RSS

újracucc kategória bejegyzései

8/98 – Susnyás

Ez a szorgalmi időszak utolsó hete, de persze az idei év bolondokházájában ez is olyasmi, ami nem oszt, nem szoroz, meló az van dosztig és folyamatosan, tehát úgy fogunk átcsúszni a vizsgaidőszakba, hogy én továbbra is ott kopácsolom Lénát a futonon, mint az előző hetekben is szinte mindennap. (Ne tessék félrehallani, Léna a laptop.)

Annyiban viszont mindenképpen tartom magam a hagyományokhoz, hogy ma is elsiránkoztam magam, mint tavaly (meg tavalyelőtt meg mégazelőtt), ugyan miért tettem decemberre vizsgákat ahelyett, hogy a jövő hetet jinglebellsszel tölthettem volna. És ma is, mint tavaly (meg azelőtt stb.) megnéztem a vizsgajelentkezéseket, aztán ugyanazt láttam, mégpedig hogy a diákjaim kábé nyolcvan százaléka a decemberi vizsgaidőpontokra jelentkezett fel, tehát végső soron jól tettem ezt, bár továbbra is brr, és ezúttal még az Unipollal is meg kell vívnom harcaimat.

Ma viszont éppen nincs távtancsi, úgyhogy ideje lenne némi rendet vágnom a susnyásban, a lakás ugyanis olyan derűsen fut elfele, mintha egy tök normális időszakot élnénk, nem ezt az idiótát. Úgyhogy uccuneki robbantott hajammal és többszörösen renovált ősöreg nyafogóruhámmal egyetemben, takarítás.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/07 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél

 

8/97 – Zserbó

A hajam mosás után úgy felrobbant, hogy végképp nem merném sapka nélkül megmutatni a fejem, konkrétan úgy festek, mint egy szénaboglya és egy puli bűnös szerelmének gyümölcse.

Hajvágás lesz ebből, akárki meglássa, ezekben a szopornyicás időkben meg az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy én magam leszek az a papírvágó ollóval.

Az advent örömére megint lekószáltunk a piacig, úgyhogy hoztam nektek nézegetni templomot,

idegen cicát egy idegen ablakból,

meg egy tányér sütit.

Az Úr áldja meg a vásáros sütisütőket, akik megküzdenek helyettem a zserbóval, mert ha van süti, aminél meghúzom a határt, ez az. A búbánat se fog végtelen sokat szopni valamivel, aminek kapcsán amúgy az a várható reakció, hogy a fogyasztók érzelmesen visszarévednek gyermekkoruk zserbóira, hajh, mennyivel jobbak voltak azok, hajh.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/06 hüvelyk advent, ajándék, újracucc, eská, tél

 

8/96 – Lézer

Ma már jobb, ha egy pöttyel is. Igaz, hogy a reggelt zh-javítással kezdtem, zh-íratással folytattam, aztán visszatértem a zh-javításhoz, de utána összeraktam magam embernek, és elmentünk hetibevásárolni. A nevetséges nyilván az, hogy ezzel a túlnyomórészt onlány és hómofiszos életünkkel akár azt is meg lehetett volna oldani, hogy (vegyük) szerda délután kettőkor menjünk hetibevásárolni, de persze nem tudtuk megcsinálni, mert folyton el vagyunk havazva mind a ketten, bár főként a RK.

Apropó pötty: vannak macskák, akik megvadulnak a lézerpointerért, és vannak, akik nem értik a dolgot. Nálunk, mint a mellékelt ábra mutatja, most már mind a kettőből akad mutatóba.

Minden eddigi macskánk teljesen analóg volt, csörgős labdákat akart meg cipőfűzőt, Maci ezzel szemben a modern kor gyermeke. Van képem arról is, amikor azon kaptam rajta, hogy Lénát bűvöli. (Elnézést a homályosságért, irgalmatlanul röhögtem fotózás közben.)

