Elkezdődött.
Aztán folytatódott.
És most, mint a Heineken-reklám mondja, várunk.
újracucc kategória bejegyzései
8/69 – Max
Tegnap más bokros teendőink miatt (mindjárt megtudjátok) nem mentünk el a szokásos heti bevásárlásunkra, csak ma reggel. Két szupermarketbe is, persze, az egyik helyen egyféle izék, a másik helyen másféle izék voltak a listánkon.
Mivel én a pakolászással voltam elfoglalva (sokkal jobban be tudom tetriszelni a bevásárlókocsit, mint bé férjem), nem vettem észre, de a Repülő Kutató igen, hogy az egyik helyen a sorban előttünk álló decens nagymamakinézetű hölgy két üveg viszkit és öt üveg vodkát rakott fel a futószalagra. Nehéz ebből másféle következtetést levonni, mint hogy egyesek már a bezárkózás idejére készülnek, ugye.
Bevallom, mi is ilyen “egyesek” vagyunk: viszkit-vodkát ugyan nem vettünk (nem akarjátok tudni, mondom, nem akarjátok tudni, mennyi van már most is a lakásban), de a beszerzés, na az megvolt.
Ez itt ugyanis, izé, nem Poci.
Istenbizony nem Poci, na.
Ő itt, kéremszépen, Max. Nyilván Maci lesz belőle, hivatalos néven meg tudomisén, Maximilianus Augustinus Minidix vagy bármi más, amit éppen kitalálunk.
Igen, szereztünk egy újabb macskát.
8/67 – Másfél
Még tavasszal vettem észre, hogy a hosszan, kitartóan nyomorúságos és stresszes időszakokban egyre jobban fázom. Most legalább megvan mentségül ehhez a november, de hát hiába, valószínűleg akkor is fáznék, ha hétágra sütne a nap.
Tegnapra 103 halott, közte Szőcs Géza, akinek a fiatalkori szövegei között tizenöt évet töltöttem el. Csekélység, csak másfél évtized, alig az életem harmada. Egyszer majd nyilván ki fog jönni ez valahol-valamikor, de most kirúzsozom a számat, és elmegyek tanítani.
8/66 – Nixpakolgat
Szorgos munkanapjaink, csütörtöki felvonás.
Újólag szeretném megjegyezni, hogy annyi táskám van, mint égen a csillag, csak energiám nincs ahhoz, hogy egyikből a másikba pakolgassak.
8/65 – Változatos
A tegnapi nap összes mizériája mellé (tényleg a 880-as buszon fogom elkapni a szopornyicát, ezúttal is annyian voltunk, mint a heringek) csak akkor vettem észre, hogy lyukas a harisnyám, amikor már leszállásra készülődtem majdnem-itthon. Természetesen fogalmam sincs, mióta volt lyukas, még az is lehet, hogy már akkor, amikor elindultam Strigoniumba. Remek. Harisnya kuka. Eh, ez legyen a legnagyobb bajom, több is veszett Mohácsnál, meg amúgy is annyi van még, mint a ragya.
Ma is tancsi, holnap is tancsi, holnapután is tancsi, én meg olyan fáradt vagyok, mintha nem is lett volna őszi szünet (aminek a nagy részét amúgy átaludtam). Az a gyanúm, ez nem is fizikai fáradtság, csak már nem bírják az idegeim ezeket a változatos időket.
Őtözködni meg tanítani, az még megy úgy-ahogy. Hajrá, Marinéni.
8/64 – Pipi
Őszi szünetnek kampeca, megyek megint tanítani. A különleges alkalomra való tekintettel beüzemeltem a madárkás ruhámat, amit olyan régen hordtam utoljára, hogy már eszemet sem tudom, mikor volt az. Gyertek, pipik, induljunk Esztergomba.
