, ráadásul tegnapelőttről(!). Ma is korán, desőt a hatos busszal csapatok bele a világba, és hétfőn nem volt kedvem sokat gondolkozni azon, mi a búbánatot rakjak össze szerdai öltözéknek. Na mindegy, hadd szóljon, úgyis oviba megyek.

4-175

Mintegy mellesleg egyébként kettőkor ébredtem, ami nem töltött el nagy örömmel, mert ebben a hajnali időpontban másfél órába telt volna visszaaludni, fél ötkor meg úgyis csörgött volna az ébresztő. Így hát inkább fent maradtam, tápláltam a macskákat, intéztem a hivatalos levelezésem, és megmostam a hajam. Minden napodnak szakajtsd le gyimilcsét.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/02/22 hüvelyk eská, tél

 

4/174 – Nem mindig sikerül

A hetes busszal megyek dolgozóba, úgyhogy konzerv.

4-174a

Sajna ezúttal jellemzően azzal az esettel állunk szemközt, amikor megvan a jóakarat meg a színharmónia, de valahogy mégse stimmel az áutfit. Én ennek a pólónak ugyan roppantul megörültem, és egészen pontosan az én méretem is, de valamiért igencsak formátlanok vagyunk mi ketten együtt: a derekában semmi karcsítás nincs, fenékben meg túl passzentos ahhoz, hogy túlméretezett bő izékeként kezeljem. Még kísérleteznem kell vele – övet rá, bedugni szoknya derekába, felvenni másik szoknyával, felvenni gatyával, kötényruhával, satöbbi. Nagyon nem szeretném, ha elválnának útjaink.

Apropó út, én ma ebben indulok neki.

4-174b

A lábam amúgy, mint tegnap reggel megjósoltam, még mindig leesőben van a helyéről. Hogy a nyavalyába tudnak egyesek folyton magas sarkokon járni, fel nem foghatom.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/21 hüvelyk eská, tél

 

4/173 – A magas cé

Yeah, azt vágtam ki máma. Új kabát, saját kezűleg varrott táska, plusz az egyik legszebb cipőm, aminek viszont olyan magas a sarka, hogy délutánra csillagokat fogok látni tőle. No mindegy, máma úgyis rövid napom van, délben pedig elmegyünk kajálni a Repülő Kutatóval, oszt mikor csípje ki magát az ember, ha nem most.

4-173

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/02/20 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

4/172 – Az út túloldala

Itthon punnyadni egész hétvégén továbbra is nagyon ingyombingyom, de ma estére koreai sültcsirkét ígértem a Repülő Kutatónak, az meg nem repül be az ablakon. Most nagyon reménykedem abban, találok csirkecombot a kisbótban, ahajt az út túloldalán. Ha nem, sajna el kell kúsznom a nagybótig, ami ugyan szintén az út túloldalán van, de egy kilométerre tőlünk.

Azt hiszem, ezt még nem mondtam itt, de már két éve újra és újra megújuló röhögségforrást jelent számomra, hogy a munkahelyem is egészen pontosan az út túloldalán van. Épp csak negyvenöt kilométerre innen.

4-172

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2017/02/19 hüvelyk eská, tél