Summa summárum, a muszikák aranyosak, a zh-k meg vannak íratva és ki vannak javítva (kicsit tikkel a szemem ezektől a szerkezetektől, de arra már nincs bennem késztetés, hogy átírjam), hetibevásárlás letudva, most pedig… most pedig hétvégét tartok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/05 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél, ősz

 

Adventi dekkolás 3. – Cikcakkban

Eredetileg valami tanulságos álközmondást gondoltam a címbe, mint például amiket az imádott Karinthy talált ki, hogy “Rühestől ne kérj kucsmát” meg hogy “Asszonysírás repcepogácsa”, de az “Aki dühből varr, tehénhugyozást vasal” valamiért nem tűnt igazán frappánsnak, pedig igaz.

Az is igaz viszont, hogy ezt már csak holnap fogom leellenőrizni, mára éppen elég volt, hogy nagy bedühödésemben befejeztem-forma a falvédőmet, pontosabban felvarrtam cikcakkal az összes odagombostűzött szövetficnit az alapra. Ez még tényleg csak a kiindulópont, innen még vasalás lesz meg forgatás meg mindenféle pitykélések – részben dekorációs, részben pedig “takarjuk-el-a-legrondább-részeket” céllal. Mindenesetre mára ezzel befejeztem Erik buzerálását, mert itt esetenként tényleg több rétegnyi kabátszövetet kellett összevarrni, és mostanra, attól tartok, már szívből utál. Meg tudom érteni, én se vagyok igazán szimpatikus magamnak.

No de lássuk a medvét, akarom mondani falvédőt.

Most csak ennyit mutatok be belőle, mert nyilván lesz még vele dolgom bőven…

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/12/03 hüvelyk advent, újracucc, eská

 

8/94 – Hócipő

Na kábé mostanra lett tele a hócipőm ezzel az egésszel. A munkámból eddigre tényleg nem maradt semmi, amiért szeretem csinálni, cserébe egyre több az olyan feladat, amit általában azért visel el az ember, mert tudja, hogy az a szükséges rossz cserébe a jó részekért. Ma este nyolctól például egy kilencven perces értekezleten kell részt vennem, és én azokat élőben, délben is utálom, hát még monitoron keresztül és este.

Amikor reggel íígy nézett ki az ég,

én már töltögetni való anyagokat irkáltam a diákoknak, aztán mire végeztem-forma velük, csak a móka kedvéért bepuszilt ez a ma esti értekezlet. Könyörgöm, tessék már felfogni, pandémia van, és átkozottul nem az az időszak, amikor a legjobb ötlet nemhogy úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, hanem még ráadásul ki is használni az egészet némi pluszban bevezetett hisztérikus nyüzsgésre. Úgyis otthon vagy nyolctól, nem? Akkor nesze neked egy púp értekezlet.

Nekem most nyugira lenne szükségem meg puha cicákra, illatos mécsesekre meg karácsonyi készülődésre, nem pedig arra, hogy még nagyobb sebességre kapcsoljon a bolondvonat. A falvédőmet pedig ki fogja megcsinálni helyettem, he?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/03 hüvelyk ajándék, újracucc, blabla, eská, otthoncsücsü, tél

 

8/93 – Közös alap

Ma megest konzultációt tartok az érdeklődők számára – nyilván a gyivákok is “haggyábékén” állapotban vannak, de a szabál az szabál. Ennek tiszteletére felvettem egy olyan régi kötényruhát, amire ti már talán nem is emlékeztek. Ha zsebe is volna, maga lenne az ideális örökdarab. No, majd megpróbálok legyártani belőle egy replikát. Valamikor.

Ebben az életben, amikor az ember csak derékig látszik, engem nem ismerők számára talán poénos lenne, hogy a tanár néni felemás zokniban és tarka tornacipőben nyomja, de ezek a diákok ismernek engem, mint a rossz pénzt, és amúgy tanítani is a legteljesebb lelki nyugalommal járok effélékben.