Közben továbbra is próbálkozom az optimizmussal, de, tudja penész, ez most valahogy nem annak a szezonja. A világ egyre jobban megbolondulóban, én meg itt vonulózom pendrájvokkal meg elszántsággal felszerelve, hát igazán nem tűnik nagy fegyvertárnak.
8/63 – Opti
Piszok nehéz összevakarni mostanság annyi optimizmust, amennyivel az ember átvészelheti a napjait, de azért próbáljuk meg.
Ma van nagyanyám kilencvenkilencedik születésnapja (az, hogy már rég nem él, a jelen optimista megközelítésben részletkérdés), a kertben sárgák a levelek,
az Yves Rocher idei karácsonyi kollekciója évek óta az egyik legjobb
(tekintsünk el nagy optimizmusunkban attól is, hogy postán rendeltem meg csomagban, mert tényleg csak akkor dugom ki a pofám a világba, ha muszáj),
Poci meg Poci ennek minden nagyszerűségével egyetemben.
Holnaptól megint tancsitancsi, ami remek arra, hogy a napjaim nemkicsiny részében ne legyen időm a szopornyicás híreken borongani, meg egyébként is, innentől már minden nap ajándék, én már annak örültem, hogy az őszi szünetig kihúztuk.
Minten natyon szép, minten natyon jó, mintennel mek fatyok elékedfe.
8/október
Ezek a hónapok egyre hülyébbek, de azért ezúttal is kaptok egy galériát abból, ami éppen ma ér véget.
8/61 – Hervad
A “hervad már ligetünk, s lombjai hullanak” egyre inkább afféle understatement-nek tűnik, mert hervadni hervad ugyan, de nem hull, hanem orkánszerű szél csupálja.
Én is elég lombhullató állapotban kutyagoltam ki a házból, de hát muszáj volt.
Ippeghogy nem vitt el a szél. Innentől viszont erős a gyanúm, hogy nagyrészt szöszmögéssel töltöm a napot.
8/59 – Pokróc
Mi idebent bambulunk,
az esőcske meg odakint eseget.
Ott azt a pokrócot, ami Poci alatt van, ki akartam mosni. Aztán persze valaki ráfeküdt.
8/58 – Offlány
A munkába járás számos más előnye közt* mostanság az sem az utolsó, hogy az ember elég hosszú időre ki tudja vonni magát az internetes forgalomból. (Jaja, továbbra is butatelefonnal, zenegépeckével és horgolással járok munkába, odabent meg nyilván nem a laptopot buzerálom, hanem pofázok.) Ma reggel elkövettem azt a hibát, hogy hétkor ráültem a világ híreire, és mostanra olyan tömény csömöröm lett mindentől en bloc, hogy a bejegyzés élesítése után lecsapom Léna tetejét, és este hatig feléje se nézek.
Azt persze még nem tudom, hogy ezekkel fogok bíbelődni,
esetleg ezekkel,
vagy pusztán csak tetyek-vetyek-motyogatok, de Bélát itt most ne keressék, szabadságra mentem. Este hatig mindenképpen.
* Igazán nem akarok dicsekedni, de igen hosszan tudok beszélni arról, hogy a munka miként erősíti meg a konstruktív életvezetéshez szükséges ön- és közösségfejlesztő magatartás- és tevékenységformákat. Ennek (mármint az igen hosszú beszédnek) természetesen a munkahelyem az oka, ők bízták rám a neveléselmélet-oktatást.
8/56 – Túlműködik
Elnézve ennek a blognak az elmúlt néhány napbeli termését, semmi meglepőt nem találnék abban, ha egyes olvasók arra gyanakodnának, én valójában már nem is létezem, csak egy randomszöveg-generátor meg egy fényképezőgép dolgozik azon, hogy legyen itt valami tartalom. (Ha mégsincs ilyen olvasó, elnézést. Az ember ilyesmikben leginkább magából indulhat ki, én meg közismerten igen kevéssé vagyok normális, a fantáziám meg mindig is túlműködött.)
