Jaja, az, amelyikbe vissza bele. Nédda.

Bár a haj még csapzott (most mostam meg), és a nyafogóruha is régi, az olvasók iránti tisztelet jeleként már felkentem számra a Részeges Pifkét. Ilyesmi egész hétvégén eszembe se jutott fetrengéseim közepette. Ezúton szeretném amúgy megjegyezni, hogy cicukáimnak toll a fülébe, egyiknek sem volt semmiféle késztetése arra, hogy bejöjjön hozzám gyógycicát játszani, hanem csak ültek a folyosón, így:

Fasza banda, mondhatom. Ma reggel bezzeg már öt ötvenkor érdeklődtek, hol a kaja. Adtam nekik.

Amíg ismételten fel nem merül a semmiből egy szakdolgozó, hogy megörvendeztessen újabb zokognivalókkal (csütörtökön leadás!), akár ülhetnék is a tarkabarka közepin,

de én már megint olyan ideges vagyok, hogy le tudnám vakarni a bűrömet, ezenfelül értelmetlen tennivágyások is feszegetnek. Persze sose azt akarom csinálni, amit kéne, úgyhogy akár ülhetnék is a tarkabarka közepin ahelyett, hogy porcelán fiókgombokat kajtatok az internetekbe.*

Mindezek alapján bizton le lehet vonni a konklúziót, hogy kigyüttem a poszt-vakcina állapotból, és ismét a régi vagyok, vagy tán annál is rosszabb. Tegnap este, amikor a Repülő Kutató átcsámborgott a szomszédba tatárbifsztekezni (én nem voltam éhes, nagyon nem**), már annyira nem bírtam magammal, hogy hirtelen ihletből előrántottam a mérőszalagot, és ennek a szokásos következményei lettek, amibe szegény sokat töretett férjemet is belerángattam. (Végül is rá áldoztam életem legszebb éveit. Igaz, ezek alatt viszonylag keveset volt itthon.) Igen, újabb felnőttlegózás várható az IKEA készleteivel. Jaj, jaj.

Szóval, mit is mondhatnék mást, tényleg minden a régi. Azazhogy, izé, tegnap egy ilyet láttam a nyírfán.

Gyorsan le is fotóztam, mielőtt azt hinném, hogy delirálok. Az sem lepne meg, mindent összevéve.

* Találtam.

** Péntek óta fogytam másfél kilót. Szerencsére volt miből.