Macskai híreink ezúttal az “ellenségem ellensége a barátom” témakörben folynak, és igazán hálásak lehetünk Picurnak, aki továbbra is meg- megjelenik a teraszon sárga nyakörvecskéjében, bezabálja a vendégeknek félretett papit, valamint közös utálati alapot nyújt a mi szőrös terroristáinknak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/02 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél, ősz

 

Adventi dekkolás 1. – Csiriz és fény

A beaucaire-i pékek valószínűleg elsírnák magukat, de az eredmény egyre ehetőbb.

Igaz, ezt nem lehetett előre látni, tegnap például az öregtészta sunyin felnyomta a doboz tetejét, és el akarta foglalni a konyhapultot, úgyhogy káromkodva adagoltam át egy nagyobb dobozba. Még ma reggel is úgy nézett ki, mintha a nyolcadik utas hagyta volna maga után.

A lakásban még nem volt idő meg enerzsia nagyobb tatárdúlásra (különben is, a falvédő ügyében megkutyáltam magam, hogy addig nem cserélem le, amíg nincs kész az új, úgyhogy pesszimistább olvasatban ez jövőre is itt lesz a falon), de fellőttem a fényzet nagyját.

A képen amúgy a kupiba belerejtettünk egy Repülő Kutatót meg két macskát. Tényleg ott vannak, no.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/01 hüvelyk advent, újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tél

 

8/92 – Zengeráj

Reggel arra ébredtem, hogy “Ki-ki-kukorékol már a kakas, hajnal akar lenni”. A baj, hogy ez a fejemben szólt, úgyhogy azóta is keményen dolgozom azon, kihajtsam belőle.

Hogy egy kis magyarázatot adjak hozzá, ez egy ismeretes collegiumi műdal kezdete, és figyelembe véve az elitképzés főlegvárának generációról generációra hagyományozódó dalkincsét, épp olyan, amilyenre számíthattok egy csomó összezárt, kanos századeleji fiúegyetemistától. Van egy cserkész meg egy obszcén variációja, plusz még elöl cserkész, hátul obszcén és fordítva, szóval izé. Nekem fél egytől konzultációm van gyivákokkal a Teamsen, és ugyan a jelen ifjai nagyrészt kötőszóként alkalmazzák a bazmeget, de azért mégiscsak, na.

Ha nem sikerül fél egyig kikergetnem a cserkészeket meg az obszcénokat, a végén még arról fogok dalolni a gyivákoknak, hogy zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, és ugyan már mindannyiunknak átkozottul majdnem-félév-vége-van, de azért akad, ami mégiscsak túlzás.

Közben az uccánk népe is nekilátott dekkolni a csarnokot, ott ahajt ezen a képen középen-alul, kicsit jobbra egy adventi uccadekor látható. Én ugyan nem egészen aranyozott ördögszarvakkal képzelem el az adventet, de idén, asszem, ez is belefér.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/12/01 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél, ősz

 

8/90 – Egymondat

Ma annyira, de annyira vasárnapot tartok, amennyire ez csak lehetséges, nem nyitom meg a munkahelyi levelezést, nem nyitom meg a Teamset vagy a Neptunt sem (tegnap is konzultációt tartottam meg üzeneteket írogattam), ehelyett kiélvezem az olyan luxusokat, mint lágytojáska nyafogóruhában a kanapén

(az írós-krumplis zsemlét még tegnap sütöttem, reggel kelesztés, konzultáció közben újabb kelesztés, utána sütő, világ csudája, hogy lett belőle bármi is), most pedig letotyogok a piacra, ahol zsibvásár van meg helyi iparművészek, mert rohadtul elegem van a félévből is, az otthoncsücsüből is, meg abból is, hogy ma már advent első vasárnapja, én pedig még mindig ott ragadtam valahol az őszben,

úgyhogy ma bosszúból felöltözöm tarkabarkába, és elmegyek hülyeségeket venni, mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy teljesen le van gyalulva az agyam, de annyira, hogy megírok egy komplett blogbejegyzést, és csak a végén jövök rá, hogy egyetlen végtelenbe nyúló mondat lett az egész.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/29 hüvelyk újracucc, eská, tél, ősz

 