Summa summárum, ideje bizonyítanom azt, hogy még megvan a fejem (úgy-ahogy), szóval nesztek fotó. Olyan, amilyen.
Mint látható, szorgosan dolgozom új ruhadarabjaim beüzemelésén. Ideje volt, az elmúlt napokat pizsiben meg nyafogóruhában ténferegtem végig. Mint nem látható, de feltételezhető: terveim az őszi szünetre számosak, ambícióim pedig nagyívűek, például minden nap akarok varrni valamit. (Ez persze majd vagy összejön, vagy nem, de egyelőre optimista vagyok. Tessék éngemet támogatni!)
Poci viszont velem szemben nem tervez, hanem azonnal megvalósít, mindig teljes erőbedobással. Ha alszik, azt sem aprózza el, nédda.
8/53 – Perisztaltika
A tegnapot kenyéren és vízen tengtem végig, miután végre abbahagytam a gyomrom perisztaltikája által rámparancsolt programot. Olyannyira használhatatlan voltam, hogy nem volt energiám semmire, csak heverni, már persze amikor hagytak. Poci, mint afféle végtelenül profi és technikás betolakodó, előbb rám feküdt, és roppant kitartással simogattatta magát, aztán – na ugyan ki lepődött meg – sunyin elfoglalta a futon közepét, amikor én éppen kivánszorogtam vécére.
Ja, itt töltöttem az egész napot. Meg az éjszakát is, amíg fel nem ébredtem négykor. Jobb ötletem nem lévén áthúztam az ágyneműimet*, helló újabb papagájtarkák.
Ott azok a gyanús tárgyak a “mit a francot csináljak hajnalban, rendezgessek-e vagy mifene” keretein belül kerültek elő,
amúgy meg az elmúlt két hétben készültek, mert kínomban visszaszoktam a buszon horgolásra. Összeraktam őket tárolás céljaira,
aztán besuvasztottam őket a polcra a többi háromszáznegyvenkét befejezetlen projekt mellé. Ha feldobnám a pacskert a közeljövőben, lenne min vakargatnia a fejét az örököseimnek, hehhehheh.
Ennél jobb ma már nem lesz, attól tartok, úgyhogy akár közzé is tehetem. Az a borús jóslatom, hogy a mai napot nagyrészt pizsiben ténferegve fogom tölteni, és rendezgetni meg takarítgatni próbálok, továbbra is kenyéren és vízen. Rosseb, nekem most elvileg vakációm van, ehhez képest meg arra se vagyok jó, hogy élőhúsnak adjanak el a lómészárszéken.
* Amióta beütött a szopornyica második hulláma, rászoktam arra, hogy a futonon aludjak. A távolságtartás példaképei, azok vagyunk, már persze leszámítva Pocit, de ő úgyse jár ki a lakásból. Ezzel szemben mi a Repülő Kutatóval mindketten folyton kint kujtorgunk, ráadásul mindketten más irányba és más népek közé.
8/51 – Akaraterő
Tényleg nagyon fáradt lehetek – tegnap, amikor a hazafelé tartó buszon már a második falka tízéves nyomakodott át mellettem előbb hátra, aztán öt másodperc után vissza, durván erős kísértésem volt, hogy megfogjam annak a grabancát, akinél egy összecsukható roller is volt, és megérdeklődjem tőle: “Mókuska, ti egészen komolyan azt hittétek, hogy azért állunk mi itt összezsúfolva a busz közepén, mert hátul van egy csomó üres ülés, amit arra a különleges alkalomra tartunk fent, amikor megérkezik a 4/B?” Mivel az akaraterő csodája vagyok, végül mégsem tettem meg, de őszi szünetre van szükségem, nem vitás. Amikor az ember negyedikesekbe akar belekötni, és még azt is gondolja közben, hogy “ők kezdték!”, általában is szar a helyzet, hát még akkor, ha amúgy egy tűzdelt paidagógosz néni vagy.