8/89 – Találkozások

Bokától lefelé ősz, bokától felfelé tél, ahajt oldalt pedig a pandémia második hulláma. Múlt pénteken a konferencia miatti idegizgatottságomban, mielőtt véresre rágtam volna a körömágyam, előrántottam a takaróhorgoló pamutfonalakat. Ha továbbra is kitartanak ezek az idegizgatottságok (és sajna nem látom okát, hogy elmúlnának), nem marad felhorgolatlan takarófonal ebben a vircsaftban.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/28 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, tél, ősz

 

8/88 – Szívszél

Pocsékul aludtam az éjjel, most is csak kornyadozom, és ez valószínűleg egész nap így marad. Anyag a diákjaimnak elküldve, holnap újabb Teams-izékkel kell múlatnom az időt, nyűgös vagyok és nyavalyás, meg különben is péntek van. Valószínűleg mindenkinek jobb lesz, engem is beleértve, ha kivonom magam mára a további forgalomból.

Már ha hagynak. Szerintetek ugyan mi szökkent ki fogaim kerítésén, amikor hajnalban arra ébredtem, hogy egyesek csak úgy hobbiszerűen rámhozzák a szívszélhűdést?

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/27 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

8/87 – Pótol

Továbbra is kellő elszántsággal próbáljuk tartani magunkat ahhoz, hogy “ha rossz a kedved, tapsolj nagyokat őtözz tarkabarkába, de attól még rohadtul nem egyszerű, többek között azért sem, mert annyi dolog szakad folyton a nyakamba, hogy azon már csak kínosan röhögni tudok.

A macskák is tetézik, persze, bár vannak szép nyugis pillanatok is.

Ezek általában fújással és morgással végződnek. Lennék én is időnként macska, az elég egyszerűnek tűnik.

Valahogy most körülöttem minden ersatz, a lelkesedést tarkabarkával pótolom, az óráimat töltögetett anyagokkal meg Teams-nyomorúságokkal, szociális életem macskákkal, az alkotómunkát horgolással, így megy ez mostanság. A múlt héten nyivácskoltam nektek arról is, hogy milyen borzasztó primadonnai előadásokat produkálok, amikor nincs előttem közönség, és egyedül akarom pótolni a komplett termet. Nos, ha valakinek van energiája regisztrálni meg egyéb effélékre, holnap este itt megnézheti.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/26 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

8/85 – Keményítő

Ha létezik a pandémiás fáradtság (szerintem igen, bár nem mindenkinél ugyanúgy jön ki), valószínűleg annak számlájára írható, hogy a “kedden értekezlet, szerdán chatszoba-ügyelet” levélre már nem jutott semmi energiám ajvékolni egyet, csak legyintettem. Oké, értekezlet. Oké, 11:30. Oké, a Teamsen. De hol? Kikkel? Milyen linken vagy csoportban vagy miabokámban? Jobb híján bekapcsoltam a gépet, aztán most várok, mint egy Heineken-reklámban.

Egyre kevésbé látom, mire van ez a blog, mert szívesen írnék mindenféle izgalmas dolgokról, de nem vannak, és írnék szívderítő dolgokról, de most nem jut eszembe egy sem, közben meg odakint is micsoda nyavalyás idő van, brr. Mindent leöntöttek tejföllel.

Egészen bús vagyok attól, mennyire kiment belőlem ettől a novembertől a keményítő, gyűrött vagyok meg fáradt meg csüggedt, és a nappaliban még mindig a tavaszi falvédő van a falon. Nyaff.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/24 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, ősz

 

8/84 – Lábsó

Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, macskáknak meg szárazpapi. Elszeparálom a dögöket (egyelőre elég kulturáltan viselkednek egymással, de az ördög nem alszik), aztán beszerzőkörút innndul.