A tűzdelt paidagógosz néni viszont továbbra is az akaraterő csodája, és nem, nem, nem fog tízéveseket macerálni, viszont ezúttal is felöltözik, és eloldalog egy rohadt hosszú tanítónap irányába. Én édes istenem, de utálom már azt a 880-as buszt. Mostanában egyre többet emlegetik a pandémiás fáradtságot, és én ugyan összevakarom magam, és elmegyek dolgozni, és a teremben talán nem is vagyok teljesen reménytelen, de az oda- meg visszavezető utamnak most már minden percét rühellem.
Mintegy mellesleg az őtözködési modzsómat is megette a szopornyica, hát hogy nézek ki, brr.
8/50 – Ritty
Iszonyúan vágjuk már a centit az őszi szünetig, én legalábbis mindenképpen. Belefáradtam már ebbe a szopornyicás őszbe, és igazán jó lenne elmenni valahová egy kicsit, de hát álmodik a nyomor, irány Esztergom.
Mint ilyen esetekben, ezúttal is leginkább azért rittyentettem ki magam, hátha ez eltereli a figyelmem a világ általános nyomorúságáról. Nemtom, mennyire megy, de igyekszem, és ez a legtöbb, amit most megtehetek.
8/47 – Hola
Most értem haza a munkából. (Reggel még olyan sötét volt, hogy teljesen értelmetlen lett volna fotózkodni.) A lakás megvan, Poci megvan, de hol a férjem?
U.i.: Röhögni fogtok, de megtaláltam. Ott alszik a kutatóhencserén. Amíg nem kezdett horkolni, fel sem tűnt.
8/46 – Frász
Itt éppen hajmosást kell foganatosítanom, és az hosszú ideig tartó folyamat száradással együtt, ha nem akarom, hogy felrobbanjon a fejemen az összes szőr, úgyhogy a mai napra megint Pocit kapjátok, ezúttal egy olyan pillanatban, amikor éppen a frásszal töretett engem, mert mink macskáksz vagyunksz, és mit nekünk Hekuba.
8/45 – Fejben
Ismeritek azokat a napokat, amikor fejben egész jól összeáll, mit akartok felvenni, aztán a végeredmény mégiscsak afféle meh? Na az van ma.
Eská 8/3 – Ujjból zseb és más történetek
A legutóbbi turkálás során szereztem egy igen aranyos mintájú kisvirágos ruhát, amit csak vállfán mutattam meg nektek. Talán nem véletlenül, hm.
Nyilván csinálnom kellett vele valamit. Zsebeket akartam bele, kevésbé fojtós nyakkivágást neki, meg az ujja is – de hát látjátok.
Először is levágtam a túl hosszú ujjakból egy-egy arasznyit,
lenyírtam a levágott részről a gumizást meg az oldalvarrást,
majd a jól bevált bevarrt zseb szabásmintámat használva kivágtam négy zseblapot.
A ruha oldalán kibontottam fércbontóval a varrást, beillesztettem a zseblapokat, aztán belevarrtam.
(Úgy szoktam csinálni, hogy bevarrom a zseblapokat külön-külön, aztán utána összevarrom és elszegem a zseb belsejét. Gyorsabb így.)
Az ujjakat kétszer visszahajtottam, elszegtem,
aztán lenyírtam a nyakkivágásról a szegőpántot, és a ruha nyakát is elszegtem dupla visszahajtással.
Összesen ennyi hulladék maradt, ni:
Nekem meg lett egy új ruhám. Naaaagy zsebekkel.
Most már csak az időjárásnak kéne a kezemre játszania, hogy fel is vehessem anélkül, hogy lefagyjon a seggem.
8/43 – Pót
Midőn a lelkesedést elszántsággal pótolom, és kigyalogolok a sötétbe meg az esőbe.
Minden nap más - mindennap más 