Az a gyanúm, az év hátralévő részében ennek a kombinációnak (sivatagi bakancs + alsószoknya + cikcakkruha + kiskabát + házi sapkalap) különböző változatait fogjátok nézegetni rajtam, ahányszor kidugom a pofámat a világba. Majd megpróbálok mindig új verziókat kihozni a megszokott anyagból, végül is őtözködős blogger vagyok vagy mi a fészkes.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/11/23 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

8/83 – Haladás

A mókusnyuszik már ilyet is csináltak este, el vagyok bűvölve.

Aztán persze jött az éjszaka, amikor megint morgásokkal és fújásokkal próbálta Poci lebeszélni Macit arról, hogy túl közel menjen hozzá. Mint már mondtam, ne legyünk telhetetlenek, nem megy ez egyik percről a másikra.

Mindeközben olyannyira vasárnap van, hogy én még tízkor is pizsiben lengek, és próbálom eldönteni, hogy pipirost restauráljak, vagy lemásszak a piacra, ahol éppen bolhapiac és miegymás található. Jahahaj, de lusta vagyok, s mekkora boldogság, hogy ma éppen megtehetem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/22 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

8/82 – Csill

Ez asszem egy ilyen nap lesz.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/21 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

8/81 – Gombperec, ahogy még sose volt

Éppen konferencián vagyok. Itt.

Délután még szekciót is vezetek, bozse moj. Drukkoljatok, hogy működjön a Microsoft Teams csoport, amit tegnap este kalapáltam össze, életemben először; működjön az internetkapcsolat (a héten már volt egy félnapos kimaradás); be tudjanak csatlakozni a szekció résztvevői (sose csináltam még ilyet sem, hogy nekem kelljen meghívókat küldözgetnem Teams izékhez); különösképpen pedig Léna ne adja be a kulcsot, mert szegénykém azért nem arra van kitalálva, hogy összesen tizenkilenc résztvevőt számon tartson.

Ja, meg persze viselkedjenek a büdös kis szőrös mókusnyuszik is, mert az különösen megdobná a hangulatot, ha még őket is kéne hajkurásznom a Bűnök Barlangjában. Poci eddig még (mint az ábra mutatja) igencsak nyugiban van, de ha bejön Pokrivtsák Maxim, a Kajla, és elkezd pattogni, hogy “játsszunkjátsszunkjátsszunk”, akkor nemtom, mi lesz.

Ha túlélem ezt a mai napot, hát nem is tudom, mit csinálok. Leiszom magam a sárga földig, két napig csak ficnikben turkálok, esetleg órákon át fogok foglalkozni enkorpuszom restaurálásával, beleértve a pipirost is. Még nem döntöttem el, adjatok tanácsot.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/20 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

8/80 – Ficereg

Körülbelül úgy festek, mint egy elbizonytalanodott bohóckislány. Körülbelül úgy is érzem magamat.

Kéne még varrnom néhány ficergőruhát*, de hát mikor, könyörgöm, ez az őszi onlány happáré mindennél durvább. Az anyagok feltöltögetése mellett tegnap felvettem Esztergomban ketőő előadást ppt-vel (rettenetesek lettek, én ilyenkor közönség híján nem lapos leszek és színtelen, hanem egy túljátszott primadonna, aki egyszemélyben próbálja pótolni a terem komplett energiaszintjét), ma értekezletem lesz onlány, holnap konferencián szekcióelnöklök onlány, és közben persze további anyagokat is kell töltögetnem a gyivákoknak, mert ugyan sem ők nem igénylik, sem én, de a kötelességtudat, hajh, a kötelességtudat.

Legyen már szombat, a nyavalyába, mert ez a hét sűrűbb minden eddiginél.

* Igen, ez egy ficergőruha. Nem tévesztendő össze a nyafogóruhával és a paplanruhával.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/11/19 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, ősz

 

8/79 – Ebbe

Ebbe megyek bele máma. Jó, amíg odaérek, nyilván javulni fog, de akkor is. Plusz még mindenféle feladatok.

Én meg így nézek ki hozzá, ni:

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/18 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

8/75 – Mintha

Továbbra sem akarom én ezt elkiabálni, de minthamintha.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/14 hüvelyk újracucc, macs, otthoncsücsü, ősz